Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-02 / 152. szám
m 2002. Július 2., kedd KÉK 7. OLDAL TŰKOR Tolnában történt LEÉGTEK AZ ISTÁLLÓK. Paks-Cseresznyéspusztán hétfő hajnalban kigyulladt egy kb. 1500 és egy kb. 600 négyzetméteres, sertéstartásra szolgáló épület tetőzete. A tűzoltóság nagy erőkkel vonult a helyszínre, az oltásban részt vettek a paksi, a szekszárdi, a dunaújvárosi és a sárbogárdi lánglovagok is, de így is hajnali négytől délután egyig tartott, mire végeztek. Az istállókban állatok nem voltak, személyi sérülés sem történt, az épületek tetőszerkezete azonban a lángok martalékává vált. A nap folyamán a megyében több kisebb tűzeset volt, Tamásiban, Kocsolán és Pincehelyen is száraz növényzet égett. NÉZETELTÉRÉS AZ ÚT MENTÉN. Egy szombati bejelentés szerint Fadd és Dombori között egy személygépkocsi egy másik autó elé kanyarodott. A két sofőr megállt, és vitába keveredett egymással. Ennek „eredményeként” egyikük könnyebben sérült. ELVETTÉK AZ ENNIVALÓJÁT. Szekszárdon egy férfit egy bolt előtt tetüeg bántalmaztak és elvették tőle az általa vásárolt élelmiszert. A rendőrök az elkövetéssel alaposan gyanúsítható személyeket előállították a kapitányságra. A sértett férfi könnyű sérülést szenvedett. BOROZÓ, SÖRÖZŐ. Borozót törtek fel Szekszárdon, Tolnán pedig egy sörözőt. Mindkét helyszínen az ajtót feszítették fel az elkövetők. A kár több százezer forint. KÉSZPÉNZT VITTEK EL. Hetvenezer forint készpénzt loptak Szekszárdon egy lakásból. Az elkövető valószínűleg pontosan tudta, hogy mit, hol keressen, hiszen a helyszínen nem voltak kutatási nyomok. ÜTKÖZTEK. Tolna belterületén egy kereszteződésben, vélhetően az elsőbbségadási szabályok megszegésével összeütközött egy személy- gépkocsi és egy tehergépkocsi. (Az eset vasárnap történt.) Az ütközésben a személygépkocsi utasa könnyebben sérült. ELÜTÖTTÉK. Dombóvár belterületén egy kislány egy személygépkocsi takarásából váratlanul kiszaladt az úttestre, ahol elütötte őt egy személygépkocsi. A gyermek könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet. MEGVANNAK AZ ELKÖVETŐK. Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki a hétvégén egy paksi üzletből egy videomagnót lopott el. Értény- ben, a helyi tsz gépműhelyénél álló traktorból az akkumulátort lopták ki. Az intézkedő rendőrök elfogták a lopással gyanúsítható személyeket. Szekszárdon egy buszmegálló-váró üvegeit törte be két, a rendőrök által immár ismert fiatalember. ■ A Tolnai Népújság, a TN Grátisz, a TN Vasárnap Reggel és a Tempó Kiadója pályázatot hirdet hirdetési tanácsadó munkakörre Dombóvár-Tamási és Bonyhád körzetében. Amit elvárunk: • minimum középfokú végzettség, • értékesítési gyakorlat, • vevőcentrikus szemlélet, • vállalkozói igazolvány. Amit kínálunk: változatos munka, kiadói infrastruktúra használata, teljesítménytől függő, versenyképes jövedelem. Fényképpel ellátott önéletrajzát 2002. július 5-ig „Tanácsadó" jeligére a Kiadóba várjuk (Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.). m m On a biztos nyertes! ^ Szerezzen új előfizetőt a Tolnai Népújságra, Öné lehet egy szép edény! Ha az Ön által hozott új előfizető 1 hónapra rendeli meg a lapot, 2 literes nyeles tejforralóval, ha 3 hónapra fizet elő zöldségpároló készlettel, 6 hónapos előfizetés esetén pedig üvegtetős wok sütővel ajándékozzuk meg Önt. Hívjon bennünket a 74/511-539-es telefonon, vagy küldje vissza a megrendelőt címünkre: Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. MEGRENDELŐ Régi előfizető:............. Címe: ......................................... .....Tel.:................................ Új előfizető:.......................... Címe: ......................................... .....Tel.:............................... El őfizetési időszak:......... Tragédia a körforgalomban 19 halálos áldozatot követelt, 1 élet- veszélyes és 17 súlyos, valamint 14 könnyebb sérültje van annak a buszbalesetnek, amely tegnap hajnali 1 óra után történt a 7-es, 76-os, 68-as főút kereszteződésében, a holládi körforgalomban. A busz vasárnap 7 órakor indult a lengyelországi Stoczekből, és 51 utasa - köztük a két sofőr és négy ferences szerzetes - a bosznia-hercegovinai zarándok- helyre, Medjugorjébe tartott. Balatonszentgyörgy Már a helyszíni vizsgálatok megállapították: a Balatonkeresztúr felől érkező Neoplan busz sofőrje 80 kilométeres sebességgel hajtott be a körforgalomba. A bal oldali kerekekkel felhajtott a körforgalom belső ívén lévő padkára, amely „megdobta”, így a jármű a jobb oldalára fordulva csúszott tovább, és a körforgalom menti mély árkon túl a tetejére fordulva ért'földet. Leginkább a busz jobb oldala roncsolódott, a tető harmo- nikaszerűen összenyomódott. A mentőket a busz után érkező személygépjármű vezetője, egy orvos értesítette, aki rögtön hozzá is látott a sebesültek ellátásához. Alig 11 perc alatt a helyszínre értek a fonyódi mentők, majd a környék valamennyi mentőállomásának 16 gépkocsija, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem munkatársai. Heizler György, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elmondta: a busz első és hátsó részét levágták, s itt kúsztak be a sérültekért a tűzoltók. A járművet helyben kivágott fákkal belülről aládúcolták, nehogy összeroppanjon. A mentést zalaegerszegi és siófoki speciális daruk is segítették. Egy középkorú asszonynak, aki az ütközés után kiesett a járműből, a lábain feküdt a busz. A tűzoltók gödröt ástak alá, hogy csökkentsék a rá nehezedő nyomást, amíg kimentik. Megnehezítette a dolgukat, hogy egy ék fúródott az asszony lábába és ezért csak függőlegesen lehetett emelni. Ót és egy 12-13 éves gyereket szállítottak el a mentők utoljára. A fiú a csodával határos módon másfél óra elteltével apróbb sérülésekkel szabadult ki. Egy mentős és egy tűzoltó tartotta benne a lelket, mindvégig mellette voltak. Nyolc órakor a szerencsétlenség helyszínére érAz autóbuszból szinte semmi sem maradt FOTÓ: VARGA GYÖRGY A sofőr túlélte 9 A busz vezetőjének az állapotát mintegy négyórás műtéttel sikerült stabilizálni a nagyatádi kórházban. Dr. Bárácz Antal adjunktus elmondta: a férfi végtag- és bordatöréseket szenvedett; állapota súlyos, de nincs közvetlen életveszélyben. kezett Lamperth Mónika belügyminiszter, Salgó László országos rendőrfőkapitány és Bakondi György, az országos katasztrófavédelmi főigazgatóság főigazgatója is, majd felkeresték a marcali A sérültek egyike, Delezuch Stanislaw ferences szerzetes, aki társaival együtt egy lelki gyakorlatról indult a kegyhelyre, így emlékezett a balesetre:- Arra ébredtem, hogy valaki kiabál a sofőrnek: fékezz1 Éreztem, hogy jobbra-balra mozog a busz, mintha jeges úton csúszkálna. Leesett a szemüvegem, meg a sötétben amúgy sem láttam túl sokat, de éreztem, amint a busz átrepült az árkon és megfordult. Később segítettek kiszállni. A szerzetes azt mondta: zarándokúton érte őket a baleset, mégsem ingott meg a Jézusba vetett hite. kórházba szállított sérülteket. A többi túlélőt a nagyatádi, keszthelyi, nagykanizsai és zalaegerszegi kórházakban ápolják. Dr. Mucsek István, a nagykanizsai baleseti sebészet főorvosa elmondta: két könnyű és két súlyos sérült fekszik az osztályán. Egyiküket gerincsérülése miatt műteni kell, erre Lengyelországban kerül sor, ahova men- tőhelikopter szállítja. _____ varga andrea Kül földiek autóbusz-balesetei Külföldieket érintő súlyos közúti autóbusz-balesetek Magyarországon az utóbbi évtizedben: • 1991. május 21. - Az 5-ös főúton egy külföldi autóbusz magyar személygépkocsival ütközött. Az autó utasai közül ketten életüket vesztették, egy személy súlyos sérülést szenvedett. • 1992. július 24. - Szolnok és Szajol között a 4-as számú főúton a hajdúböszörményi tsz pótkocsis jármüve - a vezető hibájából - áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő román autóbusszal. A román jármű öt utasa meghalt. • 1993. július 22. - A Csongrád megyei Kövegyen egy cseh mikrobusz frontálisan ütközött a Volán szabályosan haladó helyközi járatával. A mikrobusz három utasa meghalt. • 1994. augusztus 8. - A somogyi Memye külterületén egy bosnyák állampolgár az általa vezetett autóbusszal nekiütközött egy Rába kamionnak. Egy személy a helyszínen meghalt. • 1999. október 5. - Egy Budapestről Szeged felé tartó román autóbusz a szatymazi elágazásnál letért az úttestről, az árokba rohant és a tetejére fordult. A szerencsétlenségnek egy halottja volt. • 2001. november 20. - Egy lengyel kamion Rétságon egy kereszteződésben összeütközött egy Trabanttal, majd az út másik oldalán, a megállóban várakozó busznak vágódott. A balesetnek öt halottja és 12 sérültje volt. A baleset helyszíne FOTÓ: VARGA GYÖRGY Részvétnyilvánítás Mádl Ferenc köztársasági elnök részvéttáviratot küldött Aleksander Kwasniewski lengyel államfőnek, amelyben együttérzését fejezi ki a hétfő hajnali magyarországi buszbaleset lengyel áldozatai családtagjainak, hozzátartozóinak. A köztársasági elnök kiemelte: a két népet igen szoros szálak fűzik össze, ezért Magyarország számára különösen fájdalmas, hogy a 19 áldozatot követelő tragédia éppen egy lengyel zarándokcsoporttal történt. Az államfő szívfájdítónak nevezte, hogy a katásztrófában két kisgyermek is életét vesztette. Telefonon fejezte ki részvétét Leszek Miller lengyel miniszterelnöknek Medgyes- sy Péter magyar kormányfő, s ígéretet tett, hogy a sérültek ellátásáért mindent megtesznek a magyar orvosok és ápolók. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter közleményben fejezte ki részvétét az elhunytak hozzátartozóinak. ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG GYERMEKHALÁL. Halálos baleset történt tegnap, hétfőn reggel fél nyolckor Dunaföldváron. A 6- os út a kecskeméti és a Schell- benzinkút közötti lámpás kereszteződésében egy pótkocsis kamion zöld jelzésre jobbra, kis ívben kanyarodott a 6-os útra, Paks irányába. Közben egy hét éves dunaföldvári kislány kerékpárral, ugyancsak zöld jelzésre, a kamionéval megegyező irányból a kijelölt gyalogátkelő helyen akart áthajtani a szemközti oldalra. A járműszerelvény első része már elhagyta a gyalogátkelőhelyet, amikor a kislány nekiütközött a kamionnak, és annak pótkocsija alá került. A sofőr, - egy bölcskei fiatalember - így észre sem vette az ütközést. A gyermek - aki édesanyja előtt haladt a kerékpárjával - olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség illetékese lapunknak elmondta, hogy Dunaföldváron már több üyen jellegű baleset történt, emiatt felvették a kapcsolatot a közútkezelővel a hasonló esetek megelőzése érdekében. TŰZ. A tűzoltóság szakértői vizsgálják, hogy mi okozhatta a múlt hét végi tüzet a Hortobágyon - közölte tegnap Debrecenben Czéh István, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Az alezredes szerint a hét végére már lesz elképzelésük az okokat illetően. Gyarmathy István, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóhelyettese elmondta: mintegy hétezer hektáron pusztítottak a lángok, ezzel a nemzeti park területének kevesebb mint tíz százaléka sérült. Becslések szerint a kis állatok 20-80 százaléka pusztult el. mti SZOBORLOPÁS. A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen. Az elkövetők 2002. június 21-én kora délután a fővárosban az egyik IX. kerületi galériából ellopták Kallós Ede művét, a Harckészen című bronzszobrot. Az alkotás alján „Kallós 1936” felirat olvasható. A rendőrség kéri, hogy aki tud valamit az ellopott szoborról, hívja a 107-es segélyhívót, europress VÍZBE FULLADT. Ófehértó határában egy öntözőtóba fulladt egy 12 éves kisfiú vasárnap. A gyermek két társával fürdött a vízben, amikor váratlanul elmerült. A tűzoltók ötvenpérces keresés után emelték ki a vízből a fiút, akit már nem lehetett újraéleszteni. MTI ■