Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-02 / 230. szám

rnmrn 2°01- °któber 2., kedd H A Z A I TŰK Ö R 3. OLDAL Késlekedő újjáépítés ___________Budapest___________ Több száz ember - köztük sok gyermek és öreg - kény­szerül még mindig arra, hogy sátorban éljen az árvíz sújtot­ta Beregben. A házak rend­ben épülnek, de a kormány szavára sem köt gyorsabban a beton - fogalmaz Helmeczy László, a térség helyreállítási bizottságának elnöke. Amíg a szakemberek azon vitat­koznak, hogy a megsérült háza­kat újjá kell-e építeni, vagy hely­reállítással lakhatóvá tehetők, ad­dig még októberben is több száz ember kényszerhajléka a sátor - nyilatkozott lapunknak Helme­czy László, a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei védelmi bizottság vezetője. Véleménye szerint az. újabb épületek átadására megje­lölt következő határidő sem tart­ható, október 31-re nem készül­het el valamennyi ház. A megyei önkormányzati el­nök elsősorban a technológiai kö­töttségeket és a bürokratikus épí­tési engedélyezési eljárást okolja a határidők tarthatatlanságáért. Ugyanakkor szerinte a kormány csarodai kihelyezett ülésén ígért plusz 10 milliárd forint sem lesz elég a munkálatok befejezésére, annál is inkább, mivel a kor­mányülés óta újabb házsorokról is kiderült: az árvíz miatt lakha­tatlanok. A házak mellett a beregi térség szinte teljes úthálózata újjáépítésre vár. Az árvízzel sújtott beregi tele­püléseken rendben zajlik az újjá­építési munka. A helyreállítási és újjáépítési bizottság szóvivőjé­nek tájékoztatása szerint a tava­szi árvíz miatt 46 településen összesen 3067 ingatlan sérült meg. A helyreállítás első határ­idejéig, szeptember 30-ig 404 új épületet húztak fel és további 1057-et állítottak helyre. Dobson Tibor adatai szerint október 31-ig további 180 új épületet kell megépíteni és 391 lakóház vár a helyreállítás befejezésére, amely­hez elegendő forrást biztosít a kormány. HORVÁTH MAGDOLNA Európába, vasúttal Balatonboglár Két hét múlva felállít a MÁV egy gazdasági társaságot, amelynek az európai uniós csatlakozással lesznek konkrét feladatai, de a felkészülés legalább másfél évet vesz igénybe. Ezt Kukely Márton, a MÁV vezérigazgatója jelentette be egy vasúti tanácskozáson. Kukely Márton azzal számol, hogy 2004-ben már az európai vasúti társasággal kell versenyez­nie a hazai vasútvonalakon, miu­tán Magyarország elnyerte az európai uniós tagságát. Tehát a hazai vasúti társaság gőzerővel készül a piaci versenyre. Október közepén kezdi meg működését a pályakapacitás elosztó és díjmeg­állapító szervezet, amely azt dol­gozza ki, hogy mikor és mennyi­ért használhatják más társaságok a MÁV vonalait. A vasútvonalaknak legalább a felén olyan minőséget kell elérni, hogy a vonatok 140 kilomé- ter/órás átlagsebességgel közle­kedhessenek. Állami támogatás­sal, európai pénzekkel és hitelek­kel korszerűsítik a járműparkot. Nyolcmilliárd forintba kerül az a 10 mozdony, amelyet olasz cé­gektől vásárolnak, és a jövő év elején kezdődik a szállítás. Hat­vanmillió márkás hitellel vesz­nek sínbuszokat, valamint az államadósság fejében Moszkvá­ban 40 mozdonyt újítanak fel. Ehhez a reformhoz felkészült és a vasút piaci stratégiáját válla­ló, megvalósító emberekre van szükség, mondta a vezérigazgató. GÁLOONYI MAGDOLNA Számítógép pedagógusoknak Budapest A köztisztviselők decemberben, a pedagógusok január-februárban juthatnak hozzá ahhoz a 10-10 ezer számítógéphez, amelyet a Miniszterelnöki' Hivatal Informati­kai Kormánybiztossága pályázati úton oszt szét - közölte Fekete Gábor hétfőn. A programkoordi­nációs főosztályvezető hangsú­lyozta: az önrészt, amely a peda­gógusoknál 62500, illetve 125 ezer forint, az iskola fenntartójának jö­vőre kell kifizetnie. Idén csupán a döntést kell meghozniuk arról: igent mondanak-e a programra.- Az előírt vizsgák - az ECDL, illetve OKJ számítógép-kezelői vizsga - díja mintegy 10 ezer fo­rintos költséget jelent, amit ön­erőből kell finanszírozni - tájé­koztatott a főosztályvezető. Feke­te Gábor a köztisztviselőknél mintegy 1,5-szeres, a pedagógu­soknál 3-szoros túljelentkezésre, összesen körülbelül 45 ezer pá­lyázóra számít. A pályázatra a köztisztviselők október 19-ig, a pedagógusok no­vember 8-ig jelentkezhetnek. Az elbírálás során előnyt élveznek a nagycsaládosok és a kistelepülé­sekről pályázók. A főosztályveze­tő a jövőre nézve elképzelhető­nek tartotta a támogatotti kör bő­vülését, abban az esetben, ha va­lamelyik kategóriában a túljelent­kezés a háromszoros arányt nem éri el. Lehetőségként a közgyűjte­ményi dolgozókat, bírósági alkal­mazottakat említette. ■ A jelszó: gazdasági hatékonyság Az önkormányzatoknál a pénzhiány mellett gyakori jelenség a pazarlás A honi települések körében, a mostanában megnyíló források, valamint saját tartalékaik felhasználásával, soha nem látott mértékű be­ruházások várhatók. Néhány tervezett jogsza­bály pedig működésük gazdasági hatékonysá­gát kívánja növelni - hangzott el az Önkor­mányzatok napja 2001 című konferencián. Budapest A kormány a polgárbarát közigazgatás kialakítá­sát, valamint az európai uniós integrációs és az informatikai társadalom kihívásainak való meg­felelést tekinti az önkormányzati szektor fő fel­adatának - mondta Stumpf István kancellária- miniszter a tegnap megrendezett Helyi önkor­mányzatok napja 2001 című szakmai konferen­cián, amelyet az OTP Bank Rt. szervezett, Mádl Ferenc köztársasági elnök fővédnöksége mellett. (Október 1-je az Országgyűlés tavalyi döntése óta az önkormányzatok napja.) A miniszter kifejtette: ma a régiókkal összefüg­gésben a politikai középszint hiánya jelenti a leg­nagyobb gondot. Hozzátéve: a megfelelő közép­szintet magában foglaló közigazgatási szerkezet kialakulása a következő önkormányzati ciklus időszakára várható. A helyi önkormányzatok, a „területi középszint” és a központi közigazgatás közötti feladatmegosztás szintén kulcstényező. A hét tervezési statisztikai országrégió létrehozása pedig egyebek mellett az EU-csatlakozás kereté­ben elnyerhető pénzek megszerzése tekintetében nélkülözhetetlen. E feladatokat a kormány jelen­tős összegekkel kívánja támogatni. Kara Pál belügyminisztériumi helyettes állam­titkár emlékeztetett rá, hogy mintegy kétezer kis­település van az országban - amelyek lakossága nem éri el a kétezer főt -, e helységekben él a magyar lakosság 17 százaléka, de ők csak a köz­ponti pénzek 8 százalékát használhatják fel. Hozzátéve: nem az önkormányzatok számának csökkentése a cél, hanem közszolgáltatásaikat kell úgy átszervezni, hogy a települések műkö­dése gazdaságilag hatékonyabbá váljon. Ennek érdekében új anyagi és emberi erők bevonását tervezik, lehetővé téve a szigorúbb pénzügyi el­lenőrzést - mert a pénzhiány mellett is gyakori jelenség a pazarló gazdálkodás. A reform szóba jövő lépései között szerepel a képviselő-testüle-. tek szerepének esetleges mó­dosítása, a jegyzők és a polgár- mesterek viszonyának pontosí­tása, illetve a központi, állami ellenőrzési jogok szélesítése - az önkormányzatiság alapelve­inek megtartása mellett. A he­lyettes államtitkár is kiemelte, hogy fontos a kistérségi rend­szerek létrehozása. A kötelező társulás „intézménye” nem túl népszerű a települések köré­ben, ám a jövőben meg kell határozni: hol a határ a népes­ség tekintetében, amely lét­szám alatt már szabad önálló­an üzemeltetni egy települést. Mint Tállai András pénz­ügyminisztériumi államtitkár elmondta, az önkormányzatok - információi sze­rint - a gázközművagyon alapján megkapott, to­vábbá a használaton kívüli állami ingatlanok át­adása révén várható pénzeket nem működési költségekre, hanem elsősorban fejlesztésekre kí­vánják fordítani. E források, a Széchenyi-terv ke­retében elnyerhető támogatásokkal együtt, olyan meglévő önkormányzati tartalékokat hozhatnak felszínre, ami által a közeljövőben soha nem lá­tott mértékű önkormányzati beruházások várha­tók. Utóbbiak hozzájárulhatnak, hogy a beruhá­zások - az első félévi 4,7 százalékos dinamika után - a második félévben nemzetgazdasági szinten 6-8 százalékkal bővüljenek. Az államtit­kár tájékoztatása szerint a kormány az idei évre 4,5 százalékos gazdasági növekedést prognoszti­zált, és az amerikai robbantások negatív hatásait figyelembe véve sem lesz 4 százaléknál kisebb a növekedés. Mint Csányi Sándor, a konferenciát szervező OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az OTP stabilan őrzi meghatározó szerepét az ön- kormányzati számlavezetésben és finanszírozás­ban, s a hazánkban működő mintegy 3200 önkor­mányzat közül 2992-nek nyújt valamilyen szol­gáltatást. A bank kezeli az önkormányzatok beté­teinek 74 százalékát, illetve hiteleiknek 71 száza­lékát - június végén e betétállomány 84,1 milli­árd, a hitelállomány pedig 41 milliárd forint volt. DÓCZY LÁSZLÓ IDŐSEK VILÁGNAPJA. Az idősek világnapja alkalmából ünnepi műsorral és elismerések átadásával köszöntötte a nyugállományú katonákat Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitká­ra és Havril András altábornagy, a vezérkari főnök helyettese hétfőn Budapesten. Elismerésben részesült - egyetlen nőként - a hetvenes éveiben járó Kurucz Anna is (képünkön), aki hosszú ideig a Honvédelmi Minisztériumban folyó érdekvédelmi munka egyik vezéralakja volt. ________fotó: europress/kallus györgy Hír ek LÁTOGATÁS. Orbán Viktor - s vele felesége és legkisebb gyer­meke - Harrach Péter szociális és családügyi miniszterrel kö­zösen tett látogatást a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által a Pest megyei településen mű­ködtetett Gondviselés Házában, ahol az idősek ellátása mellett állami gondozott gyermekeket is nevelnek családi körülmé­nyek között. TÖRVÉNYJAVASLAT. Önálló törvényjavaslatot nyújtott be az elmaradt adóreform pótlásá­ra a legnagyobb ellenzéki párt. Burány Sándor ejnökségi tag elmondta: az MSZP-javaslat szerint az adózók csaknem 90 százaléka számára 25 százalék lenne a legmagasabb érzékel­hető személyi jövedelemadó­kulcs. A mai világgazdasági körülmények között sem helye, sem ideje nincs az adótörvé­nyek módosításának - reagált Domokos László fideszes frak­cióvezető-helyettes a törvényja­vaslat hírére. Felelőtlenség úgy vagdalkozni adó- és költség­vetés-politikai kérdésekről, sávhatárokról és adókulcsokról, úgy beszélni a részről, hogy az egészről, a gazdaságpolitika ol­daláról nem veszünk tudomást. NEM EGYEZTETNEK. Az FKGP országos elnöksége úgy foglalt állást: az első választási forduló éjszakáján lesz abban a helyzetben, hogy a párt jövőjé­ről további döntéseket hozzon - jelentette ki Torgyán József kisgazda elnök hétfőn, hozzá­téve: ezért bármely párttal való egyeztetés híre minden alapot nélkülöz. DIÁKHITEL. Mintegy két héten belül kétmilliárd forint összegű ázsiós tőkeemeléssel a Magyar Fejlesztési Bank Rt. többségi tulajdont szerez a Diákhitel Központ Rt.-ben - jelentette be hétfői tájékoztatóján Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója. LEVÉL. Az MSZP sajtóirodája levéllel fordult Kondor Katalin­hoz, a Magyar Rádió Rt. elnöké­hez, mert a szocialisták szerint a közrádióban korlátozzák az ellenzéki pártok megnyilvánulá­sait, a kormánypártokra nem ér­vényes, sajátos szabályok alkal­mazásával - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke. ÁRCSÖKKENTÉS. Ismét csökken a benzin ára a hazai kutaknál. Szerdától négy forint­tal kerül majd kevesebbe a mo­torbenzin, a gázolaj ára nem változik. A 91-es ólmozatlan benzin literje 217,50 forintba, a 95-ösé 220,50 forintba, míg a 98-as 229,50 forintba kerül. A gázolaj literje változatlanul 207 forint lesz. ■ A pártok megítélése a nyugati országrészben Részben a választások látókörbe kerülésével mind kritikusabbá vá­ló választói magatartás nyomán, részben a parlamenti politizálás hagyományos nyár végi megélén­külése következtében most ismét érdekes, inkább hektikus, mint­sem tendenciaszerű jelenségek álltak elő a parlamenti pártok népszerűségi listáján. A Szonda Ipsos kutatásai szerint az orszá­gos listán lényegében hat hónapja változatlanul szerepel a két nagy párt. Minden egyes hónapban, mint most is, a szocialisták sze­reztek több pontot, de előnyük mindvégig oly csekély volt, hogy - a statisztikai hibahatárt is figye­lembe véve - már nemigen jelen­tett valóságos, érdemi előnyt. E hónapban ismét: az összes meg­kérdezett körében az MSZP 25 százalékos, a Fidesz 23 százalé­kos népszerűséget ért el, így a szocialisták előnye egy százalék­kal csökkent, a biztos szavazatok­nak pedig 5 százalékkal nagyobb hányadát vinnék el (45 százalék), mint a Fidesz (40 százalék). A nyugati országrészben gyen­gültek a Fidesz pozíciói, s javult az MSZP helyzete. Az összes du­nántúli kérdezett körében most 20 százalékot elért Fidesz ered­ménye utoljára az év elején volt ilyen gyenge, a most 26 százalé­kot szerzett szocialisták népsze­rűsége pedig csak két alkalommal volt a mostaninál jobb az elmúlt egy év során. Hasonló elmozdulás követke­zett be a biztos szavazatok terén is. Míg országos szinten csak 5 százalékkal, itt a Dunántúlon 16 százalékkal szerezne többet az MSZP, ha a parlamenü választásra most kerülne sor. A Fidesz 32 szá­zalék, a Szocialista Párt 48 száza­lék körüli eredményt érne el. A ve­zető kormánypártra ígért szavaza­tok aránya több mint egy éve nem volt ilyen alacsony, a szocialistákat preferálók aránya pedig csaknem egy éve nem volt ilyen magas. Az ellenszenvmutatók változása mintegy megerősíti ezeket az el­mozdulásokat. A Fidesz most a fel­nőtt dunántúli lakosság 14 százalé­ka számára ellenszenves párt, s ez az utóbbi négy hónap során eny­hén növekvő tendenciát jelent, az MSZP-ről épp fele ennyien, a meg­kérdezettek 7 százaléka nyilatko­zott ugyanígy, s e párt ellenszenv­indexe enyhén csökkenő. A kisebb pártok háza táján ez­úttal sem regisztráltunk jelentős változást, sőt épp ellenkezőleg: e' havi eredményeik még az eddigi­eknél is közelebb esnek egymás­hoz. Az összes kérdezett körében úgy országosan, mint a Dunántú­lon 1-3 százalékos népszerűségi indexet értek el, a biztos szavaza­toknak pedig 2-5 százalékát sze­reznék meg. A parlamentbe való bejutásra jelenleg az SZDSZ esé­lyei a legjobbak, s a lassan már megszámlálhatatlanul sok ágra szakadó Kisgazdapártéi a legrosz- szabbak. ’ ■-60 -50 -40 -30 1-20 -10 . 0. | az ország egésze |! íj nyugati országrész 2001. SZEPTEMBER • A kérdezés ideje: 2001. szeptember 2-14. 20 23 I 26 j 25 A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden felnőtt, állandó nyugat-magyar­országi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 358 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakó­hely típusa szempontjából azonosnak tekinthető. 41 42 2 Fi .a. 3 _L_J_ I I 3 Fidesz MPP MSZP FKGP SZDSZ MIEP MDF Egyéb párt bizonytalan, nem szavazna í ♦

Next

/
Thumbnails
Contents