Tolnai Népújság, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-23 / 19. szám
6. OLDAL PÁLYÁVÁ L A S Z T Á S 2002. Január 23., Szerda Bemutatkozik A Simontornyai Vak Bottyán Általános és Szakközépiskola, Gimnázium Óvodától az érettségiig egy intézményben Szinte példa nélküli az az integráció, amelyet a simontornyai Vak Bottyán Általános és Szakképző Iskola, Gimnázium a nevelés és oktatás terén megvalósított. Az intézményben óvoda, általános és zeneiskola, tanulásban akadályozott gyerekek iskolája, hat osztályos gimnázium, esti és levelező gimnázium, szakmunkások szakközépiskolája és szakiskola működik. Mindehhez társul az étkeztetés, kollégium, tanműhely, tankert és sportcsarnok működtetése.- Az integrációnak nyilvánvalóan vannak előnyei és hátrányai is - mondja Várni István, az iskola igazgatója. - Hátrányként az elhelyezkedést említeném, hiszen nyolc helyszínen folyik a nevelésoktatás. Előnye, hogy a gazdálkodás lényegesen olcsóbb, és a pedagógusok számára mindig van egy másik tagozaton munka.- Valamint jobban össze is kapcsolódhatnak az oktatás egyes szintjei...- így van. A városban élőknek az integráció komfortnövelést is jelent. Ha egy gyermek három évesen elkezdi az óvodát, elképzelhető, hogy érettségivel a zsebében hagyja el iskolánkat, amely a közoktatás teljes vertikumát felöleli. Az átjárhatóságra mindig ügyeltünk: ha valaki enyhén értelmi fogyatékos diákok osztályába jár, és ha a fejlődése úgy alakul, folytathatja az ép értelműek között, később a szakképzésben is részt vehet. Jelentős számban vannak, akik megszereztek nálunk egy szakmát, és érettségit is tettek a szakmunkások szakközépiskolájában.- Mekkora az intézmény beiskolázási területe?- Ezeregyszázhuszonkét diákkal, felnőttel vagyunk kapcsolatban, akik zömmel simontomyaiak, de mindenekelőtt a szakiskolába és szakmunkások középiskolájába meg a felnőtt- oktatásba jelentkeznek a város környékéről és távolabbról. Tanulnak nálunk Bács és Fejér megyei gyerekek is. A kollégiumi elhelyezésben egyébként változás várható. Az épület egykori ferences rendi kolostor volt, ma kincstári kezelésű állami tulajdon. Most nagyobb rekonstrukció történik meg: nyílászárók cseréje, külső tatarozás, a belső udvar kialakítása, és a belső átalakulásról is vannak elképzeléseink. Ha elkészül, ékszere lesz a településnek.- Milyen pedagógiai programot követ az intézmény?- Amire nagyobb hangsúlyt igyekszünk fektetni, az a lehetőségeinkből adódik. Ez a sportcsarnok megléte; a testnevelés és a sport kiemelt szerepet kap az iskola életében. A múlt évben indítottunk emelt szintű képzést testnevelésből, évről évre ingyenes úszótanfolyamot szervezünk a tanulóknak. A sport korábban is fontos volt, hiszen iskolánkból több válogatott sportoló került ki, elég ha Polányi Lászlót, a sokszoros válogatott röplabdázót, vagy Tenke Andrást említem, és Mónos Tamás neve is ismert, aki jelenleg az NB-I-es MTK labdarúgója. A legmesszebbmenőkig támogatom a kollégák továbbtanulását. Magas azoknak a száma, akik első diplomájuk mellé a munka mellett másikat is szereztek. Sok fiatal pedagógus is érkezett hozzánk, tehát van lendület a tantestületben.- Simontomyának számos külföldi kapcsolata van. Mit hasznosít ebből az iskola, és milyen szabadidős programokat kínál?- Kapcsolataink az intézménynek igen erős területe. Ami ma halványabb, az a francia Lanesterrel kialakult kapcsolat. Nagyon élő viszont az erdélyi Nyárádszeredával a kapcsolat, ami gyerekek csereüdültetését jelenü. Az erdélyi gyerekek egy hetet itt töltenek nálunk, és a mi gyerekeink is ott nyaralhatnak. Erdélyben turistaként is ritkán juthatnak el olyan helyekre, amelyeket meglátogatnak. A másik fontos kapcsolat a német Marpingen városával jött létre. Az urexweileri magyar utazók csoportja sok adománnyal segítette már városunkat és az iskolát is. A kapcsolat nem csak az élmény szempontjából fontos, hanem azért is, mert diákjaink minden szeptemberben egy hetet ott járnak iskolába, ottani családokkal élik a németek mindennapos életét. Meg kell említeni a görög Miléész városát, ahol tavaly nyáron járt először diákjaink egy csoportja.- Évről évre visszatérő a szlovákiai sítáborozás, ahol az átlagnál lényegesen olcsóbb síelési lehetőséget tudunk nyújtani. Évente öt- venen vehetnek részt a sítáborban. A nyári programok közt a sóstói tábort említeném meg, ahol szintén sokan nyaralhatnak. Az állami, városi ünnepek mellett minden évben november 11-én, a Vak Bottyán napon tisztelegnek a névadó előtt. 2002-ben pedig a hetedik komplex művészeti vetélkedőt rendezzük enyhén értelmi fogyatékos tanulóknak, ez iránt már or- szágos érdeklődés alakult ki. ■ Valamit mindenkinek Utak az érettségihez Felvételi, jelentkezés Hatosztályos gimnáziam A simontornyai gimnázium egy, de valójában három: hat osztályos nappali, levelező és esti, valamint intenzív gimnáziumi oktatást végez.- A hatosztályos gimnáziumot a tehetséges gyerekeknek kínáljuk - ismerteti a középfokú oktatás lehetőségeit a gimnáziumi tagozat vezetője, Tóthné Unghy Ilona. - Az általános tanterven túl az utolsó két évfolyamon vállalkozási ismereteket is tanítunk, a fakultációk, szakkörök tovább segítik az ismeretek bővítését. A gimnázium tanulóinak köszönhetően az elmúlt években három helytörténeti kiállítás is nyílt a Beszédes úti iskolában. Az esti és a levelező gimnáziumot azoknak hirdetjük meg, akik a nappali gimnáziumi oktatásból lemaradtak, és később próbálkoznak. A levelező oktatás kimenő rendszerű, fokozatosan helyére lép a kiépülő esti gimnázium, mert a megnövekedett követelményeket (informatika és idegen nyelv oktatását) másképp nem lehet teljesíteni. Ez az oktatási forma 9-10. osztályban tandíj- mentes, 11-12. évfolyamban eredménytől függően tandíj- köteles, de 4-es átlag fölött (elismerésként) itt is biztosítjuk a tandíjmentességet. -A három éves intenzív gimnázium ugyancsak egy második esély az érettségire azoknak, akik szakmunkásképző iskolában szereztek szakmát, vagy az alapvizsgát le tudják tenni. Az intenzív gimnázium 2002-ben indul a szakmunkások szakközépiskolája utódjaként, vagyis ez is nappali tanrendű felnőttoktatás iesz, s ebből eredően tandíj- mentes is. - Tapasztalatunk az, hogy, ameddig a fiatalok a szakmunkások szakközép- iskolájában eljutnak az érettségiig, komolyabbak lesznek, valóban megérnek. A végzettek közül többen ma már főiskolára járnak. Látjuk az értelmét, az eredményét, és szeretjük ezt az iskolatípust is. Igyekszünk mindenkinek biztosítani a tanulás lehetőségét, s ez nagy pozitívuma Simontomyának. A helybélieken túl a környéken élők tanulási igényeit -bármilyen korosztályúak legyenek is- ki tudjuk elégíteni. Feltétel: az általános iskola 6. osztályában félévkor elért jó eredmény Előzetes jelentkezés: 2002. február 1-ig az iskola által kiadott jelentkezési lapon Végleges jelentkezés: központi űrlapon 2002. febmár 4-én 16 órakor a Hunyadi úti iskolában Dolgozók középiskolája Levelező tagozaton heti két napon (du. 15-19 óra), esti tagozaton heti három napon (du. 14.15-19 óra) heti 10-19 tanórán tanulhatnak. Négy év után érettségit ad. Tanítási napok: kedd, szerda, csütörtök.- A 9. osztályban felmenő rendszerű szakmai előkészítő oktatást és pályaorientációt nyújtunk a diákoknak - mondja a szakképző tagozat vezetője, Udvardi Györgyné. - A B- tanterv szerint haladunk, amely nagyobb követelményeket támaszt a tanuló elé. A műszaki és az agrár szakterületen folytatunk képzést. Az első terén a könnyűipari ágazat a fontos, hiszen a nőiruha-készítő szakma felé orientálódunk, a mezőgazdaságban pedig a kertészet és az állattenyésztés. A mostani 9. osztályosoknak már lesz lehetőségük arra, hogy ne csak kertészetet válasszanak, hanem Felvételi követelmény: nyolc osztályos általános iskolai végzettség, a 16 év betöltése. Felvételi vizsga nincs, a beiratkozás folyamatos. Intenzív gimnázium Három éves képzés, a szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező fiataloknak. Feltétel: szakmunkás-bizonyítvány, vagy alapműveltségi vizsga. Felvételi vizsga: 3-as, 4-es tanulmányi eredménnyel automatikus. 2- es, 3-as eredménnyel felvételi elbeszélgetés. Helye: Simontornya, Beszédes út 1. Ideje: 2002 július 1. hétfő: 8-12 óra. ■ lótenyésztő szakmát is, ami újdonság, és Simontornyán a gyakorlatot is meg tudjuk oldani. A lányoknak elsősorban a nőiruha-készítő szakmát ajánljuk, az oktatáshoz pályázatok útján sikerült gépeket vásárolni. A fiúknak a dísznövény- és zöldségtermesztő szakmákat kínáljuk. Saját tankertünk van, gépekkel, traktorokkal is rendelkezünk. A dísznövény- kertész szakma szintén új nálunk, korábban csak zöldségtermesztő szakot választhattak a tanulók. Mindemellett idegen nyelv- és informatika-oktatás is működik a szak- képző intézetben. ____________■ Nő i ruhák, dísznövények Szakképzés Simontornyán Bármit meg lehet kérdezni Jó a légkör, fiatal a tantestület Pordány Hona, a hatosztályos gimnázium matematika-fizika tanára 1981 óta tanít Simontornyán. Ennyi idő elég arra, hogy egy iskola előnyeit és hátrányait megismerje a pedagógus.- Jó a légkör, fiatal a tantestület, mindenki „buzog” a tettvágytól, és az iskola- vezetés is olyan, hogy utat enged a próbálkozásoknak - ad tömör hangulatjelentést a tanárnő, aki úgy érzi, a tanár-diák kapcsolat is jó.- Tavaly az egyik lány fogalmazta meg ezt. Azt mondta, hogy már próbálkozott másik iskolában, nem túl sok eredménynyel, és neki az tetszett itt, hogy a tanárok, diákok között olyan a légkör, hogy bármit meg lehet kérdezni. Saját magamról hozok példát: a matematika tanárokra általában nem az jellemző, hogy a diákok bátran mernek kérdéseket intézni hozzájuk. Ő nem érezte, hogy olyan távolság lenne közöttünk, ami ezt megakadályozná. Nem nagy a gimnázium, mindenkit ismerünk név szerint, és olyan tanárok vannak, akik közvetlen kapcsolatot tudnak a diákokkal kialakítani. A Nyárád mellől érkezett A testvérvárosi kapcsolat felvételét követően a Vak Boty- tyán általános és középiskola négy nyárádszeredai diáknak ajánlott fel tanulási lehetőséget a hat osztályos gimnáziumban. Eddig egy diák érkezett Erdélyből: Csécs Emese. A kilencedik évfolyamon tanuló Emese nincs egyedül az anyaországban, szülei már harmadik éve itt dolgoznak. - Most csak egyedül vagyok erdélyi, de ha minden igaz, érkezik még egy nyárádi társam - mondja a halk szavú diáklány. A különbségeket így foglalja össze: - A nyárádszeredai iskolában rövidebbek a tanórák, hosszabbak a szünetek, itt viszont nincsen naponta hét óránk, nem kell tanulni románt.- Itt is kezdek megszokni, alkalmazkodom. Szeretem Simon- tornyát, de el kell telnie egy kis időnek, míg megszokom a társaságot. Kollégista vagyok, barátokkal töltöm az időmet, sétálni szoktunk. A legtöbbet tanulok, levelet írok. Emese a matematikát és az angolt szereti, mégis jogi egyetemre készül. - Nem a kedvencem a történelem, de megpróbálom megtanulni - fűzi hozzá terveihez.- Édesapám és édesanyám Szentendrén dolgozik, így a hétvégeket velük töltöm. Két-három havonta megyünk Nyárádra, ha vakációt kapok, az az első, hogy otthon vagyok. Akikre büszke az iskola Az iskola hatodik osztályos tanulója, Lacza Vera az átlagnál talán nagyobb kitartást igénylő sportot választott: a duatlont. Tavaly országos diákolimpiái aranyérmet szerzett. Vera ötödik éve űzi a sportot, amit testnevelője, osztályfőnöke és edzője, Szabadi József hatására kezdett. Korábbi versenyeken is szép eredményeket ért el, tíz évesen az iskolai csapattal diákolimpiái harmadik helyen végzett, 2001 áprilisában pedig Gyöngyösön kerékpárban szerzett aranyérmet. Sporttal kapcsolatos tervei: egyelőre szeretne minél több jó eredményt elérni, megyei versenyeken, és természetesen tavasszal az idei diákolimpián. A hat osztályos gimnáziumban tanuló Botos Lilla ötödik osztályos volt, amikor igazán érdeklődni kezdett a rajzolás iránt. Tavaly áprilisában rajztanára hívta fel figyelmét egy építészeti és természeti értékek ábrázolását feladatul tűző pályázatra. Festményével első díjat nyert. A kép a Styrum-kápolnát ábrázolta, felújítás előtti állapotában. A diáklány egyelőre hobbiszinten foglalkozik a képzőművészettel; elsősorban a tájképeket kedveli. A város „helyi színe” ebből a szempontból inspiráló környezet, a Vármúzeum kiállításait Lil- la is rendszeresen látogatja. ■ Internet mellett könyvtár Művészettörténeti vetélkedőn a felsősök Fontos ismeretforrás és vonzó szórakozási forma az internet, de a könyvtárat sem szabad elhanyagolni - véli az iskola igazgatóhelyettese, Boros Eszter.- Olyan dolgokat igyekszünk délutánonként nyújtani a gyerekeknek, ami után érdeklődnek. Szakköri keretek közt van labdarúgás, kézilabda, magyar, matematika és informatika, de rajzszakkörre is járhatnak a művészet iránt érdeklődők.- Ősszel beneveztünk egy országos művészettörténeti levele- zős versenyre. A feladat komoly könyvtári kutatást igényel a gyerekektől, és úgy érzem örömmel csinálják. Bíztatjuk őket arra, hogy a tudás forrása nemcsak az internet, hanem emellett a könyvtár, és ösztönözzük őket, hogy bátran nyúljanak a könyvekhez, olvassanak. Ha a diák rendszeresen olvas, jobb lesz az írás- és olvasási készsége. Mint régen a pályán lévő úgy érzem, az olvasás hiányával is lehet magyarázni, hogy a gyerekek helyesírása sokat romlott. Hiszek abban, hogy példát tud adni az ember, és felnőttként a gyerekeiket is olvasóvá nevelik. Az iskola egyébként bekapcsolódott az Olvasás Éve rendezvénysorozatába, tavaly Koszta Gabriella színművésznő tartott előadást. A felső tagozatosok is közreműködnek segítőként az enyhe fokban sérült gyerekek számára évről évre megrendezett Illyés Gyuláné Komplex .Művészeti Vetélkedőben. A simontornyai gyerekek már várják ezt. Talán ennek is köszönhető, hogy náluk nem jelent prob- lémát sérült társaik elfogadása. ■ Mi vár a kisgyermekre? Fejlesztő pedagógia, bázisiskola A simontornyai óvodában és az iskola alsó tagozatában két éve dolgoznak fejlesztő pedagógusok, ami közel sem nevezhető általánosan elterjedt- nek. A kisiskolásokkal az alapokat sajátíttatják el.- Úgy tűnik, hogy nagy az igény a fejlesztő pedagógusokra - mondja Horváth Lászlóné vezető óvónő. - Jó helyzetben vagyunk, hiszen logopédia is működik nálunk, így a gyermekekről készült speciális elemzéseket két oldalról is „meg tudjuk támogatni”, hogy a gyermekek kellőképpen fejlődjenek. Elérjük azt, hogy a gyermek, ha marad is még egy évet az óvodában, jobban kezdheti az iskolát. Az iskolából kapott visszajelzések jók.- Az iskolai beiratkozás előtt a tanítónők ellátogatnak az óvodába. Nem azért, hogy kiválasszák a gyerekeket, hanem, hogy betekintésük legyen, hogyan zajlik egy nap. Utána a gyerekek mennek látogatni az iskolába. Tavaly először történt úgy, hogy ahhoz a tanító nénihez mentek, akihez majd szeptemberben kerülnek. Később egy közös szülői értekezletre az óvónőket is meghívják, ekkor a tanítók mondják el, mi vár a gyerekekre az iskolában, és mi is megnézzük, hogyan sikerül a beilleszkedésük. Természetes, hogy a gyerekek nem egyformán viselik a kötöttségeket.- Nálunk egyáltalán nem követelmény, hogy a gyerekek minél hamarabb megtanuljanak írni, olvasni - fogalmaz az általános iskola alsó tagozatának vezetője, Gyurkóné Tóth Irén. - Mi „alapozást” vállalunk, az olvasást, írást, számolást igyekszünk úgy megtanítani, hogy alapos tudást szerezzenek. Az anyanyelv-központúság fontos, már minden kolléganő a szótagoló módszerrel tanít olvasni, ami sokkal célravezetőbb. Törekszünk a differenciálásra is, hogy csökkentsük a különbségeket a gyerekek között. Logopédusunk a beszédhibás, diszlexiás tanulókkal foglalkozik, ő is próbálja felzárkóztatni a részképesség- zavarral küzdő gyerekeket.- Az intézmény az Apáczai Kiadó bázisiskolája is. Mit jelent ez?- Az Apáczai Kiadó ingyen rendelkezésünkre bocsát szemléltető eszközöket, s ha valamilyen változás történik, például, ha átdolgoznak tankönyveket, szakreferenseink rögtön tudósítanak bennünket. A pedagógusok bemutató órákat vállalhatnak, konzultációkon vesznek részt. Meghívjuk a tankönyvek szerzőit, most például Mester Miklós tart bemutató órát második osztályban. Részt veszünk a kiadó által szervezett népdaléneklési és szavaló versenyeken, egy kisdiákunk tavaly harmadik helyen végzett.