Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2001-07-01 / 26. szám

2001. július 1. ★ KÖZELRŐL ★ 3 Ötvözzük az európait a nemzetivel! (Folytatás az 1. oldalról.) Most megint mi vagyunk azok, akik megint megfogjuk a délről és keletről ér­kező szervezett bűnözést is. Ha­gyományokhoz kötődő ember va­gyok, tehát hiszek a múlt tapaszta­lataiban, az időtálló értékrendben. Ma olyan világot élünk, amelyben nagyon sok választási lehetősé­günk van. Senkinek sincs a bölcsek köve a zsebében, úgy gondolom, hogy a legjobb döntést annak alap­ján tudjuk kiválasztani, ha az elő­deink tapasztalatai alapján szű­rünk és ítélünk. Jó, ha a fölhalmo­zott tudás és hitbeli tapasztalatok alapján az embernek vannak fogó­dzói, ilyen módon talán az elkövet­kező döntéseinkben is tudunk használni ezeket az értékeket. Úgy érzem, az utódaink iránti óvatos fe­lelősségünket pontosan abban kell megmutatni, hogy az elődeink hi­báit nem ismételjük meg, de a jó dolgokat továbbvinni és hasznosí­tani vagyunk képesek. Ilyen érte­lemben vagyok konzervatív, s ha divatos, ha nem divatos az értékel­vű politizálás, mégis annak a híve vagyok.- A korona a hajdan volt nagy Magyarország népeinek az egységét fejezte ki. Nem tart-e attól, hogy a koronára való gyakori , intézmé­nyes, ha teszik kormányzati hivat­kozás szomszédinkból tiltakozást vált ki.- Föl kell nőni végre a történelem­hez. Be kellene fejezni a történelemha­kell történelmünket, hogy tanulhas­sunk belőle. Megnéztem például a mo­narchia kisebbségpolitikáját s rá kellett jönnöm, hogy az unió körülbelül most tart ott ahol az osztrák-magyar monarchia a XIX. században tartott. Ez nem jelenti azt sem, hogy vissza­sírja valaki azokat az időket, vagy azt, hogy holnaptól Habsburg Ottót ki kell nevezni királlyá, de azt igen­is jelenti, hogy tudjuk, mi volt ab­ban a konstrukcióban a hasznos. Szerintem, sok tekintetben az unió­nak egyik elődje volt. Sokat lehet ta­nulni a közös ügyek intézéséből éppúgy, mint a kisebbségi politiká­jából. Aki nagy Magyarországban gondolkodik, az találja meg annak a mai megfelelőjét Abban hiszek, hogy az Európai Unió hosszú távon előnyös lesz számunkra. A magyar­ság egymásra találásának egyetlen realitása, hogy az Európai Unióban találkozunk. Ha bent leszünk, s tényleg képletessé válnak'a határok, akkor mit jelentenek azok a vissza­állítható régiók, amelyek segítik a magyarság újbóli egymásra találá­sát. A finnek példája is bizonyítja, hogy a tagság után hamarosan el­kezdték felfedezni önmagukat, már- már elfeledett táncaikat népviseletü­ket. Egyszerre tagjai a nagyobb csa­ládnak és nemzetüknek. Össze tud­ják ötvözni az európait a nemzeti­vel, a korszerűt a történelmivel. Meggyőződésem hogy a mi jövőnk is ebben van. Ihárosi Ibolya misítást, nemcsak nálunk hanem álta­lában a világban. Ha a koronáról beszé­lünk, az nem azt jelenti , hogy a törté­A magyarság az Európai Unióban találkozik nelemi Magyarországot akarjuk vissza­állítani. De tudnunk kell róla. Ismerni Görög szó a Sió-parton A görög-magyar történelmi kapcsola­tok legutóbbi állomása a második vi­lágháború után a hazájukban nemkí­vánatossá vált görög partizánok be­fogadása volt Magyarországon; ezzel is összefügg Tolna megye egyetlen görög partnerkapcsolata Simontornya és a hasonló méretű gö­rög kisváros, Miléész között. A hétvégén első ízben jött népesebb kül­döttség Miléészből Simontornyára, a Mihalisz Voliotisz jegyző által vezetett csoporttal érkezett a miléészi táncegyüt­tes is. Mint Voliotisz elmondta, az észak­görögországi település elsősorban a turiz­musból és a mezőgazdaságból él, idegen­forgalmi vonzerejét tengerparti fekvésé­nek és értékes műemlékeinek köszönhe­ti. Hogy mégis mi vonzza az Égei-tenger partjáról a miléészieket a magyar tenger közelébe, azt a delegációvezető elsősor­ban a testvérvárosi kapcsolatokat szor­galmazó uniós elvvel magyarázta. Kitért arra: Miléészben komolyan gondolják a kulturális, gazdasági és sportkapcsolato­kat, olyannyira, hogy a magyar város ter­mékeit szívesen látják hazájukban. Voliotisz emellett megemlítette: azért is szorgalmazták az együttműködést, mert nem felejtették el, hogy Magyarország a második világháború után sok görög poli­tikai menekültet befogadott. T. F. Bal oldalon Mihalisz Voliotisz, mellette vendéglátója Cserháti Péter polgármester A sportkudarcok titka Feladta magát a rendőrségen S. Zsolt, tolna-mözs-felsői la­kos. Az illető bevallotta: fele­lősnek érzi magát a jelen két legfényesebb magyar sport­csillagának, K. (K-K.) István ökölvívó és a dr. K. Dénes ve­zette vízilabda csapat nimbu­szának megrongálódásában. A szenzációs eset előzménye, hogy - mint az köztudomású - fenti két legdédelgetettebb, leg­elismertebb magyar „sportala­kulat’’ kísértetiesen hasonló körülmények között, nem egé­szen egy hét különbséggel, egyaránt hazai pályán, őrjön- gően lelkes közönség előtt, sorsdöntő mérkőzéseken és esélyesként került padlóra, illetve medencefenék- _ re. A közvélemény a sikeres emberek kudarcára kifeje- $ zetten éhező felé- ^ nek nyomására természetesen Ö" azonnal megkez- G>, dődött a felelősök (magyarul: bűn- ‘ bakok) keresése, ami­be - látva a szakemberek tanácstalanságát - hamaro­san a bűnüldöző szervek is be­kapcsolódtak. S. Zsolt, tolna-mözs-felsői lakos az őrizetbe vétele előtt tartott rögtönzött sajtótájé­koztatón elmondta: ő sze­mély szerint sokáig - most már tudja: bűnös naivitással - azzal magyarázta a történ­teket, hogy: Istenem, van úgy, hogy a ló is megbotlik, holott neki négy lába van; hogy még a legnagyobbak is hibázhatnak; hogy senki sem nyújthat állandóan tökéletes produkciót, satöbbi. (Példa­ként említette K. Jenő sportri­porter teljesítményét a mar­gitszigeti EB mérkőzéseinek televíziós közvetítései során.) S. Zsolt - elmondása sze­rint - azonban később maga is belátta, hogy nem lehet így elbagatellizálni ezeket a ku­darcokat. Napokig gondolko­dott, hogy végül egy megdöb­bentő felfedezéssel rájöjjön a probléma igazi okára, egy­ben saját felelősségére. S. Zsoltnak ugyanis beug­rott, hogy mind K. (K-K.) Ist­ván, mind a dr. K. Dénes által vezetett csapat kudarcot hozó mérkőzése alatt egyaránt a tolnai borvidék egyik rangos termelője által készített, ugyanazon hordóból szárma­zó fehérbor, valamint egy bi­zonyos szikvízkészítő által ki­bocsátott szódavíz pontosan meghatározott arányú keveré­kéből származó, hidegen pá­rálló fröccsökkel próbálta ol­dani a mérkőzések miatti fe­szültségét. Tekintettel azon­ban arra, hogy S. Zsoltnak a sorsdöntő meccsek idején rendkívül labilissá válik az idegzete, az emiatt magához vett igen nagy mennyiségű - fröccs valószínűleg olyan paranor- J mális helyzetet idézett elő az agyában, ami nem csak az ő mozgáskoordi­nációjára és be­szédközpontjára volt negatív hatás­sal, hanem - transz­cendentális összeköttetés révén - nevezett sportolókat is megzavarhatta.- Legalábbis szerintem - tette hozzá szomorúan lehaj­tott fejjel. Mielőtt S. Zsoltot a cellájá­ba kísérték volna, hirtelen ki­tépte magát őrzői karjaiból, és azt kiabálta az újságírói mikrofonokba: Hajrá K. (K.- K.) István! Hajrá dr. K. Dénes vezette vízilabdacsapat! Úgy­is ti vagytok a legnagyobbak! Köszönünk nektek mindent! Később, amikor nyugtatóin­jekciókkal sikerüli lecsillapíta­ni, S. Zsolt - már útközben a zárka felé - lapunk munkatár­sának még odasúgta: szerinte okoznak még örömöt a druk­kereknek ezek a sportolók, amihez ő maga is szeretne hozzájárulni. S. Zsolt elárulta, hogy titkos fogadalmat tett: a jövőben sorsdöntő sportmecs- csek alatt vagy tisztán issza a tolnai borvidékről származó fehérborokat, vagy ilyen alkal­makkor a fröccsről áttér a sö­rök fogyasztására. -st­* ' Tolna-Mözs-Felső * s v<5 ^erő Drogháború, változó frontokkal Gyuszinak hívják, 24 éves. 16 éves volt, mikor elkezdte. 8 év, nagyon sok idő. Lejárt a térre, bandázott és fokozatosan hoz­zászokott a szerekhez. Elő­ször csak fű, hasis, majd ké­sőbb a discoban ex, speed. De ez nem volt elég, jött a heroin. Elmondása szerint észre sem vette, hogy hozzászokott, olyan gyorsan történt az egész. Ekkor már nem a szüle­ivel élt, hanem barátnőjével. A lány nagyon szerette, de ő sem tudta megváltoztatni, mert az anyag százszorta erő­sebb. Ha hozzászoksz, nincs menekvés!! Jöhet szerelem, jöhet bármi más a világon, ha függővé váltál nincs kiút. Nála sem volt. Elvesztette azt a nőt, akit szeretett s aki viszontsze­rette, családjával sem törő­dött. Minden nap egy valami járt a fejében: pénz kell, hogy jól érezze magát. Szerzett is, de nem becsületes úton. A poklot megjárta már, el­vesztette az első barátját és beszélgetésünk előtt nem sokkal a huszadikat is. Ők nem természetes halállal haltak meg. Ők mind, mind beleestek a csapdába, ahon­nan kimászni oly nehéz. Ta­lán éppen ezek kellettek ah­hoz, hogy elhatározza ma­gát, végleg leszokik a gyil­kos szerekről. 1997 óta küzd ellenük, többször vissza­esett, de mindig volt egy bel­ső motiváció, ami segített, hogy megtalálja a helyes utat. Jelenleg Zsibriken van, ahol segítenek neki. Ha kide­rül, új helyre szeretne köl­tözni. Valahova a környékre. Messze a fővárostól, még messzebb az anyagos have­roktól. Bár mindenhol ve­szély leselkedik rá és ezt tudja jól, de ő küzd. Most már ellene. Fenyősi Ildikó Az Eötvös Cirkusz Szekszárdon Valódi cirkusz-show-t, káprá­zatos bemutatót láthatott a szekszárdi közönség az Eöt­vös Cirkusz pénteki és szom­bati előadásain. A neves tár­sulat a mai napon két alka­lommal, 15 és 18 órakor lép fel. Szekszárd után Tolnára utazik tovább az Eötvös Cir­kusz, július 3-án és 4-én, az­az kedden és szerdán 18 óra­kor lépnek a közönség elé a Vásártéren felállított sátor­ban. Jegyek elővételben is kaphatók a cirkusz pénztárá­ban (nyitás 10 órakor), vagy telefonon megrendelhetők a 06-30-222-42-98-as számon. Baruchné Beck Rózsika néni Fotó: Bakó Tizenhat évesen, 1944. nyarán Auschwitz-ben ver­set írt édesanyjához. A vers arról szól, hogy a lány vizet akar szerezni anyjá­nak, de mire visszatér a vízzel, az anya nincs sehol, a lány többé nem is talál­kozik édesanyjával. Baruchné Beck Rózsika néni egyike volt azoknak a tolnai zsidóknak, akiket koncentrációs táborba hun coltak. Ő - egyedül a csa­ládjából - túlélte. A tolnai holocaust emlékmű pénte­ki ünnepélyes alapkőleté­telén beszélgettünk vele. Édesanyám 39 éves volt, édesapám 48, bátyám 18, én 16 éves voltam, amikor elvit­tek bennünket. Közülük csak én jöttem vissza. Fogalmunk sem volt arról, hogy mi fog történni velünk. Azt hittük, hogy dolgozunk majd és akármilyen keserve­sen is, de túléljük és hazake­rülünk. Hogy létezik az embe­ri gonoszságnak ilyen mélysé­ge, arra senki sem gondolt. Amikor megérkeztünk, elő­ször különválasztottak ben­nünket. Azt mondták, csak fürdés, fertőtlenítés, és aztán megint összekerülnek a csalá­dok. Ebből nem lett semmi. Többet mi már nem találkoz­tunk. Ez egy nagy fájdalom, és ezt soha nem lehet elfelej­teni, hogy ott maradtam 16 évesen, szülők nélkül, testvér nélkül, nagyszülők nélkül. A tolnai gettóból öten vol­tunk fiatal lányok, mi öten vé­gig is csináltuk, és vigyázott ránk a Jóisten, hazakerültünk mind az öten. Igaz, nagyon nehezen, keservesen, a sze­rencsének is köszönhetően. Egy repülőgép-alkatrész gyár­ban dolgoztam. A végén már annyira lerobbantam, hogy kórházba kerültem. Ötünk közül az egyik lány bent dol­gozott az irodán, és fél füllel hallotta, hogy a kórházat megsemmisítik, amikor kez­dődik a visszavonulás. Akkor ő engem kicipelt valahogy a kórházból. Tizenhat napig szinte éjjel-nappal menetel­tünk, utána szabadultunk fel. Aztán sokan megbetegedtek, a tífusz ölte az embereket. Mi az oroszoknál szabadultunk, mondták, hogy nem győzik az ápolást. Én, 17 évesen nem éreztem félelmet, csak azt, hogy segíteni kell. Elmentem a kórházba és ápoltam a bete­geket, úgyhogy elég későn ér­tem haza. De talán ez segített, az isteni gondviselés és az egymás iránti szeretet, abban, hogy mind az öten hazajöttünk. Amikor visszajöttem Tolnára, nagyon bíztam benne, hogy a családból valaki még hazatér, ha más nem, a 18 éves bá­tyám, aki egy olyan talp­raesett fiú volt. De nem jött haza ő sem. Apám öccse lett a gyá­mom. Én nem szólhatok semmi rosszat a tolnaiak­ra. Nagyon jók voltak a szomszédaink is, például a Juhászék. Ha kinyílott a zsalu, a Juhász néni már hozta a bögre tejet, a sza­lonnát, a kenyeret. Azt is elmondhatom, hogy, bár annak idején a nyilas párthe­lyiség mellett laktunk, de nem, hogy beverve, még megkocogtatva sem volt soha az ablakunk. A mostani ünnepség nagyon szép, na­gyon megha­tó volt. Fi­gyelemre méltó, hogy egy ilyen frekventált helyen lesz az emlékmű, ahol mindenki fejet tud hajtani, mert azért vannak kortársaink és sokan emlékeznek még az itt élt zsi­dókra. Nemes gesztus volt, hogy ilyen sokan eljöttek, köztük az osztálytársaim, és ennyi szeretettel vettek körül itt a tolnaiak. Ha az Isten megengedi, szeretnék eljönni egy év múlva az emlékmű avatására is. Sokszor kétségbe vonom, jó-e, hogy hazakerültünk, de Isten elleni vétek volna azt mondani, hogy nem. Van egy csodálatos családom, egy fi­am, egy lányom, három uno­kám, dédunokám, és hát na­gyon sok szépben van ezáltal részem. Ők elég gyakran mo­solyt tudnak varázsolni az ar­comra. -st­Senki sem hitte, hogy az emberi gonoszság ilyen mély lehet > i A

Next

/
Thumbnails
Contents