Tolnai Népújság, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-15 / 39. szám

Tolnai Népújság 2003. Február 15., szombat Hétvégi Magazin ” 9. OLDAL Kovács János mesterszakács Venesz-díjas lett SZEKSZÁRD Budapesten az Átrium Hyatt- ben adták át a Magyar Nem­zeti Gasztronómiai Szövetség által alapított Venesz-díjat, melyet a szakma egymás kö­zött a hazai Oszkárként emle­get. A Venesz-díjat az idén a szekszárdi Kovács János mes­terszakács is megkapta. A Magyar Nemzeti Gasztronómi­ai Szövetség 1989-ben alapította a Venesz-díjat, melyet azóta min­den évben a szövetség vezetése a legjobbnak minősített szakácsok­nak és cukrászoknak ítéli oda. Az idén az aktív szakácsok közül Kovács János és a magyar világ- bajnoki csapat vezetője, Pro- hászka Béla vehette át a Venesz- díjat, mely egyben a hazai és a nemzetközi gasztronómiai élet elismerése. Kovács János 1968-ban indult el a pályán, a technikumi érettsé­gije után Tihanyban, aztán a pé­csi Nádorban, a fővárosi Gun- delben, a visegrádi Silvánusban, majd a szekszárdi Gemenc étte­remben gyarapította szakácstu­Ki a Venesz-díj névadója? Venesz József szakács volt, haláláig 1989-ig ö vezette a Szakács Szö­vetséget. Nevéhez fűző­dik, hogy az 50-es évek­ben kidolgozta a vendéglátóipari recept­könyvet, mely a közét­keztetés alapja lett. Venesz József a szakma elismert alakja volt, nyu­gati vendéglátós kapcso­latai révén sikerült a ma­gyaroknak is nyitni a vi­lág felé. dományát. Huszonöt éve a vendéglátóipari iskolákban is ta­nítja a diákokat. Szeretett szak­máját meghatározta sárközi szár­mazása, és a dédnagymama főzt- je. Már gyermek­korában kiderült, hogy nagyon ér- dekli a konyha, a főzés, jó érzéke van az ízekhez. Volt egy rövid időszak az életé­ben amikor reg­gel 6-tól este 11 óráig pihenés nélkül dolgozott. Két évig bírta az iramot, majd a szervezete jelez­te, elég volt. Kór­ház, majd lába­dozás követke­zett. Ma már tud lazítani, mind mondta: életstílust váltott. Az ínyenc-klubot vezeti, mely sok örömet ad a gasztronómia élve­zetek híveinek. Tavaly hét ren­dezvényük volt, és ezeken 584- en vettek részt. mauthner Kovács János a Venesz-díjával Kovács János (jobbról az első) munka közben FOTÓ: BAKÓ JENŐ Gyermek után vágyakozva Van, akinek a lombikbébi az egyetlen esélye Vannak meddő házaspárok akiknek az egyetlen esélye arra, hogy gyermekük szülessen, a lombikbébi program. Tolna Megye A meddőségről, annak kezelésé­ről, a lombikbébi programról dr. Nagy József főorvossal, a megyei kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának osztályvezető főor­vosával beszélgettünk.- Kik azok a házas­párok, akik részt vehet­nek a lomikbébi prog­ramban?- A meddő házaspá­rokat utaljuk megfelelő kivizsgálás és gyógy­szerelés után lombikbé­bi centrumba -, mondta dr. Nagy József.- Kezdjük akkor az elején, ki számít meddő párnak?- Meddőnek azok a házaspár­ok számítanak, ahol a feleség két év védekezés nélküli házasélet alatt nem esik teherbe.- Mi ilyenkor a teendő?- A meddőségi vizsgálatokra szigorú nemzetközi szabályok vonatkoznak, mivel mint minden orvosi beavatkozásnak, az ez irá­nyú vizsgálatoknak is van rizikó­ja. Első lépésként minden eset­ben a férj spermáit kell megvizs­gálni, mert a meddőségért az ese­tek 50 százalékában a férfi a fele­lős. Ha itt nincs probléma, akkor következik a feleség kivizsgálása, amikor is először azt nézzük meg, hogy van-e peteérés. Ha nincs, akkor ezt megpróbáljuk gyógyszerrel előidézni. Ha ez nem vezet ered­ményre, akkor követke­ző lépésként azt nézzük meg, hogy a petevezeté­kek átjárhatóak-e. Ha igen, akkor újabb pete­érést stimulálunk, de már erősebb gyógysze­rekkel és ha ez sem ve­zet eredményre, akkor következik a sperma felhelyezése a hüvelybe a peteérés időpontjá­ban. Ez utóbbit hat alkalommal ismételjük meg és amennyiben mindezek után nem jön létre ter­hesség, akkor utaljuk lo'mbikbébi centrumba a párokat.- Van-e életkori határa a lom­bikbébi programban való részvé­telnek?- Négy-öt éve még 43 év volt az életkori határ, de ez mára meg­szűnt. Természete­sen azt tudni kell, hogy 40 év felett a te­herbeesés, illetve a kihordás lehetősége ugrásszerűen csők' ken. Ezért ajánljuk, hogy a gyermek után vágyakozó, meddő házaspárok lehetőleg minél előbb fordulja­nak orvoshoz, így ha szükséges, az asszo­nyok minél korábban bekapcsolódhatnak a programba. Megjegy­zem, a kivizsgálási sémától el lehet te­kinteni, illetve az elmondottaktól kát is az állam állja, ami kúrán- eltérően is fogadják a beteget, ként 20 ezer forint körüli összeget nagyon rugalmasan kezelik ezt a jelent. kérdést a centrumokban, ha a - Hol van lombikbébi centrum, meddőség egyéb problémával is hová küldik tovább a gyermekre társul. áhítozó párokat?- Milyen költségekkel jár mind - A térségben Pécsett, a szülé­ez a házaspárnak, köznyelvre le- szeti klinikán van lombikbébi fordítva, mibe kerül egy lombik- centrum, ahol fogadják a prog­bébi? ramra jelentkező Tolna megyei- A lombikbébi programot a meddő házaspárokat. magyar társadalombiztosítás fi- - Meddőségi kivizsgálást hol nanszírozza, meddő páronként öt végeznek? orvosi beavatkozás esélyét bizto- - Tolna megyében nálunk sítva. Az embrió-beültetést köve- Szekszárdon, a Balassa János Me- tő gyógyszerköltségek 50 százaié- gyei Kórházban. f. kováts éva Életünk értelme a gyermek A francia hölgy Kínába lovagol ,A nyereg többször is feltöri a fenekemet’ Mag 28 éves francia hölgy, Cysko 11 éves ló, Aramis pedig 8 éves teherhordó öszvér. Mindhárman augusztus harmadikén indultak az Avignon melletti Viviers-ből azért, hogy a hosszútávú lovaglás világrekordját (12 ezer kilométer) meg- döntsék. Most éppen a Dél-Dunántúlon időzik. Dél-Dunántúl Mag és Cysko Kedves teremtés Magali Pavin, akit barátai egyszerűen csak Mag­nak hívnak, mindig mosolyog és valójában csak egyetlen szomorú­sága van. Hűséges lovának a lába megrándult, s ezért néhány napot pihennie kell. Cysko hátán egyéb­ként 1998-ban két és félezer kilo­métert lovagolva Nyugat-Francia- országot már bejárta. Amúgy „világjáró” családból származik, szüleivel sokfelé meg­fordult e ritka nevű leányzó (a Magali ősi francia név), de az biz­tos, hogy Magyarországon, a Dél- Dunántúlon most jár először. Agrármérnök, s ha nem lenne ép­pen nálunk, a francia mezőgazda- sági minisztérium alkalmazottja­ként Új-Kaledóniában segítené a helyi gazdákat a papaya-termesz­tésben. Az istállóban ismerke­dünk, hajában megannyi szalma­szál. Lepihent.- Mit szóltak a szülei ahhoz, hogy a kertek alján, egyedül indul el Kínába?- Édesapám nagyon féltett és biztosan aggódik most is, anyu pedig drukkol nagyon, hogy sike­rüljön. A barátaim szponzorokat gyűjtenek, készítik a web-lapo- mat és időnként utasításokat ad­nak, hogy merre menjek.- Nálunk hogy tetszik?- Szlovéniából átjőve, nem ta­gadhatom, elég nagy a kontraszt. Ezért tartoztak Ónok a keleti blokkhoz, ugye? Egyébként az emberek nagyon aranyosak és a nagy hideg ellenére csudajó itt. Megkapó a természet.- Kína még messze van.- Valóban, esélyem van arra, hogy többször is feltöri a nye­reg a feneke­met. Sajnos nem kaptam a kínai hatósá­goktól beuta­zási vízumot, ezért úgy dön­töttem, hogy elmegyek a ha­tárig és átné­zek.- A koszt?- Minden­evő vagyok.- Hogyan tájékozódik?- Toronyiránt kell mennem, a lópatkó nem igen szereti a beton- utat, ezért inkább egyik faluból a másikba, a mezőkön lovagolunk át. Akad egy megbízható térké­pem.- Útirány?- Délen Törökország felé Irán érintésével Nepálon át érkeznék a kínai határig, majd észak felé for­dulva Kazahsztán, Ukrajna követ­kezik. Lengyelország a végső cél, onnan már autóval megyünk ha­za.- Autóval? Miért nem lóháton?- Nem fér bele az időmbe. így is négy évig leszünk távol, s az is bőven elég. Magali talpraesett teremtés. Amikor meglátta Istvánfi Tamás, endrőci házigazdája fiatal lovát, azonnal nekiállt és mint szakértő manikűrös, vésővel kiigazította az állat patáit. KOZMA FERENC Egy vidám bonctörténet, avagy az eltűnt holttest esete- Halló, baleseti sebészet? Én Kiss János őrmester vagyok, és érdek­lődni szeretnék, hogy milyen az állapota annak a kerékpárosnak, akit a déli órákban szállított be a mentő, mert az árokba sodorta egy kamion. Szeretnénk meghall­gatni a baleset körülményeiről!- Jaj kérem tisztelt rendőr úr! Hát, az illető már nincsen közöt­tünk. Sajnos eltávozott... - és ek­kor a távbeszélő vonal recsegve megszakadt, amiből a nővérke mit sem sejtett és zavartalanul folytatta: - pedig a főorvos úr mondta neki, hogy ebből még nagy baja lehet, de ő azt válaszol­ta, hogy néhány karcolás meg se kottyan. Itt a vonal ismét megja­vult. A nővérke befejezésképpen ennyit mondott: jöttek érte a ro­konok és hazaszállították a sze­rencsétlent. Az őrmester megköszönte a nővérke segítségét, és szomorúan konstatálta a „tényállást”, mely szerint a balesetet szenvedett ke­rékpáros eltávozott az élők sorá­ból. Tárcsázta a megyei főkapi­tányság ügyeletét és jelentette, hogy K. János Y-i lakos a kórház közlése szerint elhalálozott, és a rokonai a lakóhelye szerint illeté­kes hullaházba szállították. Ahogy ilyenkor szokás, elren­delték a boncolást. Másnap azonban a Doki, és Laci boncmester hiába kereste a megboldogult tetemét. Sőt, az öreg temetőgondnok is határozottan állította, hogy előző este a saját szemével látta, amint a „megboldogult”, fején egy fehér turbánnal, igen erőteljes életje­lenséget mutatott, hiszen egy­más után hat féldecit hajtott le a gigáján. - Szerintem akkor úgy nézett ki, mintha élne, mondta az őr töprengve. Legalább is azt hiszem - bizonytalanodott el kis­sé. Elhatározták, hogy a dolog vé­gére járnak. Az „elhunyt" laká­sán maga a megboldogult nyitott nekik ajtót.- Maga él? - tette fel csodálkoz­va az egyetlen lehetséges kérdést Laci boncmester.- Igen, kérem, de miért kérdi? A Doki idegesen tolta feljebb orrán a szemüvegét.- Dehát micsoda renitens visel­kedés ez! Mi kérem ehhez nem vagyunk szokva. Legközelebb tes­sék nekem normálisan meghal­ni! És most alá' szolgálja! - mondta tettetett felháborodással, majd hirtelen sarkon fordulva a boncmesterre kacsintott: - Gyere Lacikám, ezt az embert juszt se boncoljuk fel! Gyimó Értékké lett a régi képeslap Kiállítás nyílt az 1919-es évek előtti üdvözlőlapokból Egy 1871 -es levelezőlap akár százezer forintot is megér, ám amennyiben épen megmaradt rajta az 5 krajcáros bélyeg, a gyűjtők 300 ezer forintot megadnak érte. Ugyanebből az idő­ből egy kőnyomatos postai borítékot (3 kr. bélyeggel) 800 ezer forintért kínált árverésén egy neves aukciós ház. PÉCS Szép kiállítás nyílt Pécsett a Civil Közösségek Házában régi képes­lapokból, abból az időből - az 1900-as évek környéke -, amely a hazai gyűjtők egyik fő kutatási te­rülete. A képeslapokat a Helytör­téneti Múzeum és két pécsi gyűjtő - Tóth Tibor és Gergely Tibor - anyagából válogatta Mátrai Gábor. Külön értéke a március 5-ig tartó időszakos kiállításnak, hogy Pécs épületei, terei, utcái jelennek meg a múltból, csúcsos kupolával a dzsámi, lapos toronnyal a székes- egyház, piactérrel a Széchenyi tér. A bemutató célja elsődlegesen nem a gyűjtőszenvedély felkorbá­csolása, hiszen csupán helytörté­neti és városismereti szándékok vezették a szervezőt. Mindeneset­re nem árt a kollekció értékére is felhívni a figyelmet. Ugyanis az utóbbi években a régiségek köré­ben a képeslapokat, levelezőlapo­kat is keresik a gyűjtők, s ameny- nyiben sikerül egy adott témából komplett készleteket összehorda­niuk, könnyen milliomosoknak érezhetik magukat. A hazai mil­lenniumi levelezőlapok komplett csokra például félmilliót is megér, de darabonként is lehet árverése­ken többtízezer forintos értékes ritkaságot adni-venni. A pécsi kiál­lítás kapcsán Gergely Tibor gyűj­tő elmondotta, hogy az 1800-as évek, a századforduló, a 30-as évek, a 45 utáni néhány esztendő, az ötvenes évek - különösen a szocreál időszak - idején kibocsá­tott képeslapok-levelezőlapok ke­rültek a gyűjtés középpontjába, és akad, aki csak városképeket, üd­vözlőlapokat vagy politikai üzene­teket hordozókat vásárol, esetleg csupán az állatok, automobilok, virágok érdeklik. Ám nem minden képeslap különleges érték, s hogy melyik mit kóstál a piacon, azt csak szakértő tudná megmondani. Nem túl jó, ha töredezett a képes­lap sarka, értéknövelő a ritkasága, a kora, s nem árt ha „futott”, azaz van rajta bélyeg, akad címzettje és olvasható üzenete. Külön értéknö­velő - a múlt században divat volt 30-40 darabból álló népművészeti vagy humoros-vicces sorozatokat kibocsátani -, ha teljes a kollek­ció. A gyűjtők többsége szakértő is, s azonnal meg tudja ítélni, hogy a vásárban kínált képeslap megér- e egy ezrest avagy sem. KOZMA FERENC « A 4 k

Next

/
Thumbnails
Contents