Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-22 / 169. szám

2002. Július 22., hétfő MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét SZERI ÁRPÁD A Imázs, hulladékkal téma az utcán hever ismét, pedig már annyiszor lehajoltunk érte. Vagy még mindig nem elégszer? Ugyanis nehéz nem írni arról a „látványról”, ami a múlt hét szombati napján tárult a megye- székhely központján áthaladó helybeliek és nem helybeliek elé. Ez utóbbi kategóriába tartoztak a folklórfesztivál Szekszárddal ismer­kedő, hazai és külföldi vendégei is, akik nyugtázhatták: Tolna me­gye székhelyét, ezen belül a Garay tér területét elöntötte a szemét. Az még hagyján, hogy a lehulló faleveleket senki sem söpörte ösz- sze: a kellemetlenebb része a dolognak csak ezután következett, te­kintettel a szétszórt cigaretta-csikkek százaira, a szél által hol az út­testen, hol a járdákon görgetett nejlonzacskók, alumínium fóliák, szórólapok és papír fecnik garmadára. Nem kell vezető köztisztasá­gi szakembernek lenni, sőt, komoly tudományos apparátust moz­gató vizsgálatokat sem kell elvégezni ahhoz, hogy megállapítsuk: hét végén a város centruma, szíve immár az elviselhetetlenség ha­táráig képes szemetessé válni. Enyhén szólva is elgondolkodtató, hogy még egy ilyen jelentős nemzetközi esemény - mint a Duna Menti Folklórfesztivál - idején is ez a kép „öregbítheti” a megyeszékhely jó hírnevét, „gazdagíthat­ja" arculatát, a szavakban oly nagy ívű imázs-építések közepette. Szép ünnepi beszédeket hallunk a kőkori emberről, aki már több tízezer évvel ezelőtt felfedezte ennek a tájnak a szépségét: de egyszer már jó lenne látni, ahogy ezt a szépséget a legújabbkori ember meg is őrzi, a hét végén is. Megkérdeztük olvasóinkat: Szeretik-e a lakodalmat? Rüh! Gizella, Tolna:- Igen, szeretem. A lakodalomban jó a hangulat, az emberek felsza­badultak, vidámak. S akkor még nem szóltam a finom ételekről, ita­lokról és természetesen a táncról. Guzsván István, Őcsény:- Gyerek- és fiatalkoromban nagyon szerettem a lakodalmakat, a ze­nét, a táncot, a mulatságot. Most már nem lelkesedek annyira, igaz, nem is kell gyakran lakodalomba mennem. Fodomé László Mária, Decs:- Szeretem a lakodalmakat, mert ezek remek alkalmak arra, hogy egy nagyobb közösség találkozzon és együtt töltsön hosszabb időt. A lakodalom vidám esemény, nem foglalkoznak a résztvevők a hét­köznapi gondokkal, keservekkel és végre jó alkalom adódik baráti beszélgetésekre is. Id. Horváth Ádám, Decs:- Nagyon szeretem a lakodalmakat, mert abban minden benne van, ami az ember életében szép, jó és kellemes: a boldogság, a rokonság, a barátság, a jó étel és ital, meg persze a zene és a tánc. _________■ El őző kérdésünk: Hozna-e be vámmentesen használt autót nyugatról? Szavazóink kicsi­vel több, mint fele, 57,1 %-a véli úgy, hogy érdemes autót behozni. MAI KÉRDÉSÜNK Hasznosak-e a megye számára a folklórfesztiválok? Szavazhat az interneten: wnww.tolnalnepuJeag.hu, és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Kábítószerek: nincs lehetetlen Öt év alatt háromszorosára nőtt a drogfogyasztás Tolnában Elkészült a pécsi Fact Intézet által 2001 áprili­sa és júniusa között a dél-dunántúli régió fia­taljainak a kábítószerekhez való viszonyát vizsgáló felmérése, amely jelenleg a legfris­sebb adatokat nyújtja a Tolna megyei drog­helyzetről. 2001-ben a diákok 8,2 százaléka egyszer már kipróbált valamilyen kábítószert, 6,2 százaléka pedig alkalmi fogyasztónak val­lotta magát. DROGFOGYASZTÁS MEGYÉNKÉNT: Még nem próbálta: Tolna: 85,2% Somogy: 86,5 % Baranya: 78,4% Egyszer próbálta: Tolna: 8,2% Somogy: 7,5% Baranya: 11,4% Alkalmi fogyasztó: Tolna 6,2% Somogy: 5,4% Baranya: 9,2 % Rendszeres fogyasztó: Tolna: 0,4% Somogy: 0,6% Baranya: 1% DROGFOGYASZTÁS A MEGYESZÉKHELYEKEN A felmérést Tolna megye har­minckét általános és huszonöt kö­zépiskolájában végezték, 670 nyolcadik osztályos, 922 gimnázi­umi, 1436 szakközépiskolai és 648 szakiskolai tanuló bevonásá­val. A vizsgálat kiterjedt a fiatalok alkoholhoz, dohányzáshoz, és szexualitáshoz való viszonyára is. Iskolatípusok, földrajzi megoszlás A felmérés résztvevő közül 3202 fő (85,2%) nem próbált még kábí­tószert, 307 diák (8,2%) egyszer próbálta ki, 231-en (6,2) alkalmi fogyasztónak, és 15-en (0,4%) rendszeres fogyasztónak minősí­tették magukat. A droghoz való viszony az iskolatípusok szerint változó: a szakmunkásképzők­ben tanulók között a legmaga­sabb az egyszer kipróbálok (10,6%), az alkalmi (7,5%), és a rendszeres fogyasztók (0,5 %) aránya. Nem marad el ettől lénye­gesen az egyszer kipróbálók ará­nya a gimnáziumokban, az itt ta­nulók 9,9 %-a sorolta magát ide. A megyék összehasonlításában Baranya vezet, ám Tolnában 0,7, illetve 0,8 százalékponttal maga­sabb az egyszer drogot használt, vagy alkalmi drogfogyasztó diá­kok aránya, mint Somogybán. A megyeszékhelyekkel hasonló a helyzet: Pécsen érzékelhetően többen kerültek kapcsolatba ká­bítószerrel, mint Szek- szárdon, vagy Kaposvá­ron. A kábítószer-hasz­nálat a felmérés szerint főképp a megyeszékhe­lyekre koncentrálódik. Család: gazdagok és szegények Bár sokan nem válaszoltak a családjuk anyagi helyze­tét firtató kérdésre, a megadott válaszokból kitűnik, hogy a droghasználat a kimondottan gazdagok és a ki­mondottan szegények körében inkább jellemző. A magukat gazdagnak vallók körében a legmagasabb a rendszeres (2 %), illetve az alkalmi fogyasztók (16 %) aránya, és köztük vannak legkevesebben, akik egyál­talán nem kerültek kapcsolatba kábítószerrel (70%). Magasabb arányú használat jellemzi a rossz anyagi helyzetű családokban élő diákokat is. Az egyszer ká­bítószert kipróbálók körében a mintaátlag kétszerese (17,6%), az alkalmi használók között pedig az átlag másfélszerese (8,8%) tartozik körükbe. Helyszín: diszkó, baráti társaság A legelterjedtebb kábítószerfajta a kannabisz (mari­huánás cigaretta) és az amphetamin (pl. extasy, speed), emellett szintén magas arányban élnek orvosi javaslat nélküli nyugtatók- kal, altatókkal Legtöbb diák (183 fő) szá­mára a baráti társaságok jelentik a drogfo­gyasztás helyszínét, s összesen 128-an diszkót és más szórakozóhelyet jelöltek meg. A legkönnyebben megítélésük sze­rint diszkókban lehet kábítószerhez jut­ni. A résztvevők úgy vélték ugyanakkor, hogy lakóhelyükön nehezebb droghoz jutni, mint Magyarországon általában. A legkönnyebbnek a nyugtatókhoz jutást tartották. Az átlagon belül másképp véle­kedtek a droggal legalább egyszer kap­csolatba került diákok. Tőlük az ötös ská­lán - ahol az egyes a lehetetlent, az ötös a nagyon könnyűt jelenti - például 4,33 pontot kapott a marihuána. A diákok sze­rint a kábítószerfélék egyikét sem lehetet­len, legfeljebb nehéz megszerezni. Még nem próbálta: Szekszárd: 82,3% Kaposvár: 83,6% Pécs: 75,9% Egyszer próbálta: Szekszárd. 9,6% Kaposvár: 8,6% Pécs: 12,2% Alkalmi fogyasztó: Szekszárd: 7,2% Kaposvár: 7% Pécs: 10,8% Rendszeres fogyasztó: Szekszárd: 0,9% Kaposvár: 0,8% Pécs: 1,1% DROGFOGYASZTÁS TOLNA MEGYÉSEN Nem próbálta: 3202 fő (85,2%) Egyszer próbálta: Alkalmi fogyasztó: Rendszeres fogyasztó: 307 fő (8,2 %) 231 fő (6,2%) 15 fő (0,4%) Egybevágó rendőri tapasztalatok László Antal, a bonyhádi rendőrkapi­tányság vezetője a felméréssel kapcsolat­ban kérdésünkre elmondta: a büntető el­járási adatok meglehetősen eltérnek a fel­mérés adataitól, hiszen csak az esetek tö­redékében indul eljárás. Az ezek során szerzett tapasztalatok azonban alátá­masztják a felmérés adatait. Hozzátette: bár a Völgység, vagy Tolna megye az or­szágos átlagnál droggal kevésbé fertőzött, ez egyáltalán nem megnyugtató. 1995- ben, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitány­ság által készített felmérés szerint 4,1 szá­zalékos volt a gyerekek érintettsége Tolna megyében. Most a bonyhádi kapitányság területén ez 12,3 százalék, a megyében pedig meghaladja a 14 százalékot. Öt év alatt tehát megháromszoro­zódott a droghasználat, ami azt jelenti, hogy a terjedés üteme igen gyors. Horváth Ferencné, a szek­szárdi Kelemen Endre Szak- középiskola tanára, a Kábító­szerügyi Egyeztető Fórum tagja szerint nem elsősorban az iskolán, vagy az élet- körülményeken múlik az, hogy élnek-e droggal a gye­rekek, vagy sem, sokkal nagyobb szerepe van a bará­ti társaságnak és annak, hogy keveset foglalkoznak velük. A gyerek hátul van a társadalomban - fogalma­zott. - Otthon sokszor felesleges teher, az iskola nem ritkán az ismereteket átvenni köteles tárgynak tekintik őket, de mint gyerekkel, keveset foglakoznak velük. _____ TÓTH FERENC Tű zkakas strandfoci kupa Pakson Kihasználva az ürgemezei strand kiváló adottságait, he­tedszer rendez a hivatásos tűz­oltóság Pakson országos strandfoci bajnokságot. Idén közel ötven csapat száll harcba a vándorkupáért. Az ország szinte minden pontjáról jelentkeztek csapatok a hetedik Or­szágos Tűzkakas Strandfoci Ván­dorkupára. A paksi tűzoltóság által hirdetett bajnokságnak köszönhe­tően több száz tűzoltó és családja élvezte Paks vendégszeretetét a na­pokban. Az egy héttel ezelőtt lebo­nyolított első selejtezőforduló után múlt a héten rendezték a második sorozatot, a harmadik, egyben az utolsó pedig szombaton kezdődött. A csapatoknak előbb a rekkenő hő­séggel, hatalmas porral, később a hűvös, esős időjárással kellett meg­birkózni, és természetesen egy­mással. Ezt ki-ki különböző vehe­menciával tette. Némelyek jó játék­ként, mások vérre menő csataként élték meg a mérkőzéseket, ahol gyakran nem a bőrt, hanem a port rúgták. Azok, akiknek sikerült tal­pon maradniuk, augusztus 10-én, 11-én a döntőben folytatják a küz- delmet a vándorkupáért. vida t. HÍREK PAKS. Hétfőn kezdődik a har­madik nemzetközi twirling tábor Pakson. A harmincnál is több résztvevő a Magyarországon most elterjedőben lévő sporttal, annak szabályával, technikájává ismerkedhet. A paksi Báb- Mazsorett Egyesület vezető szere­pet vállá a twirling sport hazai el­terjesztésében. A közelmúltban rendezett nemzetközi verseny után, most tábor szervezésébe fogtak. A hétfőn kezdődő ötnapos program a korábbiakká ellentét­ben nem szabadidős, hanem edzőtábor. A résztvevők kezdő és háadó versenyelemeket, bottech- mkákat gyakorolnak, csoportos és páos kűrökre készülnek, de megismerik a Twirling Európa és Világszövetség versenyszabályza­tát is. A tábort Jasna Vujié horvát edző vezeti. PÉCS. A pécsi orgonakoncertek új helyszínnel bővültek: a Feren­cesek temploma is beszállt a ren­dezvények házigazdá közé. Sza­mosi Szabolcs orgonaművésztől, az előadások szervezőjétől meg­tudtuk, ennek a térnek a legfőbb előnye, hogy kevésbé visszhan- gos, mint a Bazilika, így a gyors darabok sokká pontosabban ér­telmezhetők. Szeptember elejére marad a legkülönlegesebb cseme­ge, a Zeneakadémia volt rektora és billentyűs tanszékének vezető­je, Lantos István és Sebestyén Já­nos négykezes orgonadarabokat szólaltat meg. A dél-dunántúliak­nak még egy figyelemreméltó kedvesség, a négy koncertet egy mozijegy ááért lehet meghallgat- m. ■ Mély fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy NAGY GYÖRGY 73 éves korában elhunyt. Temetése 2002. július 23- án, kedden 14 órakor lesz a mucsi temetőben. A gyászoló család í1 Fájó szívvel tudatom mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyám ÖZV. FEHÉRVÁRI LAJOSNÉ SZ. KLÁB ERZSÉBET 81 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2002. július 24-én 15 órakor lesz a mözsi temetőben. Gyászoló lánya: Marika Csak a parancsra várnak Újabb halasztás a traumaközpont elindításának ügyében Bár elvileg már minden doku­mentumot aláírtak a minisztéri­umok képviselői, megszülettek a megállapodások, mégsem került az universitas kezelésébe a pécsi Honvédkórház, így nem nyithat­ta meg kapuit a rendkívül mo­dem traumaközpont sem. Egyet­len katonai parancs hiányzik, és utána elindulhat a költözködés, majd betegeket fogadhat az in­tézmény. PÉCS Úgy tűnik, túl derűlátóak voltak az érintett orvosok, intézményvezetők, amikor tavasszá, a szükséges okmá­nyok áálrása után úgy látták: július elsejével átveheti a Pécsi Tudomány- egyetem Orvos- és Egészségtudomá­nyi Központja a Honvédkórházat, ez- átá előbb-utóbb kinyithat az évek óta üresen álló, modem traumaköz­pont is.- Még mindig a hivatáos katoná parancsra várunk, gyakorlatilag „ug­rásra készen” - tájékoztatta lapunkat dr. Kosztolányi György, az egyetem Orvos- és Egészségtudományi Köz­pontjának elnöke. - Utána azonná megkezdődhet a traumatológiá kli­nika átköltöztetése a kertváosi léte­sítménybe. A Honvédkórház végleges átadá­sához a polgári egészségügybe - lé­vén az katonai létesítmény - hivata­los parancsra is szükség van. A hon­védelmi tárcává több tágyáás is zaj­lott az ügyben, és noha a miniszteri ááírás rákerült a dokumentumokra, a végrehajtási utasítás egyelőre még nem született meg. A tervek szerint az egyetemről a traumaklinika átköltözik majd a Honvédkórház kertváosi létesítmé­nyébe, a több mint két éve üresen álló, rendkívül modem sürgősségi központ is megnyithatja majd a kapát. A szakemberek sze­rint, ha a teljes létesítmény üzemel majd, a Dél-Dunántúl legkorszerűbb egészségügyi egysége lehet majd Pé­csett. Az új intézmény műszaki állapo­tát már felmérték, kiderült, néhány új berendezésre, így diagnoszúkai esz­közökre, CT-re még szükség lesz. Kosztolányi György elmondta, az Egészségügyi Minisztériumban má kérvényezték, hogy ezeket a jövő évi beszerzési keretük terhére má idén megvehessék, háasztott fizetéssel. Ha ugyanis végül a katonai parancsot az átadásról kiadják, ezeket a műsze­reket az új létesítményben má idén használni kell. nyaka sz. Jó szőlőtermés ígérkezik Puhulnak, sötétednek a bogyók Az elmúlt évtized egyik leg­jobb minőségű szőlő- és bor­termésére számíthatnak a gazdák idén a szekszárdi tör­ténelmi borvidéken, ha a szüretig folytatódik a nyár közepén tapasztalt napos időjárás - mondta Módos Er­nő, az Aliscavin Borlovag­rend nagymestere pénteken. Szekszárd Módos Ernő elmondta: a téli fa­gyok jelentős káokat okoztak a szőlőültetvényekben, de a ter­melők szakszerű tavaszi met­széssel és zöldmunkákká csök­kenteni tudták a veszteségeket. A sok napsütés és az elmúlt na­pok csapadékos időjáása a várt- ná jobb növényfejlődést ered­ményezett, amit a szép fürtök, puhuló és több helyütt má söté­tedő bogyók jeleznek. Szekszárd környékén korá szüretre lehet számítam, de a gazdáknak addig fokózott figyelmet kell szentelm­ük a lisztharmat-veszély elhárí- tásáa. A szakember szerint az idei szőlő mennyisége váhatóan 15 százáékká kevesebb lesz a taváyiná, a minősége azonban hasonló lehet a 2000-es évjáraté­hoz, amelynek borai a hazai és a külföldi versenyeken, váamint a fogyasztók körében egyaránt nagysikert arattak. A szekszárdi borvidéken 2.300 hektáron foglalkoznak szőlőtermeléssel. Módos Ernő beszámolt arról is: augusztus 5-én ül össze elő­ször az a bizottság, amely eldön­ti, kik azok a termelők, akik bó­rákat a jövőben a „garantált mi­nőségű szekszárdi bor” védjegy­gyei láthatják el. A Szekszádi Hegyközség - a polgámester, Kocsis Imre Antal kezdeménye­zésére - ez év elején kidolgozta azt az eredetiségvédelmi progra­mot, amelynek célja a szekszárdi bor minőségének megőrzése, hírnevének öregbítése. A kitüntető címre azok a gaz­dák páyázhatnak, akiknek sző­lője a szekszádi borvidéken van, a termést helyben és a bi­zottság szakmá követelményei áapján dolgozzák fel. Módos Ernő szerint jelenleg mintegy 50 termelő esélyes arra, hogy megfeleljen a szigorú elvá­rásoknak.

Next

/
Thumbnails
Contents