Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-28 / 149. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR ____________Hírek ___________ FE LVILÁGOSÍTÁST KÉRT Silvio Berlusconi olasz kor­mányfőtől a közszolgálati televízió két politikai témájú műsorának leállítása kapcsán Freimut Duve, az Európai Biz­tonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiával foglalkozó megbízottja csütör­tökön. Duve levelében utalt ar­ra, hogy Olaszországban töb­ben - köztük újságírók - politi­kai lépésnek tekintik a két mű­sor leállítását, különösen azért, mert Berlusconi kormányfő a műsorokat szerkesztő újság­íróknak azt vetette a szemére, hogy „bűnös módon visszaél­tek” a közszolgálati tévével, mti AZ ÚGYNEVEZETT luxem burgi csoporthoz tartozó EU- tagjelöltek a hét elején Cipru­son tartott tanácskozásukon megerősítették a csatlakozási tárgyalások befejező szakaszára nézve általuk követendőnek tartott irányelveket. Juhász Endre magyar főtárgyaló el­mondta: munkamegbeszélést tartottak, amelyről nem adtak ki közleményt. Ciprus, Cseh­ország, Észtország, Lengyelor­szág, Magyarország és Szlové­nia főtárgyalói azonban egyet­értettek abban, hogy a további­akban is azt a négy elvet köve­tik a tárgyalásokon, amelyeket a május 22-én Varsóban tíz tag­jelölt ország részvételével tar­tott külügyminiszteri találkozón fogalmaztak meg. mti IZRAELI KATONÁK megöltek csütörtök reggel egy fiatal pa­lesztint a ciszjordániai Náblusz közelében, Balata menekülttá­borban. Összecsapások voltak a Gáza-övezetben is. A 17 éves fiatalembert egy harckocsiból géppuskával lőtték le, miután ő rálőtt az izraeli katonákra. A Gáza-övezet déli részén, a rafahi menekülttábor közelében hat palesztin sebesült meg az izraeli katonákkal vívott össze­csapásokban. A Rafahba való behatolás során az izraeli had­sereg egy tucatnyi palesztin há­zat lerombolt. Egy izraeli kato­nai forrás viszont azt jelentette be, hogy aknavetővel lőttek csütörtök hajnalban egy zsidó települést a Gáza-övezetben, és a lövések megrongáltak egy házat, mti AZ AMERIKAI Steve Fossett, aki megkísérli hőlégballonjá­val a világon elsőként egyedül megkerülni a Földet, csütör­tök kora reggel gond nélkül átrepült a dél-amerikai Andok hegység felett, így egyre köze­lebb került útja felének megté­teléhez. Az amerikai multimil­liomos vállalkozását figyelem­mel kísérő és segítő St. Louis-i repülésirányító központ adatai szerint Fossett alig nyolc nap­pal ezelőtt megkezdett világ­körüli útja során eddig 14 650 kilométeres távolságot tett meg, és ezzel az egész táv mintegy 46 százalékát teljesí­tette. Ezzel sikerült betartania a maga elé kitűzött menet­rendet. MTI A SZOCIALIZMUS „megmásít hatatlan” Kubában a sziget- ország alkotmánymódosítása után, amelyet szerdán a vára­kozásoknak megfelelően egy­hangúlag szavazott meg a tör­vényhozás háromnapos rend­kívüli ülésszakán. A kubai nemzetgyűlés képviselői név szerinti szavazáson mondtak igent az örökös szocializmus­ra, azt követően, hogy Fidel Castro államfő háromórás beszédében taglalta az alkot­mánymódosítás szükségessé­gét. Azt hangoztatta, hogy „im­már nem létezik többé a kapi­talizmushoz való vissza-vissza- térés elméleti lehetősége”, továbbá Kubának „ma még nagyobb szüksége van a szoci­alizmusra, mint bármikor korábban”, mti ■ 2002. Június 28., péntek Szigorúan titkos csúcs A globalizációellenes tüntetők minden „fegyvert" bevetettek Davis Bronconnier, Calgary polgármestere az elengedhetetlen Stetson kalappal ajándékozza meg Putyint fotó: europress/epa Globalizációellenes tüntetések kísérték szerdán a világ hét legfejlettebb piacgazdasági alapon álló ipari hatalmát és Oroszországot tömörítő G8-csoport kanadai csúcstalálkozóját az észak-amerikai ország több városában, miközben a politi­kusok a világtól elzárt helyen, szigorúan titkos körülmények között folytatták tanácskozásukat. Kanada Calgary, Ottawa és Vancouver ut­cáin emberi jogi, környezetvédő aktivisták zajos és színes ese­ménnyé tették a tiltakozást: „vo­natoztak”, doboltak, néhányan még spontán focimérkőzést is játszottak. A legfejlettebb ipari államok politikája elleni tünteté­sek többsége békés maradt, Cal- garyban és Ottawában azonban néhány aktivista összetűzésbe került a kivezényelt rendőrökkel. Calgary városában az egyik McDonald’s gyorsétteremnél a tüntetők verekedni kezdtek a rendőrökkel, de részben a rendfenntartók, részben a vissza­fogottabb tiltakozók megnyug­tatták a kedélyeket. Calgaryból a tüntetők gépko­csikkal próbálták megközelíteni a G8 csúcstalálkozónak otthont adó Kananaskist, de az ellenőrző állo­másokon fennakadván forgalmi dugót, több száz méter hosszú autósor kialakulását okozták. Ottawában az Egyesült Államok nagykövetsége előtt fiatalok cso­portja elégetett egy amerikai zász­lót, míg egy tucat tüntető meztele­nül táncolt a parlament épülete előtt. Mások golflabdákkal és fes­téket tartalmazó lufikkal dobáltak meg bankablakokat, rendőrautó­kat, utcai lámpákat. A rendőrség­gel való kisebb összetűzést köve­tően egy személyt a hatóságok őri­zetbe vettek. Vancouverben a fel­vonulók az amerikai konzulátus előtt tiltakoztak, rendbontás azon­ban itt nem történt. Az aktivisták a tüntetések indo­kaként azt mondták, hogy a G8- csoport országai döntéseiket anél­kül hozzák meg, hogy előtte meg­kérdeznék a polgárok véleményét. Az EU és az agrártámogatás A nagybirtok kárára - a családi gazdaság javára A családi gazdaságoknak származhat előnyük az Európai Unió agrártámogatási reformvitájának legújabb kezdeménye­zéséből, a károsultak pedig a nagybirtokok lehetnek. Brüsszel Az Európai Bizottság - az ilyen té­mákban az eurómilliárdokban ki­fejezhető német érdekeltség mi­att különösen jól tájékozottnak számító Die Welt című napilap értesülése szerint - úgy próbálja csökkenteni a jövőben a mező- gazdaságnak juttatandó közvet­len támogatásokat, hogy ne a csa­ládi gazdaságoknak, hanem a nagybirtokoknak jusson a mainál kevesebb a közösség pénzéből. Az újság úgy tudja, Franz Fischler, az EU kormányának szá­mító bizottság agrárügyekért fele­lős biztosa hivatalosan július kö­zepén terjeszti elő azt a javasla-. tot, hogy egy-egy mezőgazdasági nagyüzem termékeiért évenként és összességében semmiképpen se kaphasson 300000 eurónál többet. Ez a gyakorlatban az ezer hektárnál nagyobb üzemeket sújthatja. Ma az uniós tagországokban működő agrárgazdaságok hektá­ronként átlagosan 350 euró támo­gatást kapnak a brüsszeli kasszán keresztül, amelynek legnagyobb nettó befizetője jelenleg mintegy évi ,9,2 milliárd euróval Német­ország. Az agrárreform tervének egésze - amelynek hónapok óta tartó, folyamatosan új érvekkel és ellenérvekkel bővülő heves vitája sokak szerint veszélyeztetheti az új tagok csatlakozási menetrend­jét - éppen a szóban forgó nagy összegek miatt okoz feszültséget az Unión belül. Az új szabályozás azokat az országokat kíméli, amelyekben főként kis mezőgazdasági üze­mek működnek - állapítja meg a Die Welt, amely a jelenlegi tagok közül Spanyolországot és Portu­gáliát emeli ki, de Brüsszelben Franciaországot is a friss kezde­ményezés „kedvezményezettjei” között emlegetik. kocsis tamás F. TÓTH BENEDEK Tanács a tanácsadónak Dévényi Tibor elhatárolja magát a Dévényi Tibortól. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium elhatárolja magát a Dévényi Tibor televíziós személyiségnek tulajdonított, az internetezőket lebecsülő, becsmérlő kijelentéstől. Ezektől Dévényi Tibor is elhatárolja magát. Mert Dévényi Tibor, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium miniszterének ta­nácsadója azt mondja, hogy ő nem mondott olyat egy inter­netes lapnak, hogy „a netezők társadalomképtelen, sunyi ala­kok, akik nem merik nyíltan felvállalni a saját véleményü­ket”. Ám ha Dévényi Tibor nem mondott ilyet, miért ad ki olyan közleményt a Dévényi Tibort miniszteri tanácsadói titulussal felruházó Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, hogy aszongya, idézem: „Dévényi Tibor több kiváló ifjúsági programtervezetet ajánlott fel a minisztériumnak. Ezek meg­valósítását a szakemberek hasznosnak ítélték. A programok bevezetésében a Minisztérium számít Dévényi Tibor közre­működésére és tanácsaira. Hozzá hasonlóan dolgoztak és dolgoznak tanácsadók állami és társadalmi szervezeteknél, magáncégeknél. Az adott szervezet álláspontját - főként a megbízásukon, tanácsadó szerepükön kívüli kérdésekben - nem kell osztaniuk, éppen ezért az általuk elmondottak sem­miképp sem tekinthetők hivatalos véleménynek.” Dévényi Tibor most hallgat. Dévényi Tibor egy internetes lap­nak annyit mond csupán: „Nem nyilatkozhatom, sajnos. Most kaptam a központból egy üzenetet, hogy csak az MTI- nek adhatok ki egy kommünikét ezzel kapcsolatban”. Dévényi Tibor miniszteri tanácsadónak azt tanácsolták, ne szólaljon meg. Tanácsot, persze, ettől még adhat Dévényi Tibor. Elvégre Dévényi Tibor már nem csak lemezlovas, a Há­rom kívánság című műsor megalkotója, a Béke-díj birtokosa és játékmester. Ő a miniszter tanácsadója. EGYETÉRTEK: 0640-330403 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330-304 __________________ÁLLÁSPONT____________________________ DU NAI IMRE Ünneprontás A magyar múzeumügy 200 éves jubileumát köszöntve tartják e héten az országos múzeumi, közművelődési konferenciát. Előadások hangzanak el a közművelődési összefüggésekről, a látogatókkal való kapcsolat javításáról, a múzeumi marketing­ről, satöbbi. Mind afféle előremutató, az ünnepi tanácskozás­hoz méltó témakör. Kellően időszerűek is, hiszen mindig azok. A marketing - mint fogalom - sem számít már újdon­ságnak. Gyakorlati művelése annál inkább, de ennek felemle­getése ünneprontó volna a vidéki múzeumok esetében. Am lehet-e valamit is igazságosan számon kérni abban hely-' zetben, amikor egyes múzeumigazgatók arra vágyakoznak: bárcsak lenne olyan fejkvótaszerű valami az intézményeikre vonatkozóan is, mint amilyen az oktatásban van. Teltintve, hogy a pedagógusok, az iskolafenntartók sűrűn szidják és ke­veslik ezt a kívánt fejkvótát, a múzeumi szakemberek irigy­kedése meghökkentő. A közgyűjtemények szférájában azon­ban nincs semmiféle szakmai finanszírozási normatíva. Sőt. Ebben a túlszabályozottnak megélt világban az máig nincs hatályos szabályokban lefektetve, hogy milyen számú és jel­legű gyűjtemény őrzéséhez, gondozásához, restaurálásához milyen létszámú múzeumi gárdát kell alkalmazni. Ennek a lazaságnak kétség kívül adódnak kényelmes előnyei is, fonákjáról nézve viszont bármilyen költségvetési megszo­rítást végre lehet hajtani a múzeumokon, minden jogszabá­lyi változtatás nélkül. Több vidéki múzeum megélt már ilyen _ takarékossági traumát. Új kiállítást rendezni, katalógust, leporellót kiadni szinte száz százalékig pályázati vagy szponzori támogatás révén le­het manapság, az eredeti intézményi költségvetésből ilyes­mikre nem telik. A pályázatoknak pedig magától értetődően nemcsak nyertesei vannak és szponzorok sem teremnek minden bokorban. A gróf Széchényi Ferenchez hasonló me­cénások pedig végképp hiányoznak. Azért ez a helyzet is megérne egy - kétség kívül kevésbé ünnepi - konferenciát. EGYETÉRTEK: 0640-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330-423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. GYEREKEK A HATÁRON TÚLRÓL. A határon túli magyar fiatalok találkozója keretében hetedik alka­lommal tizenhat országból mintegy hatszáz gyerek tett látogatást csütörtökön a Parlamentben, ahol az épület és a Szent Korona megtekintése után Szili Katalin, a Ház elnöke fogadta őket az Országgyűlés Felsőházi termében. fotó: europress/kallus györgy Lármafa-találkozó Szent László nevét viselő települések rendezvénye Háromszék Az ötödik alkalommal szer­vezi meg a Magyarok Szé­kelyföldi Társasága és a Julianus Alapítvány a Szent László-legendához kapcsoló­dó Lármafa-találkozót. A mostani találkozó egyik legfon­tosabb célja, hogy felhívjuk a fi­gyelmet arra: a Kárpát-medence peremterületein újra kérdésessé vált anyanyelvűnk fennmaradása - jelentette ki Beder Tibor, a Ma­gyarok Székelyföldi Társasága és a Julianus Alapítvány vezetője. A szervezők két-két résztvevőt hív­tak meg a rendezvényre a Kárpát­medence negyvennyolc olyan te­lepüléséről, ahol a Szent László- legenda részleteit templomi fres­kókon örökítették meg. Huszon­hat településen még megvannak A lármafa a környezetből kiemelkedő he­lyen felállított magas pózna, amelynek szurkos szalmával bekötött felső részét hajdan közvetlenül fenyegető nagy ve­szedelem idején meggyújtották. e freskók, huszonkét pedig bizo­nyítható, hogy megvoltak. Meg­hívták továbbá a Kárpát-medence tizennégy, Szent László nevét vi­selő településeinek képviselőit is. A június 27. és 30. között zajló rendezvény a székelyföldi Há­romszéken kezdődött meg csü­törtökön a kökösi és a sepsiki- lyéni Szent László-freskókat őrző műemléktemplomok meglátoga­tásával, majd ökumenikus isten- tisztelettel és előadás-sorozattal folytatódott a sepsiszentgyörgyi vártemplomban. A rendezvény vendége Dávid Ibolya, az MDF elnöke, a magyar Országgyűlés alelnöke. ■ > < \ I

Next

/
Thumbnails
Contents