Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-23 / 69. szám
6. OLDAL TOLNA MEGYE2 0 0 2 SZEDRES 2002. Március 23., Szombat Legek Szedres legnépesebb családja Vas Zsigmond famíliája, 9 fővel A legidősebb hölgy 92 esztendős Szukács Andrásné. A legidősebb férfi Grábics Gyula, aki 87 éves. A legelső óvodát, amelyen magyar nyelven folyt az oktatás és nevelés, Bezerédj Amália, Bezerédj István fiatalon elhunyt első felesége létesítette Hídja- pusztán, 1836-ban. A leggyorsabb szedresi származású sportoló Kovács Attila rövidtávfutó, akit az 1980-as évek második felében a „világ leggyorsabb fehér embereként” tartottak számon. ■ A két Bezerédj Szedres község újkori megalapítója Bezerédj István 1839-ben önálló települést hozott létre, amely a selyem- hernyó etetéséhez használt eperlevél biztosítása érdekében nagy számban ültetett „szederfákról” (eperfa) kapta nevét. Unokaöccse, Bezerédj Pál a magyar selyemtenyésztés felvirágoztatója. Bezerédj István 1796-ban született Szerdahelyen. A soproni katolikus főgimnázium elvégzése után a pozsonyi jogakadémián barátságot kötött Széchenyi Istvánnal. 1818-ban költözött az általa örökölt hídjapusztai birtokra. 1827- ben megyei főjegyző, 1830-tól országgyűlési követ lett, ahol a reformerek egyik vezéregyéniségévé vált. 1838-ban szerződést kötött medinai jobbágyokkal kilencedük megváltásáról, később a kakasdiakkal az örökváltságról. 1844-ben elsőként Magyarországon önként adózó nemesként jelentette ki magát. 1848-ban Tolna vármegye népképviselőjévé választották. A szabadságharc bukása után halálra ítélték, később kegyelmet kapott, és Hídjára száműzték, ott halt meg 1856-ban. Az utókor nem felejtette el a neves reformpolitikust. Bezerédj István a névadója az APEH elnöke által alapított díjnak, és Tolna megyében is alapítottak egy Bezerédj-díjat. A megye a Bezerédj-program által kapcsolódik az országos Széchenyi- programhoz. Szedresen egy tér és az általános iskola őrzi nevét. A községalapító unokaöccse, Bezerédj Pál 1840-ben született. Nagybátyja halála után ő örökölte a hidjai birtokot, ahol 1918-ban bekövetkezett haláláig élt. Bezerédj Pál nevéhez kötődik a magyar s e 1 y e m t e - nyésztés fénykora. Selyemtenyésztési kormánybiztosi idején vált világszínvonalúvá a magyar selyem. Áldásos tevékenységét ráadásul úgy végezte, hogy nem fogadott el érte anyagi ellenszolgáltatást, sőt, még saját vagyonának egy részét is a selymészet ügyének szentelte. munkássága Összkomfort, együttes erőfeszítéssel Lovas udvarház Apátiban A létesítmény a szedresieké is lesz- Szedres lakosságának az utóbbi évtizedekben tett együttes erőfeszítései nem voltak hiábavalóak. A hamarosan befejeződő szennyvízcsatornaberuházás után még ebben az évben elmondhatjuk községünkről, hogy összkomfortossá válik - értékelt Koleszár Mihály polgármester, aki 1977. óta mindössze egy év megszakítással áll a település élén.- Szedres fejlesztése a korábbi eredmények után az utóbbi négy évben sem állt le. A település fejlesztésére mintegy 600 millió forintot fordított az elmúlt négy évben az önkormányzat - mondta a faluvezető. - A legnagyobb összeget az utolsó hiányzó közmű, a szennyvíz- csatorna megépítése igényli. Emellett más fejlesztéseket is el tudtunk végezni. Tavaly öt szolgálati lakást, két orvosi rendelőt és a polgármesteri hivatalt újítottuk fel. Három utca kapott új aszfaltszőnyeget, korszerűsítettük a közvilágítást. A paksi atomerőmű segítségével pedig megkezdődött a község fásítása - sorolta az eredményeket. Koleszár Mihály elmondta, hogy a fentieken kívül idén befejeződik az ivóvíz minőségének javítását szolgáló vas- mangántalanító építése. Újabb utcák aszfaltozását tervezik, és megújulhat a tornacsarnok tetőszerkezete. A szüárd hulladék megnyugtató elhelyezése érdekében Szedres is csatlakozott egy regionális hulladéklerakó építéséhez. Persze mint mindenütt, ebben a faluban is akadnak gondok. A legnagyobb probléma a munkanélküliség, amelynek enyhítésére a mezőgazdasági vállalkozások további fejlődése jelenthet receptet. Áldást, ugyanakkor hátrányt Névjegy Koleszár Mihály 51 éves Végzettsége: gimnáziumi érettségi, felsőfokú személyügyi szakképesítés Hobbija: természetjárás, rejtvényfejtés Kedvenc olvasmánya: minden történelmi és politikai témájú könyv Kedvenc színésze: Koltai Róbert, Robert De Niro Kedvenc politikusa: Bezerédj István Kedvenc étele: bécsi és párizsi szelet SZEDRES NEPESSEGENEK ALAKULÁSA is jelent, hogy a település a közlekedés szempontjából is „jó helyen” fekszik, hiszen a községen áthaladó 63- as számú főút csatlakozni fog az új szekszárdi Duna-hídra, amiből Szedres is profitálhat. A várhatóan jelentősen megnőve- _______________________ ke dő forgalom viszont a települést elkerülő út építését igényli. És hogy miként alakulhat Szedres jövője, arra a polgármester saját versének néhány sora adhat útmutatást: „A jövőben egy dolog lényeges,/hogy változzon, jobb legyen! /Újra az ész, és az értelem./Ezzel gazdagodj!/Csak így marad- hatsz fénn, végtelen!”_____________■ 26 00 2550 2500 2450 2400 2596 2586 1996 2000 2002 Terápia a kúriában Hamarosan megkezdődik az épület helyreállítása Szenvedélybetegek utógondozását tervezi a pécsi illetőségű Bezerédj-Kastályterápia Alapítvány a felújítandó egykori Bezerédj-kúriában. Az épület megmentése az enyészettől néhány hónapon belül elkezdődik. helyre is beadott pályázati kérelmet miképpen bírálják el az illetékes szervek. Sándor Zoltán szerint kedvező esetben a pályázatok révén összéjön annyi pénz, amelyből a teljes tetőzetet is el lehet készíteni, ebben az esetben még idén, tíz fővel elindulhatna a rehabilitációs intézmény. Az elnök hozzátette: az építkezésen szeretnének helybéli közhasznú munkásokat foglalkoztatni a Tolna Megyei Munkaügyi Központ támogatásával. A hetvenes évek után ismét lesz lovas élet Szedresen, ha megvalósulnak a Cikádor Kft. elképzelései egy lovas udvarház kialakítására. A lovas szabadidős központ kialakítására az Apátipusztán, az utóbbi időben tsz-irodaként használt egykori Fiáth-kastélyt és környékét szemelte ki a vállalkozás, amelynek irányítója Sebestyén Gyula, szakmai vezetője pedig testvére, Zoltán. Terveik szerint a lovas udvarház egyrészt a falusi turizmust, másrészt hangsúlyozottan a lovassportot, a lovasturizmust szolgálná. Utóbbi keretében lovardái, terep- és túralovaglást, lovaglásoktatást és lovastáborozást is terveznek a jövőben a tulajdonosok. A szabadidős központhoz panzió és étterem is tartozna, emellett sportolásra, mozgásra, erdei sétákra is meg fogják teremteni a lehetőséget. Ez utóbbi érdekében sétányokat építenek, és bizakodnak abban, hogy az erdő szélén álló, egyházi tulajdonú kápolna előbb-utóbb jelentőségéhez méltó állapotban illeszkedik majd a környezetbe. A leendő udvarház területén tíz ló már „rendelkezésre áll”, a tulajdonosok azt tervezik, hogy néhány nap múlva, húsvétkor megnyílnak a karámok kapui a nagyközönség előtt, és kezdődhet a lovagoltatás, kocsikázás. Ebben az évben egy új istállót szeretnének építeni, és a kastély melletti kiszolgáló épületet is rendbehozzák, amelyben később konferenciaterem és az irodák működnek majd. A panzióként üzemeltetni kívánt kastélyt egy év múlva szeretnék átadni. Sebestyén Gyula fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy reményeik szerint a Szedres javára is szolgáló lovas udvarház a község szerves részévé válik, és mint üyen létesítményt, a szedresiek is magukénak fogják tekinteni. A Fiáth-kastély nemsokára a falusi turizmus szolgálatába áll______________■ Idilli környezetben Természetvédelmi terület fotós gottvald károly A lelkipásztor Az igazgatónő Régi-új elnök Béke, nyugalom A dinnyés Ujlaky Tibor tizenhárom éve szolgál református lelkészként Szedresen.- Településünk a külsődleges, anyagi értékekkel kifejezhető dolgok szempontjából szinte kivételezett helyzetben van. A benső, pénzben nem kifejezhető lelki értékek területén jogunk van a komoly fejlődésre. Mint református lelki- pásztor, szeretném településünk és egyben gyülekezetünk alapítójának, Bezerédj Istvánnak a Szedresre vonatkozó korabeli, de ma is éppoly időszerű szavait mindnyájunk szívére helyezni. „Mert ezen zsengéjében lévő kis községét csak az összetartás és egyes- ség emelheti fel, és teheti Isten se- gítségével virágzóvá és erőssé.” ■ Tölgyesi Jó- zsefné máig egyetlen munkahelye a szedresi iskola, ahol harminc éve tanít, évtizede pedig ő vezeti a Bezerédj István nevét viselő intézményt.- Remek emberek segítik a munkámat. Szakos ellátottságunk jó, pedagógusaink közül sókan 2., 3. diplomájukat szerzik. Iskolánkban angol és német idegen nyelv tanítása folyik, ami nem megszokott dolog egy üyen nagyságú településen. Jól felszerelt számítás- technika szaktantermünk van, csatlakoztunk az Internethez. Élénk sportélet folyik, működik a diákönkormányzat, ők éppen egy etikai kódexen dolgoznak. Herczinger István A legnépesebb civil szervezet Szedresen is a nyugdíjasoké. Az érdekszövetség nőnap alkalmából rendezte taggyűlését, amelyen lényegében újraválasztották a vezetőséget, köztük Herczinger István elnököt.- Akinek nincsenek olyan tervei, amit nem tud elérni, az az elér- hetőt sem éri el. Emiatt a mi terveink is ugyanolyan nagyok, mint eddig - mondta a régi-új elnök. - Továbbra is megpróbáljuk köny- nyebbé tenni tagjaink életét a kedvezményes élelmiszerakciókkal, emellett folytatjuk a kirándulások szervezését. A jövő hónapban borversenyt rendezünk, májusban Pécsre, Harkányba kirándulunk. Fejős Károly eddig két ciklusban volt ön- kormányzati képviselő, „civilben” a Babits Kiadó igazgatója.- Szedresi születésű vagyok, számomra Szedres nagyon szép, nyugodt, békés környezetben fejlődő, rendezett település, ahová sokan jönnek a városból is. A község fejlődésében szerepe van az ön- kormányzatnak is, annak a munkának, ami idestova 12 éve folyik Településünkön jelentős a cigány Idsebbség aránya. Nagyon jól, békében megférnek egymás mellett a magyarok és a cigányok. Vallom, hogy a legfontosabb dolog, amire pénzt kell fordítani, az a felnövekvő nemzedék. Szedres az utóbbi években az ország egyik legfontosabb diny- nyetermő körzetévé vált. A településen mintegy 70-80 családnak nyújt megélhetést ez a gyümölcs. A leg (el) ismertebb termelők egyike Bognár János.- Már megkezdődtek a tavaszi munkák a földeken, megindult a palántanevelés, április közepétől kezdődik a kiültetés. Idén úgy tűnik, Szedres környékén a korábbi éveknél nagyobb területen termelnek majd dinnyét, mivel tavaly ezen a vidéken magasabb árakat lehetett elérni. A szedresi dinnye egyébként továbbra is őrzi az előkelő helyét az országban. Szakmai körökben is elismert. ■ Az alapítvány elnöke, Sándor Zoltán elmondása szerint elsődleges céljuk az egykori szenvedélybete-, gek rehabilitációja, emellett azonban - részben az ott alkalmazott munkaterápia keretében - a kúriát is rendbe hoznák. Előbb azonban lakhatóvá kell tenni az egykor kifejezetten szép napokat látott, mára erősen leromlott állagú épületet. Az építési engedélyt már megkapta'az alapítvány, az induláshoz - alapozás, főfalak rendbetétele - szükséges összeg is rendelkezésre áll, ezért nyár elején mindenképpen megkezdik a munkát. Hogy ebben az évben meddig jut el az építés, az elsősorban attól függ, hogy az alapítvány által több Idilli környezetben található a Szedresi Horgász Egyesület kezelésében levő horgásztó, amelyet a hetvenes években alakítottak ki az Ős-Sárvízből. A hely természetvédelmi terület, ahol többek között barna réti héja, foltos nádi poszáta, nádi sármány, sárszalonka, jégmadár és gyurgyalag is előfordul. A másik védett természeti értékeket hordozó terület a Cukor-hegy, ahol többek között a tarka sáfrány, a tavaszi hérics, a homoki pimpó és az apró tyúktaréj nyűik.