Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-02 / 152. szám
6. OLDAL TOLNA MEGYE 2 0 0 2 B I K A C S 2002. JÚLIUS 2., KEDD Új hagyomány születik A település életében régen volt olyan szép ünnep, mint a tavalyi millenniumi zászlóátadás. Dr. Dávid Ibolya igazságügy miniszter adta át a község millenniumi zászlaját a település vezetőinek. Ekkor avatták Bikács címerét és zászlaját, jutalmazták a településért dolgozók munkáját. Az újonnan alapított „Bikácsért” kitüntetést ketten vehették át, dr. Rom Rudolf nyugalmazott háziorvos és Gerendái József nyugalmazott iskolaigazgató. A millenniumi ünnepség sikerén felbuzdulva döntött úgy a képviselőtestület, hogy annak évfordulóján, minden évben tartanak falunapot. Idén, június végére szerveztek két napos programot, szombatra fogathajtó versenyt, bált, vasárnapra főzőversenyt és kulturális műsort. A hagyomány jövőre folytatódik. A Jézus szíve ifjúsági klub Horváth Istvánné óvodapedagógus látva, hogy a gyerekek igénylik, hogy legyen egy hely, ahol találkozhatnak, és legyen egy felnőtt, aki foglalkozik velük, létrehozta a katolikus szellemiségű Jézus szíve klubot. Az ifjúsági csoportnak nyolc állandó, aktív tagja van, de rendszeresen „csapódnak” hozzájuk kívülállók, érdeklődők. A klubtagok péntekenként találkoznak, együtt töltenek egy kellemes délutánt, játszanak, origamiz- nak, Jézus életével ismerkednek, és rendben tartják, virágo- sítják a kápolna környékét. Az is gyakran megesik, hogy közös kirándulásokat tesznek. Nagy terveik vannak a nyárra is, túrázni, számháborúzni fognak és többen közülük nyaralni mennek Kajdacsra, a katolikus egyház által szervezett táborba. A vöröskeresztes alapszervezet Három éve sikerült megteremteni annak lehetőségét, hogy helyben szervezzenek véradást. Rendszeresen jól sikerült a mozgósítás, a napokban megtartott véradáson a falu teljes lakosságának több mint öt százaléka részt vett. Vanya Lajosné a Vöröskereszt helyi alapszervezetének titkára szerint a siker mögött a közvetlen megkeresés, a személyes kapcsolat áll, és idén az is megtette hatását, hogy a község egyik vállalkozójának, Horváth Lászlónak köszönhetően finom ebéddel látták vendégül a segítőkész embereket. A Vöröskereszt másik nagy feladata a segélyezés, amit igyekeznek a véradáshoz hasonlóan, rendszeresen és mindenki megelégedésére lebonyolítani. Az adományok egy része a Vöröskereszt segélycsomagjaiból, a többi a Vanya Lajosné által ápolt kapcsolatoknak köszönhetően, Németor- szágból származik. ■ Kis település, nagy gondok A Tolna megye északi határán elhelyezkedő Bikács a halmozottan hátrányos helyzetű kis települések gondjaival küzd, emellett élvezi a falun áthaladó 63-as út áldását és szenvedi annak hátrányát. A község vezetőinek nap, mint nap fejtörést okoz, hogy a települést lakhatóbbá, az életet kellemesebbé tegyék. Ma ötszáznégyen élnek a faluban, közülük harminc- nyolcnak nincs munkája. Az ivóvíz ellátás jó, regionális összefogással megépült a gázhálózat, hetente kétszer felnőtt-, egyszer gyermekorvos rendel, rövidesen megoldják az évek óta gondot okozó csapadékvíz elvezetését. Az ezt célzó beruházás három ütemben valósul meg. Nagy eredménynek számít, hogy sikerült nyolcszáz méternyi járdát építeni, és a Széchenyi terv lehetőségeit kihasználva, rövidesen korszerűsíteni tudják a közvilágítást. Varga János polgármester minden - mások számára aprónak tűnő - fejlesztést, beruházást nagy eredménynek tart, mert ezek mind javítják a Bikácson élők kényelem- és komfortérzetét. Önmagában a település kevés dologra képes, sokat segíthet a kistérségi összefogás, mely a polgármester örömére egyre jobban erősödik. A rendelkezésre álló források elosztásában azonban mindeddig nem vették figyelembe a települések között lévő különbségeket, csak' a lakosságszámot, így a község nem számíthatott innen sem túl sok támogatásra. A legutóbbi Varga János 1947. február 23-án született Pakson. Társadalmi megbízatású polgármester, tizenkét éve áll a falu élén, mellette óraadó a biritói I. István Szakképző Iskolában. Felesége Nagydorogon könyvelő, lánya 26, fia 32 éves, két unokája van. pályázatnál azonban változott a helyzet, a polgármestertársak az elosztásnál elismerték, hogy a sok, gondokkal küszködő falu közül a legnehezebb Bikács sorsa, ennek a településnek kell legjobban megküzdenie a talpon maradásért. Éveken keresztül Nagydoroghoz tartoztak, tizenkét esztendeje azonban a lakosság igényeinek eleget téve az önállóság útjára léptek, de hamar rá kellett jönniük, hogy más az ábránd és más a valóság. A lakosság számának csökkenése miatt bezárták az iskolát, mindössze egy, részben önálló intézmény maradt, az óvoda. A korábban jól prosperáló gazdálkodó szervezetek sorbán szűntek meg, ma már nincs szőlészet, varroda, vadgazdaság, így sok embernek nincs munkája, nincs bevétele. AkiA település vezetői: Varga János polgármester, Dr. Tóth Lajos körjegyző, Farkas Ferenc alpolgármeste, Aranyosi Hilda, Czukutyán József, Molnár-né Béres Edit, Antal Zsolt képviselők nek van munkahelye, ingázik, ezért jó, hogy a település a hatvanhármas út mentén épült, jó a közlekedés. Az út közelségének hátránya is van, a házak többségének repedeznek a falai, nagy a forgalom, a zaj. Az önkormányzat legfontosabb feladatának tekinti, hogy működtesse a két nyelvű óvodát és segítse a nehéz körülmények között élőket. A diákok mindegyike utazási és tankkönywásárlási támogatást kap, az óvodások ellátásának felét a község költségvetéséből fizetik, így ösztönözve a szülőket arra, hogy gyermekeiket minden anyagi gond és nehézség ellenére járassák az óvodába. Azon, hogy a szegényes költségvetésből szociális célokra fordítsák a legtöbb pénzt, soha nincs vita a képviselőtestületben, mert mindenki egyet ért abban, hogy a gyermekeket nevelő családokat támogatni kell. Ugyanilyen fontosnak tartja a falu vezetése és lakossága azt, hogy együttes erővel kellemesebbé tegyék a hétköznapokat és ünnepeket. Ezt célozza az a törekvés is, hogy hagyományt teremtsenek a falunapok megrendezéséből és létrehozzák a Bikácsért Kulturális Egyesületet. Szeretnék összefogni a civileket, vállalkozókat, jó szándékú, falujukat szerető embereket. Közben dolgoznak egy közösségi terem kialakításán is. Ez az óvoda egyik, eddig üresen álló helyiségében lesz, melynek felújítását a közelmúltban kezdték el. Varga János reméli, hogy nagyon sok kellemes órát tölt majd itt a falu minden lakója. Óvoda, két pedagógussal Két szakképzett, kedves és lelkes óvónő, valamint egy dajka várja nap, mint nap a bikácsi gyerekeket a község központjában lévő óvodában, ahol az idő kellemes légkörben, játékkal, mesével telik. Az iskola körzetesítése után, 1998- ban a falu egyetlen megmaradt intézménye kapott helyet - az életveszélyessé vált régi helyett - a tágas, szép épületben, amelyet, bár nem volt egyszerű, otthonossá és a gyerekek életkorának megfelelővé varázsoltak az intézmény dolgozói. Vanya Lajosné, vezető,^ ahogy a gyerekek mondják barna Éva néni és Horváth Istvánné, szőke Éva néni számára a legfontosabb a hivatástudat és a gyermekszeretet, a kicsik igényeli helyezik mindenek fölé. Egyetlen vegyes csoporttal dolgoznak, munkájukat Csema Jánosné személyében szakképzett dajka segíti. Előnyösnek tartják azt, hogy különböző korú gyerekek együtt nevelődnek, mert a szokásokat, normákat közvetítik egymásnak, az utánzásos tanulás révén jól fejlődnek. Igaz, ez a nevelőkre több feladatot ró. Alapvető feladatnak tartják, hogy kialaldtsák a gyermekekben a biztonságérzetet, kielégítsék a kicsik testi szükségleteit, amely sokszor egyszerűen annyit jelent, hogy odafigyelnek arra, hogy melyik gyerek érkezik éhesen, reggeli nélkül. Tanulásról csak ezek után lehet szó, akkor is rengeteg játékkal, mesével. Minimális szabályok mellett, megszokott rendben folyik az élet az intézményben, mert a folyamatos napirendet fontosnak tartják. Az óvoda két nyelvű, német nemzetiségi „oktatás” folyik, a gyerekekben az alapvető nyelvi készségeket alakítják ki versek, dalok segítségével. Bikácsnak valaha jelentős német ajkú lakossága volt, ma azonban nem ápolják már a sváb hagyományokat, a szomszédos györkönyi iskolában azonban, ahová a gyerekek többsége jár, jól hasznosíthatják a német nyelv ismeretét. A nyelvtanár szerepét Vanya Lajosné tölti be, ő rendelkezik nyelvvizsgával. Horváth Istvánné viszont romapedagógus képzésre jár. Sok a cigány család a faluban, akiknek az óvónő szerint fel kellene vállalniuk származásukat, lehetővé téve a kultúra közvetítését. A kicsikben Éva erősíteni szeretné az identitástudatot, mert úgy véli fontos a kultúra, az értékek sokszínűsége. A két pedagógus önmaga képzésére is nagy hangsúlyt helyez, felváltva járnak iskolába, de ez nem okoz fennakadást, hosszú évek óta dolgoznak együtt, teljes egyetértésben nagyon jó légkörben, azon igyekezve, hogy minél felhőtlenebbé, de tartalmasabbá tegyék a kisgyermeknek a mindennapjait. Figyelmük azonban a három-hatéveseken túl is terjed, szeretnék, ha felébredne a falu hosszú álmából és elin- dulna a fejlődés útján.___________■ Kistápéi lehetőségek Elnéptelenedés vagy falusi turizmus. Ez a két lehetőség áll a valaha szebb napokat látott Kistápé előtt, mely három kilométernyire van Bikácstól. Gidres-gödrös, kátyúkkal teli út vezet a falucskába, melynek néhány évtizede saját iskolája, és néhány éve még működő kultúrháza volt. Itt tartották tizenöt esztendeje az utolsó esküvőt. Az akkori menyasszony ma a bikácsi testület tagja, azért vállalt képviselői munkát, mert érezte, hogy valamit tenni kell. Molnárné Béres Edit frissen készített statisztikája szerint Kistápén hatvanhárman laknak. A lakosság száma évről-évre fogy, félő, hogy elnéptelenedik a település. A tizenhét nyugdíjas mellett tizennégy gyerek is van, igaz gyermekszületésnek régen örülhettek. Ketten küszködnek a munkanélküliség gondjával, a többiek a környékbeli településeken dolgoznak. A legelső és legfontosabb feladat az út rendbehozatala volna, erre azonban nincs pénze az önkormányzatnak. Augusztusban jár le a határideje annak a pályázatnak, ahonnan támogatást remélnek a húsz-harmincmilliós beruházáshoz. Naponta mindössze háromszor jár a busz, hetente háromszor pedig a mozgóbolt Kistápéra, ahol örömteli esemény volt, amikor német vevője akadt egy háznak, majd többnek is. A megszépült portákon meg-megfor- dulnak pihenésre vágyó, vagy éppen vadászni akaró nyugati vendégek. Néhány éve egy magyar vállalkozó is rábukkant az erdő szomszédságában megbújó falucskára, hatalmas területet vásárolt, régi épületeket újított fel, a kertben tavacskákat létesített. Sokat nem tudnak a helybeliek arról, hogy mi készül, panzióról, fitt farmról beszélnek. A tágas, szép épület ma még üresen áll, de a kezdeményezés már most jelképül szolgálhat bárkinek: nem érdemes erről a szinte érintetlen természet kellős közepén lévő kis településről végleg lemondani. Molnárné Béres Edit sem tudja pontosan mi készül, de reméli, hogy a helybéliek számára is hoz majd némi hasznot. A megmaradásra, netán fejlődésre nincs más esély, mint a falusi turizmus. A képviselőasszony nemcsak Kistápé, hanem Bikács gondjait is szívén viseli. Ügy véli, szórakozási lehetőségre volna legnagyobb szükség, alkalom és hely kell arra, hogy az emberek együtt legyenek, barátságokat kössenek. Kell valami - szakkör, torna, énekkar, bármi más -, ami összekovácsolja a helybélieket. A zászlóanya Az alpolgármester Az idősek ápolója Az elszármazott A jegyző Tavaly, a millenniumi zászló átadásakor Spiegel Jánosné izgatottan és nagy örömmel tett eleget zászlóanyai teendőinek. A felkérés annak a négy évtizednyi munkának az elismerése volt, amelyet a község óvodájában töltött dajkaként. Nagyon szerette munkáját, a gyerekeket és kollégáit. Nagyon sokat tanult, minden verset ismer ma is, és még mindig szívesen énekel. Úgy érzem, nagyon szerettek a gyerekek - mondja. - Sok szép emlékem van abból az időből, pedig nagyon sokat kellett dolgozni, az ártézi kútról hordtam a vizet, nekem kellett fűteni, de örömmel töltött el, ha a kicsik rám mosolyogtak, amikor kinéztem a tálalókonyha ablakán. __________■ Kis falu, kis költségvetés, szegénység - summázza a község egyik vállalkozója, Farkas Ferenc alpolgármester, aki sokat tesz a közösségért. Gyakran keresik különféle gondokkal, ilyenkor nem szokott nemet mondani, megesett, hogy a minisztériumig meg sem állt, csak, hogy segíthessen, mégsem kapott köszönetét. Ezt sem bánja, mert szereti az embereket, nem tesz köztük különbséget, munkájuk, becsületességük alapján ítéli meg őket. Örömmel tapasztalja, hogy vannak néhá- nyan, akilmek gyökerei vannak a faluban. Őket próbálja képviselő- társaival összefogni, és velük együtt tenni Bikácsért, bár tudja ez nem lesz egyszerű.______ ■ Ar anyosi Hilda öt éve gondozza a falu magára maradt idős lakóit. Ha kell, gyógyszerért megy, bevásárol, takarít, fürdeti őket. És természetesen hallgatja gondjaikat, panaszaikat, hosszú, sokszor keserves életük emlékeit. Nincs ünnep, nincs vasárnap, az idős bácsik, nénik mindennap elvárják. Némelyiküket családja a téli hónapokra magához veszi, de visszavágynak, visszajönnek, mert hát öreg fát nehéz átültetni. A házi gondozói munkához szív és lélek kell, nem számíthat sok örömteli eseményre, aki ezt a hivatást választja. Hilda, ha elszomorítja az idős emberek gondja- baja, kiszolgáltatottsága, fiában és virágaiban lel örömet._____■ Wu rm Mátyást tizenegy évesen telepítették Bikácsról Németországba. A településről elszármazottak találkozóján éledt fel benne a vágy, hogy egyszer hazaköltözzön. Szülőfaluja mellett döntött, mert itt kedves emberekre lelt, s idekötötték emlékei. 1997-ben régi időket idéző házat épített, kertjében kukorica, zöldségfélék, udvarában tyúkok, kacsák. Az év nagy részét itt tölti feleségével, aki - bár eleinte nem örült férje ötletének - nagyon jól érzi magát. Közel a város, ahova hetente mennek bevásárolni, csend van, nyugalom és állatok, közülük á legkedvesebb, ahogyan a Wurm házaspár mondja az „unsere Hund, a Buksi”. ■ Back Jánosné közel három évtizednyi bankban töltött év után félve vállalta Bikácson a jegyzői megbízotti munkát. Hamar rájött, hogy a feladatok között sok a hasonlóság, korábban is, most a kisemberek pénzgondjain kell segítenie. Korábban hitelügyekkel, most többnyire segélyeket foglalkozik. Bár csak májustól dolgozik a polgármesteri hivatalban, s lát el egyedül minden teendőt, elfogadták a helybéliek, és mindenféle ügyes-bajos dolgukkal keresik. Tehetik, mert mindenkit kedvesen, mosolyogva fogad és együttérez a szegény emberekkel. Ha mégis belefárad a gondokba, olvas, zenét hallgat, vagy, ha teheti, színházba megy. ■
