Tolnai Népújság, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-15 / 39. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I T Ü K Ö R 2003. Február 15., szombat Csaknem mindenhol fenyeget a víz Az ország számos térségében ár- és belvíz fenyegethet, a szak­emberek minden régióban a hirtelen, csapadékkal kísért olva­dástól tartanak a legjobban. A fokozottan veszélyeztetett terü­leteken már megkezdték a felkészülést. BÁCS-KISKUN megyében bel­víztől tartanak a szakemberek, mint az ország több más térségé­ben is. Novak János, a kecskemé­ti Agrometeorológiai Obszervató­rium igazgatója elmondta, ha gyors felmelegedés történne, nem tudna a 15 centiméternyi mélyen fagyott talajba leszivárog­ni a hóié. A belvíznek és az áradásnak leginkább kitett települések egyi­ke a Tisza partján fekvő 11 ezres lélekszámú Tiszakécske. Három éve a városban több száz lakóépü­letet rongált meg kisebb-nagyobb mértékben a belvíz. A hirtelen olvadás nyomán megemelkedett víztől az alap nélkül épített vá­lyogépületek falai átáztak, egy ré­szük leomlott vagy megrepedt. Háromszáznál több lakóházat kel­lett aládúcolni, megtámasztani. Az eddig lehullott hómeny- nyiség miatt az emberek ismét ag­gódva várják a tavaszt, az olva­dást. Kovács Ernő polgármester szerint egyelőre nincs különösebb ok az aggodalomra, ám mivel még nincs vége a télnek, nem lehet biz­tonsággal kijelenteni: vajon idén okoz-e veszélyt, s ha igen, milyen mértékűt a tavaszi olvadás. DÉL-HEVESBEN és a Tisza menti településeken a belvíz elle­ni intézkedések már egy hete foly­nak. A Kötivízig kiskörei szakasz- mérnöksége tíz munkagéppel és 40-50 emberrel elsőként a térség 14 szivattyútelepének és tucatnyi vízkormányzó műtárgy, zsilip megközelíthetőségét biztosította. A hófúvások miatt az érintett te­rületek kibontása nem volt egy­szerű feladat, olykor 170 cm-es torlaszok nehezítették a munkát. A berendezéseket működőképes­sé tették, úgymond „kijegelték”, hogy gyors olvadás esetén a csa­tornákból a vizet a Tiszába szi­vattyúzzák. Fejes Lőrinc vízügyi mérnök arról is tájékoztatott, hogy a csatornaőrök traktorral vagy lóháton bejárva pontos fel­Bár a Tisza vízgyűjtő területén a sokéves átlagnál kétszer vastagabb hótakaró van, Németh Lajos meteorológus szerint ez még nem feltétlenül jelent bel- vagy árvizet. A szakember lapunk kérdésére elmondta: ha a tavaszi felmelegedés egyenletes lesz, nem kell nagy veszélytől tartani. Vészhelyzet akkor alakulhat ki, ha hirtelen fel- melegedés következik be, eső és meleg szél kíséretében. Németh Lajos szerint er­re a következő két hétben nincs esély, a további kilátásokról azonban még nem tud nyilatkozni. steiner Az agrártárca felkészült a belvíz okozta károk elhárítására. Kolossváry Gábor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője szerint a gyors hóolvadás miatt 250-300 ezer hektár termőföld is víz alá kerülhet. A minisz­tériumban a belvízkár elhárítására 150 millió forint áll. rendelkezésre. A legveszé­lyeztetettebb terület az Alföld középső és déli része, Borsod megye, valamint a Dunántúlon Fejér és Veszprém megye egyes részei. A belvízcsatornák rendelte­tésszerű működtetésére 2000-ben országos rekonstrukciós program indult, amelyre évente 4-4,5 milliárd forintot fordítanak. _ ___________újvári mé réseket végeztek a csatornák pillanatnyi telítettségéről. Van, amelyiket teljesen befújta a hó és kotrásra szorul, van, ahol az átfo­lyószelvényeket kell kitakarítani, másutt a kevés víz a fenékig lefa­gyott. A talaj most 10-15 centimé­terig fagyott le, s gyors olvadáskor menthetetlenül belvizet hozna Sarudtól Kisköréig. Tiszanánán nemcsak a belvízelvezető árkokat tartják karban, de bányarekultivá­ciós pályázaton nyert pénzből a két belterületi lapályos részt ren­dezettebb formában állíthatják a helyi belvízvédelem szolgálatába. A falu nyugati oldalán a Sajfoki­főcsatorna várja medrével a ki­vezetett fölös belvizet. TOLNA MEGYÉBEN első fo kú belvízvédelmi készültség van érvényben a hét elejétől. Ezt a tér­séget sem kerülte el a januári és a februári hó, a földeket jelenleg borító vastag téli lepel víztartalma átlagosan 32-43 milliméter négy­zetméterenként. Klingl Béla, a Közép-Dunántú­li Vízügyi igazgatóság szekszárdi szakaszmérnökségének vezetője elmondta: az intézkedések lé­nyege, hogy a havas viszonyok közepette is megközelíthetővé teszik a belvízi szivattyúkat, zsi­lipeket, illetve, hogy a vízlefo­lyások htjából igyekeznek min­den akadályt eltakarítani. Tolna egyébként belvíz szempontjából az átlagosnál veszélyeztetettebb vidékek közé tartozik. Ha a hirte­len hóolvadás bekövetkezne, valószínűleg a Szekszárd-bátai öblözetben, a Sió- és a Nádor­csatorna közötti területen, illetve a Kapos völgyében lenne a leg­több a felszíni víz. Erre azonban a következő napokban nem kell számítani. A féléves prognózis viszont nem túl kedvező: feb­ruárt, márciust, áprilist és májust is az átlagosnál csapadékosabb­nak jósolja az előrejelzés. A KÖRÖSÖK VIDÉKE a tér mészeti adottságok miatt foko­zottan ár- és belvízveszélyes terü­let. A Fehér-, a Fekete- és a Sebes- Körös itt lépi át a magyar-román határt, és ér sík területre, s e terü­leten csatlakozik a Berettyó, a Hortobágy-Berettyó is. A Körös­vidéki Vízügyi Igazgatóság több mint négyezer négyzetkilométe­res területének csaknem 70 szá­zaléka árvizek által veszélyezte­tett. A településeket, mezőgazda- sági területeket, utakat 340 kilo­méter hosszú, elsőrendű árvíz- védelmi töltés védi. A terület nagy része mély ártér, emiatt a belvizek és csapadékvizek termé­szetes lefolyása nem biztosított. A települések nagy része - 50-ből 43 - bel- és csapadékvizektől fo­kozottan veszélyeztetett. A bel­vízvédelmi művek kiépítettsége magas szintű, a terület minden négyzetkilométerére több mint egy kilométer hosszú belvízcsa­torna jut. A szivattyútelepi kapa­citás az országos átlagot jóval . meghaladja - tájékoztatott illeté­kességi területük jellemzőiről Galbáts Zoltán, a Kövizig műsza­ki igazgatóhelyettes főmérnöke. A sokéves átlagot jóval megha­ladó csapadék esett, januárban az átlagos 29 helyett 78 milliméter, a februári pedig már 11 milliméter­rel meghaladta a havi átlagot. A talaj vízbefogadó képességét nem gátolja talajfagy. A talajvízszint a sokéves átlagnál kissé magasabb, januárban 30 centiméterrel emel­kedett. A Kövizig működési terü­letét még 20-60 centiméteres hó borítja, ennek összes víztartalma 320 millió köbméter. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK megyében, a Tisza vízgyűjtőjén a hóban tárolt vízkészlet nagysága Idén is fenyeget a bel- ás árvíz fotó: europress/kerék ágnes azt jelzi, hogy esőzésekkel páro­suló gyors olvadás esetén komoly árvizek kialakulásával kell szá­molni, valamint jelentős belvízi elöntések keletkezhetnek az Al­föld középső részén. Varga László, a Közép-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság mű­szaki igazgatóhelyettese érdeklő­désünkre elmondta: a vízügyi igazgatóság felkészült a belvizek elvezetésére, áttekintette a védel­mi terveket, átvizsgálta a szi­vattyútelepeket, a műtárgyak ke­zelhetőségét. Jelenleg a kiskörei, a jászkíséri, a kisújszállási és a mezőtúri térségben I. fokú belvíz- védelmi készültség van érvény­ben. A készültség elrendelésekor a csatornák műtárgyait, illetve a szivattyútelepek üzemeltetését akadályozó hó és jég eltávolítását, valamint a szivattyúkhoz, fonto­sabb vízkormányzó műtárgyak­hoz vezető utak megtisztítását tűzték ki célul. ■ __________Hírek__________ HI ÁNY. Az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya januárban 44,4 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 5,3 százaléka. A társadalmi alapok 42,1 milliárdos deficitje azonban az éves előirányzat 15 százalékát tette ki. europress ADÓSSÁG. Az ország harminc kórházának összesen 2,8 mil­liárd forint visszterhes állami támogatást utalt át az egészség- ügyi tárca. Az intézmények tulajdonosai, illetve fenntartói a meglévő tartozások 20 százalé­kát vállalták magukra. Győrfi István kormánymegbízott tájé­koztatása szerint jelenleg egyet­len hazai kórháznak sincs harminc napon túli kifizeteüen számlája, europress INFLÁCIÓ. A fogyasztói árak az idén januárban 1,2 százalékkal haladták meg a tavaly decembe­ri, és 4,7 százalékkal a 2002 ja­nuári szintet. A nyugdíjas fo­gyasztói kosárra vetített árválto­zás 3,9 százalék tavaly január­hoz képest. A KSH szerint a fo­gyasztói árak tavaly december­ben egy hónap alatt 0,1 száza­lékkal nőttek, éves összehasonlí­tásban 4,8 százalékkal emelked­tek. Az éves átlagos infláció 2002-ben 5,3 százalék volt. mti VESZTESÉG. Jelentős veszte­ség lesz az első negyedévben a Mól gázüzletágában. Mosonyi György vezérigazgató elmondta: tavaly a forint árfolyamának drasztikus erősödése segítette, hogy 1,2 milliárd forintos nyere­séget érjenek el a gázüzletág­ban. Idén erre nem lehet számí­tani, a vüágpiacon emelkednek az árak, ráadásul a hideg miatt a lakosság is rekordmennyiségű gázt fogyaszt. Éves szinten nem lehet megjósolni, miként alakul a gázüzletág helyzete, mti ■ Vetésforgó kukoricabogár ellen PÉCS A kukoricabogár elleni összehangolt védekezés előkészítését sürgetik a növénytermesztő ágazat, illetőleg a földművelés- ügyi tárca képviselői a vetési szezon megkezdése előtt. A kár­okozó tavaly több milliárd forintnyi terméskiesést okozott. lő növény tövét, illetőleg gyöke­rét támadja meg. A meggyengült tő nem képes megfelelő módon továbbítani a tápanyagot, egy idő után pedig képtelen megtartani a növényt, ami így nem tudja be­érlelni a termést. A Baranya megyei gazdálko­dók már tavaly kezdeményezték a hatékonyabb védekezést. Miután a kártevő kizárólag a kukoricakul­túrára jelent veszélyt, a legegysze­rűbb védekezés a vetésforgó. Ese­tenként - a fertőzöttség mértéké­től függően - indokolt lehet a többéves kihagyás is. Komoly problémát okozhat, ha a követke­A szakemberek a tavalyi jelentős károk után fokozott figyelemmel fordulnak a kukoricabogár miatt felmerült probléma felé. A kár­okozó mintegy 10 évvel ezelőtt je­lent meg Európában, Magyaror­szágon pedig 1995-ben bukkant fel először. Az elmúlt három év­ben komolyra fordult a helyzet, Dél-Dunántúl két megyéjében, Baranyában és Tolnában tavaly olyan táblák is voltak, ahol a ter­més 30-40 százalékát semmisítet­te meg a károkozó. A bogár lárvája a termését érle­ző évben a fertőzött terület szom­szédságában vetnek kukoricát. Úgy lehet védekezni, ha a gazdál­kodók tájékoztatják egymást a fertőzöttségről, és a védekezésről. Ugyancsak hatékonyan - ám valamivel költségesebben - lehet védekezni a bogár ellen vegysze­res módszerekkel, a szakembe­rek többsége szerint a két módo­zat kombinációjával lehet elérni a legjobb eredményt. KASZAS ENDRE Kedves olvasóink! t Sajnálattal közöljük, hogy a Kiskegyed és megyei lapunk fogyókúrás akciójának 02.15, 16-i mérése technikai okok miatt elmarad. A jelentkezőket táviratilag értesítettük, a nevezési díjat + postaköltséget visszaküldtük. Remélve, hogy fogyókúrás tervét nélkülünk is sikerrel megvalósítja vagy ha nem sikerül, egy későbbiekben megrendezendő fogyókúrás akciónkban találkozunk szeretettel köszönti a Kiskegyed Szerkesztősége _________Tőzsdék, árfolyamok_____________ (2 003. február 13.) AZ MNB DEVIZAÁRFOLYAMAI BUX: 7355,46 -1,97% Borsodchem 5195 Ft ír [1 egységre, forintban) Angol font 366,72 Egis 10 950 Ft ű Cseh korona 7,75 Matáv 765 Ft á Euró 244,29 Mól 5115 Ft O Japán jen (100) 187,39 OTP 2160 Ft ü Lengyel zloty 58,78 Richter 13 340 Ft ü Svájci frank 166,36 TVK 3 435 Ft. h Szlovák korona 5,82 Zalakerámia 1220 Ft í USA-dollár 226,61 __________BUDAPESTI ÁRUTŐZSDE - GABONASZEKCIÓ__________ Sz állítási Elszámolóár határidő minimum maximum új előző TAKARMANYKUKORICA 2003. március 22 000 22 300 22 300 22 050 2003. május 22 800 23000 23 000 22 700 2003. július­­23 500 23 400 1 2003. november­­23 000 23 000 I BÚZA I 2003. március 23700 24 000 23 900 23 600 f 2003. május 23 950 24 600 24 550 23 900 ^ 2003. augusztus 24 000 24150 24150 23990 I 2003. szeptember 24150 24150 24150 24 000 Fizetni kell az Budapest A termelőknek az idén már fizetni kell az őstermelői iga­zolvány kiváltásáért. Az ag­rártárca szerint várhatóan még így is többen váltják majd ki a dokumentumot a tavalyinál kedvezőbb adózási lehetőségek miatt. Megszűnt az őstermelői igazol­ványok kiállításának díjmen­tessége, idén januártól 1000 fo­rintot kell fizetni érte. Az iga­zolvány kiváltása csak 2002. december 31-ig volt ingyenes, mivel egy korábbi rendelet le­hetőséget biztosított a kormá­nyoknak, hogy háromévente mentességet adjanak a díjfize­tés alól. Az agrártárca tájékoz­tatása szerint a igazolványok igazolványért meghosszabbításáért és a be­tétlapokért továbbra sem kell fizetni. Az idén nőtt az őstermelők adókedvezménye, emiatt várha­tóan a korábbinál nagyobb lesz az érdeklődés. Az őstermelők adómentes árbevételi határa a tavalyi 250 ezer forintról 450 ezer forintra emelkedett.' A költ­ségátalány szerint adózó kis­termelők a korábbi 4 millióval szemben 6 millió forintig szá­molhatják el bevételeiket. Költ­ségszámlák nélkül ennek az ösz- szegnek a 40 százalékát írhatják le, és csak a fennmaradó összeg után kell adót fizetniük. Azok a családi gazdálkodók, akik ős­termelői igazolvánnyal rendel­keznek, nagyobb kedvezményre számíthatnak.- ÚJVÁRI -

Next

/
Thumbnails
Contents