Tolnai Népújság, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-18 / 166. szám
2003. Július 18., Péntek MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét NYAKA SZABOLCS PatóPál a strandon Megkezdődtek a strand-ellenőrzések. Semmi gond nem lenne ezzel a hírrel, ha június előtt hallanánk róla, De most július közepe van.Az emberek mit sem tudva arról, hogy a strandok parlagon, ellenőrizetlenül hevernek, már júniustól szépen bóklásznak ki a vizekhez. Különösen azért, mert időközben volt egy pár hetes kánikula, amikor az is kiment pancsolni egyet, aki amúgy undorodik minden fürdőtől - hiszen tényleg dögmeleg volt. Nem tudom, minden fővizsgáló ember is értesült-e a nyár létezéséről. Mindenesetre tart már egy ideje, úgyhogy lassan a strandvizsgálatoknak kezd olyan eső után köpönyeg íze lenni. Ivem tehetek róla, de ezt a nagy hatósági felbuzdulást azért kissé érdekesnek tartom. Hetek óta mást sem lehet hallani, mint hol itt egy fürdőtragédia, hol ott egy súlyos baleset. Fulladás, leszakadó csempék, de már korábban is történt olyan megdöbbentő eset, hogy egy kisgyermek egyszerűen lefolyt a medence leeresztésekor a csatornába. Úgy tűnik, ezek a szerencsétlenségek végül csak meglökték a bürokrácia nagy, nehézkes gépezetét, és elindul a vizsgálat. Országszerte. Persze már most tudom a hivatalos választ: természetesen eddig is voltak vizsgálatok, szigorú szabály felmérések a strandokon. A mostani razziák egybeesése a tragédiákkal pedig csak véletlen. Noha nem ez a véletlen. Hanem az, hogy nyár eleje óta nem történt ennél is több tragédia. Megkérdeztük olvasóinkat Legyen-e orvos a strandon? Az elmúlt hetekben nagyon sok gyermek-tragédia történt a strandokon. Ez vetette fel annak a gondolatát, hogy tegyék kötelezővé a strandokon is az orvosi ügyeletet. Olvasóink véleményét is erről kérdeztük. Takács Mónika, Szekszárdi - Szerintem legyen orvos a strandokon is, hátha így kevesebb baleset végződik tragédiával. Nagyon sajnálom a szerencsétlenült járt kisgyerekeket. Lipovszky Dóra, Szekszárdi - A szerencsés az lenne, ha a gyerekek felügyelettel mennének a strandra és a szülő minden percben vigyázna rájuk. Feltétlenül szükség lenne állandó orvosi ügyeletre a strandokon is. Sudár Judit, Szekszárdi - Nem tudom mennyire megvalósítható az állandó orvosi ügyelet, van-e erre elég orvos és a feltételek mennyire biztosítottak. Egy olyan szakemberre lenne szükség, aki el tudja látni a kisebb-nagyobb sérüléseket. Jaksa Nikoletta, Szekszárdi - Egy olyan helyen, ahol egyszerre sok ember, különösen ahol sok gyermek is megfordul, feltétlenül kell orvo- si ügyelet.________________________________________________■ Előző kérdésünk Szokott-e vásárolni nyári árleszállításkor? Szavazóink nagy többsége, pontosan 89 %-a kihasználja az árleszállításból származó előnyt. MAI KÉRDÉSÜNK: Tart-e a nyári fertőzésektől? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36*64 Zalán futása az atomerőműből Aszódi Atilla: „Nem beállított jelenetről van szó” Ha képes lennék tudatosan ilyen képet készíteni paparazzó- nak állnék és milliókat keresnék - mondta Márkus Zalán, az atomerőműtől (illetve egy azzal szerződésben álló cégtől) elbocsátott ifjú szerkesztő, aki tegnapi cikkünk nyomán felfedte kilétét. Paks Mint tegnapi számunkban megírtuk, a huszonöt éves fiatalembert tíz nap munkaviszony után azért bocsátották el állásából, mert az atomerőmű humánpolitikai igazgatója, Varga-Sabján László szerint a cég belső tájékoztatója, a Heti Hírlevél címlapján olyan fotót közölt, amely nem a valós helyzetet ábrázolja. A képen (ezt is közöltük tegnap) Kocsis István vezér- igazgató és Aszódi Attila, az üzemzavar után kinevezett miniszteri biztos szerepelt. Márkus Zalán tegnap hozzá- járult nevének közléséhez. Tíz napja vettek fel az Atomix Kft. állományába - mondta - megbíztak a tájékoztató szerkesztésével. Különösebb információkat nem közöltek, kaptam egy számítógépes sablont a laphoz, hozzá a megjelentetésre váró anyagokat és egy digitális fényképezőgépet. Ezzel készítettem a vihart kiváltó képet. Fogalmam nem volt az atomerőmű vezetőinek egymás közötti viszonyáról, megcsináltam a fotót, a címlapra tettem és ezt jóváhagyattam a humánpolitikai főosztály vezetőjével, aki egyébként korábban a felvételemről döntött. Ő' rábólintott, majd az újság a nyomdába került. (Megkérdeztük a főosztályvezető asszonyt, aki Varga-Sabján László beosztottja, de ő nem kívánt nyilatkozni az ügyről.) Ezek után meglepve vettem tudomásul, hogy munkaviszonyomat megszüntették. A felmondólevélben ez áll: „Az Atomix Kft. nem tudta illetve nem tudja biztosítani az Ön foglalkoztatását. ” A valódi okról, a képről szó nem esik a levélben. Jól fizető munkahelyemet hagytam ott, azért, hogy az atomerőműbe kerüljek, nemrég vásároltam lakást. Most állás nélkül veszélyben az egzisztenciám, természetesen munkaügyi eljárást fogok indítani - mondta Márkus Zalán, hozzátéve, hogy úgy érzi, egy politikai játszma, régi beidegződések áldozata. A képen szereplő miniszteri biztos, Aszódi Attila nem talált a fotón semmi sértő momentumot. A pillanatra is emlékszik, mint elmondta, egy sajtótájékoztatón készült a kép, ő éppen az újságírók számára bemutatott animációs filmet nézte, a vezérigazgató előtte ülve kommentálta a látottakat. Nem beállított jelenetről van szó - tette hozzá. Véleménykülönbségeink természetesen vannak a vezérigazgató úrral az üzemzavarral és elhárításával kapcsolatban, ezeket azonban nem nevezném konfliktusnak és számomra a kép sem sugallja ezt - mondta a miniszteri biztos. Az ügyről szerettük volna megkérdezni a másik érintett, Kocsis István vezérigazgató véleményét is, ő azonban többszöri megkeresésünkre sem reagált. Válasza helyett a PA Rt. tegnap délután közleményt adott ki tegnapi írásunkkal kapcsolatban, amelyben tagadják, hogy a vezérigazgató és a miniszteri biztos között ellentétek lennének. Megállapítják továbbá, hogy „egész egyszerűen egy sértő, amatőr minőségű fotóról van szó. Nem ez a felvétel volt azonban az elválás oka, hanem a szóban forgó üzemi újság legutolsó számának rendkívül alacsony szakmai minősége és a fiatalember ezzel kapcsolatos alkalmatlansága. Ezzel együtt leszögezzük, hogy az említett belső kiadvány nem került bezúzásra!” A közleménynyel ellentétben, szerdán Varga-Sabján László humánpolitikai igazgató határozottan kijelentette kérdésünkre, hogy a fotó szakmailag és etikailag is kifogásolható módon olyan üzenetet tartalmaz, amely megengedhetetlen egy belső tájékoztatóban, továbbá azt sem tagadta, hogy a megmaradt példányokat megsemmisítették. RÁKOSI GUSZTÁV Sztárgázsi az egyetemeken? A jó nevű előadó több hallgatót jelentene Sztárgázsi néhány professzornak, az egyetemi-főiskolai oktatók kiemelése a közalkalmazotti körből - egyebek mellett ezt is tartalmazza az a munkaanyag, amely a felsőoktatási törvény módosítását célozta meg. A szakszervezet elfogadhatatlannak tartja ezt a javaslatot, de azt is, hogy a kérdés társadalmi vitája a nyári egyetemi szünet ideje alatt zajlik. Budapest - Szekszárd A napokban több szervezet - például a Felsőoktatási Tudományos Tanács és a Rektori Konferencia.* is megvitatta azt a reformtervezetet, amely a jelenlegi kétoldalú, egyetemi-főiskolai oktatást alakítaná át az európai minta alapján. Az Oktatási Minisztérium megbízott szakértői által kidolgozott program egyik eleme szerint részben vagy teljesen kikerülnének a közalkalmazotti körből a felsőoktatási dolgozók, és lehetőség nyílna arra, hogy az egyetemek egyes professzoroknak, tanároknak kiemelt „sztárgázsit” fizessenek. Ezzel az universitasok között verseny alakulna ki, az ilyen „húzónevek” pedig hallgatót - és ezzel bevételt - vonzhatnának az intézménybe. Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke lapunknak elmondta: teljesen elfogadhatatlan ez az elképzelés az érdekvédők szerint, erkölcsi válságot okolhatna ugyanis az oktatásban. A szakszervezet úgy véli, hogy a nagy nevek bérét mások elbocsátásával tudják csak megoldani az intézmények. Míg a lovak el nem kopnak Elfáradtak az ördöglovasok FOTÓ! GOTTVALD Szedres-Apátipuszta Veszély fenyegeti a Szedres- Apátipusztai Lovas Udvarház lovait. A szekszárdi Babits művelődési ház által szervezett lovastábor második egy hetes turnusában ugyanis a huszonnégy szekszárdi, és Szekszárd környéki gyermek oly lelkesen ' ápolja, csutakolja a paripákat, hogy félő: az állatok még a végén elkopnak. A napközis rendszerű, egy hetes programban a főszerep azért természetesen a lovaglásé, amelyet délelőttönként, egyelőre még futószárazva gyakorolnak a jövő ördöglovasai. Ebéd után következik a Szedres környéki határ felfedezése sér takocsikázás keretében, illetve a már említett lóápol^s, és az istállóban történő önfeledt hancúrozás. A rekkenő melegben a gyerekek talán nem bánnák, ha a lovas szánt is kipróbálhatnák, err^ azonban - a lovas udvarház meghívása alapján - még vagy fél évet várni kell. Épületek a Séd felett Még az idén folyatódhat a patak lefedése Harminc-negyven lakást, húsz-huszonöt üzlethelyiséget tervez a beruházó azokra az úszó telkekre, amelyek a Séd patak lefedésével keletkeznek. A lefedés a városnak egy fillérjébe sem kerül, a munka ellenértéke a telkek .ulajdonjoga lesz. Szekszárd Egyhangú szavazással elfogadta tegnap a gazdasági és a pénzügyi bizottság együttes ülése a Séd patak lefedéséről szóló szerződés- tervezet, már csak az aláírása van vissza. Mint már beszámoltunk róla, a közgyűlés a két bizottságra ruházta át a döntési hatáskört. A második tárgyalási fordulóban, zárt ülésen dőlt el, hogy folytatódhat a patak lefedése. A munkák elvégzésére a Dél- Invest-Bau Építőipari Részvény- társaság tett ajánlatot, majd a meghirdetett pályázatra is csak ők jelentkeztek. A patak lefedésének ellenértékét a kialakítandó építési telkek képezik. Deli László vezérigazgatót kérdeztük a részletekről, aki elmondta, hogy több százmilliós beruházásról van szó, melyből százmillió forintra tehető a patak lefedése és a szükséges gyalogos- , és a Zrínyi utcánál a közúti forgalom biztosításához szükséges szakaszok átépítése. A tervek szerint - de ezeket még egyeztetni kell a hatóságokkal - a telkek kialakítása után harminc-negyven lakás és 20-25 üzlet építését tervezik, két-három épületben. A vezérigazgató elmondta, hogy a munkálatokat mielőbb szeretnék elkezdeni. Elképzeléseik szerint mintegy másfél év múlva, a jövő ősszel már szeretnék átadni a lakásokat, üzleteket. A szerződés-tervezet szerint egyébként a munkákat egy éven belül el kell kezdeni és attól számított két éven belül befejezni. Kérdésünkre sorolta, hogy a cégcsoportnak vannak referencia- munkái Budapesten, a Balaton mellett, részt vettek kastélyfelújításokban, Bonyhádon építettek 60 lakást. A cégcsoport építette Szekszár- don az úgynevezett Mátyás és a Korvin házat is. IHÁROSI HÍREK TAMÁSI. Jogerőssé vált az építési engedély, amelyet a Csortos Gyula utcában lakásotthon céljára vásárolt családi ház átalakítására kért a megyei önkormányzat. A lakóotthonba az iregszemcsei Göllesz Viktor Gyógypedagógiai Intézmény állami gondoskodás alatt álló tíz diákja költözik. SZAKÁLY. Huszonkét embert foglalkoztat május 1-e óta pályázaton nyert pénz felhasználásával közmunkán a szakályi önkormányzat. A közmunkások az eltelt két és fél hónap alatt a falu közterületeit, középületeit tették rendbe, a csapadékvíz-elvezetőket tisztították ki. A tervbe vett járdaépítést a rekkenő hőség miatt egyelőre elhalasztották, erre csak akkor kerülhet sor, ha a meleg mérséklődik. | Érdeklődni: Horváth és Társai Kft. Dr. Kiszler Ügyvédi ELADÓ t i