Tolnai Népújság, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-06 / 258. szám
I 2002. November 6., szerda KÉK 9. OLDAL TŰKOR Baleset tilos jelzésnél Bonyhád Súlyos közlekedési baleset történt Bonyhádon tegnap, november 5- én 5 óra 50 perckor a 6-os főút jelzőlámpával ellátott kereszteződésében. A Bonyhádi Rendőrkapitányság századosától, Dudás Zsolttól kapott információk szerint S. István budapesti lakos Budapestről Pécs felé tartva az általa vezetett kamionnal belerohant az azonos irányba haladó, a közlekedési lámpa piros jelzése miatt álló pótkocsis teherautóba. Feltehetőleg elaludt. S. Istvánt súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították a szekszárdi kórházba. B. László, a pótkocsis teherautó vezetője szerencsésen megúszta a balesetet. Az anyagi kár meghaladja az 5 millió forintot. A szekszárdi tűzoltók néhány perccel a riasztás után három autóval érkeztek a helyszínre. Ábrajrám Sándor tűzoltó főhadnagy tájékoztatása szerint S. Istvánt a Szekszárdi Tűzoltóság C szolgálati csoportja a bonyhádi önkéntesek segítségével két órás megfeszített munkával szabadította ki az utasfülkéből. Tegnap késő este, lapzártakor a kórház baleseti sebészetén érdeklődtünk S. István állapota felől. Mint az ügyeletes orvostól megtudtuk: S. István állapota kielégítő, még ezen a héten a lábán műtétet hajtanak végre. lompár családja vette fel őket gépkocsival. Bernáth Sümegen megvált a társaságtól. Kolompár Zoltán rokoni és ismeretségi köre igen kiterjedt, így tudott a szökevény napokig bujkálni és két gépkocsival közlekedni. Ugyanakkor a rendőrség munkáját is segítette a rokoni szálak követése. A szökött rab nem tanúsított ellenállást, együttműködött a rendőrökkel, amikor azok hétfő este Batykon ismét őrizetbe vették. Elfogása után Kolompárt visszaszállították a fegyintézetbe, ahol a többi rabtól elkülönítve, szigorúan őrzik. Bernáth Attila lehetséges tartózkodási helyéről is vannak információi a rendőrségnek, így várható, hogy rövid időn belül őt is elfogják. Mindkét férfi kipróbálta már a bűnözés több formáját is, vagyon elleni bűncselekmények, lopás, garázdaság, és testi sértés is szerepel bűnlajstromukon. A szökés előkészítésében és lebonyolításában a rendőrség szerint két személy segítette a rabokat, őket bűnsegédlettel és bűnpártolással gyanúsítják. A 25 éves Kolompárnak még nyolc év volt hátra büntetéséből, Bernáthnak azonban már csak két hónapot kellett volna várnia a szabadulásra. Szombathely - Batyk Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki társával együtt október 1 26-án szökött meg a szombathelyi börtönből. A másik szökevényt még keresik a hatóságok. A szökevények kolbászban becsempészett fűrészlapokkal reszelték át a börtön ablakának rácsait, és a szomszédos épület villámhárítóján lemászva jutottak az utcára. Hétfő este nyolc óra körül, a Zala megyei Batyk községben elfogták Kolompár Zoltánt, aki október 26-án megszökött a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetből. Társa, a 26 éves Bernáth Attila továbbra is szökésben van. A két rab elfűrészelte a börtön egyik ablakának rácsát, kimásztak az intézet emeleti párkányára, és a szomszédos ügyészség épületére átjutva a villámhárítón ereszkedtek le az utcára. A szökéshez használt fűrészlapokat más nevére címezve kolbászba rejtve küldték be Kolompárnak. Az ügy vizsgálata során kiderült, hogy a most elfogott férfi már egy éve tervezte a szökést. A kivitelezésre több variációt is kidolgozott. A szökevények gyalog , jutottak el Körmendig, ahol KoSTEINER KATA Megkéselt rendőrök Mór Kielégítő az állapota annak a két móri rendőrnek, akiket hétfőn egy pszichiátriára beutalt beteg támadott meg és életveszélyesen megsebesítette őket. Pénzjutalomban részesítette az országos rendőr-főkapitány azt a két rendőrt, akiktől hétfő este kértek segítséget a mentők egy pszichiátriára beutalt beteg szállításához. A férfi azonban egy szerszám- nyélre erősített késpengével életveszélyesen megsebesítette az egyenruhásokat. A két járőr közül az egyik a mellkasán, a másik az arcán szenvedett sérüléseket. Az életveszélyesen megsebesített rendőrök állampolgári segítséggel még a sebesüléseik ellenére is ártalmatlanná tudták tenni a támadót. Salgó László vezérőrnagy, országos rendőr-főkapitány megköszönte a móri városi kórház orvosainak a segítségnyújtást, és személyesen is felkereste az ápoltakat, tolmácsolva nekik a belügyminiszter jókívánságait. A megbilincselt szurkálót végül a Fejér megyei Szent György Kórház zárt osztályára vitték. europess A tűzoltók nem mennek magasra Tanácskozás a toronyház- és metmtüzekről Tolnában történt Budapest- A nagyon magas házakat és a mélyen fekvő létesítményeket nem szeretjük. A mentéshez szükséges gépből kevés van, és a meglévő készülékek is nagyon régiek. Az előadás- sorozat fő témája tehát a toronyház - illetve a metró- tüzek oltása, a katasztrófák megelőzése - mondta dr. Ben- de Péter fővárosi tűzoltóparancsnok a tegnap kezdődött kétnapos tűzvédelmi konferencián Budapesten. A konferencia fő szerevezője Rudolf Bohmann, egy osztrák kiadóvállalat vezetője. Az üzletember célja, hogy a bécsi és a magyar szakemberek tapasztalataikkal segítsék egymást a magas házak és a metrók tűzvédelmének kialakításában. A rendezvényen előadást tart többek között Friedrich Pemer bécsi tűzoltóparancsnok és Manfred Seidl, az osztrák tűzoltószövetség elnöke is.- A legjobb mentőberendezés sem segíthet igazán magas házakban tomboló tüzeknél, gondoljunk csak a New York-i World Trade Center tragédiájára Nincs elég készülék a speciális mentéshez- mondta Friedrich Perner. Hozzátette: a legfontosabb, hogy kellő figyelmet fordítsunk a megelőzésre. Alapvető követelmény, hogy a magas házakat már eleve a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően alakítsák ki. A tűzoltóság feladata, hogy a tervezőkkel és a kivitelezőkkel szigorúan betartassa ezeket a szabályokat. Dr. Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok az Europress kérdésére válaszolva elmondta: FOTO: EUROPRESS/KEREK ACNES a magyar tűzoltóság egyik legnagyobb problémája, hogy a magas, illetve a mélységi mentéshez szükséges géppark „elöregedett”, sőt még az elavult készülékekből is kevés van. A belügyminiszter pályázatot hirdetett a speciális gépek megszerzésére. Tavaly összesen három ilyen készüléket adtak át a tűzoltóságnak. Bende hozzátette: Lamperth Mónika azt mondta, folytatni fogja a gépek beszerzését és elosztását. FARKAS MELINDA ' forint szeptemberben októberben novemberben forintos lakberendezési utalványt nyerhet Minden további Információ a LakósAuKúro novemberi számában. £ JSS ^ J WMAt •Kv tfopAtoin so« c, , ■ reze 003X01 soyo ,0' W uospfosios Djfra |jeqiueo«p o tueutxi 'tzs^i boa uospiosros ■3 fjequjoAou o ipso uieu mi| g| -vp sq ©itup «opoöeuj up zd M eq elpiojt ©i|auj Au©AtszsAtjsuj •ejoAu tioftpApi pqpjnitnitspipi \i -squPAOu zd aASst p6qzsuJOJpq D JZ3 ISMÉT TANYAFELTORESEK. Több tanyabetörést jeleztek a szekszárdi rendőrségen. A tolvajok a Porkoláb-völgyben és a Kerék-hegyen hatoltak be néhány épületbe, ahonnan különböző használati tárgyakat hurcoltak el. Akadt olyan hely is, ahonnan nem loptak el semmit, csak a zárakat rongálták meg. ÉPÍTÉS ALATT. Faddon egy építés alatt lévő családi házba törtek be ismeretlen személyek. A tettesek négy darab radiátort tulajdonítottak el. MEDINAI LÁTOGATÓK. Édes ség és váltópénz tűnt el egy medinai boltból, ahova betörők hatoltak be. A tettesek az ajtót felfeszítették, majd összepakolták az értékeket és elmentek. A VÁGÓHÍD ESET. Szedresen, a vágóhídról sertehús és különböző használati tárgyak tűntek el nyomtalanul. A kár felmérése még tart. SZÍNES EGYÉNISÉGEK. Újra színesfémlopásról értesítették a rendőröket Dombóváron, ahol két alumíniumhordót hurcoltak el ismeretlenek, egy ház mellől. A keletkezett kár 30 ezer forint. FÉLMILLIÓS KÁR. Közel fél millió forint a kár azon a simontornyai telephelyen, ahonnan az elmúlt egy-két hónapban akácfa oszlopokat, akkumulátorokat és gázolajai tulajdonítottak el ismeretlen tettesek. HAMIS ALVÁZSZÁM. Tamási ban egy személygépkocsi eredetiség vizsgálata során a szakemberek hamis alvázszámot találtak. A számot valaki előzőleg átütötte. POHARAK ÉS PLÉDEK. Ta nyabetörők jártak Hőgyész közelében is. Az eddig még ismeretlen tettesek poharakat, plédeket vittek el. Az okozott kár néhány ezer forint. LESZEDTÉK A TETŐT. Teg nap reggel nyolc óra után a dombóvári tűzoltók Attalára vonultak, ahol a téesz egyik épületének meglazult tetejét szedték le, illetve helyezték bizton- ságba. ____________________■ ÜG YELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig KÁBÍTÓSZER. Tizenhárom fiatal ellen indított eljárást kábítószerrel való visszaélés miatt a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság. A gyanúsítottak valameny- nyien fiatalok, 17 és 26 éves kor közöttiek. Többségüknek marihuána-fogyasztásért kell felelnie. Közülük kettőt azonban őrizetbe vette, mert a nyomozás adatai szerint a 19 éves jánkmajtisi és a 22 éves fehér- gyarmati fiatalember árulta is a kábítószert, europress POSTARABLÓK. Négy posta rablót ítélt jogerősen fegyházbüntetésre a Csongrád Megyei Bíróság. A büntetések 3 és fél évtől 7 évig terjednek. A tettesek 1997 decemberében fegyverrel felszerelkezve több mint 500 ezer forintot raboltak el a rúzsai a postahivatalból, mti ■ Újdonság a lakáshitel piacon! AEGON Hitelfedezeti Program állami kamattámogatású lakáshitelekhez! Most új otthonához 500.000 forint értékű lakberendezési utalványt Is nyerhet! A részletekért küldje «I m AEQOH-HI» Két a 04/30-344-40-44-*» számra, érdeklődjön tanácsadóinktól, vagy Információs Vonalunkon a 06/40-204-204-«s telefonszámon, illetve keresse fel honlapunkat a www.aegon.hu címen! Az SMS KCüflésévw Hgftiftf) hozzájár;* anno/, nog> teürfonszámára a későbbiekben Ózonét«! kínzónk. Ha ezt nem szeretné, bármikor eixisctbeb ez AEűON-HP NEM szót. és telefoaszámát tOzötjíw nytivárKartáíunfcbő! ^Legon kß-ÄEfiÖN. ßi/iO% T7V;gftlO:YíL Az összeroncsolódott kamion, amelyből a tűzoltók kétórai megfeszített munkával szabadították ki vezetőjét ■ Kolbászba bújt a szabadság