Tolnai Népújság, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-02 / 230. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2001. Október 2., kedd Hírek NAGYON nehéz lesz a státus­törvényt alkalmazni, ha a ro­mán kormány ellenkezését nem sikerül megszüntetni- jelentette ki Markó Béla. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy látja, hogy a törvény kérdésében nem csak egyetértés nincs a román és a magyar kormány között, hanem időbe fog telni az is, amíg válóban megkeresik a kompromisszumokat. A SZLOVÁK rendőrség a jö­vőben már nem kíván kesz­tyűs kézzel bánni az újfasiszta eszméket hirdető bőrfejűekkel és hasonló erélyességgel lép majd fel ellenük, mint az elmúlt hét végén, a Vág- besztercéhez (Povazská Bystrica) közeli Kosárfalván (Papradno), ahol egy neonáci koncertről mintegy száz embert állítottak elő. AZ ÚJVIDÉKI belügyi szervek feljelentették az erőszakcselek­ményeket hozó szombati szoci- álista párti tiltakozó felvonulás szervezőjét, illetve három részt­vevőjét, akik újságírókat bántal­maztak. Dusán Bajatovicsot, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) vajdasági szervezetének vezető­jét a gyülekezési szabadságról szóló törvény alapján jelentet­ték fel, mert - áll a hatóságok közleményében - a tömeg- megmozdulás szervezőjeként felelős volt a közrendért. JUGOSZLÁVIA a közeljövő­ben több intézkedést hoz a du­nai hajózás felújítására, felold­va a korábbi tilalmat - közölte Dragisa Pesics jugoszláv kor­mányfő hétfőn Kijevben. Pesics szerint a jugoszláv kormány hamarosan meghozza az erre vonatkozó döntést. A tervek szerint néhány korlátozást ve­zetnek be a Duna mint közleke­dési folyosó hasznosításában és csökkentik az Újvidék körzeté­ben áthaladó hajók számára a pontonhíd nyitásának díját. LESZEK MILLER, a lengyelor­szági választásokon győztes SLD-UP baloldali szövetség mi­niszterelnök-jelöltje szerint leg­hamarabb csütörtökön lehet vá­laszt adni arra a kérdésre, hogy baloldali kisebbségi vagy koalí­ciós kormány alakul-e Lengyel- országban. A baloldali szövet­ség tárgyalóküldöttsége hétfőn- az új alsóházba bejutott pár­tok közül utolsóként - a Polgári Platform (PO) képviselőivel folytatott megbeszéléseket. NEM HOZTAK eredményt a Simon Peresz izraeli külügymi­niszter és a palesztinok képvi­selői közötti tel-avivi egyezteté­sek: a felek anélkül álltak fel a tárgyalóasztaltól vasárnap este, hogy előkészíthették volna a Peresz és Jasszer Arafat palesz­tin vezető közötti újabb talál­kozót. Gépkocsiba rejtett po­kolgép robbant hétfő délelőtt Jeruzsálem népszerű kereske­delmi negyedében. A környé­ken számos autó repült a leve­gőbe, de a merényletnek nin­csenek sebesültjei. Ez volt az első ilyen akció a szeptember 18-án Jasszer Arafat által meg­hirdetett tűzszünet óta. A VATIKÁNBAN hétfőn meg kezdte munkáját a X. rendes püspöki szinódus, amelynek II. János Pál pápa által válasz­tott témája az, hogy milyen szerepet kell vállalnia a harma­dik évezred püspökének. GENNAGYIJ NOVICKIJ volt miniszterelnök-helyettest nevezte ki hétfőn Alekszandr Lukasenko újra választott fehérorosz köztársasági elnök az ország új kormányfőjének. Novickij jelölését még jóvá kell hagynia a parlamentnek, amely kedden kezdi meg ülésszakát. Védik Oszama bin Ladent Alakul az összefogás a demokratikus fordulathoz A tálibokkal szembehelyezkedő afgán ellen­zék képviselői és a katonai parancsnokok hét­főn Rómában megállapodtak egy „Afganisztá­ni Nemzeti Legfelső Tanács” létrehozásában - jelentette be a száműzetésben élő Mohammed Zahir Sah volt afgán király környezete. London A Nyugat hatékony támogatásával az afganisztá­ni ellenzéki erők hat-nyolc hónap alatt képesek megdönteni a tálib rezsimet - mondta Ahmed Va­li Maszúd, a tálibok által megdöntött afgán kor­mány londoni képviselője, Ahmed Sah Maszúd meggyilkolt ellenzéki vezér testvére. Véleménye szerint a Nyugatnak szárazföldi támadás helyett csupán pénzzel és fegyverekkel kellene támogat­nia az Északi Szövetséget. Maszúd azt állította, hogy Oszama bin Laden szigorú védelmet élvez, és rendszeresen kap hírszerzési adatokat a pakisztáni titkosszolgálattól. Kabul Afganisztánban az Északi Szövetség erői táma­dásba lendültek az ország északi hegyvidékes tá­jain, és jelentős területeket hódítottak el a táli- boktól: szóvivőjük szerint már az ország csak­nem egyötöde felett megszerezték az ellenőrzést. A tálibok legfőbb szellemi vezetője, Mohammed Omar móllá vasárnap figyelmeztette az ország római száműzetésben élő exkirályát, hogy ne próbáljon beleavatkozni Afganisztán belügyeibe. Ríjad Szultán bin Abdel-Aziz szaúd-arábiai védelmi mi­niszter cáfolta, hogy országa beleegyezik abba, hogy az amerikai hadsereg csapatokat telepítsen a királyság területére a tálibok elleni háborúhoz. Közlése szerint az ország területén egyetlen olyan katona sem tartózkodhat, aki muzulmá­nokkal vagy arabokkal áll harcban. Varsó A Rzeczpospolita című lengyel napilap értesülé­sei szerint az amerikai, brit és lengyel titkosszol­gálatoknak bizonyítékai vannak, hogy az IRA ír terrorszervezet, a Hamász és a Hezbollah, vala­mint az észak-koreai hírszerzés képviselői között Varsóban egy sor találkozó zajlott le az utóbbi években. A terroristák állítólag a kábítószer­csempészésért és ügynöktoborzásért cserébe ha­mis iratokat, fegyvert és hamisított amerikai százdolláros bankjegyeket kapnak a terrorizmust támogató államoktól, amelyek feketelistáján Irak és Észak-Korea áll az élen. Teherán Az iráni védelmi miniszter hétfőn közölte, hogy Irán szembeszállna az amerikai repülőgépekkel, ha az Egyesült Államok felhasználná légterét a szomszédos Afganisztán ellen tervbe vett csapás­méréshez. Az 1991. évi Öböl-háború alatt az amerikai repülőgépek többször betévedtek Irán légterébe. „Katonaemberek vagyunk, nem tréfálkozunk senkivel” - mondta Ali Samhani tengernagy moszkvai látogatása előtt. „A tévedések nem is­métlődhetnek meg. Ha újra megtörténnek, az azt jelenti, hogy előre eltervezték őket és akkor erőt fogunk alkalmazni. Meg fogjuk védeni légterün­ket” - hangsúlyozta. Samhani most először ismer­te el, hogy részben Irán fegyverezte fel a tálib- lenes Északi Szövetséget. Washington A The New York Times információi szerint George W. Bush amerikai elnök jóváhagyta azt a tervet, hogy a tálibok ellen harcoló afganisztáni ellenzéki erők (az Északi Szövetség, valamint a Dél-Afganisztánban élő pastu törzsek) titokban támogatásban részesüljenek. SZRINAGAR Legalább 25 ember, köztük sok rendőr, életét vesztette és ötvenen megsebesültek hétfőn India Kasmír államának nyári fővárosában, Szrina- garban a helyi parlament előtt elkövetett öngyil­kos robbantásos merényletben. Feltételezett isz­lám szélsőségesek a helyi közlekedési minisztéri­um egyik járművét eltérítették, robbanóanyaggal telerátiák, és a parlament szigorúan őrzött épü­letének főbejárata előtt felrobbantották. A gépko­csiból a detonáció előtt több fegyveres szállt ki, majd a robbanás okozta zűrzavart kihasználva behatolt a törvényhozás épületébe, ahol gyilkos tűzpárbajt vívtak a biztonsági erőkkel. ______■ Tö kéletesen biztonságos, és még kamatozik s I KAMATOZÓ KINCSTÁRI EGY I 2002/10 Jegyzési időszak: 2001. szeptember 24. - 2001. október 5. Futamidő: 1 év Kamat: 9,50% A Kamatozó Kincstárjegy fix kamatozású, kamatozása a kibocsátás napján kezdődik, a lejárat után tovább nem kamatozik. A névérték és a kamat kifizetése a lejárat napjától esedékes. Elérhető maximális hozam mértéke: 9,39% (EHM) Jegyzési árfolyam: 2001. szeptember 24. - 2001. október 2. között: 99,90% 2001. október 3. - 2001. október 5. között: 100,00% Jegyzési helyek: CIB Értékpapír Rt., Kereskedelmi és Hitelbank Rt., OTP Bank Rt., Takarék Bróker Rt. kijelölt fiókjai, valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózata. A Kamatozó Kincstáijegyet devizabelföldi természetes és jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek vásárolhatják meg. E körben a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt korlátozás nélkül átruházható. ÁLLAMI GARANCIÁVAL ÁLLÁSPONT CZENE ATTILA Eperföld a Balatonban A Balatonnál évről évre kevesebb a turista, a tó medrét mégis nagyobbítani akarja a hatóság. Nem azért teszik ezt, mert a hetvenes évek nagy német, lengyel és cseh inváziójára számí­tanak. Vissza akarják venni az államnak, ami az államé. A Balaton-törvény az év végéig adott határidőt arra, hogy a Balaton medrének határvonalát pontosan kijelöljék a szak­emberek. Ebben műholdas felvételek is segítenek. Szükség van erre, mert sok tóparti ingatlantulajdonos be sem engedi a kapun az ellenőröket. Merthogy a magántulajdon szentsége sérthetetlen. A közösből azonban lehetett lopni. A Balatoni Vízügyi Kirendeltség szakemberei mintegy kétszáz személy­ről tudnak, akik területet tulajdonítottak el a Balatonból. _ Bizonyára ennél jóval többen vannak. Építőanyag-törmeléket, szemetet öntöttek a vízbe, arra hordtak követ. Majd ízlés szerint gépjárműparkolót betonoz­tak rá vagy kiskertet alakítottak ki rajta. Amikor az ellenőrök­kel a víz felől megközelítettünk egy ingatlant, kiderült, hogy a töltögetéssel húsz métert vett el a tó vízterületéből az ügyeskedő. Fenyegetően figyelmeztetett, nehogy rálépjünk a már termő eperre; roppan dühösen védte, amit már a magáé­nak gondolt. Á tét persze nagy, s bár az eper valóban drága, a termésdömping is fillérnyi a föld értékéhez képest; az ingat­lanközvetítők a közvetlenül vízparti terület méterét egymillió forintért kínálták már évekkel ezelőtt is. Mária Terézia királynő egykor búzával akarta bevettetni a Ba­latont, ez már történelem. Ha az ügyeskedőkön múlna, akkor a sajátjukhoz csatolt tercia révén egyre csökkenne a nyílt víz­felület. A hatóságnak nem lesz pénze, hogy a saját költségén mindenünnen elhordassa a tölteléket a Balaton medréből. Egy része bizonyára megmarad, s közterületté válik. Sétány vagy strand: fűtenger - pihenőhely bárkinek. így nemcsak az állam, hanem a polgár is visszanyer valamit: a Balaton-part- ról csodálható panorámát, ami most több helyütt még mindig a kilométernyi hosszan összeépült közvetlen vízparti ingatla­nok tulajdonosainak a kiváltsága. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 Tartós hullám Kedves Autópálya-konzorcium Bácsi! Utólag el kell mondanom, hogy kezdetben nem örültem az M7-es átépítésének. Először is aggódtam, hogy elfogy minden homok, és nem lesz jövőre miben játszanom. Szüleim megnyugtattak: korábban is1 voltak autópálya-építések, csak a jó alapanyagot rendre ki­spórolták belőlük; vagyis marad nekem is. Nem lelkesedtem az építkezésért azért sem, mert- így hétvé­genként sokkal később érünk oda a Nagyihoz. Szüleim újfent megnyugtattak: ezt is el kell viselni, viszont ha kész lesz az út, hamarabb jutunk el a Balatonig. Fintorogtam a felújítás miatt azért is, mert az építési szaka­szokon mindig nagy a füst meg a kipufogógáz. Szüleim per­sze megnyugtattak: ez a Széchenyi-tervben van benne, már­mint hogy támogatni kell a kisvállalkozókat, azoknak azon­ban nincs pénzük csak kiselejtezett gépekre. Leginkább azonban azért nehezteltem az autópálya átépítői- re, mert szeretek aludpi. A régi út, megannyi huppanójával, rázós szakaszaival mindig segített abban, hogy a kocsiban gyorsan elszenderüljek, s kipihenten érkezzek meg a Nagyi­hoz. A szüleim megnyugtattak: más örülni fog a sima útnak, és nekem majd kitalálnak valami mást. Kedves Autópálya-konzorcium Bácsi! Örömmel tudatom, hogy a fő gondom máris megoldódott. A hét végén kipróbáltam az M7-es újjáépített szakaszait, s azt tapasztaltam, hogy azok - főleg Fehérvár magasságában - is­mét tele vannak, bukkanókkal, huppanókkal. A szüleim meg­nyugtattak, mert azt mondták: valószínűleg ilyen lesz az egész, mert a kivitelező most tanulja az autópálya-építést. Kedves Konzorcium Bácsi! Kérem, ne tessék a tanulással sietni! Köszönettel: Csák Dorka (8 hónapos) EGYETÉRTEK: 06-90430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0090-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszáfn nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. GYÁSZ. Több ezren vettek részt azon a szertartáson, amelyet a svájci Zug kanton parlamentjében néhány nappal ezelőtti ámok­futás 14 halálos áldozata emlékére tartottak. fotó: europress/epa i * 4 i 1

Next

/
Thumbnails
Contents