Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-02 / 230. szám
4. OLDAL MEGYEI TŰK Ö R 2001. Október 2., Kedd £ |j$ Tájrehabilitáció a szászokkal Nagymányok Folytatódik a Szász Vállalkozók Szövetsége és a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös programja a volt mecseki bányaterületek újjáélesztési lehetőségeinek megkeresésére, és szász tőke bevonásával ezek megvalósítására. Mint már többször írtunk róla, a Szász Vállalkozók Szövetsége a szász tartományi kormány anyagi támogatásával és a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közön dolgozik a volt mecseki bányaterületek újrahasznosításán. Tegnap Tolna megyébe érkezett Gabriele Hofman, a téma projekt-managere és Dieter Klein, a Chemnitz Dorsch Consult AG, egy nagy tervező vállalkozás ügyvezetője. Németországban már több hasonló revitalizációs programban vettek részt. A koncepció több lépcsőből áll, a megvalósíthatósági tanulmány készítése már megkezdődött. Ennek egyik lépcsője hogy partnereket keresnek szász-magyar közös vállalatok létrehozására, amelyek a konkrét projekteket majd megvalósítják. A tanulmány másik része a helyben élő lakosság képzését, s továbbképzését célozza. Az első körzet, ahol a konkrét lépésekre is sor kerül, a nagymányoki mikrokörzet. Csütörtökön a nagymányoki Széchenyi Házban fejlesztési konferencián vitatják meg a vendégek, a környék önkormányzati vezetőivel, építészekkel és területfejlesztési szakemberekkel az elképze- léseketés lehetőségeket. -iTolnai pályázat Mint az várható volt, döntés született arról, hogy a tolnai önkormányzat pályázatot nyújt be a Széchenyi-tervhez egy, a volt laktanya területén levő épület felújí- tásával-átalakításávgl. A negyven idős embernek szakosított ellátást biztosító leendő intézmény fenntartása - az állami normatíván, valamint az otthon lakóinak befizetésén felül - mai árakon hozzávetőlegesen évente mintegy 10 millió forintba kerül majd a városnak. Ez az önkormányzat által szociális célokra fordított éves összeg mint- egy 6-7 %-át teszi ki. __________■ Mély fá jdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÖNDÖR JÁNOS györkönyi lakos életének 56. évében elhunyt. Temetése 2001. október 3-án 14 órakor lesz a györkönyi temetőben. A gyászoló család JUBILÁNS HÁZASPÁROK. Négy házaspár tett ismét házassági fogadalmat Magyarkesziben szentmisén Gál Károly plébános előtt. A huszonöt és ötven esztendeje egybekelteket Kincses Imre polgármester köszöntötte, a fiatalok nevében Pál szeretethimnusza hangzott el. A községben a Mihály napi búcsún hagyományosan köszöntik a kerek házassági évfordulót ünneplő házaspárokat._____________■ Ká rtalanítás, megalapozott háttérrel Két Tolna megyei képviselő is interpellált az ügyben Dr. Braun Márton és Tóth Ferenc országgyűlési képviselők terjesztették elő a parlamentben nemrég azt az interpellációt, melyben Hepatitis C vírussal megfertőzött szívbetegek számára kértek kártalanítást. A válaszadó egészségügyi miniszter nem zárkózott el a páciensek számára kedvező megoldástól. SZEKSZÁRD A történet előzményeivel tegnap Szekszárdon, a Vállalkozói Központ tárgyalótermében sajtótájékoztató keretében ismerkedhettek meg az újságírók. Tóth Ferenc köszöntője után dr. Józan-Jilling Mihály főorvos, a Cora Egészség- védő Alapítvány elnöke vázolta az előzményeket. Magyarországon csak 1992. óta végeznek a levett vér esetében Hepatitis C szűrővizsgálatot, ez pedig azt jelenti, hogy a műtéten - így a szívműtéten - átesett páciensek fertőződhettek a transzfúzió folyamán. Az őket ért hátrányos helyzetet eddig pereskedés révén remélhették orvosolni. Az alapítvány, mint a szívbetegek életminőségének javítását, gyógyítását célul kitűző, kiemelten közhasznú szervezet, azt indítványozta, hogy - mint eddig - ne csak a veleszületett Vérzékenységben szenvedő, megfertőződött betegek esetében legyen mellőzhető a hosszadalmas jogi procedúra, hanem a szívbetegeket tekintve is. Az orvos szakmai rész mellett természetesen szükségessé vált a jogi háttér megalapozása is, ezt a feladatot dr. Nadray Katalin, az alapítvány kuratóriumának tagja végezte el. Tolna megyében egyébként négy olyan személyről lehet tudni, aki érintett lehet az ügyben, tehát műtétkor fertőzött vérkészítményt kapott. Az államot - tekintettel a tíz esztendővel ezelőtti orvosi lehetőségekre, a tudomány akkori állására - ugyan nem lehet kizárólagos felelőssé tenni a felmerült, mégoly súlyos problémákért, ám az egészségügyi miniszter válasza bizakodásra adhat okot. A kártalanításra vonatkozó igény- benyújtás, illetve egyezség kötés esetén a pereskedések tehát elmaradhatnak, cserébe az alapítvány - hangsúlyozta dr. Nadray Katalin - gyorsaságra való törekvést és a hosszas bizonyítási eljárás mellőzését igényli. Ugyanakkor a kártalanított személyek a pereskedés eredményéhez képest be kell érjék valamivel kevesebb anyagi juttatással: ebből a szempontból a jogaikat már érvényesítő, veleszületett vérzékenységben szenvedők kártalanítása lehet minta. Itt az aktív betegek 2 millió forintban, a vírushordozók 500 ezer forintban plusz havi 8 ezer forintban részesülhetnek.-SZÁVírus a szervezetben A levert állapotot, gyengeséget, típusos esetben sárgaságot is okozó Hepatitis C vírus egyáltalán nem tartozik a veszélytelenebbek közé. Dr. Józan-Jilling Mihály főorvos a következményeket tekintve több változatot is megemlített. Szerencsés esetben a fertőzés okozta betegségből maradéktalanul és utóhatás nélkül fel lehet épülni. Ritkán ugyan, de a Hepatitis C halált is okozhat, sajnos erre is volt már példa. Krónikus májgyulladás esetén pedig megrövidíti a beteg életét. Leggyakrabban azonban a vírus lappang a szervezetben, s bizonyos esetekben tovább fertőzhet. Újabb utcák szilárd burkolattal Tolna ' fán a Víztorony utca II. szakasza ca, a Határ utca-Gém utca össze~ (paraméterei alapján ez az út jár- kötő szakasz, valamint a MaÚjabb öt utca szilárd burkolata dának minősül), a Bartók Béla ut- gaspart utca két szakasza kapott készült el Tolnán a napokban. Az ca az iskolától a Katona József ut- szilárd burkolatot, idei évre tervezett útépítések so- cáig húzódó része, a Csokonai ut- ____________________________1 „Vann ak fontosabb dolgok" Bárka és Kossuth-szobor: várakozó álláspont Tolna Elviekben egyetértettek, a gyakorlatban azonban várakozó álláspontot foglaltak el a tolnai városi döntéshozók két SZDSZ- es képviselői indítvány, a tolnai bárka, mint köztéri alkotás, illetve egy Kossuth-szobor megvalósításának kapcsán. A tolnai bárka - mint a város jelképe - jelentőségének megfelelő állapotban és helyen, illetve köztéri alkotásként (esetleg makettként) történő elhelyezése már jó néhány hónapja foglalkoztatja a képviselőtestületet, illetve a közvélemény egy részét. Elviekben mindenki egyetért azzal, hogy jó lenne lépni ebben az ügyben, hiszen a tolnaiak érzelmileg erősen kötődnek ehhez a szimbolikus tárgyhoz. Hogy ez idáig mégsem történt jelentős konkrét lépés az ügyben, annak oka, hogy nagy valószínűséggel jelentős összegbe kerülne a bárka méltó elhelyezése, és számos képviselő úgy véli: ennél azért vannak fontosabb feladatai is a városnak. Legutóbb azonban a testület egyhangúlag egyetértett azzal, hogy írjanak ki országos pályázatot a bárkát szimbolizáló alkotás elkészítésére, hogy mindenki számára világos legyen, mit lehetne létrehozni és mennyiért. A pályaművek megismerése után lehet dönteni arról, hová helyeznék el a művet, illetve, hogy miként kellene a finanszírozást megoldani. Többen javasolták, hogy városi gyűjtést kellene szervezni a cél megvalósítására. A 200 éves Kossuth-évforduló- ra történő szoborállítással is egyetértettek a képviselők - elviekben. Gyakorlatilag azonban abban maradtak, hogy az önálló indítványt tevő két képviselőt bízzák meg az ezzel kapcsolatos pályázati lehetőségek felkutatásával. Segítséget adnak a szülőknek Szakmai előadás-sorozat indul SZEKSZÁRD Fogyatékos gyermekeket nevelő szülők számára indul tanfolyam Szekszárdon, a Fogyatékosok Nappali Intézményének szervezésében. A fogyatékos gyermekeket nevelő családok nem mindennapi erőfeszítések árán küzdenek meg nap mint nap olyan problémákkal, amelyekről az egészséges gyermeket nevelő családoknak még elképzelésük sincs. Nagy segítséget jelent a megye- székhelyen lévő Fogyatékosok Nappali Intézménye ezen családok számára, ahol harmonikus környezetben, szakemberek segítségével oldják meg a sérült gyermekek és fiatalok gondozását. A családok a szeretet és a gondoskodás mellett a gyermekek fejlesztésében, ápolásában is még tevékenyebben kívánnak részt venni, ez válik lehetővé az intézmény előadás-sorozatának köszönhetően, amely október 5- én, pénteken indul útjára. Az első előadást a dr. Kelemen József Idősek Otthonában (a Mérey óvoda mellett) tartják 14 órai kezdettel, a téma az autizmus. Őszi Patrícia, a budapesti Autizmus Kutatócsoport szakembere beszél majd az autizmus ismérveiről és a fejlesztő eljárásokról, gyakorlatokról. Novemberben a Down-szindjóma lesz a téma, januárban a Rett-szindró- ma, márciusban a mozgássérült gyermekekkel,' áprilisban pedig az értelmi fogyatékos gyermekekkel kapcsolatos előadást hallhatnak az érdeklődők: szülők, nagyszülők, pedagógusok. Faluról falura IREGSZEMCSE Ma ünnepli harminc éves fennállását az iregszemcsei nyugdíjas klub. Az alkalomból jelen lesznek a klub alapítói, az idősek 14 órától a Bartók Béla Művelődési Házban a pécsváradi nyugdíjasokat látják vendégül, akik kulturális műsorral mutatkoznak be. SZAKÁLY Idősek napközi otthonát tervez indítani a szakályi önkormányzat 2002. január 1-től. A község a kistérségi szociális válságkezelő program 1,4 millió forintos támogatását használhatja fel az egykori óvodaépület korszerűsítésére, ahol az új intézmény helyet kap. Becslés szerint húsz-harminc idős ember igényelné a napközi otthont. SZÁRAZD A szennyvízhálózat kiépítését tervezi a szárazdi önkormányzat. A magánházak tulajdonosainak tervezett hozzájárulása tíz évre százhúszezer forint. Jelenleg az igények felmérése van folyamatban. Exbelügyminiszter, mint főkóstoló Zene és tánc is csalogatja az érdeklődőket „barcogáskor” A völgységi talentumok Egyesület alakult a tehetséges fiatalokért Szépen gyarapodik az a lista, mely a Gemenci bőgés - gyu- laji barcogás nevű rendezvénysorozat főző versenyének indulóit tartalmazza. Dr. Dobos Béla, a szervező TEXTART Médiaügynökség jogi képviselője elmondta: Bajától Szekszárdon át Pécsig számos településről jönnek reménybeli szakácsok. SZEKSZÁRD Az október 7-i gasztronómiai betét keretében készítendő ételeket rangos zsűri értékeli: Balder István, Faddi Varga János és Kovács János mesterszakácsok mellett elnökként Kuncze Gábor volt belügyminiszter és neje mond véleményt a finomságokról. A hét végén, október 5-e és 7- e között Szekszárdon tartandó program -• mely a vadászat, halászat, erdő- és vadvédelem, kiállítás és konferencia megannyi témakörét foglalja magában - a fentieken kívül is számos más érdekességgel várja az közönséget. A Művészetek Házában szombaton és vasárnap természetfestők kiállítása tekinthető meg. Ugyancsak kiállításnak ad otthont a sport- csarnok, itt az erdélyi, székelyudvarhelyi Ariéra Alapítvány kézművesei mutatkoznak be fafaragásaikkal. Szombaton 14 órakor a kiállítási területen fellép Main Tauber megye, Bad Mergentheim városának vadászkürt fúvó zenekara. A csarnok emeleti tárgyalójában 15 órától a Vadászati Kulturális Egyesület szalonka szekciójának képviselői tartanak előadást, majd ugyanitt fórum kezdődik Tolna megye és Szekszárd turisztikai értékeiről. A napot 17 órától a bogyiszlói hagyományőrző egyesület műsora zárja. Vasárnap 11 órától a sportcsarnokban a Daniel Speer rézfúvós kvintett lép fel, 13 órától pedig vadászruha bemutatót tart a Szekszárd Sportklub aerobic szakosztálya.-SZÁA tehetséges fiatalok érvényesülése adottságukon kívül a lehetőségek ismeretének, a környezetük áldozatvállalásának függvénye. Sokan nem jutnak el a kibontakozásig, mert körülményeik nem teszik lehetővé, vagy a hozzájuk eljutó információk hiányosak. Vannak, akik tehetségesek lévén szép eredményeket érnek el, őket azonban környezetük nem biztos, hogy ismeri, pedig ez mindkét fél számára fontos lenne. Bonyhád A bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtár adott otthont annak az összejövetelnek, ahol megalakult a Völgységi Tehetséggondozó Egyesület, melynek iskolák és kulturális intézmények igazgatói, a képviselőtestület néhány tagja voltak az életre hívói. Megválasztották az egyesület vezetőségét. Az elnöki tisztet dr. Sebestyén József orvos, önkormányzati képviselő látja el.- Célunk elsősorban a sport és kultúra területén tehetséget mutató fiatalok támogatása 20 éves korig. Feladatunk, hogy megtaláljuk őket és segítsük érvényesülésük útját. Fontosnak tartjuk azoknak a fiataloknak a menedzselését, elismerését is, akik már eredményeket értek el. Nem csak a bonyhádiakra gondoltunk, kisebb régiónkban, a Völgységben élők és alkotók támogatását tűztük ki célúk Az sem kikötésünk, hogy tanulóknak kell lenniük, a már dolgozó fiatalok pályájának figyelemmel kísérése is szándékaink között szerepel. Ezért a pedagógusok mellett számítunk a munkahelyek segítségére. Egyesületünk nyitott, szívesen látunk körünkben mindenkit, aki szívügyének tekinti a tehetséggondozást. Alapszabályunk szerint egy évben egyszer ítéljük oda a Völgység Talentuma elnevezésű díjat, amelyről nem egy szűk grémium, hanem az egyesület közgyűlése dönt. Az első alkalom, amikor a legtehetségesebbnek kiválasztott fiatalok ünnepélyes keretek között vehetik át az oklevelet és az emlékplakettet, október 23- án lesz. Egyelőre erkölcsi elismerésről van szó, de amint a feltételeket meg tudjuk teremteni, anyagilag is támogatni fogjuk őket.