Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-23 / 69. szám
MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL 2002. Március 23., szombat Mondom A Magamét STEINBACH ZSOLT Felhívás színvallásra Alulírottak felhívással fordulunk az egész Nemzethez, de legfőképp azokhoz, akiket illet. Mi, akik annak idején eredményesen követeltük, hogy szabadítsák ki az ízlés börtönéből - többek között - Galambos (Lagzi) Lajost, most ismét úgy érezzük, hogy fel kell emelnünk a szavunkat egy veszélyes tendencia ellen. (Mi nem viccelünk, először szépen szólunk, de aztán a radikális eszközöktől sem riadunk visz- sza.) Nyomatékkai szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a helyzet kezd tarthatatlanná válni, amit nem nézhetünk tétlenül. Felelősséggel rá kell mutatnunk egy, s másra. Mert az nem megy, hogy a Tolnai Népújság népes olvasótáborát (sok tízezer embert) egyes felelőtlen emberek heteken, hónapokon át bizonytalanságban tartsanak. Az nem stílus, hogy valakik a konkrét helyzetek, tények elől tekergőző, nyálkás angolnahalakként csusszanjanak ki napi rendszerességgel. Az nem eljárás, hogy az ilyen egyének homályos utalásokkal, be nem tartott ígéretekkel kaszálják össze az egyenesember-olva- sók mindennapi gondolatait. Akkor, amikor a Tolnai Népújságból minden kiderül, még az olyan elsőre kicsinységnek látszó, mégis alapvető fontosságú dolgok is, mint hogy a tudományos kutatások szerint a tojás 9, illetve 12 perces főzés után válik keménnyé; akkor, amikor a lapból azt is megtudhatjuk, hogy svájci tudósok szerint a csapvízzel lemosott tojáson több lesz a baktérium, mint a le nem mosott, tyúkszaros tojáson; akkor, bizony, az olvasóknak joguk van tudni arról is, hogy a Tolnai Népújság SMS-szappanoperájának főszereplője, bizonyos Zöldszemű Cica, miért szórakozik Rumossal, Darth Vaderrel és a többiekkel?! Követeljük, hogy végre kerüljön tiszta víz a pohárba! Magyarország mindenkié, a jövő elkezdődött, úgyhogy: valljál színt, Zöldszemű! (Amíg szépen kérjük.) Tolnai Népújság SMS-Fan Club. A víz világnapján Szakmai rendezvények és nyílt nap SZEKSZÁRD Március 22-én ünnepeljük a Víz világnapját. Ebből az alkalomból szakmai rendezvényt tartottak Szekszárdon, az Ady Endre Szakközépiskolában. A szekszárdi uszodában A Magyar Hidrológiai Társaság Tolna Megyei Területi Szervezete a víz világnapja alkalmából szakmai napot rendezett, melynek egyik előadója Molnár Ferencné, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főtanácsosa volt. Az előadó a vízminőség javításáról tartott előadást, ismertette a uniós elvárásokat. Hazánk is aláírta azt az egyezményt, mely kétszer 3 évet ad arra, hogy az ivóvíz minősége az uniós feltételeknek megfeleljen. Ehhez azonban az ország vízminőségének a javítására egy programot kell kidolgozni. Az előzetes számítások szerint, hat év alatt 108 milliárd forintra lesz szükség ahhoz, hogy a regionális programirodák felálljanak és elkezdhessék a munkájukat. Gaál Zoltán, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. műszaki osztályvezetője kérdésünkre elmondta, a szekszárdi ivóvíz minősége jó. Az ÁNTSZ-szel és a szakhatóságokkal közösen, folyamatosan ellenőrzik az ivóvizet, és a vizsgálati eredményekkel elégedettek a szakemberek. A szakmai tanácskozáson az ÁNTSZ megyei intézetének munkatársa, Gaál Zoltánné, az országos programhoz kapcsolódva tartott tájékoztatást. Elmondta, hogy megyénk 108 településéből 53-ban, az uniós elvárások szerint, az ivóvízzel nincs minden rendben. Néhány település ivóvízében magasabb az arzén mint amennyi megengedett. Szekszárdon a mikro szennyeződések kezelésére kell nagyobb figyelmet fordítani, Bonyhádon pedig a vastalanító kiépítése sürgető. Ez utóbbira, egy sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan megoldás születik. Tegnap nyílt nap volt a szekszárdi uszodában, és a vízmű több telephelyén is. MAUTHNER „Rengeteg a szegény ember!” A rendszerváltás veszteseinek ígér felemelkedést a Munkáspárt- Tizenkét évvel a rendszerváltás után Magyarországon a korábbiaknál sokkal több szegény ember él. Az ő sorsuk jobbra fordulásáért szeretnénk tenni a Parlamentbe jutva - mondta a Paksot, Szekszárdot, Bonyhádot és Tamásit is érintő Tolna megyei kőrútjának dombóvári fórumán Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. Tolna megye- A néhány hónappal ezelőtt megkezdett intenzív kampányunknak köszönhetően az ország 176 választókerületében 149 jelöltet sikerült állítanunk, ami szép eredménynek számít és esélyt teremt arra, hogy az áprilisi választások során bejussunk az Országgyűlésbe - emelte ki a Munkáspárt vezetője. A településeket járva azt tapasztaltam, hogy rengeteg a szegény ember, akik rosszkedvűen élik meg mindennapjaikat. A munkások többsége kevés fizetésért dolgozik és a nyugdíjasoknak is be kell osztaniuk a havi járadékukat ahhoz, hogy jusson abból élelemre és lakásrezsire is. Az iskolákban nagyon sok az éhségtől korgó gyomrú és emiatt a tanulásra figyelni képtelen gyerek. Nő Thürmer Gyula a dombóvári fórumon a hajléktalanok száma, akik lassan a szebb jövőbe vetett hitüket is elvesztik és az alkoholt, vagy a kábítószert választják. Az emberek tizenkét évvel a rendszer- váltás után mostanra érezték meg igazán a nyomorúságot és az igazságtalanságot. Szerencsére mára egyre többen jöttek rá arra, hogy a parlamenti pártok különféle ígéreteik be nem tartásával alaposan becsapták őket. Az általunk kidolgozott program azért tetszik a rendszerváltás veszteseinek, mert róluk és nekik szól. A ő felemelkedésüket megcélzó legfontosabb tervünk az, hogy munkát szeretnénk biztosítani mindazoknak, akik dolgozni akarnak. Tisztességes béreket és nyugdíjakat, valamint ingyenes oktatást és egészségügyi ellátást kívánunk nyújtani mindenkinek. A jelenleginél igazságosabb tehervállalás érdekében jobban meg kellene adóztatni a gazdagokat és a multinacionális cégeket. A havi többszázezer forintos jövedelemmel rendelkező állami főhivatalnokok egyre népesebb seregét sem szükséges fenntartani. A fiatalok által is megfizethető, olcsó lakások építése is elképzeléseink között szerepel. Az országgyűlési választások során reális lehetőség mutatkozik arra, hogy 6-8%-os eredményt érjünk el és a Munkáspárt bejusson a Parlamentbe, ahol a „kisemberek” érdekeit fogjuk képvisel- ni - zárta tájékoztatóját Thürmer Gyula. -grSorstársak húsvétja Tamásiban Többen vállalnának bedolgozói munkát Színes, vallási-kulturális rendezvénnyel ünnepelte tegnap a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének tamási baráti köre a közelgő húsvétot. Tamási A városban és környékén egyre több segítséget kapnak a sorstársak. Mint a találkozón elhangzott: sokan érdeklődnek a számítástechnika iránt, és többen vállalnának bedolgozói munkát. A vakok és gyengénlátók nem akarnak terhére lenni hozzátartozóiknak, ezért inkább bezárkóznak. A baráti kör azt szeretné, ha elszigeteltségük oldódna. Ehhez több önkormányzattól, magánemberektől kapnak segítséget. A baráti kör mintegy félszáz tagja előtt Lelkes József plébános mondott húsvéti köszöntőt, a Würtz Ádám Általános Iskola tanulói adtak műsort, Balassáné Földesi Gabriella tanár a húsvéthoz kapcsolódó népszokásokról beszélt, és vendége volt a sorstársaknak Darvas Ferenc költő. Magnetofont ajándékozott a baráti körnek a tagokat jogi tanácsokkal ellátó Frankné dr. Kovács Szilvia ügyvéd, az MSZP országgyűlési képviselő-jelöltje, dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, a Fidesz-MDF képviselő- jelöltje az Igazságügyi Minisztérium nevében egy számítógépet adott át a sorstársaknak. T. F. VÁLASZTÁSOK, 2002 „Család - közös akarat - a munka becsülete” Polgári esték rendezvénysorozat keretében Tóth Ferenc országgyűlési képviselő vár minden érdeklődőt 2002. március 25-én (hétfő) 18 h-tól Bikácson az óvoda nagytermében és 2002. március 26-án (kedd) 18 h-tól Tengelicen a Művelődési Házban (POLITIKAI HIRDETÉS) '51559' A Bátaszékért Közéleti Egyesület szervezésében március 25-én, 18 órakor országgyűlési képviselő-jelöltek bemutatkozó fórumára kerül sor a művelődési házban. Bemutatkoznak: Bolbach János - SZDSZ, Bókáné Koller Margit - Munkáspárt, dr. Kari Imre - MSZP, dr. Kretz István - Centrum, dr. Maróthy Géza - MIÉP, Potápi Árpád - FIDESZ-MPP, Szintai László FKGP. (POLITIKAI HIRDETÉS) *51565* Meghívó. Helyreigazítás! Nem sajtótájékoztató, hanem fórum 2002. március 23-án - szombaton - 16 órakor politikai fórum lesz, melyre szeretettel várjuk! Helyszín: Dombóvár, Művelődési Ház kisterme. Vendég: Pető Iván, az SZDSZ országgyűlési képviselője. A téma: Válts stílust! Válts kormányt! Házigada: dr. Székely Attila, az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje (POLITIKAI HIRDETÉS) »51527« Hírek SZEKSZÁRD. Drei mal leben. Ez a címe annak a darabnak, melyet a stuttgarti Tri-Bühne társulata mutat be ma 19 órától Szekszárdon, a Német Színházban. DOMBÓVÁR. Egészségnevelési napot rendez a Vöröskereszt és a Tüdőgondozó Dombóváron március 23-án, szombaton a művelődési házban. A rendezvény vendége Monspart Sarolta. SZEKSZÁRD. A nagy magyar prédikátorokat sorozat újabb állomásaként március 24-én, vasárnap 17 órai kezdettel Szekszárdon, a Bezerédj utcai Református Gyülekezeti Házban dr. Hegedűs Lóránt dunamelléki püspök több évtizeddel ezelőtt elhangzott virágvasárnapi istentisztelete hallgatható meg, magnókazettáról. IREGSZEMCSE. Idén ötven éve alapították az iregszemcsei Göllesz Viktor Gyógypedagógiai Intézményt. A jubüeumot március 25-én hétfőn ünnepük, a rendezvény díszvendége lesz dr. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter és dr. Göllesz Viktomé. Az alkalomból országos szakmai konferenciának ad otthont az iskola. SZEKSZÁRD. A szekszárdi véradóállomáson várják az önkéntes véradókat március 25-én, hétfőn 8-tól 12 óráig. _______________■ Ét elköltemények A kamarai újjáalakulás óta, az országban elsőként Szekszárdon tartanak mestervizsgát pincéreknek és szakácsoknak. A számonkérés három eleme: a pedagógiai ismeretek, a vállalkozói ismeretek és a szakmai ismeretek részvizsga. A leglátványosabb részre, a szakmai megmérettetésre, április 4-5-én kerül sor, a szekszárdi Garay Étteremben. A Trojnár József paksi melegkonyhás üzletvezető által elnökölt mestervizsga-bizottságban ott lesz a budapesti Benke László olimpiai bajnok mesterszakács és mestercukrász, Varga Gábor budapesti éttermi mester és Kiss István faddi mesterpincér. A vizsgaremek hideg- és melegkonyhás ételkölteményeket április 5-én 10-től 12 óráig bárki megtekintheti a helyszínen. WG Tőzsdéztek és verset mondtak Dél-Dunántúli Közgazdasági Szakközépiskolák vetélkedője Egy-egy oktatási intézmény tanulói sokféle módon adhatnak számot felkészültségükről, tudásukról. Tanakodnak a tőzsdézők Bonyhád A bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola 1975-ben, fennállásának 30. évfordulója tiszteletére meghirdette a Dél-Dunántúli Közgazdasági Szakközépiskolák szakmai és sportvetélkedőjét. Azóta minden esztendőben egyszer, általában március közepén, összemérik tudásukat a kaposvári Noszlopy Gáspár, a bajai Türr István, a komlói Kazinczy Ferenc és a kezdeményező bonyhádi Perczel Mór Szakközépiskola diákjai. Évente más-más ■ oktatási intézmény ad otthont a mára már diák- találkozó szerepét is betöltő rendezvénynek. Az idei házigazda, a bonyhádi Perczel Mór Szakközép- iskola. A hagyományos egyéni gépírás, nyelvhelyességi, angol, német, matematika, könyvvitel és az informatika verseny mellett a versmondók vetélkedése színesítette a programot. Új területként jelent meg a tanirodai csapatverseny. Szintén újdonságként szerepelt a tőzsdei csapatverseny, amelynek zsűrijében eüsmert pénzügyi szakemberek - Molnár István, a Budapesti Takarékbróker RT osztályvezetője és Brauer János, a Völgység- Hegyhát Takarékszövetkezet elnöke - vettek részt. Sportban a fiúk kosárlabdában, a lányok játékos vetélkedőn mutathatták meg felkészültségüket. Gépírásból a kaposvári és a bonyhádi, nyelvhelyességi ismertekből a pécsi és a bonyhádi, angolból a kaposvári és a komlói, németből a komlói és a bajai, matematikából a kaposvári és a pécsi, könyvvitelből a kaposvári és a pécsi, informatikából a kaposvári iskola tanulói végeztek az első, illetve a második helyen. A tőzsdézők versenyén az első helyezett kaposváriakat a ba- jaiak követték, a tanirodában a kaposváriak és a bonyhádiak bizonyultak a legjobbnak. A versmondók közül komlói diák állhatott a dobogó legfelső fokára, a második helyezést bajai tanuló érte el. A kosárlabda mérkőzések győztesei a pécsiek lettek, második helyen a bonyhádiak végeztek. A játékos sportvetélkedőt a bajaiak előtt a pé- csiek nyerték. _____________-pálVi rágvasárnapi mise Pécs - Bonyhád A Német Kulturális Egyesület kórusa március 24-én Pécsett a belvárosi katolikus templomban közreműködi- ka virágvasárnapi misén. Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap, mikor a szertartáshoz hozzátartozik a barkaszentelés is. A pécsi Belvárosi Templomban kéthetenként német nyelvű misét tartanak. A bonyhádi Német Kulturális Egyesület Kórusa ez idáig többször közreműködött a szertartásokon. Most, március 24-re, virágvasárnapra kaptak meghívást a német dalosok. A templomi kórus szerepének betöltése mellett előadják a Passiót. Az énekkart Rónai Józsefné vezény- U. A misét a Pécsi Rádió Német Nemzetiségi Stúdiója 10 óra 30 perctől közvetíti. ____________■ í