Tolnai Népújság, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-26 / 275. szám
S P O R T 9. OLDAL 2001. November 26., hétfő Marcekova nyerte a megyei Top 12-t Ezúttal sem szakadt meg a szekszárdiak öt éve tartó remek sorozata A SZAC szlovák légiósa, Viera Marcekova sikerét hozta a vasárnap Szekszárdon megrendezett „csonka” Megyei Top 12 Bajnokság. A szekszárdi Simon Nóra, Karádi Krisztina, Herczig Gabriella trió, valamint a tolnai Majzik Zsuzsa és Lippai Zsuzsa távollétében elsőszámú favorittá előlépő Marcekova a döntőben az ugyancsak szekszárdi színekben játszó Patát győzte le három sima játszmában, míg a harmadik helyért rendezett tolnai házirangadón dr. Bolvári öt szettben késztette magadásra Wittingert. közül utóbbi fejeződött be hamarabb: a SZAC légiósa az első játszmát úgy nyerte ll:6-ra, hogy Bolvári 7:0-nál szerezte első pontját. A tolnaiak első számú játékosa aztán a második és a harmadik szettben Asztalitenisz Számítani lehetett rá, hogy a „nagyok" közül idén többen nem állnak asztalhoz, ám arra még a legpesszimistábbak sem gondoltak, hogy mindössze kilenc ping-pongos vetélkedik majd a megye legjobb női asztaliteniszezője címért. A forgatókönyv így borult: a versenyzők egy ötös és egy négyes csoportban küzdhettek az elődöntőbe jutásért. A köny- nyebb ágon a szlovák Marcekova pillanatok alatt letudta mérkőzéseit, még csapattársa Pata sem tudta igazán megszorongatni az elmúlt hétvégén a Szlovák Top 12 Bajnokságon diadalmaskodó húsz esztendős játékost. A másik csoport rögtön rangadóval indult, s némi meglepetésre Wittinger ezen simán (3:1) legyőzte csapattársát, dr. Bolvári Katalint. A két nagy aztán a folytatásban már nem botlott, így Wittinger mellett a Fastron doktornője került az elődöntőbe. A fináléba jutásért Wittinger Patával, dr. Bolvári pedig Marcekovával mérkőzhetett. A két ütközet Viera Marcekova, a szekszárdiak szlovák légiósa még szettet sem veszített FOTÓ: BAKÓ JENŐ Dombóvári fölény a férfiaknál Az NB l/B-s Dombóvári VMSE játékosainak fölényét hozta a Dombóvárott megrendezett férfi Megyei Top 12 Bajnokság. A nőkkel ellentétben a megye valamennyi jegyzett ping-pon- gosát asztalhoz szólító viadalon a papírformának megfelelően az idei évben szinte minden megyei versenyt megnyerő Tóth Gábor végzett az élen. Tóth a fináléban három játszmában verte Szuhanyik Józsefet. A harmadik helyért vívott ütközetben az elmúlt két kiírást egyaránt megnyerő Kudlik Gábor ugyancsak három sima játszmában győzte le csapattársát Dráváit. A végeredmény: 1. Tóth, 2. Szuhanyik, 3. Drávái, 4. Kudlik, 5-6. Kizakisz és Kelemen, 7-8. Németh K. (mindhárom Nagymányok), Vadas (DVMSE), 9-10. Teleki (Nagymányok), Papp(DVMSE), 11-12. Keresztes, Kocsis (mindkettő DVMSE). összekapta magát, ám ez csak arra volt elegendő, hogy megszorongassa az NB I legutóbbi fordulójában legyőzött ellenfelét. A másik asztalnál Wittinger remekül kezdett. Az első játszmát ugyan csak rendkívül nagy csatában (12:10) nyerte, ám a másodikat pillanatok alatt hatra hozta. A folytatásban aztán Pata megemberelte magát, s a harmadik és elhódítva ezzel a díszes serleget. A harmadik helyért dr. Bolvári visszavágott Wittingernek: bár az első két szettet a tolnai tini nyerte, a folytatásban már a Fastron első számú játékosának akarata érvényesült. Marcekova sikerével folytatódott a szekszárdi hegemónia: a legutóbbi három kiírásban - Zhu Ying (2000), Lovas (1998), Simon (1997) - egyaránt Sáth Sándor szakmai igazgató játékosai bizonyultak a legjobbnak. Elődöntő: Pata-Wittinger 3:2 (-10, -6,4,8, 9), Marcekova-dr. Bolvári 3:0 (6, 9, 9). A 3. helyért: dr. Bolvári-Wittinger 3:2 (-5, -8,3,4, 6). A döntőben: Marcekova-Pata 3:0 (7,4,5). (RÓNAI) Komjáthi pontozásos veresége Delli Paoli az IBF interkontinentális bajnoka Profi ökölvívás Tizenkét menetes, kemény csatát követően péntek éjjel pontozásos vereséget szenvedett Komjáthi László (11-1-1, 4 KO.) Olaszországban, IBF könnyűsúlyú kisvilágbajnoki címmérkőzésen. A Felix-Promotion debreceni bunyósa a Perugia melletti Bastia Umbrában a hazaiak kedvence, Delli Paoli ellen húzott kesztyűt, s élete első címmérkőzésén nagyszerűen helytállt. Komjáthi korábban még nem bokszolt 12 menetet, négy hatmenetes csatájából háromszor nyert pontozással, míg egyetlen döntetlenjét - még tavaly márciusban - az ugyancsak olasz Cavalcante ellen jegyezte. A címmérkőzés az első perctől kezdve nagy iramú, változatos küzdelmet hozott, egyik bunyós sem takarékoskodott az ütésekkel, igaz, mindegyikük állta is a pofonokat, lévén egyikük sem került padlóra. A magyar öklöző fizikálisán kitűnően felkészült, és a hajrát jobban bírta a ellenfelénél. A döntés a pontozókra maradt, s az összecsapást végül a hazai környezetben bunyózó Delli Paoli minimális különbséggel nyerte. A bírák 115:114, 116:114 és 115:113 arányban lát- ták jobbnak a taljánt. ______■ O Samsonite' A Samsonite Hungária Kft. felvételt hirdet logisztikai területre, beszerzői állás betöltésére. Jelentkezési feltételek: • tárgyalóképes angol és lehetőleg német nyelvtudás • legalább középfokú végzettség • számítógépes ismeret (Word, Excel, Lotus alapismeretek) Feladatkör: • anyagrendelés és annak nyilvántartása, • kapcsolattartás a beszállítókkal, • alkalmanként beszállítók látogatása. Előnyt jelent: • 1-2 éves szakmai tapasztalat. Kérjük, hogy a jelentkezők küldjék el önéletrajzukat 2001. december 7-ig az alábbi címre: Samsonite Hungária Kft. Bandi Andrea | 7101 Szekszárd, Pf. 66. Szövetség, biztonság, nyeremények Allianz. Európa vezető biztosítójának 110 éves márkaneve. Jelentése szövetség. Allianz és Hungária. Szövetség, amelyben egyesült az élenjáró nemzetközi szaktudás, a német precizitás és a magyar szakembergárda széles körű piacismerete, tapasztalata. Allianz Hungária. Magyarország vezető biztosítója, amely biztos hátteret nyújt Önnek az élet minden szakaszában, minden értékre vonatkozóan. Teljes körű szolgáltatásokat az autózásban, otthonra szabott védelmet a lakásban, anyagi biztonságot és gyarapodást a családban. Ha pedig Ön a gépjármű-felelősségbiztosításban is a partnerünk már, vagy most köt szerződést velünk, egy lépéssel máris közelebb került születésnapi akciónk nagy értékű nyereményeihez: a lakáshoz, az autóhoz, a milliós befektetésekhez. Allianz Hungária Biztosító - Együtt, szövetségben Allianz @ Allianz Hungária Biztosító Rt. Biztosításkötés: ( 06-80-411-811 *< wvwv.ahbrt.hu Ha ön társaságunknál legalább két darab, folyamatos díjfizetésű és nyilvántartásunkban 2002. január 31-én érvényben lévő szerződéssel rendelkezik, automatikusan részt vesz sorsolásunkon és megnyerheti az értékes dijak egyikét Nyeremények: 1 db bruttó 7 millió Ft értékű lakás, 1 db bruttó 4 millió Ft értékű autó, 3 db bruttó 1 millió Ft értékű életbiztosítás, valamint további 110 db bruttó 5000 Ft értékű ajándékcsomag. Az akció zárása: 2002. január 31. Sorsolás: 2002. március 1., 9 óra A játékban nem vehetnek részt az Allianz Hungária Biztosító Rt és a Vízin Reklámügynökség dolgozói és azok, a Ptk, 685§b, pontjában meghatározott hozzátartozói. A nyeremények készpénzre nem válthatók. Jogorvoslatra nincs lehetőség. A nyertesek kiválasztása közjegyző jelenlétében, véletlenszerűen generált számítógépes sorsolás keretében valósul meg. A játékszabályzat megtekinthető honlapunkon ( www.ahbrt.hu ), valamint minden egységünkben. I negyedik szettet követően máris döntetlenre állt az összecsapás (2:2). A döntő játszmábar aztán a rutinos szekszárdi már nem engedte kiénekeim szájából a sajtot, s ha nehezen is, de ll:9-re diadalmaskodott, bejuttatva magái a fináléba. Mindenki arra számított, hogy Pata a döntőben majd megmutatja, hogy csak véletlen volt a csoportmérkőzésen Mar- cekovától elszenvedett veresége, ezzel szemben a szlovák, ha lehet, még simábban nyert,