Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-18 / 166. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Jűuus 18., Péntek Árvízkárosult családok vendégségben Tóth Attila alpolgármester a városházán fogadta azt a két árvízkárosult német csa­ládot, melyek a Kernen és Dombóvár szá­mára egyaránt gyümölcsöző partnertele­pülési kapcsolatokat ápoló baráti körök­nek köszönhetően egy hétig ingyen nya­ralnak Gunarasfürdőn. Dombóvár Az önkormányzati vezetőnek a szászorszá­gi Bobritzschból érkezett vendégek elmond­ták, hogy tavaly augusztusban a hatalmas esőzések után megáradt közeli folyó el­árasztotta a mintegy kétezer lakosú falut. A két család otthonát sem kímélte a vadul hömpölygő víz, mely betört az épületek földszintjére és pincéjébe, ahol tönkretette az ott lévő bútorokat és műszaki berendezé­seket, az udvarokon pedig nagymennyiségű hordalékot rakott le. Az ár által elmosott utak és járdák hiányában egy hétig szinte megbénult az élet a településen, ahol aztán az állam, a tartományi és a helyi önkor­mányzat segítségével megkezdődött az újjá­építés, mely még most is tart. Dombóvár né­metországi testvérvárosának, Kemennek a baráti kapcsolatokat ápoló civil szervezete még az elmúlt évben megkereste a bobritzschi képviselő-testület vezetőit és fel­A németországi Bobritzschból érkezett két család, dombóvári vendég­látóik és Tóth Attila alpolgármester ajánlotta a segítségét. Az árvízsújtotta köz­ség önkormányzati elöljárói azt jelezték, hogy lehetőséget kérnek a Freiberg közelé­ben lévő falu lakóinak idei kedvezményes üdültetésére. A Kernen-Dombóvár Baráti Kör elnöke, Gerd Mannuss ez­után felvette a kapcsolatot ma­gyarországi partnerszerveze­tük irányítójával, Grünwald Pálnéval, aki néhány társával együtt megszervezte két famí­lia ingyenes gunarasi nyaralá­sát. A Dombóvár melletti für­dőhelyre vasárnap érkezett meg Kai Schindler, felesége és két gyermekük, valamint Eberhard Haase három cse­metéjével. A vendégek Tóth Attila alpolgármesterrel való találkozójuk során elmond­ták, hogy remekül érzik ma­gukat és hálásak mindenki­nek, aki kapcsolatával, mun­kájával, vagy pénzével hozzá­járult az ő egyhetes ingyenes üdülésükhöz. -gr­Etka anyó nyomdokain Az ország távoli pontjairól is érkezett fiatalok és idősek vesznek részt az egy hetes életmód táborban fotó: gottvald Fadd A test, a lélek, a szellem összhangjára, kiegyen­súlyozott életre törekvő, mindezt az Etka-jóga út­mutatásával elérni kívá­nó, az ország távoli pont­jairól is érkezett fiatalok és idősek vesznek részt a faddi Volent-öbölben, a D és K Panzióban zajló egy hetes életmód tábor­ban. A pécsi Dénesné Zsóka vezette ötven fős csoport számára a test és a lélek egészségét szol­gáló egy hetes időtöltést biztosítanak, a Duna-parti jógá- zástól kezdve a fül- és testgyertya használaton át a külön szakács készítette reformételek elfogyasz­tásáig. A táborlakók tegnap Faddon Gáti Mariann egyre bővü­lő és szépülő - nemrég nyári sza­badidős házzal gyarapodott - Mí­tosz Galériájában töltődtek fel a faddi művésznő energiájával. A vendégek rendkívül elégedettek a miliővel, a vendéglátással, ezért augusztus végén újabb egy hétes tábor zajlik majd Faddon a „hala­dók” mellett azoknak is, akik csak ezután szeretnének Etka anyó nyomdokaiba lépni.-ES­Ismét: Forma Symposion SZEKSZÁRD Már a tizenket­tedik Forma Symposiont tartják Szek- szárdon a Pollack Mihály utca 43-ban, Juhos László alkotóházá­ban. Az idei művésztele­pen négyen dolgoztak: Szabó György budapesti szob­rász, Szabó Virág szintén Buda­pestről érkezett, Adorjáni Endre és Szatmári Juhos László szek­szárdi művészek. Az itt készül művekből ma 18 órakor kiállttá nyílik a helyszínen lévő bemuta tó teremben, fotó gottvald káról Szigetfesztivál, félárúval Budapest A július 30. és augusztus 6. között a Hajógyári-szigeten megrendezendő Sziget feszti­válra fél áron utazhatnak a vonattal érkezők - áll a ren­dezvény szervezőinek közle­ményében. Ehhez az induláskor teljes árú je­gyet kell venni, amit a visszauta­záshoz a Sziget információs sát­ránál illetve a Gazdasági és Köz­lekedési Minisztérium • sátrába! lehet érvényesíttetni, így „a visz szaútra már nem kell spórolni’ A szigeten 10 helyen lehet maji bankkártyával fizetni, ezen kívíi 5 bankautomatából lehet pénz felvenni. Duplájára nő a zuhany konténerek és mintegy hatszorc sára a melegvíz-előállító konté nerek száma, 15 ivókutat és szá mos locsolókocsit állítanak szol gálatba. A szigeten körülbelül 5i melegkonyha, s csaknem 6i kocsma fogadja a vendégeket, i Rántotta ötezer tojásból Siófok A Guinness rekordok könyvé­be szeretne kerülni a siófoki nemzetközi fesztivál azzal, hogy ötezer tojásból elkészí­tik a világ legnagyobb rántot- táját. A tervek szerint első alkalommal októberben tartják meg a három­napos rendezvényt, s általa meg­hoszszabbodhat a balatoni üdíi lőidény. Ugyanakkor a szervezői népszerűsíteni szeretnék a tojásl és hangsúlyozzák fontosságát mindennapok táplálkozásába!: Ennek érdekében mesterszaka csők avatják be az érdeklődőket tojás elkészítésének sokféle csín jába-bínjába. Lesznek szakma tanácskozások is, a közönsége pedig majd népszerű, neve együttesek szórakoztatják. i Invite technológia a nyugodt tavaszért Új, ígéretes eljárás kukoricabogár ellen Az első kukoricabogár imágók el­leni sikeres védekezések megtör­téntek, a korán elvirágzót kukori­cákban az imágók kártétele már nem jelent veszélyt. Ugyanakkor megjelentek az éret tojásokat hor­dózó nőstények és a kései kuko­ricák illetve azok a területek, ahol a következő évben is kukoricát szeretnénk termeszteni még nagy veszélynek vannak kitéve a töme­gesen betelepülő kukoricabogár imágók révén. Cikkünkben egy olyan új, hatékony védekezési technológiát ismertetünk, amely kíméli a méheket, ezért napszak­tól függetlenül lehet permetezni. Ez az Invite - eljárás, amely egy szokatlan, ebből következően iz­galmas megoldási lehetőség a ku­koricabogár elleni védekezések hatásbiztonságának növelésére, egyben a védekezési idő optimális kihasználására, a költségek és a környezeti rovarölő szerterhelés csökkentésére. MIÉRT KÜLÖNLEGES AZ INVITE? Az INVITE EC nem rovarölő szer, hanem egy természetes eredetű, a kukoricabogár számára vonzó, fajspecifikus táplálék, amit a ku­koricabogár a táplálék választása során még a kukoricával szemben is előnyben részesít. Hatóanyaga a kukurbitacin, amelyet kifejezet­ten e védekezési célra kinemesí­tett keserű dinnyefajból nyernek ki. Az INVITE EC ennek a ható­anyagnak permetezésre alkalmas 800 g/1 hatóanyag-tartalmú kon- centrátuma. Az INVITE több irányból befo­lyásolja a kukoricabogár táplálko­zási szokását. A kukoricára durva cseppekben kipermetezve a táplá­lékot kereső kukoricabogarak gyorsan megtalálják - és abba­hagyva a kukorica károsítását - el­fogyasztják az INVITE permet- cseppjeit. Számukra a kukur­bitacin olyannyira vonzó, hogy a permetcsepp megízlelése után nem is hajlandók mást fogyaszta­ni. A hatóanyag tehát táplálékfüg­gőséget okoz a kukoricabogár­ban: minél többet eszik belőle, annál jobban kívánja. A táplálék­függőség mellett meg kell ismer­kednünk az ún. kényszertáplálko­zás kifejezéssel is: a bogár akkor is fogyasztja az INVITE-ot, ha már biológiailag "jól lakott." Az INVITE által a ku­koricabogárban kiváltott táplálékfüggőséget és kényszertáplálkozást használjuk fel a rovarölő szeres állománypermete­zések hatékonyságának fokozására: a tankkeve­rékben vele együtt kiper­metezett rovarölő szert a kártevő - az INVITE -tál együtt -, biztosan elfő- : gyasztja! Hatástani szempontból elemezve a folyamatot, az történik, hogy a hatásbiztonság és hatékonyság szempontjából lé­nyegesen bizonytalanabb "kon­takt, érintési méreg" hatásmódot, a hatékonyabb és biztosabb “cél­zott gyomorméreg" hatásra cse­réljük fel. A hatásnövekedés olyan mérté­kű, hogy a vele kombinálandó ro­varölő szer dózisa akár 90 %-kal is csökkenthető! Hazánkban az INVITE* EC mellé kizárólag a Diabro CS rovarölő szer engedé­lyezett, mindössze 0,15 1/ha dó­zisban! HOGYAN ALAKUL A HATÁSTARTAM? Joggal merül fel a gyakorlati szak­emberek részéről a kérdés, hogy ha 90 %-kal csökkentjük a rovar­ölő szer dózisát, akkor csokken-e a hatékonyság, vagy a hatástar­tam? Amennyiben a hagyomá­nyos módon kipermetezett, kon­takt rovarölő szerek dózisát 90 %- kai csökkentenénk, akkor a haté­lószínűségétől, amelyet a megfe­lelő szórás képpel, permetborí- tottsággal, vagy a letális dózis fel­vételének gyorsításával, amelyet gyakran "túldozírozással" segít­hetünk. Ebben az esetben a kár­tevő "passzív szereplője" a per­medével való találkozásnak. Az INVITE alkalmazásánál azonban egyrészt a kártevő "szerepe", másrészt a rovarölő szer hatás­módja változik meg. A kukorica­bogár permetlével való passzív, esetenkénti találkozását egy aktív táplálékkereső "falánkság" váltja fel. A táplálékválasztásnál pedig a bogár a "csalétkezett rovarölő szert" választja. A "táplálékot je­lentő" permetcseppben sem kell meglenni a letális hatóanyag­mikrokapszulázott klórpirifosz hatóanyagú Diabro CS kiválóan tartja a hatását az INVITE permet- cseppekben, így a később kelő, vagy betelepedő kukoricabogár ellen is hatékony. Hatástartama 12-15 napra tehető, azaz meg­egyezik a hagyományos permete­zésével! Az INVITE esőállóságáról egy speciális tapadásfokozó gondos­kodik: a permedé száradását kö­vetően esőálló. VÉDEKEZZÜNK A LEHETŐ LEGNAGYOBB TERÜLETEN \ konyság és hatástartam nagymér­tékű csökkenésével, vagy teljes hatástalansággal kellene számol­nunk. Az állomány "overall" per­metezésekor a hatás feltétele ugyanis sok tényezőtől függ: pl., a kártevővel történő találkozás va­mennyiségnek, mert a bogár úgy is annyit eszik belőle, amíg el nem pusztul. Tehát a bogár kény­szertáplálkozása lehetővé teszi a környezetterhelés csökkentését. A vizsgálati eredmények egyértel­műen bizonyítják, hogy a Az INVITE -al végzett permetezés célja ebben az időszakban a tojás­rakásra kész nőstények hatékony elpusztítása, ezáltal a kö­vetkező évi lárvakártétel megelőzése. A kezelést akkor kell elvégezni, ha az egyedszám az első vé­dekezéseket követő 14 - 16 nap múlva ismét elér­né a 0,5 - 1 imágó/ nö­vény értéket, és a terüle­ten található nőstények potroha megduzzadt, ki­telt. Tapasztalatok sze­rint a korábban elvégzett illetve a most aktuálissá Váló védekezés annyira visszaszorítja a bogárpo­pulációt, hogy szükség­telenné válik a következő tavasz- szal a lárvák elleni megelőző - és a környezetet erősen terhelő talaj­fertőtlenítést. A kukoricabogár nagyobb tá­volságból is képes betelepedni a kukoricatáblákba. Ennek a meg­akadályozására a leghatékonyab eljárás az egy időben nagy terük ten végzett permetezés (térség esetleg tájegységi) lepne, amelye a birtokviszonyok mai állapok ban bizonyára nehéz megvalós: tani. Mindenesetre törekedjünk szomszédos gazdaságokká együtt, egyszerre nagyobb terük ten elvégezni a permetezést. AZ INVITE TECHNOLÓGIÁVAL NAPPAL I< LEHET PERMETEZNI A határt járva láthatjuk, a napra forgó még virágzik és a kukoric pollenszóródása sem fejeződé be. Az INVITE EC 0, 85 + Diabd' CS 0,15 1/ha dózisban a méhekr veszélytelen, ezért nappal, "virá§ zó kultúrában" is permetezheti Ez nagy lehetőség az optimális vé dekezési idő betartásánál, hisze a légi védekezés teljesítmény akár ötszörösére is növelhető. Az INVITE EC 2003-ban Diabro rovarölő szerrel együtt 20 ha-ra kiszerelt egységcsomag ban kapható (17 1 INVITE EC + 1 Diabro). A kombináció légi pei metezéssel 10 - 201/ha permedé ben 0,85 1/ha INVITE EC + 0,1 1/ha DIABRO dózisban durv cseppekkel egész nap permetez hető! Méhekre nem veszélyes Fontos viszont, hogy 25 C° felel ne permetezzünk! Ilyenkor cé szerű a kora reggeli és a késő dé utáni órákban elvégezni a véde kezést. MAROS PÉTÉ BIOMARK AGR •7589

Next

/
Thumbnails
Contents