Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-03 / 127. szám

I 2002. Jűnius 3., Hétfő MEGYEI TŰK Ö R 5. OLDAL Mondom A Magamét SZERI ÁRPÁD Végképp eltörölni? Immár a sokadik könyv jelent meg a megyeszékhelyről, ami nehogy nem baj, de egyenesen üdvözlendő, hiszen minden ilyen jellegű hely­történeti-mű hirdeti és öregbíti jó hírünket a világban. A kötet szép kiállítású, s ahogy az kell, sorra veszi a város jellemzőit, nevezetessé­geit, látványosságait, s áttekintést ad históriájáról is. Ám némi túl­zás lenne azt írni, hogy annak rendje s módja szerint, hiszen ha má­sutt nem is, egy történelmi időszakot tekintve a szürkéből a fehérbe fakuló folttal találkozhat az olvasó. A kiadvány ezen figyelemre mél­tó jellegzetességét tekintve amúgy nem képez kivétett: más, mostaná­ban megjelenő helytörténeti munkákban is szemet szúr az, hogy a szerzők milyen feltűnő igyekezettel próbálnak átsiklani a nagyjából 1960-tól 1988-ig tartó időszakon, s ha érintik is ezt a közel harminc évet, azt is egyfajta átlátszó álobjektivitással és az előírásos sabbnok ismételgetésével teszik. Jelen kötet is nagyjából az ötvenes évek végéig ad áttekintést a me­gyeszékhely múltjáról, azután megszakad a történelem folyása, s ha mégis van valami, az vélhetően mind-mind csak azért, hogy előké­szítse az 1990-ben bekövetkező rendszerváltást. (Egyébként a 90-es évekről már ismét olvasható összegzés). Hogy az előző három évti­zedben is éltek és dolgoztak, sőt, még kimondani is szörnyű, neta­lán eredményeket is felmutattak az emberek? Arról szó se essék, még akkor sem, ha a múltat végképp eltörölni hevülete állítólag egy ko­rábbi - diktatórikus - rendszerhez köthető... ________Megkérdeztük olvasóinkat_______ Ki n yeri meg a foci vb-t? Még a kezdetén vagyunk, de már születtek meglepetések a labdarúgó világbajnokságon. Ezek ismeretében kérdeztük az utcán a járókelőket arról, hogy szerintük ki nyeri meg a vb-t? Bonyhád-Majos A Majosért Alapítvány a természeti és épített kör­nyezet védelmét szolgálja. Ezen felül alapító okiratában működésének céljaként jelölte meg a hagyományőrzést, kultu­rális értékek lét­rehozását, prog­ramok szervezé­sét - foglalja ösz- sze tevékenysé­gük lényegét Bolbach János, az alapítvány el­nöke. Évente szer­vezett rendezvé­nyeik közé tarto­zik a gyermek­nap, amikor fő­ként gyermekek számára adnak szórakozási le­hetőséget, de lé­nyegesnek tart­ják az őket kísé­rő szülőknek, baráti társasá­goknak ilyenkor teremtett beszél­getési, kikapcso­lódási alkalmat Ezerarcú népfőiskola Ifjú tudorok tartottak előadásokat Balogh Tibor, nyomdai alkalmazott: - A spanyolok biztos ngm, Tu­nézia benn lesz a négyben, de győzni a németek fognak. A mondás szerint is, ha két csapat játszik, akkor a németek nyernek. Tóth László, nyugdíjas: - A nyitó napon egy afrikai, két dél-amerikai és egy európai csapatot vártam az első négy közé, de most már meg­változtattam a véleményemet. Az afrikaiak nem ütik meg a várt szin­tet. Vagy Brazília, vagy Franciaország győz. Simon Éva, munkanélküli: - Igazság szerint nincs határozott elkép­zelésem arról, hogy ki győzhetne. Tdán a brazüok... De engem nem igazán érdekel a foci, sokkal inkább a motocross. Major József, nyugdíjas: - Első helyen a brazilokra számítok. A leg­utóbbi világbajnok, Franciaország rögtön az elején vereséget szenve­dett, ezért kétséges számukra az aranyérem. Bár leírni nem szabad őket. ■ Szavazhat az interneten: www.tolnainepuJsag.hu , ^ _____ és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Ke llően meg vannak-e becsül­ve a pedagógusok? - kérdez­tük szombaton olvasóinktól. Úgy tűnik, szavazóink többsé­ge úgy gondolja, hogy a peda­gógusok meg vannak becsülve. MAI KÉRDÉSÜNK: Engedélyezné-e a könnyű drogokat? Tolna megye Évzárót tartott a Tolna Megyei Népfőiskolái Társaság Szekszár- don. A meghívott vendégeket - népfőiskola szervezőket, népmű­velőket, ifjú tudorokat, pedagógu­sokat - Hefner Erika a Tolna Me­gyei Humán Szolgálatok Központ­jának térségi referense köszöntöt­te. A népfőiskoláknak különösen nagy jelentőségük van azokon a kistelepüléseken, ahol nincs mű­ködő kultúrház, nincsenek civil szervezetek és így a népfőiskola jelenti az egyetlen művelődési le­hetőséget az embereknek. A nép­főiskolák a felnőttképzés bázisai, ahol a hallgatók maguk alakíthat­ják a programot és meghatároz­hatják az ősztől tavaszig tartó elő­adások időpontjait, hangzott el. Tolna megyében - az országban egyedülálló módon - a megyei közgyűlés 1998. tavaszától nem­csak elvileg, de pénzügyileg is tá­mogatja a népfőiskolái mozgal­mat. A döntés óta sorra alakultak A tanulás nincs életkorhoz kötve, a bölcsőtől a sírig folyama­tosan gyarapíthatjuk tudásunkat. Ennek szellemében szer­veztek népfőiskolákat Tolna megye falvaiban, városaiban és kértek fel „ifjú tudorokat” előadóknak. Tolnában a népfőis­kolák, jelenleg 14 működik városok­ban, falvakban, fűzte hozzá az elhangzot­takhoz dr. Say István, a megyei Humán Szolgálatok irodave­zetője, majd értékelte az ifjú tudo­rok elmúlt évi tevékenységét.- Sokat gondolkodott azon a humán szolgálatok irodája, ho­gyan válhatna az intézmény a te­hetséggondozás támogatójává, vé­gül is úgy gondoltuk, hogy ennek legjobb módja, ha elindítjuk az If­jú Tudorok Versenyét, hogy a fel­növekvő értelmiségnek is tulaj­donsága legyen az, ami elődeik cselekedeteit meghatározta, tudá­sukat megosszák azzal a közös­séggel, amelynek tagjai. A mai in­formációs társadalomban különö­sen fontos, hogy az ifjúság életé­ben ne csak a számítógépé legyen a meghatározó szerep, hanem a szóbeliség se legyen elfelejtve. Az Ifjú Tudorok Versenyében részt­vevő diákok száma évről évre nő, pedagógusok áldozzák fel szabad­idejüket, népfőiskolái szervezők dolgoznak azért, hogy az if­jak tovább adhassák tudá­sukat másoknak - mondta Saly István, köszönetét mondva a népfőiskola veze­tőinek azért, hogy lehetősé­get biztosítottak az ifjú tu­dós palántáknak arra, hogy a falusi közösségek előtt megjelenhessenek. Az ifjú tudorok előadásait na­gyon hasznosnak és érdekesnek ítélte Renkecz József nyugalma­zott úzdi iskolaigazgató is, aki büszkén számolt be arról, hogy a 280 fős kis Tolna megyei település az elsők között volt, ahol népfőis­kola alakult 1990-ben. A nyugdíjas néptanító szerint ezerarcúnak kell lennie a népfőiskolának azért, hogy sikeres legyen és az emberek szívesen látogassák az összejöve­teleket. A mozgalomban továbblépést az jelenthetne, ha a pedagógusok, népművelők mellett az agrárértel­miség és a kistelepülések polgár- mesterei is aktívan támogatnák a népfőiskolát, akár tevőlegesen is, vélte Renkecz József, r. kovats éva Hírek PAKS. A művelődési központ könyvára június 4-én, kedden 17 órától kerek asztal beszélgetést rendez Az olvasás éve zárásaként a könyv­ről és az olvasásról. A vendégek Gál Károly katoli­kus lelkész, Herczeg Ágnes nyugalmazott könyvtár- igazgató, Kovács Antal olimpiai bajnok cselgáncsozó, dr. Mé­száros György, az atomerőmű igazgatóságának elnöke, Sipos László, az atomerőmű informa­tikus mérnöke. A beszélgetést Rákosi Gusztáv újságíró vezeti, a rendezvényre minden érdek­lődőt szeretettel vár az est házi­asszonya, Gutái Istvánná könyvtáros. MEDINA. Valamelyest emelkedik a tanulólétszám a következő tanévben a medinai, alsó tagozatos iskolá­ban - derült ki a •• képviselőtestület eheti ülésén. Az iskolában jó szakmai színvonalon folyik a munka, amit bizonyít, hogy az intéz­ményből kikerülő diákok „törés nélkül” tudják folytatni felső tagozatos tanul­mányaikat más iskolákban. GYŰ LA J. Budapesten rendezték meg az általános iskolások cigány népismereti és hagyományőrző versenyé­nek országos döntőjét, melyen a helyi oktatási intéz­mény két diákja is remekül szerepelt. A Pintérné Kusmiczki Anna és Derventics Jánosné által felkészített gyerekek közül Orsós László az ötödik helyet érdemelte ki, Orsós Magdolna pedig a tizen­egyedik lett. Mély fájdalommal tudat­juk mindazokkal akik is­merték és szerették, hogy id. WIEZNER HENRIKNÉ (sz: Schmidt Magdolna) életének 90. évében el­hunyt. Temetése 2002. 06.04-én 16 órakor lesz a váraljai temetőben. ix> A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy KOVÁCS JÁNOS (kölesdi lakos) 79 éves korában elhunyt. Temetése 2002. június 4-én 13 órakor lesz a kölesdi te­metőben. ix/ A gyászoló család Nászajándékból támadt sms-ötlet A boldog házasság hét titka hozta a sikert Az ötletet egy nászajándékul kapott könyv adta. A sikerhez persze kellett némi kreativitás és bátorság. Bejött, a Westel kapott az ötleten, Kövi Gergő azóta a mobilcégnek dolgozik. Paks Gimnazista korom óta érdekel a média vüága - emlékezik Kövi Ger­gő. Elsős voltam 1990-ben, mikor elindítottuk a Vak Bottyán Gimná­ziumban a Hiányjel című diákla­pot, amely azután meg is élt két számot. A főiskolával párhuzamo­san elvégeztem az újságíró iskolát, a kisgazda laphoz, a Kis Újsághoz vettek fel gyakornoknak. Ez sem lett sokkal hosszabb karrier, mint a diáklap, három hónap alatt ráun­tam. Hazajöttem és megalapítottuk Gutái Istvánnal a Keresztény Értel­miségiek Szövetségének a lapját, a Helyijáratot. Ez időszaki kiadvány volt, ma is úgy gondolom hiányt pótolt megjelenésének két évében. A Paksi Hírnök következett, kilenc hónapig, majd a privatizációja után távoztam, békében ugyan, de azért mert nem értettünk egyet alapkérdésekben sem az új tulaj­donossal. Megalapítottam a Paksi Polgár című kétheti lapot, amely ma is él, csak a kiadói jog lett köz­ben Kovács Sándor vállalkozóé. A nagy fordulat a házasságkötésem­kor kollégáimtól kapott könyv volt, A boldog házasság hét titka. Ebben volt egy fejezet, amely arról szólt, hogy a házasságok zöme azért megy tönkre, mert a házastársak, elsősorban a férjek egy idő után el­felejtenek udvarolni, figyelmesek lenni párjukhoz. Ebből jött az öt­let, egy sms szolgáltatás, amely a megrendelőknek heti három-négy alkalommal tippe­ket ad az udvarlás­ra. E-mailben el­küldtem a Wes- telnek, nagy meg­lepetésemre két hónap múlva aján­latot kaptam, dol­gozzam ki. Meg­történt, azóta sok más ötletet is be­dobtunk, Nyírő Andrással amobil- cég tartalomfej­Névjegy: Budapesten született 1976. május 24-én, ötéves kora óta él Pakson. Itt végezte az általános iskolát, a Vak Bottyán Gimnázi­umban érettségizett 1994-ben. A szek­szárdi Gábor Dénes Főiskolán 1998-ban szerzett informatikus oklevelet, közben el­végezte a Móricz Zsigmond Újságíró Isko­lát is. A Kis Újságnál, a Paksi Hírnöknél dolgozott, alapító szerkesztője volt a Paksi Polgárnak. Jelenleg vállalkozóként dolgo­zik a Westel Mobil Távközlési Rt-nek. Nős. Emléktábla az áldozatoknak Tamási Táblát avattak szombaton Ta­másiban, a Tanácsköztársa­ság idején, 1919 május 31-én tűzharcban elesett három és a június 1-jén kivégzett négy tamási polgár emlékére. Az eseményeket az emléktáblát leleplező Dávid Ibolya, az Ország- gyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő idézte fel. Mint mondot­ta, az emléktábla tiltakozás min­den testi és lelki megfélemlítés el­len, határainkon innen és túl.- A mi nemzetünk nem volt a ter­ror nemzete, a terrort megtévesz­tett emberek hozták magukkal Magyarországra, így volt ez 1919- ben és a negyvenes években. A terrorral való szembeszállás a sza­bad és elhivatott emberek maga­tartása - mondta egyebek közt a politikus. 1919. május 31-én a Ta­nácsköztársaság fegyvereseivel ví­vott tűzharcban három tamási la­kos esett el, majd június 1-én négy férfit végeztek ki a község fő­terén. A Tanácsköztársaság buká­sa után kivégzettek emlékére ko­rábban táblát állítottak, a vörös terror áldozatainak tábláját a má­sodik világháborút követően eltá­volították. A mostani avatáson Kapitány Ferenc, a Politikai Foglyok Orszá­gos Szövetségének Tolna megyei elnökhelyettese köszönetét mon­dott a szervezet helyi tagjainak és a táblát állító önkormányzatnak. Az emléktáblát Petz József katoli­kus esperes és Honthegyi Zsolt evangélikus lelkész áldotta meg, koszorút helyezett el Dávid Ibo­lya, dr. Deák Gábor, a Pofosz me­gyei elnökségi tagja, valamint Töttös Pál, a Pofosz megyei elnö­ke és Kapitány Ferenc. T. F. > A Majosért Alapítvány hagyományosan a Nemzetközi Gyer­meknapot követő hétvégén szervez szórakoztató programo­kat a gyermekek számára, így a majosi és a közeli települé­sek kis lakói nem maradnak le a nevezetes nap sok-sok ese­ményéről, sőt a következő hétvégén is élvezhetik a felnőttek nekik szóló figyelmességét. Gyermeknap, felnőttekkel Sport, játék, szórakozás is. Hétvégén a majosi sportpá­lyán programok sokaságából vá­logathattak az érdeklődők. Lovaglás, sétakocsikázás, gó- lyalábazás, erősséget próbára té­vő autóhúzás, hőlégballonozás, különböző kézműves foglalko­zások, ügyességi vetélkedők, tábortűz, kulturális műsor és bál szórakoztatták a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt. Mindezt bonyhádi és majosi vállalkozók, vala­mint magánszemélyek támogatásával sikerült megvalósítaniuk. -pál­lesztési igazga­tójával. Ez ne­kem való mun­ka, kényelmes és roppant érde­kes. RÁKOSI A majosi gyermeknapon készül a nemezlabda

Next

/
Thumbnails
Contents