Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-25 / 70. szám
10. OLDAL SPORT 2002. Március 25., hétfő Döntetlen a megyei rangadón Dr Bolvári helyett ezúttal Wittinger húzta a Tolna szekerét Megszakadt az ASE sorozata A hajrára elfogytak a dombóvári centerek, így biztosan nyert az Álba A női NB I hétvégi fordulójának megyei rangadóján a Fastron AC Tolna és a Szekszárd AC fordulatokban gazdag, több mint három órás csatában osztozott meg a pontokon. Asztalitenisz Fastron AC Tolna- Szekszárd AC 9:9 Az őszi, ll:7-es szekszárdi sikert hozó összecsapáson a tolnaiak alaposan megizzasztották Sáth Sándor együttesét, így kellő önbizalommal felvértezve várták a visszavágót Bolváriék. A SZAC gyorsan lehűtötte a hazai kedéWittinger Judit négy egyéni győzelmével meket szerzett a tolnaiak pontrablásában lyeket: a Marcekova-Simon és a Karádi-Pata kettős egyaránt biztosan hozta mérkőzését, s ezzel a párosok után elléptek a vendégek (0:2). Arról, hogy Sáth mester mégse ülhessen kényelmesen a székén, a folytatásban Majzik és Wittinger gondoskodott. Előbbi az első körben, utóbbi a másodikban győzte le a combsérülése miatt „állóháborút” folytató Marce- kovát, s a bravúroknak köszönhetően a Fastron továbbra is ott loholt a szekszárdiak nyakán (4:6). Sőt, nemcsak a harmadik kör végére be is érte a listavezetőt. Hiába támadt fel ugyanis dr. Bolvári ellen a SZAC szlovák légiósa (3:2), a tolnaiaktól Wittinger - a remek formában játszó ping-pon- gos 2:0-ás hátrányból fordított Simon ellen -, Majzik és Lippai is nyerni tudott, így bő két óra el- elévülhetetlen érdé- teltével 7:7 állt fotó: gottvald az eredményjelzőn. A zárókor rendkívüli izgalmakat hozott, ám egyik csapat sem tudta döntésre vinni a dolgot, így némi meglepetésre a négy győzelmet jegyző Wittinger vezérelte Tolna egy pontot elcsent az éllovastól a megyei rangadón. Eredmények, páros: dr. Bolvári, Majzik-Karádi, Pata 1:3 (-8, 6, -7, -9); Wittinger, Lippai- Simon, Marcekova 0:3 (-8, -9, -6). Egyéni: Wittinger-Pata 3:0 (5, 8,4); dr. Bolvári-Karádi 2:3 (9, -9, 9, -15, -4); Majzik-Marcekova 3:1 (11, -8, 8, 1); Lippai-Simon 0:3 (- 7, -5, -7); dr. Bolvári-Pata 3:0 (7, 4, 8); Wittinger-Marcekova 3:2 (- 6,5, -4,6,9); Majzik-Simon 1:3 (7, 3, -6, -13); Lippai-Karádi 1:3 (8, 6, -7, -4); dr. Bolvári-Marceko- va 2:3 (-6, 6, -5, 3, -8); Wittinger- Simon 3:2 (-9, -5, 8, 9, 8); Majzik-Karádi 3:0 (8, 9,10); dr. Bol- vári-Simon 1:3 (-8, -10, 10, -10b Wittinger-Karádi 3:2 (-9,10,4, -5, 5); Majzik-Pata 3:1 (8, 5, -7, 11); Lippai-Marcekova (-4, -7, 9, -4). Szekszárd AC- Postás-Matáv II 13:5 (Vasárnap játszották.) A szekszárdiak a hibátlan teljesítményt nyújtó Marcekova vezérletével végig vezetve biztosan nyertek, s ezzel az első helyen zárták az alapszakaszt. Győztesek: Marcekova 4, Karádi 3, Simon 3, Pata, a Marcekova-Simon, és a Karádi- Pata pár, illetve Gazsi 3, Németh Á., Lass. (rónai) Panizzi idei második győzelme A citroenes Bugalski megakadályozta a Peugeot újabb triplázását A két hete Korzika szigetén is diadalmaskodó francia Panizzi testvérpár sikerével zárult tegnap a Katalán-rali, a világbajnokság idei negyedik futama. Autósport dikként zárt, köszönhetően többek között a másik citroenes Loeb vasárnap reggeli kiesésének. Végeredmény: 1. G. Panizzi, H. Panizzi 3:34:09 óra, 2. Burns, Reid 37.3 mp h., 3. Bugalski, ChaKorzika-ralihoz hasonlóan teljes egészében aszfaltos gyorsasági szakaszokon lebonyolított, a kenyai Safari-rali után a vb-sorozat második leghosszabb versenyen ismét a Peugeot 206 WRC és Gilles Panizzi diktálta a tempót. A francia pilóta az utolsó napot 44 másodperces előnnyel kezdhette márkatársa, a címvédő brit Richard Burns előtt. A vasárnapi öt speciális szakaszból Panizziék újabb kettőt nyertek,. így végül 37 másodpercet megőrizve előnyükből idei második versenyükön második futamgyőzelmüket aratták. A dobóra Panizzi és Burns mellé a francia Bugalski (Citroen Xsara WRC) állhatott fel, a Peugeot harmadik versenyzője, a finn Grönholm negye-A Panizzi testvérpár idei második versenyén második sikerét aratta ironi 1:13.5 perc h„ 4. Grönholm, Rautiáinen 1:42.7 p. h„ 5. Sol- berg, Mills (norvég-brit, Subaru Impreza WRC) 2:01.6 p. h„ 6. C. McRae, Grist (skót, Ford Focus WRC) 3:27.3 p. h. A vb állása: 1. Grönholm 21 pont, 2. Panizzi 20, 3. Burns 13, 4. Mäkinen (finn, Subaru Impreza WRC) 10, 5. Sainz (spanyol, Ford Focus WRC) 9,6. Bugalski 7. Szinte napra pontosan 10 hónappal ezelőtt szenvedett utoljára vereséget hazai bajnokin az Atomerőmű SE. Az NB I felsőházában listavezető paksiak remek sorozatát az a Kaposvár törte meg, amely tavaly május 25-én vendégként utoljára tudott nyerni az ASE-csarnokban. Kosárlabda Atomerőmű SE-Klíma-Vill Kaposvári KK 84-87 (16-17,23-23,24-15,21-32). Paks, 1200 néző. V: Bodnár, Földházi. ASE: Mészáros (6/3), DAVIS (28/6), FODOR G. (18), SITKU (16), Czig- ler (10). Csere: Fodor M. (2), Jurgilas (4), Érsek (-). Edző: Fodor Péter, Hirth Attila. Kaposvár: SIMON B. (14/6), Bencze (8/6), Dzunics (15/9), IVKOVICS (16), BUKVA (12/6). Csere: Brown (2), Fülöp (4), SZŐKE (16/12). Edző: Földi Sándor. Az eredmény alakulása: 4. perc: 2-10, 9. p.: 16-15, 13. p.: 24-24, 18. p.: 34-32, 23. p.: 45-47, 27. p : 55-51, 33. p.: 67-66, 39. p.: 77-83. Kipontozódott: Czigler a 38., Jurgilas 39. percben. A bajnoki döntő visszavágóján álomszerűén - a hazai híveknek rémálomszerűen - kezdett a Kaposvár. Bencze nyitott egy triplával, majd Simon és Dzunics révén három perc alatt hét ponttal lépett el a Klíma. Az atomosok bénultsága csak ezt követően oldódott: Davis talált be, majd Sitku zsákolt egyet, s ha lassan is, de megindultak felfelé a hazaiak. Olyannyira, hogy .Davis zsinórban dobott kilenc pontot, s ezzel egyetlen egységre apadt Simonék előnye. Földi mester kettős cserével igyekezett megtörni a paksiak lendületét, ám a folytatásban mégis Fodor Gergő és Czigler talált a kosárba, s átvették a vezetést a vendéglátók (16-15). A negyed legvégén azonban Fülöp révén visszavette a vezetést a Kaposvár. Egyre feszültebb volt a hangulat a pályán és azon kívül is, miközben a paksiak tettek szert némi előnyre a második tíz perc közepén (30-24). Egy bírói ítélet azonban sokat hozott a vendégek konyhájára. Egy fault utáni véleményéért Fodor Péter „sportszerűtlen” hibát kapott, így büntetőkből kiegyenlítettek Dzunicsék. Aztán a szünetben ismét csak a somogyiak térhettek előnnyel pihenőre, mivel Simon labdája a dudaszóval egyidőben landolt a paksi gyűrűben. A fordulást követően a négyes szám jegyében peregtek az események. Ivkovics és Fodor G. gyors egymásutánban ért el- négy-négy pontot, majd Czigler megkapta negyedik hibáját. Az ASE válogatott centere pihenőt is kapott, ettől függetlenül az Atom jött ki jobban ebből az időszakból, hiszen az idősebb Fodor testvér újabb találatát követően Sitku remekül blokkolta Bukvát, majd ebből indulva 49-47-re újra a házigazdák vezettek. Néhány percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd négy pont körül állandósult az ASE előny, köszönhetően mindez a hazaiak szigorúbb védekezésének. A negyed utolsó percére fordulva az előny hat egységnyire nőtt, sőt Davis még ezt is megtoldotta egy duplával. Nagyot tévedett viszont az, aki az addigi legnagyobb paksi vezetés (63-55) láttán lefutottnak vélte a rangadót. A Kaposvár ugyanis felállt a padlóról. Az utolsó tíz percet négy triplával kezdték a vendégek, Szőke büntetői pedig már a vezetést jelentették a Klíma-Vili számra. A kaposváriak előnye egy újabb hármassal tovább nőtt, miközben Davisék percekig nem találtak a gyűrűbe. Paksi időkérés után Czigler gyötörte be kétszer a labdát, lassan kapaszkodott felfelé az ASE. Az utolsó percre még így is hét pontos hátránnyal fordultak az atomosok, ám Davis és Sitku szinte pillanatok alatt két pontra csökkentette azt. Talpra is ugrott a publikum, ám az izgalmakat még tovább lehetett fokozni. Davis egy támadásnyi idővel a vége előtt kiegyenlített, a hosszabbítás - s így a fordulat - azonban elmaradt: Szőke ugyanis 3.8 másodperccel a lefújás előtt egy triplával szertefoszlatta a hazai reményeket. Az ASE közel egy éve tartó hazai veretlenségi sorozata szakadt meg. Tavaly májusban a bajnoki döntő hatodik mérkőzésén is Kaposvár tudott győzni Pakson. Fodor Péter: - A rangadón előbb nyugodott meg ellenfelünk, ám a mérkőzést később mégis meg tudtuk fordítani. Igazából akkor rontottuk el a meccset, amikor a legkönnyebben megnyerhettük volna. Sajnos nem éreztem, hogy egyforma mércével mérték volna a két csapatot. Földi Sándor: - Maximálisan elégedett vagyok a csapatommal. Igyekeztünk lelassítani a játékot, hisz tudtuk, ha pozíciós játékra kényszerítjük a paksiakat, nyerhetünk. Sajnos, Dzunics megsérült, ám a többiek helyette is remekül helytálltak. MEDGYESYFERENC Albacomp-UPC- Dombóvári VMSE 88-71 (28-18, 19-22, 19-18, 22-13). Székesfehérvár, 1200 néző. V: dr. Valovics, Vétek. Albacomp: Csirke (2), Boros (2), WILLIAMS (33/9), BÁDER (24), GÓBI (23). Csere: Trunics (-), Bencze Z. (4), Matus (-), Shannon (-). Edző: Sterbenz László. Dombóvár: Puskás (7), Jovanovics (12/3), LEE (29/12), Vavra A. (-), Riley (7/3). Csere: Panta (6), Bódi (8/6), Vojvoda (2). Edző: Déri Csaba. Az eredmény alakulása: 5. perc: 15-8,15. p.: 32-26, 25. p.: 55-45, 35. p.: 71-64. Kipontozódott: Panta a 32. p., Riley a 33. percben. Villámrajtot vett a hazai csapat, főleg Báder pontjaival, aki emellett a védekezésben és a lepattanószerzésben is jeleskedett, míg a dombóváriaknál egyedül Jovanovics talált a gyűrűbe a mérkőzés elején. A második negyedben a hazaiaknál Williams tűnt ki ponterősségével és asz- szisztjaival, miközben Lee hárompontosaival egy egységnyire felzárkózott a vendéggárda. A fordulás után szenzációs Williams-Csirke- Báder akciók ragadtatták tapsra a közönséget, a Góbi ellen megítélt sportszerűtlen hibának viszont kevésbé örültek a hazai nézők. A dombóváriak Lee kosaraival tartották a lépést a hazaiakkal. A záró felvonásban sok volt a szabálytalanság, sportszerűtlen hibák és technikaik tarkították ezt a játékrészt. A vasutasok kipontozósás miatt korán elveszítették két centerüket, Riley-t és Pantát - Vavra sérülés miatt nem lehetett a pályán -, s így a mérkőzést is. Sterbenz László: - Többször tizenöt pont fölé kerülhettünk volna, de indításokat és ziccereket hibáztunk. Déri Csaba: - Nagyon jó meccset játszottunk, amíg belső embereink sérülés és kipontozódások miatt el nem fogytak. További eredmények Férfi NB I: Falco KC-Debrecen 89-83, Körmend- Szolnok 80-75. ■ Szekszárdon levegőben lógott a meglepetés A negyed óm után kapcsoló Tolna KC könnyedén lépett túl a komáromiakon A női NB I/B Nyugati csoportjának hétvégi fordulójában mindkét együttesünk saját közönsége előtt lépett parkettre, de csak a tolnaiak örülhettek győzelemnek. Igaz, a szekszárdiak jóval nehezebb ellenfelet kaptak a listavezető PEAC személyében. Kézilabda Tolna KC-Komárom 34-27 (17-10). Tolna, 400 néző. V: Gergely, Pék. Tolna: Schell- Pirgi, Smetec 2, Hingyi 2, Pavelekné 11 (2), Oravecz 6, Schmidt 2. Csere: Sulyok (kapus), Sipos Á. 7 (3), Szilágyi 4. Játékos-edző: Oravecz Erika. Kiállítások: 2, ill. 12 perc. Hétméteresek: 7/5, ill. 5/3. A komáromiak alaposan ráijesztettek a Tamás Kornéliát és Ancilt nélkülöző tolnaiakra, s négy perc elteltével vezettek is (1-3). A hazaiak a 18. percben érték be ellenfelüket (6-6), majd magasabb sebességi fokozatba kapcsolva folyamatosan növelték előnyüket. A szünet után már tíz góllal is vezetett a Tolna, s ha egy néhány perces rövidzárlat nem következik be játékába - a vendégek kettős emberhátrányban játszva is betaláltak Schell kapujába -, akár több góllal is nyerhetett volna. Jók: Pavelekné, Oravecz, SÍPOS A. FERENC TIBOR Ferropatent-Szekszárd SE- PEAC-Pikker 27-30 (17-15). Szekszárd, 100 néző. V: Bohár, Rákóczi. Szekszárd: Gödrei- Sajó 2, Weigel 9 (1), Nagy A. 4, Horváth Sz. 4, Vaszari 4 (2), Tamás 2. Csere: Újvári (kapus), Taksonyi 2, Dienes. Edző: Elena Sklar. Szakmai igazgató: Pán- czél Barnabás. Kiállítások: 6, ill. 0 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 2/2. Két gyors góllal nyitott a PEAC, amelyben helyet kapott a nyáron éppen Szekszárdról Pécsre költöző Horváth Orsolya és Savanyú Olga is. A Ferro a harmadik perc végén Vaszari révén talált először a baranyai kapuba, aztán Weigel és Horváth Szimonetta góljaival a 7. percben fordítottak a hazaiak (4-3). A játékrész derekáig felváltva vezettek a felek, aztán a szekszárdiak Vaszari két hetesével két gólos előnyt szereztek (19. perc: 13-11). Ötperces gólcsend ellenére a Ferro - köszönhetően Gödrei már-már hihetetlen bravúrjainak - a szünetig megőrizte vezetését. A térfélcserét követően is eredményesen, s néha szemre is tetszetősen támadott a Szekszárd, ám nem tudta lerázni ellenfelét. A hazaiak előnye a 46. percig tartott, ekkor vette át újra a vezetést a PEAC (23-24). A fordulat megviselte a hazaiakat, s feldobta a pécsieket, akik gyorsítottak játékukon, szigorítottak védekezésükön, s öt perc alatt eldöntötték a mérkőzést (51. p.: 23-29). A hajrában Sajó és Weigel találataival faragott még hátrányából a Szekszárd, a mecsekaljaiak sikerét azonban már nem veszélyeztették. A Miklós Zsanettet nélkülöző Ferropatent 45 percen át kitűnően helytállt a jó erőkből álló listavezető ellen. Jók: Gödrei, Weigel, Horváth Sz. ifeketei Remeklő klubcsapatok Mindkét Bajnokok Ligájában szereplő csapatunk győzelmet aratott. A Herz-FTC 25-23-ra verte a lengyel Lublint, ezzel a legjobb négy közé jutott, míg a Fotex Veszprém a férfi BL-elődöntő első mérkőzésén 27-19-re kiütötte a címvédő spanyol San Antonio gárdáját. ___________________■ á i Ho rváth Szimonettát is szorosan őrizték a pécsiek fotó: gottvald károly