Tolnai Népújság, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-23 / 19. szám

m 2002. Január 23., szerda KÉK T Ü K Ö R 7. OLDAL __________________Tolnában történt__________________ AK KUMULÁTORT ÉS HŐSUGÁRZÓT LOPTAK. Szedresen a MÁV egyik épületéből ismeretlen tettes magával vitt egy akkumulá­tort és egy hősugárzót. Az okozott kár 50 ezer forint. SÚLYOS SÉRÜLÉS. Szekszárdon a Garay tér közelében két sze­mélygépkocsi ütközött, mikor az egyik autó áttért a menetirány sze­rinti bal sávba. A balesetben egy férfi súlyosan megsérült. TOLVAJ A BOKORBAN. Élelmiszerboltot dézsmált meg Pakson az a tolvaj, akit a rendőrök nagyon rövid idő alatt megtaláltak. Az illető egy bokorban próbált elbújni a zsákmányolt itallal és dohányáruval. A gyors elfogásban a riasztóberendezés is segített. MEGLOVASÍTOTT KERÉKPÁR. MTB típusú kerékpárt lovasítottak meg Dombóváron az egyik lakás pincéjéből. Az eset a múlt héten történt. A tulajdonosnak, aki most észlelte a lopást, 30 ezer forintnyi kára keletkezett. MELLÉKÉPÜLET ÉGETT. Egyházaskozáron tegnap délelőtt 11 óra körül kigyulladt egy ötször tíz méteres melléképület. A tüzet a dom­bóvári és a komlói tűzoltók oltották el. KIGYULLADT A KONTÉNER. Szekszárdon az Ybl Miklós utcában lángra lobbant egy szemetes konténer. A szekszárdi tűzoltók egy ko- csival vonultak a helyszínre és megfékezték a tüzet.___________ ■ SU ZUKI-VARGA . LÁNYOSOK___________________1992-2002 ? ■ I Év eleji raktARSOPRES! 20-30 db használt Suzukiből válogathat! Példák részletvásárlásra*: Ha a vételár: 1 400 000 Ft ha a kezdő befizetés havi törlesztés az elején havi törlesztés később 350 000 Ft 15 x14 990 Ft 45 X 28 980 Ft 500 000 Ft 15x12 420 Ft.... 45 x24 840 Ft Ha a vételár: 1 100 000 Ft ha a kezdő befizetés havi törlesztés az elején havi törlesztés később 275 000 Ft 15x11 385 Ft .45 x22 770 Ft 500 000 Ft 15 X 8 280 Ft 45 x 16 560 Ft Ha a vételár: 900 000 Ft ha a kezdő befizetés havi törlesztés az elején havi törlesztés később 250 000 Ft 9x13100 Ft 27x26 200 Ft 450 000 Ft 9 x 9 060 Ft 27x18 135 Ft Vagy: 40% kezdő befizetéstől casco nélkül! ‘deviza alapú kölcsön THM= 15.00-18.00% A részletek miatt hívja kereskedésünket! Mozgáskorlátozottak utalványát elfogadjuk. Használt autót beszámítunk. Cím: 7759 Lánycsók, az 57. sz. út mellett. Tel./fax: 69/354-723, 364-494. Tel.: 60/466-247 Szerviz: 70/33-77-390 is. Nyitva: H-P.: 8-17.30, Szó. 8-14.00, Vas. 8-12 óráig Lánycsóknál balra - cserélheti jobbra! Vörös Autóház Pécs, Megyeri út 80. Tel.: 72/444-066; 30/9367-433 HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: Audi A8 Quatro; 4.2 VW Transp. T4; 2.5TDÍ VW Sharan; 1.9TDÍ Audi A6; 2.5TDÍ Audi A4 Avant; 1.9TDi Audi A6 Avant; 2.5TDÍ Audi A4; 1.6 Seat Toledo; 1.6 Rover 414 Si; 1.4 Renault Még. Coupe; 1.6 BMW 316i Compakt; 1.6 Audi 100; 2.6A/6 Audi Coupe; 2.6/V6 Audi 200 Quattro; 2.2 VW Polo; 1.0 VW Golf Ili; 1.4 VW Golf Ili; 1.4 Opel Astra Caravan GL; 1.4 Opel Vectra; 1.7TD Skoda 120L; 1.2 VW Transp. T4; 2.5TDÍ VW LT 35; TDi ' VW Transporter T4; 2.4D VW Transporter; 2.4D Mercedes 309D; 3.0D Fiat Iveco; 2.5D 120E km, full extra, metálszürke 130E km 102 LE, ABS, kima., 8 sz. rövid, fehér 90E km, 110 LE, ezüstmetál 146E km, 140 LE, ki., bőr, m.bordó 150E km, 110 LE, klíma, m.szürke 140E km, ezüstmetál klíma, szervizkönyv, metálzöld ABS, klíma, metálkék 57E km, ABS, ki., fabet., mo-i szk. 37E km, metálbordó 68E km, piros 200E km, digit, kl., szk., metálzöld 140E km, zöld 21OE km, full extra, ezüstmetál 73E km, 3 ajtós, szkorm., kpz., el. abl., szervizkönyv, fekete 5 ajtós, 1. túl., szk., metálkék 5 ajtós, szervizkönyv, metálkék 84E km, 82LE, mo-i. szk., piros 170E km friss műszaki, piros tgk., 139E km 102 LE, kíma., Izs., 5 sz., hosszú, zöld tgk., 200E km, 102 LE, hosszú, magas, zárt,, fehér tgk., 160E km, 3 sz., rövid, zárt, fehér tgk., 94E km, 3 sz., hosszú, platós, fehér tgk., platós, ponyvás tgk., platós, ponyvás ’97 8.190E Ft ’98 4.990E Ft ’99 95 97 95 98 99.12 2.: ’98 ’97 ’94 ’93 ’93 90 97 790E Ft 990E Ft 590E Ft 700E Ft 290E Ft 890E Ft 500 EFt 390 EFt 080 EFt 090 EFt 890 EFt 690 EFt 500 EFt ’94 1.450 EFt ’96.09 1.290 EFt 94.10 1.190 EFt ’94 1.190 EFt ’87 159 EFt 98 3.300E+áfa ’96.12 2.500E+ála ’97.12 2.150E+áfa ’95 1.900E+áfa ’86 ’85 850E Ft 700E Ft Nógrádi vádol, Boross tagad Elrendelték az olajtanú elmeorvosi vizsgálatát A Nógrádi Zsolt ellen folyó per tegnapi tárgyalásán Boross Péter tagadta, hogy valaha kapcsolatban állt Flaisz Ferenc vállalkozóval és Nógrádi Józseffel, a vádlott apjával. A bíróság elrendelte az olajtanú elmeorvosi vizsgálatát. Budapest Eredménytelen volt a szembesítés az egykori miniszterelnök, Boross Péter és Nógrádi Zsolt között ab­ban a büntetőperben, amelyet ha­mis vád miatt indítottak az olajbi­zottság tanúja ellen. Mint ismere­tes, az ügyészség azért emelt vá­dat, mert Nógrádi Zsolt tavaly­előtt nyáron a parlament olaj­bizottsága, illetve később az ügyészség előtt hamisan vádolt meg több politikust. A vallomá­sok ellentmondanak egymásnak. Boross Péter azt állította: sem­milyen kapcsolat nem volt közte és az olajszőkítők között. Hozzá­tette: bizonyítékként felhasznál­ható, hogy tisztsége miatt doku­mentálták, merre járt az ország­ban. Szólt arról is, hogy a neve az egyik kereskedelmi csatornán tűnt fel először a bűncselek­ményekkel kapcsolatban. Hasonlóan vallott a volt mi­niszterelnök fia, Boross Gábor is, aki elmondta: hallott már arról, hogy az Aranykéz utcában felrob­bantott Boros Tamás üzleti kap­csolatainak érdekében Boross Pé­ter fiának adta ki magát. Nógrádi Ádám, az olajtanú öccse azonban megerősítette test­vére vallomását, pedig állítása szerint a mai napig nem tudja pontosan, mit mondott fivére a parlamenti bizottsági meghallga­táson. Az apja meggyilkolásával vádolt fiú egyébként jelenleg is előzetes letartóztatásban van, és naponta három nyugtatót szed.- A bíróságon már korábban is felmerült, hogy elmeorvosi vizs­gálatoknak vetik alá az olajtanút, mivel többen furcsának találták, hogy Zsolt hajlandó volt a bizott­sági meghallgatásra és a televí­ziós szereplésekre - mondta a testvérek ügyvédje, Magyar György. Mivel úgy tűnik, hogy a vallomások a továbbiakban is megosztottak lesznek a vád és a védelem között, ezért a bizonyí­tékok lehetnek perdöntőek. Az ügyvéd korábban csak a magánvádas eljárások során kép­viselte a Nógrádi testvéreket, de mivel a bíróság egyesítette a ma­gánvádas és a közvádas ügyeket. Legközelebb február 5-én, amikor az eddig meg nem jelent tanúkkal folytatódik az olajügy szálainak kibogozása. NAGY ESZTER DÓRA Két lopás, egy zsákmány Baja-Sükösd Egy hónapon belül kétszer lopták el ugyanazt a számítógépet ugyanazok a tolvajok. A nem min­dennapi betöréses lopási ügy december 19-én kez­dődött. A sükösdi művelődési házba éjszaka törtek be, s elvittek egy 300 ezer forint értékű számítógépet. A tettesek a zsákmányt a ház előtti vízóraakná­ba rejtették. A készüléket gondosan becsomagol­ták, nyilván azzal a céllal, hogy alkalmas pillanat­ban majd továbbszállítják. Másnap reggel a tolva­jok pechére jöttek a vízszerelők, akik meglepődve szemlélték a szokatlan helyen tárolt számítógé­pet. A szakemberek rendőrökhöz fordultak, akik a gépet a helyi körzeti megbízott irodájában helyez­ték el. Ám ahogy besötétedett, és elcsendesült a falu, a tolvajok ismét munkába álltak. Nyilván égetően nagy szükségük volt a számítógépre, mert miután megtudták, hogy az immár a rendőröknél van, betörtek a megbízott irodájába is, és vissza­lopták maguknak a masinát. Mondani sem kell, hogy ez alaposan felpiszkál­ta a rend őreinek hiúságát, s január 21-én nemes bosszút álltak: a sükösdi körzeti megbízottak el­fogták a számítógéplopással gyanúsított helybéli 20 éves P. Gábort és két fiatalkorú társát. A három­tagú társaság egyébként két másik betöréses lo­pással is gyanúsítható. A műszaki boltból és a ve­gyesboltból műszaki cikkeket loptak el 650 ezer forint értékben. A vizsgálat eddigi állása szerint a számítógépet egy ismerősük adta volna el, aki szintén fiatalkorú. Őt egyelőre nem tudták kihall­gatni a rendőrök, mert egy másik kapitányságon előzetes letartóztatásban van. berki erika Illegális börtöninterjú Belgium Rejtett mikrofonnal készült hangfelvételeket su­gárzott a pedofíliával és többszörös gyermek­gyilkossággal gyanúsított Marc Dutroux-ról a magánkézben lévő flamand VTM televíziós társaság. Egy belga szenátor, Jean-Marie Dedecker en­gedélyt kért az igazságügyi minisztériumtól arra, hogy meglátogassa börtöncellájában Dutroux-t, és kérdéseket tegyen fel neki. Dedecker azonban magával vitte a beszélgetés­re a VTM tévé munkatársát - akiről a börtön­hatóságoknak azt állította, hogy a sofőrje -, s az újságíró Dutroux tudta, illetve bármiféle hivata­los engedély nélkül felvette a mintegy 50 perces beszélgetést. A „kalóz” hangfelvételből hétfőn este több részletet is sugárzott a VTM. A felvételen Dutroux elismeri, hogy „bűnös, mert a lányokat fogva tar­totta”, de elutasítja, hogy a halálukért felelős len­ne. Azt állítja továbbá: szerteágazó pedofilhálózat- tal volt rendszeres kapcsolatban, de a rendőrség szándékosan figyelmen kívül hagyta a gyanúsított erről szóló vallomását. Dutroux, akit legalább, négy kiskorú, illetve ti­zenéves leány elrablásával, megerőszakolásával és megölésével vádolnak, 1996 óta van vizsgálaü fogságban. A lassú ügymenet oka az, hogy a bizo­nyítási eljáráshoz több ezer génvizsgálatot kellett végezni, s emiatt többször elnapolták a tárgyalást. A belga szenátort pártja hivatalosan megrótta, amiért lehetővé tette a kalózfelvétel elkészítését. Dedecker eljárását elfogadhatatlannak minősítette Guy Verhofstadt kormányfő is. ______________mti Ba nkók a pótkerék alatt Hatalmas earófogás a határon 285 millió forint értékű eurót találtak a szlovák autóban FOTÓ: RENDŐRSÉG Közel 285 millió forint értékű eurót foglaltak le a vámosok a hidasnémeti határátkelőnél. A valutát a gépkocsijában rej­tegető két szlovák férfi ellen pénzmosás alapos gyanúja miatt eljárás indult. Hidasnémeti December közepe óta viszonylag nyugalmuk volt a szolgálatot tel­jesítő vámosoknak. Ám úgy tű­nik, a csempészek is megunták az ünnepek utáni pihenést, és új­ra megindul a határokon a fekete- forgalom. A hidasnémeti határállomáson két szlovák férfi, B. J. és K. R. je­lentkezett kilépésre. Két vámos fo­gadta őket, s az előírásnak megfe­lelően feltették a szokásos kérdést.- Van valami elvámolni vagy bejelenteni valójuk?- Nincs - hangzott a megszo­kottnál idegesebben a válasz. - Nem, nem vásároltunk semmit, még azt a pár ezer szlovák koro­nát is visszavisszük, amit ma­gunkkal hoztunk otthonról. A vámosok tovább kérdez­gettek.- Merre jártak Magyaror­szágon? Erre már kissé zavarodottan adtak nem egészen egyértelmű választ. A vámosok egymásra néztek. Bőrönd, csomag nincs náluk, miféle turisták lehetnek ezek? - gondolták és döntöttek: tételes vámvizsgálatot tartanak. Most sem tévedtek a vámosok. Először a kocsi csomagtartójában lévő pótkerekek mögül került elő néhány köteg euró. Pár perc múl­va az első ülés alatt találtak még egy adag bankjegyet. Amikor az autó tüzetes átvizsgálása véget ért, B. J. benyúlt a kabátzsebébe, és elővette onnan az utolsó köteg eurót is. A lefoglalt 50-es, 100-as és 500-as címletű eurók értéke 285 millió forint volt. Pénzmosás bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás a két szlovák férfi ellen. A vizsgálat so­rán most azt próbálják kideríteni, hogyan jutottak és kitől ennyi pénzhez Magyarországon. Az is lehet, hogy valakinek vagy vala­kiknek a megbízásából igye­keztek átvinni a bankjegyeket Szlovákiába. koós tamás ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig HARAPÁS. Megharapta az in­tézkedő rendőrt egy zsebtolvaj Salgótarjánban. A három járőr éppen buszra várt, amikor egy asszony felkiáltott, hogy elve­szett az igazolványtárcája. Vala­ki megjegyezte, hogy biztosan a mögötte álló férfi vette ki a tás­kájából, s a tárca valóban a föld­re pottyant a meggyanúsított fér­fi előtt. Az egyik rendőr igazol­tatni akarta a fiatalembert, aki menekülni próbált. Dulakodás közben a férfi beleharapott a százados kezébe. A sebet ké­sőbb orvosnak kellett ellátni. Az elfogás után kiderült, hogy a harapós férü visszaeső bűnö­ző: a balassagyarmati börtön is kerestette, mert „elfelejtett”1 bevonulni a legutóbbi lopásért kapott büntetés letöltésére, mti OLAJ. Tegnap hajnalban egy furnérlemezeket szállító kis­teherautót állított meg a rendőr Nyíregyházán. A sofőrnek csak átvételi elismervénye volt az áruról, számlája nem. A jár­őrnek feltűnt, hogy a kocsi lap­rugói az indokoltnál sokkal job­ban terheltek, ezért elrendelte a jármű ellenőrzését. Két el­rejtett tartályban összesen 2100 liter ismeretlen eredetű gázolajat találtak, ep ÉLETMENTÉS. A kormány által adományozott Életmentő Emlékérmet nyújtottak át Szege­den egy fiatalembernek, aki több mint egy évvel ezelőtt a je­ges Tiszából mentett ki egy fér­fit. A 21 éves Barna Zoltán egy téli éjszakán a barátaival sétált át a szegedi régi hídon. Az egyik pilléren egy férfi álldogált; majd a társaság szeme láttára be­ugrott a folyóba. A fiatalembe­rek segítséget hívtak, Barna Zoltán pedig levetette a ruháit, beúszott a segítségért kiabáló férfiért, s kihúzta a partra, mti KÁBÍTÓSZERFOGÁS. A Tele fontanú zöldszámára érkezett a bejelentés, hogy a szerencsi J. Gábor a lakásában kábítószert tárol és terjeszt. A házkutatás során csaknem 5 kilogrammnyi, feltehetőleg marihuánát találtak. A 23 éves fiatalembert és hason­ló korú társát őrizetbe vették, ep ÉKSZERTOLVAJ. A miskolci rendőrség eljárást folytat isme­retlen tettes ellen, aki egy szirmabesenyői családi házból ellopott egy antik köves gyűrűt. A 30 gramm súlyú arany ékszer közepén egy több oldalán csi­szolt, vörös rubinkő van, amely­nek belső palástján egy tojás alakú vízjel, annak közepén pedig egy Apolló-fej látható. Aki tud valamit a gyűrűről, hívja a,107-es segélyhívót, ep VESZTEGETŐ. Közúti ellenőr­zés során állította meg két járőr Isaszegen az L. György vezette Volkswagen Sciroccót. Kiderült, hogy a gépkocsi adásvételi szer­ződésén nincs dátum, a környe­zetvédelmi kártya lejárt, és köte­lező biztosítása sincs. A rend­őrök el akarták venni a jármű forgalmi engedélyének műszaki lapját. Ekkor a 18 éves dányi fia­talember 5000 forintot nyomott a járőr kezébe, és kérte, hogy ne vegyék el a papírt. A rendőrök előállították a férfit, aki ellen eljárás indult vesztegetés gyanú­ja mijtt. ep BETÖRŐK. A nagykállói rend­őrség elfogta azt a két férfit, aki­ket azzal gyanúsítanak, hogy szombaton betörtek a geszterédi Takarékszövetkezetbe. A tette­sek az ablakon bemásztak a pénzintézettel egybeépült orvosi rendelőbe, majd a falat kibontva jutottak át a Takarékszövetkezet termébe. Mivel a riasztó meg­szólalt, az elkövetők zsákmány nélkül menekültek el a hely­színről. A nyomozók elfogták H. Ignácot és B. Józsefet. A két férfi beismerte tettét, ep ■ > >

Next

/
Thumbnails
Contents