Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-03 / 2. szám

2003. Január 3., Péntek KÉK T Ü KÖR 7. OLDAL ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig DARABOLÓS. A Szombathelyi Városi Bíróság emberölés bűn­tettének alapos gyanúja miatt elrendelte egy vépi lakos előze­tes letartóztatását. A darabolós gyilkosként elhíresült gyanúsí­tott vallomása szerint össze­vitatkoztak a vele együtt lakó sértettel, majd egy tárggyal fej­be verte és megölte a férfit, akit csaknem egy héten át rejtege­tett a lakásában. Az egykori szakács a holttestet feldarabol­ta, zsákokba tette, az emberi testrészeket Vép és Tanakajd között szétszórta, mti EMBERCSEMPÉSZ. Az új év első napján embercsempészt kerítettek kézre a nyírábrányi bűnügyi felderítő szolgálat nyomozói. A határőrök a ma­gyar férfit több mint 100 esettel gyanúsítják, elfogása óta a deb­receni rendőrkapitányság fog­dájában őrzik. KRÓNIKA VÍZBE UGROTT. Szemtanúk szerint a Dunába ugrott valaki az Árpád híd pesti hídfője kör­nyékén csütörtök délután. A Fővárosi Tűzoltóság átvizsgálta a Duna Árpád híd és Lánchíd közötti szakaszát, azonban mindössze egy széldzsekit találtak, mti MOTOROSHALÁL. Csütörtök délután halálos baleset tör­tént a 441. számú úton Nyárs- . apát és Nagykőrös között egy vasúti átjárónál. V. Sándor 26 éves nyársapáti lakos Simson Robogó típusú motorkerék­párjával Nyársapát felől Nagykőrös felé közlekedett. A vasúti átjárónál a fény­sorompó tiltó jelzése ellenére a már csukott fél sorompónak ütközött. A vasúti pályatestre hajtva a férfit elütötte a Ceg­léd felől Nagykőrös irányába haladó vasúti szerelvény. A motorkerékpáros a helyszínen életét vesztette, europress EUROMÁSOLÁS. Január 1 jén egy férfi kukázás közben talált bankjegyet akart Nyír­egyháza egyik nagyáruházá­nak pénzváltójában beváltani. Az ötszáz euróért azonban nem kapott pénzt, már csak azért sem, mert a „bankjegy” mindkét oldalán „FAC-SIM|- LE” (másolat) felirat olvas­ható. A városi rendőrkapi­tányság lefoglalta a kérdéses papírlapot és eljárást indított. EUROPRESS PRÓBÁLKOZÁS. Január else­jén az esti órákban Zala- karoson a Freya Hotel parko­lójának kerítését ismeretlenek kibontották, ezen keresztül próbálták meg elvinni az egyik vendég Audi A6 típusú gépkocsiját. A tettesek az autóval azonban megrekedtek egy vízelvezető árkon, és ami­kor az arra járók segíteni akartak, hogy tovább tudja­nak menni, kiugrottak a gép­kocsiból és elfutottak, europress AUTÓLOPÁS. Ugyancsak Zalakaroson az év első napján sikerült egy német vendég au­tóját eltulajdonítani. Nem sok­kal este tíz óra előtt jelezte egy helybeli hölgy, hogy német vendégeinek Audi a4-esét, ame­lyet kora este állítottak le az ud­varon, ellopták. A külföldi tu­lajdonos kára 9 millió forint. europress PORTÁSHALÁL. Egy 86 éves portás vesztette életét január 1-jén a kora délutáni órákban Szegeden. A férfi munkahelyén feltehetően elcsúszott a lép­csőn, és olyan súlyosan meg­sérült, hogy a helyszínen meg­halt. A helyszíni szemlebizott­ság idegenkezűségre utaló nyomot nem talált. A haláleset körülményeit a rendőrség ál­lamigazgatási eljárás keretében vizsgálja, europress ■ Beiktatták az új főkapitányt Ami jó folytatja, ahol kell változtat Szeretem a rendet meg a fegyelmet, amit magamtól megköve­telek azt elvárom a beosztottaimtól is, nyilatkozta legutóbb lapunknak az új megyei főkapitány, dr. Kustra József. Teg­nap, beiktatásakor azt mondta: senkinek nem lesz előnye ab­ból, hogy régebben együtt dolgoztak, s hátránya sem, ha nem ismerték egymást korábban. Szekszárd- Milyen érzésekkel cserélte fel a két főkapitányi helyet?- Vegyesek az érzéseim, örülök és egy kicsit szomorú is vagyok. Három és fél évet dolgoztam Somogybán, sok jó kollégát és sok rendes embert ismertem meg a civil életből annak ellenére, hogy 50 felett az ember már nem nagyon keres új bará­tokat, de ha új helyre megy az ember, azért még­iscsak kell találnia szövetségeseket. Örülök azért, mert haza jöttem, 25 évet éltem Tolna megyében, „gyüttment” már nem lehetek. Azt remélem: új, fiatalos lendülettel tudom folytatni 31 éves rend­őri pályafutásomat. Mindig attól féltem, hogy be­savanyodhatok valahol, ezért mentem el Dombó­várról 15 év után, bármennyire is szerettem ott lenni.- Tolna megye rendőrsége a tavalyi teljesítmé­nye alapján az országban az első.- „Sajnos” így van, ezen már mit lehet javíta­ni? Somogy megyében többezer úgynevezett „B” lapot hagytam ott, amit eb­ben az évben be lehet számítani, itt meg mind felhasználták. Ko­molyra fordítva a szót, a rendőr­ség eredményességének a méré­sére új szisztéma van kialakuló­ban, ami az eddigieknél objektí- vebbnek látszik. Az új teljesítményértékelési, mi­nőségbiztosítási rendszerben, amelynek az elő­készületei Somogybán és itt is megkezdődtek, az emberek saját magukat is ellenőrzik, illetve a la­kosság értékeli a rendőrség munkáját.- Mit tart most és itt a legfontosabb, az első fel­adatának?- Azt, hogy a munka folytatódjék tovább. At­tól, hogy idejöttem, még semmi sem lesz 50 szá­zalékkal jobb, bízom benne, hogy rosszabb sem. Azt szeretném, ha a pozitív folyamatok kitelje­sednének, ami meg nem igazán jó, azon változta­tunk. Elképzelhetők szervezeti, akár személyi változások is. Ezekben elsősorban a saját tapasz­talataimra szeretnék támaszkodni azon túl, hogy meghallgatom mások véleményét is.- Kapnak lehetőséget fiatal tisztek?- Nagyon szeretném, és az országos főkapitánynak is ez volt a kérése, utasítása. Magam sem felejtettem el, hogy még 25 éves sem voltam, amikor Pak­son kaptam vezető beosztást és 33 évesen lettem kapitány­ságvezető Dombóvárott. Va­lójában nem a kor számít, ; sem pro, sem kontra. A hat- van-hetven éves ember is le­het gondolkodásmódjában | fiatal, és megfordítva. Ha szükség lesz rá, a megürese­dő beosztásokba elsősorban fiatalokat fogunk keresni. IHÁROSI IBOLYA Névjegy Dr. Kustra József Drávakeresztúron született 1948 szeptember 11-én, rendőrtiszti főiskolát és jogi egyetemet végzett. 1971. december 1- én a Tolna megyei főkapitányságon kezdte, mint nyomozó. Dol­gozott Pakson, majd 1981. augusztus 1-től 15 évig Dombóvárott rendőrkapitány volt. Baranyában több beosztásban is dolgozott, 1999. május elsejétől a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Nős, két felnőtt lánya van. Jégpálya volt az országút Budapest Számos koccanásos ütközést és balesetet okozott a tegnapi ónos esőzés. Az Országos Me­teorológiai Szolgálat további csapadékot jósol, jelentős ja­vulás nem várható. A mentők a szokásosnál jóval több em­bert szállítottak kórházba csonttöréssel. Egyedül a MÁV-nál nem okozott fennakadást az ónos eső. Az Út- inform jelentése szerint főként az ország északi megyéiben volt sí­kos az útburkolat, bár Bács-Kis- kunból is jelentették, hogy több mellékút jégbordás. Különösen Nógrád megyében, Pest megye északi felében, a Jászságban, vala­mint Edelény környékén nehezí­tette a közlekedést a fagyos eső. Győr-Sopron megyében a csúszós utakon egy súlyos baleset és több kisebb koccanás, árokba csúszás történt. A 85-ös főút Rábaközi sza­kaszán egy Fiat Ducato kisteher­autó nagy sebességgel fának ütkö­zött, vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. Pest megyében 60 sószóró gép járta az utakat, s a déli órákig 240 tonna sót hintettek az aszfalt­felületre, hogy megakadályozzák a jegesedést. Egy óra alatt 15 koccanásos bal­esethez hívták a mentőket. A Vo­lánbusz fődiszpécserétől kapott tájékoztatás szerint a menetrend szerint közlekedő autóbuszok a jegessé vált utak miatt fokozato­san leálltak Zsámbék, Rákos­keresztúr és Érd térségében. A Kisalföld Volán helyközi járatain 20-30 perces késések voltak. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. 70 munkagéppel sózta Buda­pest 1200 kilométernyi fő- és tö­megközlekedési útját, főként a he­gyi utakat, a felüljárókat és hida­kat. A síkossá vált utak a budai kerü­letekben okoztak gondot a közleke­dőknek. A XIII. kerületben, a Le­hel úton egy sze­mélygépkocsiját vezető 70 éves férfi lett rosszul, elvesztette esz­méletét, autója vi­szont eközben el­ütött egy fiatal fér­fit, aki az út szé­lén tehergépko­csiba rakodott. A mentősök sikere­sen újraélesztet­ték az idős em­bert, az elütött fia­talember súlyos medencetáji töréseket szenvedett. Az Ml-es autópálya 44. kilo­méterénél nyolcán sérültek meg, amikor több autó karambolozott. Két személy súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben. Az M7- es autópálya 23. kilométerénél há­rom karambol történt, négy sérül­tet kellett ellátnia a mentőszolgá­lat munkatársainak. Mínusz kettő és mínusz 7 fok közötti hőmérséklet mellett egy centiméteres a hótakaró a Mátra útjain. A hegyvidéki szakaszokon a mellékutak burkolata letaposott havas, a főutak hókásásak, sóned­vesek: a megye sík vidéki útszaka­szain sónedves az utak burkolata. MTI/EUROPRESS Ónos esőben a többszörösére növe­kedhet a féktávolság, a megszokottnál óvatosabban, nagyobb körültekintéssel kell közlekedniük az autósoknak. Az au­tó kanyarodáskor is megcsúszhat. Nyári gumikkal elindulni felelőtlenség, érde­mes növelni a követési távolságot. Nem szabad blokkolva fékezni. mti Pénteken a reggeli órákban még szá­míthatunk ónos esőre, az előrejelzés szerint azonban enyhébb idő lesz meg­erősödő északnyugati széllel. A legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 6-11 fok között alakul. °«sz Vallotta gyilkos Rendkívüli eseménnyel zárult az óesztendő utolsó napja Tatabányán. Bár a történet sokkal korábban kezdődött, a tra­gédia tisztázása, felderítése ezúttal az ünnep óráit vette igénybe. Tatabánya Kutyáját sétáltatta egy férfi a vá­ros határában. A nyolcasi félsor közelében, a gazzal benőtt terüle­ten gyqnús „leletre” bukkant: egy térdkalács látszott ki a földből. Mindez december 31-én, a déli órákban történt. Az állampolgári bejelentést követően a helyszínre vonult a járőr, majd a megyei for- rónyomos felderítőcsoport. A holttestet kiásták a földből. Első körben azt állapították meg, hogy az elhunyt egy 30-40 év körüli férfi, akit plédbe csomagoltak, és minden valószínűség szerint bűncselekmény áldozata lett. Er­re utaltak az arccsontján, nyakán, bordáin keletkezett sérülések. A hatóság azonban nem elégedett meg ennyivel, és további akcióba lépett. Ennek eredményeképpen azonosítani tudták a holttestet, F. László 1965-ös születésű helybeli fiatalembert. Rendkívül gyors munka után látókörbe került a gyanúsított is: B. Péter 1959-es születésű tatabányai férfi, akit élettársával együtt az őrszobára kísértek. Megjegyzendő, hogy őket mintegy hat óra leforgása alatt, tehát már este fél hétkor kézre kerítették. A kihallgatás ké­ső éjszakáig tartott. Az elhangzot­tak alapján kiderült, hogy az ál­dozat jól ismerte az élettársakat. Egyelőre tisztázatlan, hogy azon a napon miért történt meg a tra­gédia. Az őrizetbe vett férfi saját bevallása szerint baltával követte el a szörnyű tettet. Ezután takaró­ba csavarták F. Lászlót, és kivitték a város határába, ahol elföldelték. Mint a tények mutatják, nem vé­geztek alapos munkát... A megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya folytatja az eljá­rást. M. TÓTH SÁNDOR ________________Tolnában történt________________ RUHÁT LOPTAK. Ruházati boltba törtek be Bátaszéken. A betö­rők ruházati cikkeket loptak el, mintegy 70 ezer forint értékben. ELVETTÉK A TÁSKÁJÁT. Szekszárdon, a főiskola közelében két ismeretlen férfi megtámadott egy hölgyet, majd kitépték kezéből a táskáját és elfutottak. A táskában készpénz és személyes iratok vol­tak. SZERSZÁMOKAT VITTEK EL. Értényben tolvajok jártak az év végi ünnepek idején. Egy melléképületet törtek fel illetéktelen sze­mélyek és különböző szerszámot vittek el, mintegy 30 ezer forint értékben. FÁNAK ÜTKÖZÖTT, MEGSÉRÜLT. Újév napján, hajnalban Paks és Nagydorog között egy személygépkocsi az árokba, hajtott, majd egy fának ütközött. A gépkocsi vezetője, aki a jelek szerint vezetés előtt szeszesitalt fogyasztott, súlyosan megsérült. BOLTBA TÖRTEK BE. Mucsiban január elsején reggel ismeretle­nek törtek be egy boltba, onnan különböző értéktárgyakat vittek el. A kár meghaladja a 150 ezer forintot. MŰHELYBŐL GÉPEKET LOPTAK. Tolnán, egy családi ház mű­helyrészéből ismeretlen tetteseket elloptak több értékes kisgépet, szerszámokat. A kár meghaladja a 600 ezer forintot. TANYÁKAT TÖRTEK FEL. Medina-szőlőhegyről több bejelentés is érkezett csütörtökön, két tanyát törtek fel, mindegyikből az érté­kesebb dolgokat - szivattyút, rotakapát, stb - vitte el az ismeretlen tettes. ■ t

Next

/
Thumbnails
Contents