Tolnai Népújság, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-26 / 121. szám
MU 2003. Május 26., Hétfő HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Kirakatban Budapest A 2006. évi választási győzelmet tartja a kormány működése vezérlő elvének Med- gyessy Péter miniszterelnök, aki az MSZP országos választmányának szombati ülésén értékelte a kormány egyéves tevékenységét. Az MSZP országos választmánya jónak, ha bővebben kellene fogalmazni nagyon jónak ítéli a kormány egyéves tevékenységét - mondta Jánosi György választmányi elnök. Közölte: a választmány értékelése szerint a kabinet működése három területen jelentős változtatást hozott. A választmányi elnök ide sorolta, hogy hiteles politikai erő létezik Magyarországon, a kormány a társadalmi párbeszéd új rendszerét alakította ki, illetve új, emberközpontú stílusa kormány ban politizál. Jánosi a kormány és a koalíciós pártok elválaszthatatlan viszonyára utalva úgy fogalmazott: „a kormány mindig a kirakatot jelenti, de a bolt mi vagyunk, az MSZP és az SZDSZ”. Kovács László pártelnök úgy véli: alkalmassá kell tenni a szocialista pártot a 2006. évi választási győzelemre, s ehhez a felkészülést már most el kell kezdeni. Hozzátette, a pártnak azt kell megvizsgálnia, érvényesül-e a kormány tevékenységében az MSZP értékrendje, időarányosan teljesülnek-e a kormányprogramban vállaltak, és előzetes véleményt kell mondania a kabinet döntései előtt. Kövér László, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országos választmányának elnöke szerint a kormány a választási kampányban elhangzott ígéretek közül alig teljesített valamit. _______mti Eg y nap, amely a gyermekeké Új egyházmegyei püspök Székesfehérvár Ünnepélyes keretek között iktatták be tisztségébe szombaton a székesfehérvári bazilikában Spányi Antalt, a székesfehérvári egyházmegye püspökét, aki a nyugalomba vonult Takács Nándor megyés püspököt váltotta fel az egyházmegye élén. A beiktatási ünnepség kezdeteként a nunciatúra képviselője latin nyelven felolvasta II. János Pál pápa Spányi Antalnak szóló kinevezési okmányát, majd az egyházmegyét 13 évig irányító Takács Nándor köszönt el paptársaitól, a hívektől, s kívánt sikeres munkát a pásztorbotot tőle átvevő Spányi Antalnak. Medgyessy Péter miniszterelnök levélben köszöntötte az új megyés püspököt. Levelét Gulyás Kálmán, a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára olvasta fel. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy a több közigazgatási megyét is felölelő székesfehérvári egyházmegye új püspöke tovább erősíti azt a folyamatot, amely a rendszer- váltás óta lehetővé tette a Magyar Köztársaság és a magyar katolikus egyház között kialakított korrekt, a kölcsönös bizalomra, egymás megbecsülésére épülő kapcsolatokat. Levélben köszöntötte az egyházmegye új püspökét Mádl Ferenc köztársasági elnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is. Erdő Péter prímás, esztergom- budapesti érsek elismeréssel szólt a nyugalomba vonult Takács Nándor szolgálatáról, majd hangoztatta: Spányi Antal eddigi pályafutása során meggyőzően bizonyitot- ta, hogy lelkipásztori szeretete mindenkire kiterjed. ■ Pápai újrarendezés Tíz éve annak, hogy II. János Pál pápa „A nemes magyar nemzet” (Hungarorum Gens) kezdetű apostoli levelével újrarendezte a magyarországi egyházmegyék határait. A katolikus egyházfő 1993. május 30-án kelt levelével új érsekséget (a veszprémit), illetve két új egy- házmegyét (a kaposvári és a debrecen-nyíregyházit) alapított, s - Csepel kivételével - Budapest teljes területét az Esztergomi Föegyházmegyéhez csatolta. Az esztergomi egyházmegye ekkor vette fel nevébe a budapesti megjelölést, és vált esztergom-budapesti főegyházmegyévé, központja ezzel egyidejűleg a fővárosba költözött. II. János Pál úgy rendelkezett, hogy a Magyarország prímása cím továbbra is kötődjék az ősi esztergomi székhez, azaz az esztergom- budapesti névre változtatott főegyházmegyéhez. Az új miniszter, Gyurcsány Ferenc is megtekintette az előadást Budapest A gyermeknap családi ünnep: szülők, nevelőszülők és gyermekeik, nagyszülők és unokáik ünnepe - olvasható Medgyessy Péter és felesége, Medgyessy Katalin vasárnap közzé tett gyermeknapi üzenetében. „Ám a mai nap is alkalom arra, hogy emlékezzünk: a köztársaságban ma több százezer gyermek szegénységben él, Európához és Magyarországhoz nem méltó körülmények közt - olvasható a kormányfő és hitvese üzenetében. A külföldön tartózkodó Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY ugyancsak levélben köszöntötte a gyermeknap résztvevőit. A résztvevőket köszöntötte Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sport- miniszter is, aki családja társaságában (képünkön) megtekintette a Parlament épületében tánccsoportok, énekesek és sportolók szórakoztató műsorát. ■ Fekete ruhák, piros-fehér zászlók Megemlékezést tartott a Vér és Becsület Kulturális Egyesület Országos megemlékezést tartott vasárnap Szekszárdon a Vér és Becsület Kulturális Egyesület a hősök napja alkalmából. A hagyomány-újjáélesztő szándékkal rendezett, csendes, fegyelmezett összejövetelen az ország különböző településeiről érkezett mintegy száz fő vett részt. Szekszárd A Szent István téri első világháborús emlékműnél tartott országos megemlékezést tegnap délután a hősök napja alkalmából a Vér és Becsület Kulturális Egyesület. A rekkenő hőségben, piros-fehér csíkos zászlók árnyékában, fekete ruhában felsorakozott egyesület tagjait a rendezvény szervezői nevében Gyetven János köszöntötte, utalva a hősök napja 1915. évi eredetére, majd ennek 1945 utáni tudatos elfelejtésére, illetve napjainkban feléledő jelentőségére. A Szózat elhangzása és a koszorúzás után Illés Zsolt, a Vér és Becsület Kulturális Egyesület szekszárdi tagja mondott ünnepi beszédet, fejet hajtva vérzivataros történelmünk hőseinek emléke előtt, egyben elítélve a mai, nemzetet felőrlő, csak az aranytojást tojó tyúk után áhítozó, a nemzeti értékeket felejtő fogyasztói életformát. Az esemény másik szónoka Erős Zoltán, a Trianon Társaság szekszárdi csoportjának elnöke a magyar nemzet elnyomóit - tatárokat, Habsburgokat, oroszokat és a mai globalizációt - ostorozta, dicsőítve a Trianont elutasító rongyos, néptelen gárdát, s hangsúlyozva, hogy a nemzet megmaradása érdekében önvédelemre van szükség. A következő szónok, Tyirityán Zsolt erősebben fogalmazott: pacifizmus nem létezik, a történelem a fajok háborúja, csak azok a nemzetek maradnak fenn, amelyek megvédik identitásukat. Fajtánk szabadsága érdekében minBetiltják? A Fővárosi Főügyészség a törvényességi vizsgálatot követően bírósághoz fordult, hogy az mondja ki a Vér és Becsület Kulturális Egyesület megszűnését, mivel alapszabálya szerinti tevékenységet nem végzett és taglétszáma a törvényes 10 fő alá csökkent. Ha erre nem lát okot, akkor oszlassa fel. A brit eredetű Blood & Honour nemzetközi szélsőjobb- oldali szövetség köztudottan újfasiszta mozgalom, amellyel szellemi azonosságot vall az egyesület. A párizsi békeszerződés nyomán született törvény pedig hazánkban betiltott minden „fasiszta jellegű" szervezetet - válaszolta kérdésünkre dr. Borbély Zoltán, a főügyészség szóvivője. dent meg kell tenni, megvédeni az őseink által vérrel megszentelt magyar földet, hangzott el befejezésként. F. KOVÁTS ÉVA A kisebbségi törvény hiányosságai A kormány, a magyarországi kisebbségek és a Nemzetiség Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) kezdeményezésére megkezdődnek egyeztetések a kisebbségi törvény módosításáról. Budapest Több próbálkozás történt a kisebbségi törvény módosítására: legutóbb az előző kormányzati ciklus végén a választásokról szóló jogszabályok módosításáról készült javaslat. Az Országgyűlés emberi jogi, vallásügyi és kisebbségi bizottsága Hargitai János fideszes képviselő vezetésével nyújtotta be a tervezetet. Az Országgyűlés azonban nem tárgyalta a törvényjavaslatot, mert nem jutottak egyetértésre a különböző kisebbségek egymás között. A magyarországi kisebbségeket egy hatfős delegáció képviseli: roma, szlovák, szerb, horvát, bolgár és német. A többi kisebbséggel a tárgyalások után egyeztetnek. A most kezdődő mintegy 10-12 napos tárgyalássorozaton az igazságügyi tárca képviselője, az ombudsman küldöttje és számos megfigyelő is részt vesz. A megbeszélések a kormányzati és kisebbségi küldöttségek között zajlanak, a NEKH irányító szerepet kapott. A tárgyalások célja ezúttal is a kisebbségi törvény és a választójogi szabályok újragondolása. Alapvető problémának számít, hogy az országos kisebbségi önkormányzatoknak nincs törvényes ellenőrző testületük, egyetlen állami szerv sem követi, hogy döntéseiket törvényesen hozzák-e. Kérdéses az is, hogyan jön létre a kisebbségi ön- kormányzat, illetve kik jogosultak a képviselet megválasztására. 2002-ben a kisebbségi önkormányzati választáson például bárki részt vehetett. Az elképzelések szerint szükség van a kisebbségi önkormányzatok függetlenségre (jelenleg a helyi önkormányzatokhoz tartoznak); a megyei szintű képviseletek bevezetésére. Igény van a kulturális autonómia biztosítására; a törvényes keretre az intézményalapításhoz; az anyanyelvhasználat jogának tisztázására. A kisebbségi törvényt az Országgyűlés 1993- ban fogadta el. Heizer Antal elnöe szerint itt az ideje új jogszabályok megfogalmazásának: 10 év alatt kiderültek a törvény hiányosságai. Dolgoznak a koncepció kidolgozásán, a törvény szövegezése őszre várható. A törvényhez kétharmados többségre, vagyis az ellenzék jóváhagyására is szükség van. Az Országgyűlés decemberre várja a javaslatokat és 2004-ben, a tavaszi ülésszakaszon tárgyalja azokat. Ezúttal akkor is napirendre kerülhet a törvénymódosítás, ha a kisebbségek között nincs egyetértés. Heizer Antal szerint időben elkészülnek a javaslatok, a kérdés már csak az: milyen mélységű változásokat érnek el vele. A két jogszabályon kívül a NEKH feladata a kisebbségek parlamenti képviseletének a megszervezése, és az is, hogy elérje a pártok jóváhagyást. Fontos szerepet kap a kisebbségek felkészítése a csatlakozás utáni helyzetre (tervek készítése, pályázatok kiírása.) Mivel az Európai Unióhoz csatlakozó 10 országban nagy számú kisebbség él, az Európai Uniónak komolyabban kell foglakoznia az etnikai kérdésekkel - hangsúlyozza a NEKH elnöke. Az Európai Unióban kisebbségekre vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok nincsenek, a faji diszkrimináció az egyetlen központilag szabályozott kérdés. Az emberjogi feltételeket figyelembe véve a tagországokban különböző megoldások léteznek. NAGY VAJDA ZSUZSA 13 kisebbség Magyarországon 13 nagy, nemzeti és etnikai kisebbséget tartanak nyilván: bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán. Tízmilliárd forint Az oktatási forrásokkal tízmilliárd forint körüli összeg áll a magyar- országi kisebbségek rendelkezésére egy költségvetési évben. A forrásokkal a különböző tárcák, a helyi és országos önkormányzatok, a civil szervezetek és a köz- alapítványok gazdálkodhatnak. Cél: a visszaélések elkerülése A Miniszterelnöki Hivatal Kisebbségi Ügyekért Felelős Politikai Államtitkárságának közleménye szerint részletesebb és egyértelműbb szabályozást igényel az elmúlt tíz évben bevált kisebbségi önkormányzati rendszer működése. A kormányzat célja, hogy a legutóbbi kisebbségi önkormányzati választásokon tapasztalt visszaélésekre a 2006-os választásokon ne kerülhessen sor. Hírek Demonstráció A tervezett kórházprivatizáció ellen tüntetett több polgári kör az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium épülete előtt szombaton. Mikola István volt egészségügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy nem férhet össze a profitérdekeltség és a népegészségügyi célok megvalósítása. Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szervezetének (EDDSZ) elnöke szerint a törvénytervezet tovább mélyíti az egészségügy válságát, mti Határnyitás Negyedik alkalommal rendezték meg a Csongrád megyei Kübekházán, a magyar, román és szerb-montenegrói hármas határnál a kétnapos határnyitási ünnepséget, amelyet összekapcsoltak a község első falunapjával. A szombaton kezdődött ünnepségen aláírták a Duna-Kőrös-Maros-Tisza Eurorégió (DKMT) mellett működő DKMT Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Kht. alapító okiratát, mti Fogyasztóvédelem A fogyasztóvédők az idegenforgalmi főszezon előtti vizsgálatukban 283 üzletet ellenőriztek, és ezekből 190-nél találtak kifogásolni valót. A március 24. és április 11. között több megyére és a fővárosra kiterjedő ellenőrzésről készített összefoglaló jelentés szerint a kifogásolási arány nem változott az előző évhez képest. Az ellenőrzés nyomán a fogyasztóvédők két esetben kezdeményezték az üzlet bezárását, mti Társasági adó A társasági adóbevallást és az osztalékadót felváltó adó - vagyis a házipénztár utáni fizetési kötelezettség - bevallást is június 2-ig kell benyújtaniuk a vállalkozásoknak. Az APEH munkatársai mintegy 400 ezer társasági adóbevallást várnak a 2002. évről, az egy évvel korábbi 370 ezer után. Egyelőre még kevés bevallás érkezett meg, az APEH elnöke szerint a személyi jövedelemadó bevallásához hasonlóan az utolsó napokban várható a roham, mti Per soron kívül Az első magyarországi őssejtperben hétfőre tűzte ki a tárgyalást a Főváros Bíróság (FB); a felperesek az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) állásfoglalását vitatják, amely szerint a köldökzsinórból szüléskor történő vérvétel emberen végzett kutatás, amely engedélyhez kötött. Az FB soron kívül tárgyalja a pert. mti Megemlékezés Kegyeleti ünnepséget és istentiszteletet tartottak vasárnap Sümegen a város zsidó lakosainak 59 évvel ezelőtti deportálására emlékezve, illetve a helyi zsidó temető felújítása alkalmából. Az ünnepség résztvevői koszorút helyeztek el az egykori zsinagóga falán lévő mártírok emléktáblájánál. A temetőben Lövy Tamás országos főrabbi emlékezett a mártírokra, mondott kaddist hittestvéreivel a halottakért és az élőkért, mti Közös értékelés Az MSZP elnöke szerint az egy éve megalakult kormánykoalíció kiállta a próbát; az SZDSZ elnöke úgy látja, a koalíció megfelelően, sikeresen működött az elmúlt egy esztendőben. Kovács László szocialista és Kuncze Gábor szabad- demokrata pártelnök vasárnap Budapesten arról is beszámolt, hogy noha voltak vitáik, azokat megfelelő mederben tudták tartani, mti