Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-28 / 149. szám
2002. Június 28., péntek HAZAI 3. OLDAL TÜKÖR Körforgalmas korszerűsítés Battonya Átadták az országhatár-Bat- tonya-Mezőkovácsháza-Kaszap er-Orosháza közötti új útszakaszt. Az utat és a körforgalmi csomópontokat Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára avatta fel. A PHARE CBC-program keretében megépült közútra a beruházó Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. 1998-ban nyújtott be pályázatot. Az építkezés kivitelezését a Debmút-Hódút Konzorcium nyerte el. Domokos László, a megyei önkormányzat elnöke, azt mondta: aki utat épít, az reményt ad az itt élőknek. Baráth Etele államtitkár az újonnan megalakult Nemzeti Fejlesztési Terv és Európai Támogatások Hivatala nevében hangsúlyozta, gyorsítják az elmaradott térségek felzárkóztatását. Ehhez pénzalapot teremtenek, amely az utak további építése is fontos része lesz. europress Az útépítés reményt ad az itt élőknek FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Az ötven százalék is kevés • Budapest- Örülök annak, hogy szeptember 1-jétől átlagosan 50 százalékkal emelkednek az egészségügyi dolgozók bérei; ugyanakkor szégyenkezem, mert még mindig méltatlanul keveset fognak keresni - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtökön a Vígszínházban tartott országos Sem- melweis-napi ünnepségen. Semmelweis Ignácra emlékezve Medgyessy Péter kitért arra is, hogy a mai gyógyítóknak esetenként éppúgy meg kell vívniuk a maguk harcát az értetlenséggel, a feletteseikkel, mint azt a nagy előd tette sok évvel ezelőtt. Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter köszönetét mondott az áldozatos munkát végző kórházi, rendelőintézeti dolgozóknak és a mentőElismerés az egészségügynek szolgálat szakembereinek. Semmelweis Ignác születésének 184. évfordulója alkalmából több mint FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY száz kitüntetést adott át a Vígszínházban. NÉMETH ZSUZSA Titok, és ami a kulisszái mögött van Szinte beláthatatlan következményekkel járna, ha teljes körűen nyilvánosságra hoznák a III-as ügyosztálynál tevékenykedők listáját. Huszti Péter, a titkosszolgálatokat kutató, nyugállományban lévő történész szerint az elmúlt 12 év közszereplői, a parlamentben jelenleg ülő honatyák közül több tucat érintett lehet, nem beszélve azok családtagjairól, rokonairól.- Mit szól az ügynök-lavinához?- Várható volt. Amikor a nyolcvanas évek végén az össztűz alá vont Végvári őrnagy kipakolt, és elmondta, hogy a rendszerváltás küszöbén is folytak megfigyelések, borítékolni lehetett: kiszivároghatnak nevek, bármilyen céllal felhasználhatók a meg.nem semmisített vagy másolatban magánkézben lévő „titkos” papírok.- Hol semmisítették meg a IlI-as ügyosztály dokumentumait?- 1989 telén és 1990 tavaszán a Belügyminisztériumból és a „kereskedelmi raktárakból” (valójában titkos irattárakból) teherautószámra hordták el a dokumentumokat a csepeli papírgyárba. A dossziékat bedarálták.- Miért éppen a csepeli gyár?- Megbízható, tiszteletnek örvendő elvtársak dolgozott ott, bízni lehetett a hallgatásukban.- Elképzelhető, hogy pár kiló- nyi „papírnak” lába kélt?- De még mennyire! Ember nincs, aki meg tudja mondani: mekkora mennyiség vándorolt magánautók csomagtartójába elővigyázatosságból vagy későbbi zsarolási céllal, ide-oda a magánpáncélszekrényekbe. Igaz, elvileg minden fontos dokumentumról feljegyzést kellett készítenie az erre felhatalmazott BM-csoport- főnöknek, vagy az MSZMP KB illetékes osztályvezetőjének, ám hogy ki, mit tekintett különösen fontos iratnak, az az egyéni megítélésen múlott.- Mi volt a feljegyzésekben?- Lényegében a dosszié sűrített tartalma. A titkos tiszt (ügynök) fedő- és valóságos neve, anyja neve - esetleg csak a név kezdőbetűje, vagy a kezdőbetűkből kitalált álnév -, az SZT-beosztás, az állami beosztás és hasonlók.- Igaz ez a Ill/IlI-asokra is?- A III/III-at kirakatnak használták. Ez volt az a részleg, amelyen el lehetett verni a port. A vérbeli besúgók, a katonai és más hírszerzők, kémelhárítók amúgy összedolgoztak. Ha nem tudtak mit kezdeni egy információval, átadták azt a társszervnek. Hírszerző volt a főkapitány Salgó László tegnap bejelentette: pályája kezdetén a lll/1-es csoportfőnökségen hírszerzőként, majd később a lll/2-esen kémelháritóként dolgozott. Az országos rendőrfőkapitány érdeklődésünkre azt mondta: ezek a tények ismertek voltak, a szakmai életrajzokban, a pályázatokban szerepelt, de nem voltak nyilvánosak. Minden illetékes tudott róla - beleértve mindhárom kormány belügyminisztereit. A kapitány azt mondja: magyarázkodásra semmi oka. Szerinte a nyilvánosság azt jelenti, hogy mindenkit megilletnek a magán- és személyes titokhoz illő jogosítványok. A mai bünbakkereső társadalmi szituációban, a titkosszolgálatokat érő méltatlan és méltánytalan politikai támadások miatt azt látta helyesnek, ha elmondja: a rendvédelem olyan tisztességes szakma, ami miatt az abban résztvevőknek nem kell szégyenkeznie. Mint fogalmaz: 1972 óta hivatásos tiszt, mindössze 1974 és 1977 között volt a Belügyminisztérium lll/1-es csoportfőnökségén. Kémelhárítóként 1977- töl már a rendőrség állományában dolgozott a Csongrád Megyei Rendör-fökapi- tányságon. Pályát saját maga módosított 1983-ban. Elképzelhető, hogy sokan valóban a KGB ellenében munkálkodtak?- Aligha. A „nagy testvér” tudta nélkül nemigen lehetett boldogulni. Egy szűk mag kibújhatott a kötelezettség alól, nekik viszont nem volt fedőállásuk. Tudták, nem kezdhetnek velük semmit, likvidálásuk feltűnő volna.- A sajtóban közzétett dokumentumokról el lehet-e dönteni, hogy igaziak vagy hamisítványok?- A szigorúan titkos iratokat gyakran speciális papírra nyomták, speciális tintával írtak rá, és a vízjel, illetve a szárazpecsét is árulkodó nyom. A szófordulatokból, stilisztikából is következtetni lehet a hitelességre.- Mekkora körnek kell tartania attól, hogy a parlament elfogadná az új átvilágítási törvényt?- Ötszámjegyű tömegről van szó. Ebben nincs benne a rokonok, barátok. Az 1990 óta valamikor is kiemelt pozícióban lévők közül is több tucat emberről derülhet ki: a III-as ügyosztálynál szolgált. Az Országgyűlés számos tagja fészkelődhet székében...- Akár párttag volt, akár nem?- Elvileg párttagot nem is lehetett bevonni ebbe a munkába, kerülvén a kompromittálódás lehetőségét. Mégis, vegyesen dolgoztak az ügyosztálynál. Akit ugyanis megkörnyékeztek, az többnyire ráállt a dologra, egyébként egzisztenciális ellehetetlenüléssel, „piszkálódással” számolhatott.- Milyen következményekkel járna a múlt átlátszóvá tétele?- Morális bonyodalmat idézne elő a „névjegyzék” teljes körű nyilvánosságra hozatala - az iratok szétlopkodása, illetve a hamisítványok miatt.' Emberfeletti munka volna szétválogatni a valós és az álinformációkat, és megállapítani: kinek kellene lemondania a közfeladatokat ellátók közül. TAKÁCS MARIANN Üvegmúltjavaslat pártszemmel AZ MSZP-SZDSZ INDÍTVÁNYA SZERINT: • Csak a lll/lll-as és a Hl/fV-es ügynökök listáját hoznák teljes egészében nyilvánosságra, a lll/l, II. és V-ös listából nemzetbiztonsági okokból csupán a közszereplők személye kerülne napvilágra. • Közszereplőnek az számítana, aki a köztársasági elnök, illetve az Ország- gyűlés előtt esküdött fel hivatalára. • Az iratokat külön levéltárban őriznék, a kutathatóság is itt volna biztosított. • A III-as ügyosztály valamikori tagjai számára az új törvény nem írná elő, hogy kötelezően mondjanak le jelenlegi posztjukról. A FIDESZ-MPP INDÍTVÁNYA SZERINT: • Az átvilágítandók köre a legmagasabb tisztségben lévőkön és a honatyákon kívül kiterjedne a polgármesterekre, a megyei közgyűlések elnökeire, az egyházi méltóságokra, az országos és a regionális sajtó vezető munkatársaira is. • Akikről kiderül, hogy a III-as főcsoportfőnökség tagjai, nyilaskeresztesek, karhatalmisták, az MSZMP KB tagjai vagy függetlenített párttitkárok voltak, távozniuk kellene a hatalomból. • Azok esetében, akik nem töltenek be fontos közéleti tisztséget, vagy azt meg• szüntetik, a nyilvánosságra hozatal mellőzendő, az ellenőrzés megszüntethető. Ha fellebben a fátyol a múltról Egy új törvény meghozatalakor a döntéseiben szuverén Országgyűlés épp nem lehet tekintettel korábbi törvényekre, mint az állam és polgárai között köttetett egyezségre. Nincs az ellen biztosítás, hogy egy titkos ügynök, kémelhárító, hírszerző korábbi tevékenysége - egy jogszabály rendelkezése alapján - ne kerülhessen napvilágra - állítja Lövétei István alkotmányjogász. A Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem tanára érdekes felvetésnek tartja, hogy vajon az állam jogszabály- alkotással okozhat-e állampolgárai számára olyan kárt, amiért azután anyagi felelősséggel is tartozik... Erre nincs - még nincs - precedens, még az ügynökmúlttal való leszámolást nálunk sokkal korábban és határozottabban elrendező egykori NSZK-ban sem. Elképzelhető ugyanakkor, hogy miután a leleplezett személy egzisztenciája kétségessé válik, elveszíti állását, ellehetetlenülnek életkörülményei, kártérítési pert fontolgasson. Az egyes fontos tisztséget betöltő személyek átvilágításáról rendelkező, még 1994-ben született törvényt módosítani szándékozó kormánypárti és ellenzéki frakciók elképzelései sérthetik a múltjuk titokban tartásában reménykedő egykori besúgók, hírszerzők, ügynökök személyiségi jogát. Aki azonban titkos ügynöknek áll, számolnia kell azzal, hogy le-, lepleződhet, tevékenysége nyilvánossá lesz - véli a szakember. Ugyanakkor nagy a veszélye annak, hogy ha egy titok nem marad titok, a jövőben talál-e az állam olyan személyeket, akik vállalják az állam érdekében a kémelhárító, hírszerző tevékenységet. Lövétei István nem hiszi, hogy az ellenzéki pártok keresztül tudnák verekedni összeférhetetlenségi elképzelésüket, szerinte nem születik olyan törvény, amely alapján Medgyessy Péternek le kellene mondania. A kormánypártok, ha mandátumukat ki akarják tölteni, nem szavazhatják meg ezt a módosítást, hiszen az a választási eredmény megkérdőjelezését, új miniszterelnököt, végső soron új választásokat jelentene. _____________ HORVÁTH MAGDOLNA- Nem számítok politikai drámára, ugyanis a törvényjavaslatunk a közéleti szereplők korábbi tevékenységük megismerését célozza - mondja Lendvai Ildikó. Az MSZP frakcióvezetője szerint mivel a III/III-asokat már átvilágították, nincs ma olyan szereplő, aki erkölcsileg felelősségre vonható lenne. Kínos csak az lehet, ha azokról, akik most fennhangon szidják a korábbi III-as főcsoportfőnökséghez tartozókat, kiderül, hogy ők is kapcsolhatók a korábbi állambiztonsági szervezethez. Ez azonban csupán magán- és nem politikai botrány - teszi hozzá a politikus. Répássy Róbert- Nem osztom azt a véleményt, miszerint megrázkódtatást okozna a III-as főcsoportfőnökség tagjainak nyilvánosságra hozatala - jelentette ki Répássy Róbert. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint ezzel véget lehetne vetni a találgatásoknak, tisztán lehetne látni a múltat. Ugyanakkor úgy vélte: az nem lenne szerencsés, ha olyan volt tisztekről is információk látnának napvilágot, akik jelenleg is a titkosszolgálatoknál dolgoznak. A mostani parlaihenti képviselők közül feltehetően egy-két baloldali politikust érintene az átvilágítás - vélte a fideszes honatya.- Életveszélyes lenne, ha a nyilvánosságra kerülne III-as főcsoportfőnökség volt tagjainak névsora, ugyanis lebuknának a hírszerzők véli Horváth Balázs. Az MDF frakcióvezető-helyettese szerint más országokban felakasztanák vagy lelőnék ezeket a kémeket, Magyarországon ez azt eredményezné, hogy megbénulna a hírszerzés. Hátrányos lenne az ország biztonságát tekintve a teljes nyilvánosságra hozatal - teszi hozzá a korábbi belügyminiszter, aki arról nem kívánt nyilatkozni, hány embert érintene a jelenlegi parlamentben az átvilágítási törvény.- Nincs értelme annak, hogy a teljes főcsoportfőnökség adatait nyilvánosságra hozzák, mert az több tízezer embert érintene, olyanokat is, akiknél nem számítana, ha kiderülne a múltbéli szerepe - mondta Pető Iván. Az SZDSZ frakcióvezető-helyettese szerint a közszereplők esetében lényeges ez, ahol mielőtt az információkat megjelentetnék, meg kellene adni a lehetőséget arra, hogy az illetőn lemondjon. Ezt már 1990-ben is javasolta a párt. A politikus szerint így ki lehetne küszöbölni azt, hogy illegálisan megszerzett dokumentumokkal hátba támadjanak valakit.- A legrosszabb az lenne, ha nem lenne átvilágítás, ugyanakkor a III-as j főcsoportfő- I nökség adatai- nak nyilvános- ságra hozatala is kétesélyes - mondta Török Gábor. A politológus szerint minden attól függ, hogy kik az érintettek és azok hogyan reagálnak. Az ügy vége lehet egy lelknsmereti-politikai megtisztulás, de akár lavinaként maga alá temetheti a politikai elit jelentős részét is - véli Török. Az átvilágítás mindenképpen meglepetéseket okoz majd, vagy azért, mert sok nagy névre számítunk, vagy azért mert pontosan ezek az emberek nem fognak előtérbe kerülni az ügyben. __________Hírek__________ VIL ÁGÖRÖKSÉG. Ünnepnap Budapest életében, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága csütörtöktől a világörökség részévé nyilvánította az And- rássy utat, a Duna-part és a Vámegyed kiterjesztéseként- véli Demszky Gábor. A főpolgármester szerint Budapest vezetése évek óta szisztematikusan dolgozik a magyar Champs- Élysées és környéke újraélesztésén. MTI VIZSGÁLAT. Az Orbán-ügyet az Országgyűlés mentelmi bizottsága a Fidesz minden igyekezete és zavarkeltése ellenére ki fogja vizsgálni - mondta Arató Gergely szocialista ország- gyűlési képviselő. Képviselőtársa, Török Zsolt (MSZP) közölte: remélik, hogy Orbán Viktor törvényesen szerezte a vagyonát. A szocialista képviselők szerint az állampolgárok és Orbán Viktor érdeke is, hogy tisztázzák a helyzetet. Arató Gergely a Medgyessy Péter vagyonnyilatkozatát érintő fideszes kezdeményezésekkel kapcsolatban kijelentette: a kormányfő vagyonnyilatkozata megfelel a tényeknek, mti RENDKÍVÜLI. A házbizottság döntése alapján a rendkívüli ülésszak július 2-3-ai ülésén a házszabálytól való eltéréssel kerül napirendre az SZDSZ, valamint az MDF által kezdeményezett vizsgálóbizottságok felállítása - jelentette be Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke azt mondta: elnöki ajánlásként terjeszti elő - az ügyrendi bizottság állásfoglalása alapján- a választási eljárásról szóló törvény módosítását célzó fideszes javaslatot, amelynek napirendre vételét azonban a kormánypárti frakciók várhatóan nem fogják támogatni. Az úgynevezett átvilágítási törvény módosítására irányuló kormánypárti és ellenzéki javaslatok megtárgyalására a nyári rendkívüli ülésszak alatt nem kerül sor. mti POFOSZ. A Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) szerint egy demokratikus, szabad országban nem vállalhatnak tisztséget olyanok, akik évtizedeken át idegen érdekeltséget, embertelen diktatúrát szolgáltak pénzért. Vasvári Vilmos, a szervezet elnöke azt mondta: a szervezet országos elnöksége szerint 2002-ben elvárható lenne, hogy megtisztuljon a közélet, távozzanak az ügynökök, kémek, besúgók, mti ÁLLAMTITKÁR. A Miniszter elnöki Hivatal politikai államtitkára lehet Keller László szocialista parlamenti képviselő. Kinevezését az államfőnél kezdeményezi Medgyessy Péter miniszterelnök - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A miniszterelnök a közpénzek fel- használásával kapcsolatos ellenőrzési rendszerek összehangolását adta az új politikai államtitkárnak, az átláthatóság és ellenőrizhetőség , a tiszta közélet jegyében, mti EGYETEMEK. A felsőoktatási integráció elmélyítése és a kreditrendszer bevezetése az a bázis, amelyen a felsőoktatási reform továbbhaladhat - jelentette ki Magyar Bálint. Az oktatási miniszter a Szegedi Tudományegyetem dékánjaival és rektorával folytatott megbeszélés után azt mondta: az első feladat az integrációs folyamat továbbvitele és elmélyítése, mti ELISMERÉS. A Magyar Vörös- kereszt elnöke, Andics László csütörtökön elismerésben részesítette a szervezet humanitárius tevékenységét hosszú ideje legkiemelkedőbben támogató húsz magyarországi vállalatot, europress ■ í > 4