Tolnai Népújság, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-15 / 39. szám

10. OLDAL MINDEN T BELE 2003. Február 15., szombat Filmajánló Nemzetbiztonság Bt. Martin Lawrence már megany- nyi akció-víg­játékban bi­zonyított, a neve eleve garancia az ökörségre és az izgalomra. Ezúttal jobb híján egy őr­ző-védő cégnél dolgozik társával, minthogy egyikükre sem tartott igényt a rendőrség. A két tag azonban ettől cseppet sem érzi kevésbé bűnüldözőnek magát, és egyenesen gyö­nyörűséget okoz nekik, amikor egy csempészbanda nyomára bukkannak. Eljött az ő idejük, most megmutathatják a világ­nak. Csak a szokásos probléma áll fenn itt is. A partnerek egymást ki nem állhatják.-» Országos bemutató: február 13. Pophírek Ági álma valóra vált Van örömre oka az egyébként is mosolygós Áginak, aki a Va­ló Világ első szériájának adásaiban többször is megcsillog­tatta énekhangját. A villából való távozásakor már egy le­mezszerződést is magáénak tudhatott, de csak akkor hitte el, hogy mindez maga a „valóság”, amikor stúdióba vonult első anyagának rögzítésére. Az üdvöske a Back To Black ze­nekar segítségével kezdte el a munkát, amely az Ellopott szerelem című duett felvételével indult. A dalt a csapat egy másik felfedezettjével, Chicóval közösen éneklik, és a közel­jövő nagy slágerének ígérkezik. Ági túl van élete első kon­certjén is: egy budapesti pubban lépett fel - szintén a Back To Black támogatásával. W Ági latinos hangulatú nagy­lemeze áprilisra várható. CD-ajánló System Of A Down: Steal This Album! Az előző albumon hozzászok­hattunk, hogy a kőkemény rock és a dallamos, lassú, énekes ré­szek sűrűn váltogatják egymást egy dalon belül. Az első dalban (Chic ’N’ Stu) ugyan mintha a lassú betétek minimálisak lenné­nek, de a másodikban (Inner- vision) már jutott belőlük. Az A.D.D. a szokásos ordítás-ének­lés kombinációját hozza. A Roulette gyönyörű lassú szám, sehol egy üvöltés. Kiváló le­mez, kiváló dalokkal, de nem árt tisztában lenni vele, hogy mit teszünk a lejátszóba. Nehogy a többiek kiszaladjanak a szobából. Ez egy ilyen stílus. Annak viszont remek. Tupac: Better Dayz Dupla album. Ahhoz képest, hogy sok éve halott... Na de fél­re a morbid dolgokkal, bár a le­mez bevezetője is ezt a kérdést feszegeti. Az első dal, a Still Ballin címe, helyenként szövege is (a halálom napjáig) olyan, mintha a napokban született volna. Az ötödik számnál azon­ban szertefoszlanák a találgatá­sok. A F*** Em All című dal Notorious B.I.G ellen irányul, és ez minden, csak nem mai téma - sajnálatos módon. A Mama's Just A Little Girl a szo­kásos szociális neveléseinek egyike. Shakur hzonban nem­csak a fekete közösségnek, de a hip-hopnak is hiányzik. Ze­nei megoldásai azonnal felismerhetőek, és ezúttal a remixek sem rontják a dalok színvonalát. Vajon hány kiadatlan dal hever még valahol? Egy SMS-be kerül, ha tudod! Mivel foglalkozik Schobert Norbert? A. Cukrász B. Fitneszedző C. Jogász 0666631*141 SMS díja: 76 Ft+áfa /SMS Küldj egy SMS-t a 06-90-631-141-es számra a következőképpen: Először írd be a játék kódszavát/NYER/, majd a válaszod betűjelét, neved, címed. /Pl.: NYER A Kiss Éva 3521 Miskolc, Ágú. 125./ Beérkezési határidő: 2003. február 16., éjfél. A helyes választ küldők közöttegy fényképezőgépet sorsolunk ki. A sorsolás időpontja: 2003. február 17. A nyertest 2003. február 18-ig SMS-ben, majd postán értesítjük. Stílust teremtenek Kérdezz, felelek! Az elmúlt néhány évben a klasszikus foglalkozá­sok mellé viharos gyorsa­sággal születtek új szak­mák. A legtöbb angol el­nevezésű, többről nem is tudjuk, mit jelent. Ha mégis megfejtjük a szó je­lentését, külön művészet kideríteni, valójában mit is csinál az, aki az adott foglalkozást űzi. Ez a helyzet a stylisttal is. A stylist stílust ad. Ilyen egysze­rű, vagy mégsem? Ez a tevékeny­ség valamilyen formában a di­vatszakma része. Művelői kü­lönböző céllal öltöztetnek embe­reket, alakítják a megjelenésü­ket. Ez a munka közel áll ahhoz, amit a nagy divatházak művé­szeti vezetői végeznek. A művé­szeti vezető az, aki a divatterve­zőkkel meghatározza az aktuális kollekció üzenetét és a divatbe­mutatókra összehangolja a mo­dellek megjelenését a cipőtől az ékszerig. Ez is egyfajta sylist- munka. . Egy másik területet alkot a magazinok stylingja. Itt a stylist feladata a divatoldalak szerkesz­tése, bár sok nagy divatmagazin­nál külön divatszerkesztőt fog­lalkoztatnak, és olyan stylistot, aki a címlapfotón szereplő mo­dellt és az egyéb fotóalanyokat stilizálja. A stílusadó a divatolda­lakon általában megvalósíthatja a saját elképzelését, elengedheti a fantáziáját, a határt csak az szabja meg, kinek és miről szól az újság. Ez egy nagyon izgal­mas munka, hiszen úgy kell kö­vetni a trendet, a még szokatlan, új szabást és színeket, hogy hordható kollekciót állítsanak össze. A stylist tulajdonképpen közvetítő a divattervező és a ru­hákat viselők között. Bizalmi szakma A stylist filmben, reklámfilmben vagy videoklipben is közremű­ködhet. Itt sokkal szűkebbek a határok, mint egy magazinnál, hiszen a filmnek, klipnek törté­nete van, a szereplőknek pedig meghatározott karakterük, és a stylistnak ehhez kell öltözéket választania. A stylist valójában abban különbözik a divat- és jel­meztervezőtől, hogy már meg­lévő darabokból dolgozik. Egy újabb terep, ahol a stílus­adó feladatot kap, a „személyi styling”. E munka lényege az, hogy egy bizonyos személyt, ál­talában sztárt, politikust, üzlet­embert, vagy bárkit, akinek erre szüksége (és pénze) van, a sty­list öltöztet. Első lépésként sokat beszélget vele, hogy megismerje az egyéniségét, megállapíthassa, milyen fazon előnyös számára, megtudja, mit is akar kihozni magából. Ezt követően összeál­lítja az igényelt kollekciót. Ez le­het egyszeri alkalomra szóló, de akár hosszabb távra vonatkozó is, amikor az illető állandó jelleg­gel a stylist segítségével hangolja össze a ruhatárát. A stylist munkája tehát elvá­laszthatatlan a divattól. Egy jó stylistnak tisztában kell lennie a divatszakma alapjaival. Ismernie kell a stüusokat, a divatházakat, az anyagokat. Rendelkeznie kell divattörténeti, művészettörténeti alapismeretekkel. Tudnia kell azokat az alapszabályokat, ame­lyeket a fantáziadús tervezők ugyan sokszor átlépnek, az ízlé­ses öltözködéshez azonban elen­gedhetetlenek. Ilyen például, hogy mely színek, anyagok ille­nek össze, vagy melyek ütik egy­mást. A divatetikett ismerete, hogy mit, mivel és mit, mikor vi- seljünk, nélkülözhetetlen. ■ KÉPZÉS Aki komoly alapokkal akar elin­dulni stylistként, hasonlóan kell készülnie, mint egy divatterve­zőnek. A stylist végül is a divat­szakma egyik speciális területe. Jelentkezhetsz az Iparművé- ■ szeti Egyetem textil szakára, a Könnyűipari Műszaki Főiskola ruha-, bőr-, és textilipari szakai­ra, a Magyar Divat Intézet kur­zusára, illetve a magán divat­iskolák, művészeti iskolák által nyújtott képzésekre (pl. www.kreaiskola.hu ). Ennél a szakmánál azonban na­gyon sokat segíthet az önálló tanulás, épp a szervezett keretek hiá­nya miatt. Amit könyvek­ből, magazinokból, külföl­di lapokból megtudhatsz a divatról, öltözködés- kultúráról, divattör­ténetről, azt érde­mes elolvas­nod, megta­nulnod. Eh­hez pedig már csak egy nagy adag meg­szállottság kell, és tiéd a pálya. A HÉT CIKIJE Újra itt a báli szezon, és erről eszembe jut egy tavalyi borzalmas történet. Nagysza­bású rendezvény volt a suliban, műsorok­kal, sztárvendégekkel, és az est fénypont­jaként - farsangi bállal. Beöltözni nem volt kötelező, én is inkább egy szexi ruhát választottam. Titkos szerelmem és évfo­lyamtársam, Csaba is ott volt, sőt a rende­zésben is részt vett. Az egyik műsorszám­nál felhívták őt a színpadra, és éppen előt­tünk kellett elmennie. Reméltem, hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni a ba­rátnőm, de hogy is várhattam ilyet. Ami­kor Csaba elhaladt mellettünk, j Dóri megbökte, és azt mondta ne­ki: „Lilla teljesen beléd van esve!” Én erre rögtön leguggoltam, hátha nem vett eddig észre, talán eszébe sem jut, hogy ki is vagyok. De Dóri­nak ez sem volt elég. Tett egy nagy lé­pést oldalra, és leleplezett. Csaba rám nézett, és csak annyit motyogott: „aha”, azután tovább ment. Az egész társaság dőlt a röhögéstől, és én so­ha nem felejtem el azt a szörnyű ér- zést, ami akkor fojtogatott, um, i6 Várjuk leveleiteket a szerkesztő­ség címén Kérdezz, felelek! Lelki tanácsadónk e-mail címe: 100xszep@axels.hu „Anyu bulimiás?” Nagyon sokat sírok mostanában az anyu miatt. Rengeteget eszik, aztán hány. Ugye, ez a bulimia, amibe bele is lehet halni?! Én még csak tízéves vagyok, és nem tudom, hová fordulhatnék segítségért. Milyen orvos tudna rajta segíteni? Azt sem tudom, hogyan mondjam el neki ezt az egészet! Segítsetek! Most te vagy a felnőtt Nem írtad, mennyire gyakoriak ezek az események otthon. Min­dennaposak? Nem írtál apukád­ról. Ez azt jelenti, hogy anyukád egyedül nevel? Nincs más felnőtt a környezetedben (nagymama, nagybácsi stb.), akinek elmond­hatnád, mi történt? Mindenkép­pen felnőttet kell magad mellé állítanod, olyat, akire hallgat anyukád. Kezdetben ugyanis határozottan tagadja majd, hogy neki bármilyen problémája lenne, akár lelki, akár az evéssel kapcsolatos. (Úgy mondjuk: nincs betegségtudatuk az ilyen embereknek.) Ezért is nehéz se­gíteni, főként, ha még csak eny- nyi idős vagy. A korod ellenére nagyon büszkék vagyunk rád, mert felnőtt módjára tudsz visel­kedni, segíteni akarsz az anyu­kádon, és felelősséget érzel irán­ta. Ő is nagyon boldog lenne, ha a gondjai mellett megértené, hogy ilyen fantasztikus lánya van. Tehát: keress egy megbíz­ható rokont, aki elbeszélget vele, utána háziorvos, beutaló, bel­gyógyászati kivizsgálás, és persze terápia (pszichote­rápia is) következik. Nagyon szurko­lunk, hogy si- kerüljön! ■ A téma az utcán, haver December közepén adta ki legújabb lemezét Mohaman, amelyről az első sláger az Embe­rek vagyunk! A dal és a hozzátartozó klip a hajléktalanok helyzetéről szól. A kapcsoló­dó karitatív tevékenységen keresztül Moha és társai szeretnék felhívni az emberek fi­gyelmét a problémára és a segítségüket kér­ni. A rapper erről így vélekedett: „Ha akár csak egy takarót, sapkát vagy pulóvert adunk nekik, könnyebbé tesszük számukra az életet ezekben a hideg hónapokban.” A másik vezérfonal a vadkender legalizálása. Ez mindenképpen egy olyan téma, amely kellőképpen felborzolja a zenehallgatók szüleinek idegeit. Amerikában sokszor par­lamentáris keretek között is kifogásolják egy-egy rapper gondolatmenetét. Lehet, hogy Magyarországon is elkez­dődik valami ezen a téren? Mo­ha kész ötlettárral rendelkezik a legalizálást illetően, felsorolva gazdasági és társadalmi szem­pontokat. Fontos, hogy ne fe­lejtsék szem elől a srácok, hogy ez magánvélemény. Akit részle­tesebben is érdekel a téma, hall­gassa meg a nagylemezt. Érde­kes hír még, hogy csak az elő­adó weboldalán ( www.dafla- va.hu ) látható egy rajzfil­mes klip a Sárkány közbe­lép című dalból, amely nagyjából a rapper életéről szól. Jó szórakozást! Kedvenceink A 4 4 A

Next

/
Thumbnails
Contents