Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2001-08-12 / 32. szám
4 ★ RIPORT ★ 2001. augusztus 12. Az örökösök és a kiadó háborúja Zámbó Jimmy hagyatéka körül eddig nem várt vita bontakozik ki az örökösök és a sztár egykori kiadója, a Magneoton között. A kiadó által elküldött elszámolást sem az özvegy, sem pedig Jimmy elsőszülött fia nem tudja elfogadni, és közös fellépésre készülnek. Pásztor László elmondta, ha egy könyvvizsgáló kijelenti, hogy korrekt az elszámolásuk, fontolóra veszi az örökösök perlését rágalmazásért és hitelrontásért. Az özvegy nem hagyja Jimmy gyermekei jussát Miután a jövő hét elején jogerőre emelkedhet Zámbó Jimmy hagyatékáról rendelkező végzés, az örökösök - az özvegy, Zámbó Edit valamint a három gyermek, Krisztián, Sebastián és Adrián - kézhez kapták többek között a sztár egykori kiadójának, a Magneotonnak az elmúlt három negyedév elszámolását. Majd hanyatt estek, amikor megtudták, hogy az eladott hanghordozók után mindössze 36 millió forintot kapnak. Mint mondták, azzal tisztában voltak, hogy az összeg nem lesz akkora, mint ami megjelent egyes sajtóhírekben, de ez az elszámolás még őket is meglepte. Lapunk az örökösöktől kapta meg az adatokat és ők járultak hozzá, hogy a VR hasábjain megjelenhessenek.- Ez az összeg teljesen elfogadhatatlan számomra akkor, amikor a férjem az eladott lemezeinek köszönhetően még Guinness- rekorder is lett - jelentette ki felháborodva az özvegy. Összesen eladott hanghordozó 172 93 előadói jogdíj 36 033 686 Ft ügyvédi letét 20 984 130 Ft figyelembe vett adók IS 049 556 Ft Zámbó Jimmy hanghordozói után járó előadói jogdíjak (CD és kazetta) eladott hanghordozó 62 952 db előadói jogdíj 11 856 384 Ft ügyvédi letét 6 904 536 Ft figyelembe vett adók 4 951 848 nyok alapján történik, míg a rekordot a listás helyezés után érdemelte ki Jimmy.- Adóelőleget pedig azért fizettünk, mert az özvegy mindenképpen ügyvédi letétbe akarta helyeztetni az előadói jogok után járó pénzt - mondta Pásztor László. - De ebben az esetben a bruttó összeget az érvényes jogszabályok szerint az APEH felé le kell adózni. Egyébként a „mindössze 36 millió” három negyed éves elszámolást takar. 2000 utolsó és 2001 első két negyedét... Mindegyikük megnyugtatására közlöm, hogy amennyiben a hagyatéki végzés jogerőre emelkedik, és az örökösök számlával kívánják rendezni a kérdést, a jövőben természetesen a számlára írt összegeket fizetjük ki nekik. B. Molnár László- Véleményem szerint vagy az egyik adat nem igaz vagy a rekord. Mindenesetre nem fogom hagyni, hogy a három gyerek ne kaphassa meg azt, ami a törvény és a szerződések szerint nekik jár. Mindenképpen lépni fogok, de a hagyatéki Végzés jogerőre emelkedéséig maradjon az én titkom, hogy mit tervezek. Zámbó Edit szerint férje szerződései a kiadóval is elég sok hiányosságot tartalmaztak, ám Jimmy barátjának tartotta Pásztor Lászlót, így tökéletesen megbízott benne. Később, amikor egy-két barátjának elmesélte, mennyit kap egy-egy lemeze után, igencsak meglepődtek a többiek.- Kikérte Délhúsa Gjon véleményét is, majd úgy döntött, hogy saját kiadót alapít - mesélte Edit asz- szony. - Ezek szerint jól döntöttem akkor, amikor a hanghordozók utáni előadói jogdíjat ügyvédi letétbe kértem helyeztetni. Ráadásul azt is megdöbbentőnek tartja, hogy miért vontak le a kiadó munkatársai adó- és tb-előleget, miután az elszámolással együtt érkezett levelükben az általuk megállapított összeg számlán történő rendezéséről írnak.- Én is megdöbbentem, hogy ezek szerint a számítások szerint 5 millió forint az örökrészem, amelyből még ki kell fizetnem az özvegyi jog megváltását Editnek - mondta Krisztián, aki édesanyja segítségével természetesen szintén nem nyugsz bele ebbe az elszámolásba, amely szerint tisztán 4-4,5 millió forint maradna meg a számára. - Lehet, hogy sokan még az ötmillió forintot is boldogan elfogadják, de édesapám adta el a legtöbb lemezt Magyarországon, és ő mindig is azt mondta, hogy a családja boldogulása a legfontosabb a számára. Mindenesetre szívből remélem, hogy minden jogi procedúra nélkül hozzájutunk ahhoz az örökséghez, amely édesapám után megilleti minket. De ha kell, akkor harcolni is fogunk az igazunkért. A Metachord kiadótól megtudtuk, hogy az általuk megjelentetett és rengeteg vitát kiváltó CD-jük (Csak a jók mennek el) után, amelyből 20 ezer fogyott el, az örökösök részesedése többmilliós nagyságrendű lesz. Mint kiderült, az előadói jogok esetében Magyarországon átlagban 10-18 százalékot kapnak az előadóművészek, ám olyan sztárok, mint Zámbó Jimmy, megkapták a 20 százalékot is. Legalábbis az előbb említett kiadvány esetében ez történt. Információink szerint egyébként akkor, amikor Zámbó Jimmy lemezei vezették az eladási listákat (az első 13 helyen Jimmy lemezei álltak), a 14. helyet megkaparintó, nem az énekes nevéhez fűződő CD-ből 4000 darab fogyott el február folyamán. Pásztor László, a Magneoton kiadó ügyvezető igazgatója szerint ha az örökösöknek valami problémája van a cég elszámolásával, akkor ne a sajtóhoz menjenek, hanem egy könyvvizsgálóhoz. Ám úgy látszik, ebben az esetben csak az. egyik fél bizonyul ko- partnernek. Ráadásul arról nem beszélnek, hogy a szerzői jogoWról jelentős összeg van letétbe helyezve a Szerzői Jogvédő Irodánál.- Amennyiben érvényes hagyatéki végzéssel a kezükben felkeresnek minket, akkor azonnal élhetnek a betekintési jogukkal - közölte a kiadóvezető. - Természetesen állunk egy vizsgálat elé, hiszen tiszta a lelkiismeretünk. Ameny- nyiben korrektnek bizonyulnak az elszámolások, akkor fontolóra veszem, hogy pert indítok az örökösök ellen rágalmazás és hitelrontás címen. Arra a vádra, miszerint vagy az adatok vagy a Guinness-rekord nem igaz, csak legyint. Pásztor szerint ez olyan, mint amikor a szőke nő a pulit viszi el a bárányok közül. Ugyanis az elszámolás az eladott példáA feltüntetett adatok közléséhez az örökösök hozzájárultak eladott hsighordozó 105 409 db előadói jogdíj 23 585 239 Ft ügyvédi letét 13 734 807 Ft flgfelembe vett adók 9 850 432 Ft hanghordozó előadói jogdíj ügyvédi letét vett adók 4577 db 592 063 Ft 344 787 Ft 247 276 Ft SZEREP VAGY NEM SZEREP? Furcsa a színészek élete. A színpadon, a filmekben szinte kibújnak a bőrükből, olyasmiket művelnek, amit a magánéletben soha nem tennének, sírnak, komédiáznak, majd az előadás után hazamennek és megpróbálnak úgy élni, mint bárki más. Ám ez nem mindig sikerül, mivel a szerep néha követi a művészt. Vagy úgy, hogy apró, színpadi gesztusok szivárognak át a hétköznapokba, vagy maga a közönség azonosítja a színészt az általa játszott figurával. Pogány Judit nem a külsejével, inkább a hangjával hozza zavarba az embereket. Vagyis egészen pontosan a gyerekeket.- A kicsik nehezen tudják feldolgozni, hogy egy felnőtt nő a kis Vük, vagy Dagobert bácsi három kacsájának hangján szólal meg. Ez mindig döbbenetét okoz. De a felnőttek is érdekesen reagálnak. Előfordult például, hogy telefonáltam, s a vonal másik végén hirtelen felkiáltott valaki, hogy jaj, hát ez a kis Vük hangja! A színésznő hangja saját bevallása szerint főleg a hivatalos ügyek intézése során jelent élményt. Hiszen még a legzordabb tisztségviselő is másképp válaszol, ha gyermekkorának legemlékezetesebb mesealakjait hallja.- No persze, ez a szerep- tévesztés visszafelé is működik - állítja Pogány Judit. - Előfordult ugyanis, hogy a szerep csúszott át a magánéletünkbe. Gothár Péter által rendezett Felső-Ausztria című tévéjátékban játszottunk a férjemmel, Koltai Robival, s egy csomó kifejezést átvettünk a forgatókönyvből. Például akkor kaptunk rá a „túrót sem ér az egész” mondatra, vagy arra, hogy „ajándék ez a nap”. Ez utóbbi címmel egyébként Gothár később egy önálló filmet is rendezett, s azzal a szerepemmel abban az évben el is nyertem a legjobb női alakítás díját. Hollósi Frigyest a legtöbben a Kisváros című sorozatból ismerik. Mint mondta, bizony gyakran előfordul, hogy az emberek Járai őrnagyként szólítják meg.- Amikor aláírást kémek tőlem, mindig két nevet kell odafirkantanom: a sajátomat, meg azt, hogy Járai Béla. Gondban csak akkor vagyok, ha a „rendfokozatomat” kérik, mert soha nem tudom eldönteni, őrnagy va- gyok-e vagy alezredes... Hollósi rendőr imázsát csak erősíti, hogy maguk a zsaruk is úgy tekintik, mint bármelyik kollégájukat. Egyszer például egy utcai forgatás során egy rendőrautót kellett vezetnie, s észrevette, hogy egy másik járműből két férfi állandóan feléje néz. Amikor melléjük ért, az egyik oldalba bökte a másikat, s jól hallhatóan megjegyezte: na ugye, hogy igazából rendőr! S akkor a véletlen helyzetekről még szót sem ejtettünk: amikor ugyanis az Aranykéz utcai robbantás történt, a színész épp a közelben sétált, s a járókelők közül többen is noszogatták, menjen oda a helyszínelőkhöz, mert ő biztos kiderítené, mi történt.- No persze, azóta sem került pont annak az ügynek a végére - jegyezte meg Hollósi. - Igaz, az Aranykéz utcát, ha tehetem, messze elkerülöm... Xantus Barbara a Família Kft. című szappanoperának köszönhetően egy időben az ország Krisztája volt. Aki meglátta, csak így szólította, bár egyesek néha még ezen is tudtak csavarni egyet.- Emlékszem, olykor Jul- csiztak. A Famíliával párhuzamosan futott a Szomszédok című teleregény is, s az emberek némelyike hirtelen nem tudta eldönteni, melyikünket is látja... Ez a Krisztázás azóta már sokat kopott, s Barbara ezt jelentős eredménynek könyveli el. Ugyanakkor bizonyos szerepek még ma is befolyásolják a hétköznapjait.- Volt egy szerepem egy vadnyugati musicalben, amelynek az ideje alatt reggel csak veszekedve tudtam ébredni. Valahogy belőlem ezt hozta ki az a színpadi légkör. Edith Piafot játszva pedig az utóbbi időben azt vettem észre magamon, hogy - akárcsak az általam alakított figura - én is szabadszájúbb lettem... Kulka János évekig az ország mentőorvosa volt. Mágenheim doktor népszerűségére jellemző, hogy még álsztorik is keringtek a szerep hitelességéről. Az egyik üyen, hogy amikor a művészhez egyszer orvost kellett hívni, a doki összecsapta a kezét és azt mondta: hát miért nem oldja meg egyedül, kolléga?- Ez a történet nagyon szép, csak nem igaz - állítja Kulka. - Persze nagyon sokan emlegették velem kapcsolatban a szerepbéli figurát, de ilyen félreértés soha nem volt. Persze, szerettem volna, ha inkább Hamletként emlegetve súgnak ösz- sze mögöttem az emberek, de úgy gondolom, hogy az is nagy szakmai siker, ha egy színész hitelesen tud eljátszani egy vérbeli orvost. Éles István parodistaként legemlékezetesebb alakításaitól nem tud szabadulni.- Valamennyi hangom közül talán Torgyáné a legsikeresebb, s bizony amikor vidéken lépünk fel, némelyik település sportot csinál abból, hogy ugyanúgy fogadjanak engem, mint tették azt Torgyánnal. Tehát ahol a kisgazda pártvezért hintóbán vitték a kultúrházig, ott nekem is hintóba kellett ülnöm. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rossz érzés volt, hiszen a közönség szeretetét éreztem ki belőle. Éles néha maga is rájátszik a szerepre. Legkedvesebb ilyen emléke, amikor egy újságírót viccelt meg.- Felhívtam az illetőt, és Torgyánként elkezdtem neki beszélni. Először természetesen ő is gyanakodott, hogy beugratás az egész, ám néhány perc elteltével már annyira belemelegedtünk a politikába, hogy tökéletesen elhitte: a főkisgazdával beszél. Végül már nekem kellett lemennem blődlibe, hogy rádöbbenjen, mégiscsak lóvá tették... D. T.