Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-06 / 130. szám

2002. Június 6., Csütörtök MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét MAUTHNER ILONA Ennyire futja! Nem tudom, van-e még Szekszárdon kívül egy másik megyeszék­hely az országban, ahol a város főutcáján (a legtöbb helyen ez a sétáló utca) hat kínai jellegű boltocska üzemelne?! Szekszárdon a kb. 200 méteres szakaszon ugyanis pontosan ennyi van. Erre a hi­vatalos válasz biztosan az, ennyire van igény. A kereskedők, buti­kosok meg panaszkodnak, már akik igényesebb ruhaneműt, cipőt értékesítenek és ebből szeretnének megélni, hogy alig van forgal­muk. Az elmúlt egy-két évben sok minden megváltozott, mondják a szekszárdi boltosok. Ebben a városban az a módi, akinek pénze van, az nagyzási hóbortból, vagy ki tudja miből, a fővárosban vagy Pécsen, a belvárosi boltokban költi el a pénzét, akinek meg nincs, az felkeresi a kínai üzleteket. Úgy tűnik, ez utóbbiból van több. A lényeg, a „sima, egyszerű” szaküzletek fenntartási gon­dokkal küszködnek. Egyre több helyen látni a táblát: megszűnt, helyiség kiadó, vagy egyszerűen csak üresen tátong a valamikor jobb napokat látott üzlet. Azután meg panaszkodunk ebben a vá­rosban nincs semmi, még egy jó butik sem, nincs egy cukrászdá­ja, ahová ki lehetne ülni, nincs kerthelyisége, borozója, ha ide lá­togat egy rokon, nincs hová elvinni. Meggyőződésem, minden település magán viseli az ott lakók igényeit. Lehet, hogy itt csak ennyire futja?! Megkérdeztük olvasóinkat Dolgozik-e a nyáron? Fedél a közművelődés feje fölé Tanácskozás a közhasznú társasági formáról Mindenképpen „fedél” kell a közművelődési intézmények feje fölé - legyen az művelődési ház vagy központ, faluház, teleház. A fen­ntartás formái is változatosak lehetnek, önko­rmányzati, önkormányzati társulások épp úgy működtethetik, mint közhasznú társaságok. A társulások jelenthetik a jövőt, miképp az inf­rastruktúra fejlesztésében, az egészségügyi ellátásban, az okta­tásban ezt már sok kistelepülésen felismerték, és ahogy ez a köz- igazgatásban is az EU csatlakozás egyik fontos feltétele lesz - mond­ta el kérdésünkre Szabó Irma. A közművelő­dést viszont sajnálatos módon még nem a te­lepülés-fejlesztés egészében kezelik a leg­több településen. Tudomásul kell venni, hogy a közművelődés nem egyszerűen csak nép­szórakoztatás, hanem a helyi társadalom életmódjához kell segítséget adnia. Megen­gedhetetlen gyakorlat, hogy számos telepü­lésen egyetlen falunapra elköltik a közműve­lődésre szánt éves keretet. Paks A közművelődés működtetése az önkormányzatok törvény által előírt kötelezettsége, ám ennek tel­jesítése számos formában történhet - hangzott el a Paksi Közművelődési Kht. által szervezett, a Magyar Művelődési Intézet, a Budafok-Tétény Művelődési Ház Kht. és Paks önkormányzata által támogatott két napos konferencia első előadásainak egyikén. A tanácskozáson közel ötven, többségében közhasznú társaságként működő közművelődési intézmény képviselő­je, minisztériumi tisztségviselők vesznek részt. Szabó Irma, a kultuszminisztérium főtanácsosa hangsúlyozta, a helyi sajátossá­gokhoz kell alkalmazkodni a működési, jogi forma megválasztásánál. Pozitív folyamat, hogy egyre több településen újra gondolják a közművelődés tartalmát. Vannak önkormányzatok, amelyek felismerik a jelentőségét, vannak amelyek csak a törvényi kötelezettség alapján teszik a dol­gukat. Az állami szerepvállalás, a normatívák csupán a működésre, a bérekre elegendőek. Létezik viszont olyan állami pályázati rendszer, amely segítségével pótolni lehet a forráshiányokat és ezzel éppen a hátrányos helyzetben lévő települések élhetnének - ha lennének szakem­bereik. RÁKOSI DOMBÓVÁR. A város németor­szági testvértelepüléséről, Ker- nenből a képviselőtestület meg­hívására csütörtökön három fős önkormányzati küldöttség érke­zik. Az alpolgármester, a jegyző és a partneri kapcsolatokért fele­lős referens részt vesz azon az ünnepség-sorozaton, melyet Tolna megyében a hét végén rendeznek az alapításának fél­évszázados jubileumát ünneplő Baden-Württemberg tartomány tiszteletére. BONYHÁDVARASD. Szilárd burkolatúvá lett a település min­den útja a napokban átadott Táncsics utcai szakasszal, amely egyben a vízelvezetést is szolgálja. A beruházás 5 millió forintba került, melyből 3,5 mil­lió forinthoz nyertes pályázat ré­vén jutott az önkormányzat. DOMBÓVÁR. Az Arany Sziget Idősek Otthonában pénteken 14 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a nyugdíjasok hagyo­mányos búcsúi délutánja, ahol a várongi Búzavirág Asszonykó­rus szórakoztatja a szociális in­tézmény lakóit és vendégeiket. Pár nap és itt a vakáció. Kíváncsiak voltunk, munkával vagy pihenéssel töltik-e majd a diákok a nyári szünidőt. Meiszter Lilla 10. osztályos tanuló: Napi 10 órát fogok dolgozni egy gyertyaöntő műhelyben egész nyáron, havi 65 ezer forintért. Jo­gosítványt szeretnék és új ruhákat, erre gyűjtök. Szerintem aki akar az talál diákmunkát a szünidőre, csak utána kell járni. Tóris Katalin 10. osztályos tanuló: Még csak most kezdek el érdek­lődni nyári munka után. Remélem találok valami nekem való elfoglalt­ságot. Tavaly egy étteremben dolgoztam, jó lenne oda visszakerülni. Benedeczki Ferenc, szerkezetlakatos szakmunkás tanuló, Paks: Adódik nyári munkalehetőség, ám ezeket az ügyesebb diákok már hónapokkal korábban lefoglalják. A többiek ilyenkor, a nyári szünet kezdetén kapnak a fejükhöz. Más kérdés, hogy a cégek nem igazán fizetik meg a diákmunkát, a fizetéskor különféle kifogásokkal csök­kentik az előre kialkudott összeget. Bankos Teréz, német nyelv szakos egyetemi hallgató Szegeden, Paks: Fontosnak tartom a nyári munkát, egyrészt mert a szülők ter­hein segít, ha magunk keressük meg a nyaraláshoz, szórakozáshoz szükséges pénz egy részét, másrészt, mert tapasztalatokat szerezhe­tünk a tanulmányainkhoz, a későbbi munkánkhoz. (A témával kapcsolatban olvasóink SMS-en is elmondhatják véle­ményüket a 20/454-36-64 -es számon. ) lífcfcáfiflVOK! Elfogják-e a szekszárdi fogdá­ból megszökött rabot? - kérdez­tük tegnap olvasóinktól. Szava­zóink nagyobb része bízik eb­ben, ugyanis 71,4 százalékuk igennel válaszolt kérdésünkre. MAI KÉRDÉSÜNK! Ön szerint jó vezetők-e a nők? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.liii , és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Felelősség a felnövekvő nemzedékéit A pedagógusok erkölcsi és anyagi elismerést remélnek A városban dolgozó hatszáz óvónő, tanító, tanár és szak­oktató több mint egyharmada jött el arra a pedagógusnapi ünnepségre, amit tegnap a művelődési házban tartott az önkormányzat. Dombóvár A Molnár György iskola hangver­senye után Tóth Attila polgármes­ter köszöntötte a pedagógusokat. A képviselőtestület vezetője arról beszélt, hogy az óvónők, a taní­tók, a tanárok és a szakoktatók legfontosabb feladata, hogy a kö­vetkező nemzedéknek közvetít­sék a tudást és az örök értéke­ket. A polgár- mester első­ként az oktatá­si miniszter ál­tal adományo­zott szolgálati emlékérmet nyújtotta át az idén nyugdíjba vo­nuló Gelencsér Gyulának, Radnai Lajosnénak, Vasas Gyulának, Balásy Botondnénak, dr. Szabó Imrének, Vincze Józsefnének és dr. Hajós Károlynénak. Azután a képviselőtestület vezetőjétől Adorján Lászlóné, Kerekes Lászlóné, Kiss Gyuláné, Megyeri Vilmosné, Szivek Istvánná, Berta Józsefné arany diplomát, Élő Jánosné, Bánfai Ferencné, Apáthy Gyuláné, Lehoczky Béla vasdiplo­mát és az oklevelét hetven éve megszerzett Horváthné Harray Mária pedig rubindiplomát vett át. A meghitt hangulatú ünnepség zárórészében Magyarné Németh Ágnes alpolgármester közel negyven kiváló munkát végző pe­dagógust jutalmazott meg egy- egy szép könyvvel, majd a tanu­lásban akadályozott és értelmileg sérült gyerekek oktatását végző' Móra Ferenc Általános Iskola di­ákjai adtak elő nagy közönségsi­kert arató színdarabot. -gr­DOMBÓVÁR. A Városi Rendőr- kapitányság vezetője, dr. Szíjár­tó István alezredes péntek dél­után két órától a Német Közös­ségi Házban nyugdíjas-találko­zón látja vendégül közel ötven egykori kollégáját, akiknek be­számol a fegyveres testület el­múlt évi tevékenységéről. Agrárfórum, fajtabemutatóval Dombóvár A művelődési házban péntek délelőtt kilenc órától a dél-du­nántúli térség gazdáinak és a növénytermesztéssel foglalkozó vállalkozások vezetőinek agrár­fórumot tart a Dalmand Rt., az IKR Termelésfejlesztési és Ke­reskedelmi Rt. valamint az Or­szágos Mezőgazdasági Minősítő Intézet. A Földművelésügyi Mi­nisztériumból érkező előadók azokat az integráció és techno­lógiafejlesztés adta lehetősége­ket mutatják be, amelyekkel a magyar agrárium az Európai Unióban is érvényesülhet. A öl­es főút melletti területen gép- és kalászos fajtabemutatóval zárul a rendezvény. _______ ■ Mély fá jdalommal tudat­juk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy BERGER ISTVÁN életének 80. évében el­hunyt. Temetése 2002. június 7-én, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóváro­si temetőben. u A gyászoló család A korona, a király és ami alatta van A tér sarkán nyíló illemhely segíthet a szükségben Hiába koronázták meg, lassan mégis lekerül az uralkodói diá­déin I. Béla királyunkról. Szekszárdi szobrának fejéke szánni va­lóan foghíjas, „köszönhetően” a rongálók kitartó munkájának. Szekszárd Névtelenséget kérő olvasónk hoz­ta be szerkesztőségünkbe az általa fellelt korona darabot, azzal a ja­vaslattal, hogy érdemes lenne egy­szer megnézni a Béla király téren, a templom és a régi vármegyeháza által közrefogott - frekventált - te­rületen található alkotást, ponto­sabban annak közvetlen környé­két. Nos, a látvány egyszerre elszo­morító és méltatlan, nemcsak a mű, a környezet, hanem a megye- székhely számára is. A bokrok ál­tal övezett, így viszonylag zárt, nyugodt, csendes terület hajlékta­lanok tanyájává vált: a cserjék tö­vében ürülékhalmok, rajtuk és kö­röttük papírdarabok hevernek, azokról legyek raja száll fel, a kör­nyéket pedig orrfacsaró bűz járja át. Apátságalapító királyunk, az idelátogató turistákkal és helybeli­ekkel együtt ezzel a panorámával kénytelen szembesülni. Legegyszerűbb dolognak még a ko­rona letört darabjainak pótlása ígérke­zik. Szeleczki József, a polgármesteri hi­vatal műszaki osztályának vezetője előtt nem ismeretlen ez a szó szoros értelem­ben vett hiányosság nála is van egy- mások által - letört elem. ígérte, záros határidőn belül meg­keresi azokat a helybeli képző­művészeket, akik elvégezhetik a toldást, kiegészítést. Egyetértett azzal, hogy az szobor környéké­nek emésztőgödör jellegét meg kell szüntetni, ez ügyben is meg­teszi a kellő intézkedéseket. - Re­mélhetőleg a közeli, átadásra vá­ró nyilvános illemhely révén elke­rülhetjük az üyen kellemetlen je­lenségeket - mondta Szeleczki József. - Ez a létesítmény a tér sarkán nyílik meg, egyelőre be van deszkázva, mert még némi kiegészítésre, hiánypótlásra van szükség. De a tervek szerint még ebben a hónapban át lehet adni rendeltetésének. -szá­Az Ifjúsági tánccsoporttól az Örökifjakig Bézi Sándor tanár ár kitüntetése A népi kollégiumok - 1947-ben - kitörölhetetlen emlékeket hagytak bennem, onnan ered a néptánc, a népi kultúra tisz­telete, szeretete. Tanárként pedig ma is vallom, reggelente csak jó kedvvel szabad az iskolába érkezni. pAKS “ vőben ezt a kitüntetést a Magyar Kul­túra Napján veheti át az arra érde- Első ízben adták át az önkormány- mesnek tartott személy. Az idei alka- zat által idén alapított Paks Kultúrájá- lom mégsem ért díjat hétfőn este a művelődési számít rendelle- központban, a Pedagógus nap alkal- nesnek, hiszen mából rendezett ünnepségen. A jö- aki kapta, Bézi Bézi Sándor Pálfán született 1935. május 11-én. A szekszárdi Garay János Gimnáziumban érettségizett 1953-ban, földrajz-rajz szakos ok­levelét 1958-ban szerezte az egri Pedagógiai Főiskolán. Madocsán, majd két paksi általános iskolában tanított, 1987. óta a paksi vak Bottyán Gimnázium tanára. Sándor tanár is, népművelő is. Utób­bi ugyan nem mestersége, mégis ki­emelkedőt nyújtott hosszú pályája során, a néptánc életben tartása, a hagyományok megőrzése terén. Madocsán kezdtem tanári pá­lyafutásomat 1958-ban - emléke­zik. Jól éreztem magam, Blazsek Frici bácsival dolgozhattam együtt, futballoztam a helyi csapatban. A harmadik év szeptember elején Oláh Miska, az akkori paksi 2. szá­mú iskola igazgatója hívott, jöttem hát. Itt vetődött fel, tánccsoportot kellene alakítani. Gondoltam a gimnáziumban találok lányokat ehhez, a tornaórákon figyeltem, ki lehet alkalmas. Ütköztek is érdeke­ink Szentesi Lala testnevelő kollé­gámmal, hiszen a jó táncos jó spor­toló is. Sikerült egyezségre jut­nunk, beindult a csoport, folyama­tos is volt az utánpótlás, szép sike­reket értünk el, Paksi Ifjúsági Tánc­csoport néven országos fesztiválo­kon, a Helikon versenyen első he­lyet szereztünk. Külföldi meghívás is jött, Lengyelországban jártunk. A következő, 1969-ben az akkori NSZK lett volna, meg is volt a szó­beli egyezség, ám valami előttem ismeretlen okból - talán a pártbi­zottság ellenérzése miatt, soha nem tirtattam - ez kútba esett. Nem tudtam lelket verni utána a csapatba, nyolc év szünet jött, ám felmelegítve nem volt jó az újra­kezdés. 1995-ig kellett várni, a Vak Bottyán Gimnázium 50-ik évfordu­lóján jött az ötlet, jó lenne újra tán­colni. Jöttek a régiek, így alakult az Örökifjak néptánc együttes, amely azóta is együtt van, sikereket arat. RÁKOSI GUSZTÁV Zárás és nyitány a könyvtárban Beszélgetés az olvasásról Gutenberg találmányát nem fenyegeti veszély, a könyv személyes jó barát. Az olvasás örök - vallotta a könyvtárban a nyugalmazott könyvtárigaz­gató, az olimpiai bajnok, a ka­tolikus plébános és az igazga­tósági elnök. Paks Az Olvasás éve zárásaként, az Ünnepi könyvhét nyitányaként olvasó embereket hívott Gutái Istvánné a művelődési központ könyvtárosa a könyvtár galériájá­ra, hogy szóban valljanak az írás­hoz - pontosabban irodalomhoz és költészethez - fűződő viszo­nyukról. A négy vendég, Herczeg Ágnes nyugalmazott könyvtár- igazgató, Gál Károly katolikus plébános, Kovács Antal olimpiai bajnok és dr. Mészáros György az atomerőmű igazgatóságának elnöke közel másfél órán keresz­tül válaszolt a beszélgetést veze­tő újságíró, e sorok szerzője kér­déseire. Az ő érdemük, hogy kel­lő mélységgel, mégis emberi han­gon, nem egyszer kedves, szipor­kázó humorral nyilvánultak meg egyik szerelmükről, a könyvről. A mintegy ötven fős - többségé­ben hölgyekből álló - közönség érdeklődéssel figyelte másfél órán keresztül a vallomásokat. A könyv, az olvasás öröme felül­múlhatatlan de megismételhető éppen ezért nem fenyegeti ve­szély, aligha szorítja ki Gutenber- get a Neumann-galaxis, állapítot­ták meg a vendégek és mint a hozzászólásokból kiderült, ezzel egyetértettek a hallgatók is. RÁKOSI I i

Next

/
Thumbnails
Contents