Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-06 / 130. szám

2002. Június 6., csütörtök KEK 7. OLDAL T U K Ö R ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig GÁZOLÁS. Halálra gázolt szer­da éjjel egy 60-70 év közötti férfit a 41-es számú főút Nyíregyháza-Oros közötti sza­kaszán egy személyautó. Az ál­dozat feltehetően a kocsi elé lépett, s az ütközést a jármű vezetője már nem tudta el­kerülni. Az elhunyt személy- azonosságát egyelőre nem sike­rült megállapítani, mert nem találtak nála iratokat, mti KÖRÖZÉS. A Budapesti Rendőr-főkapitányság csalás alapos gyanúja miatt folytat el­járást - az egyelőre ismeretlen helyen tartózkodó - Seprűs László 31 éves budapesti lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi a 2001. március 1. és 2001. de­cember 31. közötti időszakban - jelentős hasznot ígérve - be­fektetés céljából átvett a 36 éves sértettől 12000000 forint készpénzt, amelyből 1500 000 forintot fizetett vissza, majd a fennmaradó 10 500 000 forint készpénzzel ismeretlen helyre távozott. EUROPRESS CSALÓ. Ismeretlen tettest ke­res a fővárosi rendőrség, aki 2001. december 27-én egy ha­zai pénzintézet budapesti fiók­jában - hamisított személyi iga­zolvány felhasználásával - folyószámlát nyitott, és két hamis átutalási megbízással 18 500 000 forintot kísérelt meg átutaltatni a bank folyószámlá­járól. A pénzintézeti ellenőrzés során azonban fény derült a csalásra, így a tranzakció meg­hiúsult. EUROPRESS ROKONHÁBORÚ. A Hajdú Bi har megyei Rendőr-főkapitány­ság vizsgálati osztálya nyomo­zást rendelt el életveszélyt oko­zó testi sértés bűntett elköveté­sének alapos gyanúja miatt T. J. 39 éves hajdúböszörményi lakos ellen, aki június 1-jén az esti órákban tettleg bántalmaz­ta unokatestvérét, T. F. hajdú- böszörményi lakost. T. J. ököl­lel többször megütötte unoka- testvére arcát, fejét, egy deszká­val több alkalommal ütést mért T. F. hátára, oldalára, lábára, majd megrugdosta. A bántal­mazás következtében a sértett súlyos sérüléseket, orrcsont­törést és többszörös borda­törést szenvedett, és légmell alakult ki nála. europress KÁRTÉRÍTÉS. Egy műtét köz­beni vérátömlesztés következ­tében hepatitis C vírussal fertő­zött férfinak 3 millió forintos nem vagyoni kártérítést és havi 15 ezer forint járadékot ítélt meg jogerősen szerdán a Fő­városi Bíróság. Az utóbbi két évben mintegy 300-an indítot­tak pert amiatt, hogy műtét közben kapott fertőzött vértől májkárosodást szenvedtek, mti LOPÁS. A Budapesti XI. kerü­leti Rendőrkapitányság lopás bűntettének alapos gyanúja miatt folytat eljárást egyelőre ismeretlen tettesek ellen. Az elkövetők május 17-én 10 óra körül a Tas vezér utca egyik lakásának kifeszítették az ajta­ját, és két darab értékes fest­ményt tulajdonítottak el. A be­jelentett anyagi kár 1100 000 forint, europress ■ Százezer liter gázolajat loptak Negyven gyanúsítottja is lehet az ügynek A gyanú szerint egy év alatt mintegy 100 ezer liter gázolaj tűnt el a Lajosmizse és Kőbánya-Kispest között közlekedő dízel- mozdonyokból. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozása alapján elképesztő részletekre derült fény. Az ügynek negyven gyanúsítottja is lehet, jelenleg ilyen széles körben folytatják a nyomozást. Az ellopott gázolaj értéke el­éri a 16 millió forintot. Lajosmizse - Kőbánya Továbbra is az a két férfi van elő­zetes letartóztatásban, akiket feb­ruár elején fogott el a rendőrség. A kecskeméti mozdonyvezetőnél és segítőjénél 120 liter gázolajat találtak akkor. A műanyag kan­nákba töltött üzemanyagot a mozdonyvezető dobta ki a szerel­vényből a megbeszélt helyen, lajosmizsei társa pedig össze­szedte, és elszállította azokat. Az ügyről korábban már be­számoltunk, és már akkor kide­rült, hogy nem ez volt az egyet­len bűncselekmény, amit a MÁV sérelmére elkövettek. A gyanú szerint egy éve rendszeresen dézsmálták a tolvajok a Lajos­mizse és Kőbánya-Kispest kö­zött közlekedő vonatok üzem­anyagtartályát. A kár eléri a 16 millió forintot. A tettesek úgy voltak vele: ha 2500 literből hiányzik pár tíz vagy száz liter, az nem tűnik fel senkinek. Talán még most is lopnák az üzemanyagot, ha a két férfi nem bukik le. A MÁV Szegedi Területi Igazgatóságán Kaposvári Péter igazgatóhelyettes elmondta, ilyen mértékű gázolaj lopás még nem történt az igazgatósághoz tartozó vasútvonalakon. A két alkalma­zottnak az eset után nem sokkal felmondtak, majd letartóztatta őket a rendőrség. Hortobágyi Istvántól, a Bács- Kiskun Megyei Rendőr-főkapi­tányság szóvivőjétől megtudtuk: tizenkét embert hallgattak ki, és mintegy negyvenen vannak, akik a bűncselekménnyel valamilyen módon kapcsolatba hozhatók. Ezeknek a személyeknek a több­sége MÁV-alkalmazott, de van­nak olyanok is, akik a lopott gáz­olaj elszállításáért feleltek. A rendőrség az eddigi nyomozás során mintegy 2 millió forint érté­kű gázolaj ellopását tudja bizo­nyítani. Kaposvári Péter igazgató- helyettes hozzátette, ha további MÁV-alkalmazottakról derül ki és bizonyosodik be, hogy része­sei voltak a bűncselekmények­nek, a büntetőjogi felelősségre vonás mellett arra is számít­hatnak, hogy elveszítik a munka­helyüket. GZ Zsúfoltak a börtönök Aggasztó a zsúfoltság a hazai börtönökben. Egyes szakértők kész csodának tartják, hogy eddig még nem történt börtönlázadás. Az el­múlt napokban lehetőségként szóba került, hogy magánpénzből épülhetnének új zárkák, amelyeket az állam bérbe venne. A rabtartás a bérbörtönökben is állami feladat maradna. Az ötletet nem tartja jónak a volt igazságügy­miniszter. Budapest Magyarországon havonta 80-120 fővel emelke­dik a fogvatartottak száma. Ha ez a tendencia folytatódik, az év végére elérheti a 18 ezret. Ez­zel szemben a férőhelyek száma 10 799. A bün­tetés-végrehajtási intézetek kihasználtsága 170 százalékos, némelyek még ennél is zsúfoltab­bak. A zárkákban egy fogvatartottra átlagosan 0,4-1,2 négyzetméter jut. Ha minden elítélt be­vonulna, igencsak nehéz helyzetbe kerülne a büntetés-végrehajtás. Némi iróniával azt is mondhatnánk: a büntetés-végrehajtásnak kapó­ra jöhet, hogy az elítéltek egy része nem vonul be, a kitűzött időben nem kezdi meg büntetésé­nek letöltését. Becslések szerint a kint lévők száma megközelíti a bentlakókét. Kész csoda - vélekedett egy szakmai tanácskozás néhány résztvevője -, hogy az elmúlt évtizedben nem történt fogolylázadás. Bökönyi István vezérőrnagy, a büntetés-végre­hajtás országos parancsnoka lapunknak úgy nyi­latkozott, hogy a zsúfoltság ellenére egyetlen fogvatartott befogadását sem tagadhatják meg. A törvénynek érvényt szerezni azonban nem az intézet, hanem a büntetés-végrehajtási bíró fel­adata. A bíró felhívás kibocsátásával intézkedik a szabadságvesztés megkezdéséről. Ugyancsak ő rendeli el a felszólítás ellenére távolmaradók körözését, illetve az elítélt elővezetését. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ada­tai szerint az elítélteknek mintegy fele nem vo­nul be idejében a börtönbe. A büntetés-végrehaj­tás területén dolgozó bírók a jogerős ítéletek alapján tavaly több mint 19 ezer személyt szólí­Radarral kutatnak Budapest A Budapesti Geodéziai Intézet speciális radar­ral kapcsolódott be szerdán a Csongrád me­gyei Balástyán a sorozatgyilkossággal gyanú­sított helybéli férfi állítólagos újabb áldoza­tainak felkutatásába, egyúttal folytatták a ta- lajradaros vizsgálatot is. A két állítólagos áldozat hetek óta tartó kereséséről, valamint az immár hat nő megölését magára válla­ló 34 éves balástyai férfiról a rendőrség továbbra sem nyilatkozik. Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított márciusban és áprilisban beismerte há­rom nő meggyilkolását. Megmutatta azt is, hol rej­tette el a tetemeket; a rendőrség a három nő holt­testét rövid időn belül meg is találta. Május közepén egy negyedik, majd nem sokkal később egy ötödik nő meggyilkolását is magára vállalta a férfi, és ismét megmondta, hol találhatók a tetemek. Útmutatása nyomán egy bányatónál, valamint egy szilvásban keresik a holttesteket, mindeddig eredménytelenül. A gyanúsított a múlt hét végén közölte a rend­őrökkel, hogy hatodik áldozata is van: ő ölte meg 1998-ban azt a 18 éves prostituáltat, akinek sínekre fektetett holttestét a vonat szinte darabokba tépte. ■ tottak fel börtönbüntetésük letöltésének meg­kezdésére. A börtönök zsúfoltsága Bárándy Péter igazság­ügy-miniszter szerint nem tartható fenn, a jelenle­gi helyzeten alapvetően változtatni kell. Hivatalba lépését követően a szaktárca vezetője elképzelhe­tőnek nevezte, hogy magánpénzből építenének új intézményeket, amelyeket az állam bérbe venne. Az elítéltek őrzése, a rabtartás azonban a bér­börtönökben is állami feladat maradna. Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter nem tartja jó ötletnek a magánbörtön építést, mivel a magánbefektető bevétele az állami költségvetés­ből származna. A politikus szerint a jelenlegi működési költségeknél olcsóbb megoldást egy befektető sem tudna nyújtani. Ha az állam több­letköltségeket vállalna, azt ne a magántőke gya­rapítására tegye, hanem maga építsen új bünte­tés-végrehajtási intézeteket - tette hozzá. EUROPRESS Tagad a vádlott Budapest A Globex-per második napján is tagadta bűnösségét az elsőrendű vádlott, Postáné Vellai Györgyike Klára. A cég egykori vezérigazgatója az ügyészség szerint értékpapírok kibocsátása, portfólió- kezelés, illetve más ügyletek kapcsán kisbefek­tetőknek és több önkormányzatnak összesen több mint 6 milliárd forintos kárt okozó sik­kasztást, hűtlen kezelést és tőkebefektetési csalást követett el 9 vádlott-társával. Vellai a szerdai tárgyaláson tagadta, hogy olyan fiktív, valótlan tartalmú szerződéseket írt alá, ame­lyek célja a Globex gazdasági helyzetének a va­lóságosnál kedvezőbb színben való feltünteté­se volt. A Globex 1998, illetve Globex 2000 köt­vények és a Rezidencia I., illetve II., befekteté­si jegyek kibocsátása kapcsán elmondta, hogy ezzel az ingatlanfejlesztéshez, társasházak épí­téséhez akartak forrásokat biztosítani, majd pedig az ingatlanok értékesítésének bevételé­ből szándékoztak kielégíteni a befektetőket. Pénteken várhatóan a másodrendű vádlott, Vajda László, a Globex egykori magyar tulajdo- nosa meghallgatásával folytatódik a per. ■ Még nincs meg a szökött csaló SZEKSZÁRD A rendőrség változatlanul ke­resi azt a férfit, aki a múlt szombaton megszökött a me­gyei rendőr-főkapitányság fogdájából. A szökés körül­ményeinek a tisztázására, il­letve a felelősség megállapítá­sára a vizsgálatok még foly­nak. Mint már beszámoltunk róla, a múlt szombaton délelőtt meg­szökött a Tolna Megyei Rendőr­főkapitányság fogdájából Virág Tibor, akit a bíróság csalás bűn­tettének alapos gyanúja miatt he­lyezett előzetes letartóztatásba. A gyanúsított viselkedése, be­széde intelligens, gyakran jogász­nak, igazgatónak adja ki magát. Több személynek különféle áru­kat ígért, amiért a pénzt felvette, de az árut nem szállította. A me­gyei főkapitányság vezetője 200 ezer forint díjat tűzött ki a nyom­ravezetőnek. A rendőrségen belső vizsgálat indult annak tisztázására, hogy történt-e mulasztás és miért nem szólalt meg a riasztórendszer, amikor a szökésben lévő rab a csatornán és a villámhárító segít­ségével lemászott a negyedik emelet magasságából. A sétáló a rendőr-főkapitány­ság negyedik emeletén van, tete­jén rács. Az már kiderült, hogy a „sétá­lóban” ketten tartózkodtak, s meglehetősen nyilvánvaló, hogy egyedül sem a rácsot kifeszítem, vagy elfűrészelni, sem pedig ki­mászni nem tudott a rab. Az elő­zetesben lévő letartóztatottaknak napi egy óra sétát kell biztosítani a szabad levegőn. Ilyenkor 20 percenként történik az ellenőr­zés. IHI Tolnában történt Megrongálták az autót Személygépkocsit törtek fel ismeretlen tettesek Szekszárdon, az Arany János utcában. Az elkövető a kocsi bal hátsó ablakát betörte, majd elment a helyszínről. A kocsiból nem lopott el semmit, csak rongálási kár keletkezett. Vitatkoztak, majd hasba szúrták Tegnap, késő este Medináról érkezett a bejelentés a rendőrséghez, hogy egy vitában egy férfit hasba szúrtak. A sértettet súlyos, életve­szélyes sérüléssel kórházba szállították, az elkövetőt őrizetbe vették a rendőrök. Betörtek, ékszereket vittek el Hengerzáras betörők hallattak magukról ismét. A megyeszékhelyen, a Körösi Csorna Sándor utcában az egyik lakásból 30 ezer forint ér­tékű arany ékszert loptak el. Egy másik házban, a Székely Bertalan utcában is betörők jártak. Itt a tettesek befeszítették az ajtót, majd közel 700 ezer forint értékben tulajdonítottak el ékszereket. Szerdán délelőtt Szekszárdon, az Árpád utcában benyomták a kaput, s így ju­tottak be egy családi ház udvarába, majd a nyitott ablakon keresztül, a szúnyoghálót belökve a lakásba. Nyolcszázezer forint értékben vit­tek el a házból videót és más technikai eszközöket. Dombóvári lakásbetörések 100 ezer forint a kár abban a dombóvári lakásban, ahova ismeretle­nek álkulccsal hatoltak be és magukkal vitték az ott talált készpénzt és értékpapírt. Folyik a kár felmérése egy másik dombóvári házban is, mivel hasonló módszerrel jutottak be illetéktelenek ott is az épü- letbe, és szintén hasonlóképen pénzt és ékszert loptak. _________■ ■ MS On a biztos nyertes! Szerezzen új előfizetőt a Tolnai Népújságra, Öné lehet egy szép edény! Ha az Ön által hozott új előfizető 1 hónapra rendeli meg a lapot, 2 literes nyeles tejforralóval, ha 3 hónapra fizet elő zöldségpároló készlettel, 6 hónapos előfizetés esetén pedig üvegtetős wok sütővel ajándékozzuk meg Önt. Hívjon bennünket a 74/511-539-es telefonon, vagy küldje vissza a megrendelőt címünkre: Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Régi előfizető:......... Címe: ................... ...Tel,:................ Új előfizető:............ ....................... Címe:................... ...Tel.:................ Előfiz etési időszak:... • t I /

Next

/
Thumbnails
Contents