Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-04 / 79. szám
4. oldal - Tolnai Népújság V I L Á 0 TÜKÖR 2001. ÁPRILIS 4., SZERDA JfH Tiltakozások az EU döntése miatt A száj- és körömfájás elérte Németországot Észak-Rajna-Vesztfáliában akár több százezer állatot is le kell majd ölni. Az érintett tartomány mezőgazdasági minisztere sürgette, hogy oltsák be a veszélyben lévő, de még egészséges állatokat. Az Európai Unió azonban továbbra is ellenzi az oltást, bár a nagy angliai járványra való tekintettel ott kivételt lehetett tenni, és 180 ezer állatot beoltottak. Nagy-Britanniában, a súlyosan fertőzött Waleset tegnap fölkereste Tony Blair kormányfő, hogy a helyszínen tájékozódjék Állatvédők és farmerek tiltakoztak Londonban a kényszervágások ellen FOTÓ: EUROPRESS/EPA a meghozott intézkedésekről. Közben Londonban, az agrárminisztérium előtt ezrek tüntettek a kényszervágások ellen. Az agrárminisztérium megdöbbent Április elsejétől a kergemarhakórral kapcsolatos uniós exportkorlátozások Magyarországra is vonatkoznak. Az Európai Unió tudományos tanácsadó bizottsága hazánkat kockázatosnak tartotta, mert szerinte itt is jelen lehet a kergemarhakór. A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztériumban megdöbbenéssel vették tudomásul a jelentést. Németh Antal főosztályvezető úgy véli: az első kategóriába kellett volna Magyarországot tenni Norvégia, Uj-Zéland és Ausztrália mellé, vagyis ahol kizárható kergemar- hakórjelenléte. A behozott élőállatoknál és állati eredetű takarmányoknál tudniillik az áruk tisztaságát bizonyították az igazolások és az elvégzett magyarországi ellenőrzések sem mutatták ki a BSE kórokozóját. Németh Antal elmondta: nem etetjük sem a szarvasmarha-, sem a birkaállományt állati eredetű takarmányokkal. Az utóbbi tíz évben ez a betegség nem mutatható ki. A főosztályvezető a most bevezetett tilalommal kapcsolatban rámutatott: ez nem érinti különösebben Magyarországot, mert a marha különböző belsőségeiből, húskészítményeiből, így például agyvelejéből, gerincéből, gerinctáji húsából eddig is csak elhanyagolható mértékben. exportáltunk, inkább mi szorultunk behozatalra ezekből. A levágott marhára, a csont nélküli tőkehúsra a korlátozás nem vonatkozik. Ebből idén is várhatóan 30-40 ezer tonnát exportál Magyarország, jó részét az európai uniós országokba. Kelet-Európábán egy másik gyilkos betegség, a kergemarhakór kapcsán csaptak magasra az indulatok. Artur Balazs lengyel mezőgazdasági miniszter botrányosnak és kirívóan becstelennek minősítette a brüsszeli állásfoglalást. Emlékeztetett arra, hogy az unió, amely most a húsliszt takarmányozását megtiltotta és annak múltbéli etetésére hivatkozik, két éve még a kétoldalú kapcsolatok rontásával vádolta Lengyel- országot, amiért a lengyel kormány meggátolta a húsliszt importját. Akkor Brüsszel azt mondta, hogy a húsliszt minden lehetséges szakértői tanúsítvánnyal rendelkezik, és teljesen veszélytelen. Lengyelországban egyébként soha nem etettek húsliszttel szarvasmarhát - hangoztatta a miniszter. Nyugaton a kór már 15 éve létezik, hazájában azonban még egyetlen esetet sem regisztráltak. Prága is tiltakozott, amiért az EU végrehajtó testületé Csehországot a marhakór szempontjából kockázatos országok közé sorolta. Az illetékesek levelet írtak az Európai Bizottságnak, követelve, sorolják Csehországot egy kategóriával feljebb, a csekély kockázatú országok közé. Miközben Hollandia és Nagy-Britannia után Németországot is elérte a száj- és körömfájás, nagy felzúdulást keltett az Európai Unió állatorvosi bizottságának az a döntése: Brüsszel a nem EU-tag európai országok többségét abba a csoportba sorolta, amelyben a kergemarhakór megjelenésének a legmagasabb a valószínűsége. Átkutatták a kémrepülőgépet Pekingnek jogában állt átkutatni a kényszerből Kína területére leszállt amerikai felderítő repülőgépet - jelentette ki Csu Pang-csao külügyi szóvivő. A gép vasárnap történt balesetéért Csiang Cö-min elnök az amerikai felet tette felelőssé. Peking MAGYARORSZÁG számára fontosak az ír uniós tapasztalatok, hiszen csatlakozása után Írország jelentős gazdasági fejlődést ért el - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter Dublinban. Az ír törvényhozás támogatja Magyarország felvételét az Európai Unióba. KOSTUNICA jugoszláv elnök megerősítette, hogy kész segíteni a háborús bűnöket vizsgáló ENSZ-testület munkáját, de hozzátette: az exállamfőt odahazá kell bíróság elé állnia. Őrizetbe vétele előtt Milosevics írásos biztosítékot kapott arra vonatkozólag, hogy nem kerül a hágai nemzetközi ítélőszék elé. LEZUHANT tegnap egy amerikai katonai gép Japán északi partvidéke közelében, de a tengerbe csapódó F-16-os pilótája megmenekült, mert katapultált. A szerencsétlenség Tokiótól 600 kilométerre történt. Japán ugyanakkor magyarázatot kért az Egyesült Államoktól amiatt, mert egy amerikai atommeghajtású tengeralattjáró váratlanul behajózott egy japán kikötőbe. A tengeralattjáró a Tokiótól ezer kilométerre hatolt be minden előzetes jelzés nélkül. BUSZOKAT gyújtottak föl Újdelhiben, mert a hatóságok egy környezetvédelmi intézkedés miatt buszokat vontak ki a forgalomból, s így hatalmas káosz támadt a helyi közlekedésben. TIZENKÉT ÉVRE ítéltek Németországban egy volt SS-tisztet hét zsidó meggyilkolásáért. A 83 esztendős Julius Viel 1945 elején a theresienstadü koncentrációs táborból Leitmeritzbe átszállított foglyokat gyilkolt meg. A férfit másfél éve tartóztatták le, miután a német-magyar származású Adalbert Lallier nyugalmazott kanadai professzor vallomásában közölte, tanúja volt annak, hogy a vádlott lövéseket adott le a foglyokra. Az Egyesült Államokban nem csupán a kényszerleszállást végrehajtó repülőgép személyzetéért aggódnak, hanem amiatt is, vajon mit találtak ott a gép belsejébe behatoló kínaiak. Az amerikai elnök többször is fölszólította Kínát, hogy engedje el a fogva tartott püótákat, miközben amerikai rombolóhajók erődemonstrációt kezdtek a Dél-kínai-tengeren. Bush azt mondta: az ázsiai országnak nincs joga feltartóztatni sem az amerikai légierő és hadi- tengerészet tagjait, sem a kötelékükhöz tartozó gépet. Peking azonban még azt sem engedte meg, hogy az amerikaiak legalább telefonon beszélhessenek a gép személyzetével. így csak közvetett értesülések szólnak arról, hogy mindannyian jól vannak. Ez azonban nem nyugtatta meg a családtagokat, nem beszélve az amerikai külügy- és a védelmi minisztériumról. Hivatalos washingtoni verzió szerint vasárnap az történt, hogy nemzetközi légtérben, de nem túl messze a dél-kínai partoktól, egy kínai vadászgép rárepült és lökdösni kezdte a légcsavaros amerikai EP-3-as kém- repülőgépet, amely akkora, mint egy Boeing 737-es. Komoly baleset lett a következmény, a kínai vadászgép lezuhant, pilótája eltűnt. Az amerikai gép megsérült és kényszer- leszállást hajtott végre a kínai felségterülethez tartozó Hajnan szigetén. A kínaiak nem tekintik rutinügynek az esetet. HÁTTÉR A „Porszívó” útja Az amerikai hírszerzés egyik büszkesége, az EP-3E típusú gép - számtalan antennája, a legmodernebb lehallgató- és letapogató berendezések segítségével - minden információt „felszív” szűkebh-tágabb környezetéből. A hadsereg mindössze tizenkettő ilyen masinával rendelkezik; hosz- szú távú repülésekre specializálódtak, hatósugaruk több mint 4500 kilométer, és leszállás nélkül 12 óráig képesek a levegőben maradni. Az ütközés során a gép nyilván olyan sérüléseket szenvedett, hogy már nem volt képes „elvánszorogni" egy baráti, de legalább semleges repülőtérre sem. A szakértők szerinte személyzetnek alig 10-15 perce maradt az ütközéstől a kényszerleszállásig. A nagy kérdés az, sikerült-e minden létfontosságú hírszerzési berendezést megsemmisíteni. A The Washington Post úgy tudja: a személyzet szabályos megsemmisítési tervvel rendelkezett. A megkérdezett szakértők szerint a megsemmisítési eljárás egy része elektronikusan, más része viszont a leghagyományosabb módon, szó szerint baltákkal és kalapácsokkal történik. Egy meg nem nevezett forrás azt állítja, hogy a negyedóránál is kevesebb idő „nem lehetett elegendő a legfontosabb információs eszközök felszámolására”. Márpedig a gép „érzékeny” eszközök (kódkönyvek, kódfeltörési anyagok és szoftverek) tömegével volt felszerelve. A veszteség hírszerzési szempontból felmérhetetlen - nyilatkozták amerikai szakértők. _________(szűcsi ___________________ÁLLÁSPONT____________________ KERCZ A IMRE A chilei cseresznye Nem jött meg a chilei cseresznye, pedig számítottam rá. Ebben a tél végi, kora tavaszi vitaminhiányos időszakban biztosan jó lett volna. így hát maradt a banán, a narancs, meg a jó öreg jonatán. Abban viszont biztos lehettem, hogy nem rontom el vele a gyomromat. Mert a tavasz közeledtével cseresznyét és vitamingyümölcsöt kell enni. Mellőzni illik viszont a pacalt és a gombapaprikást. Főleg együtt vagy egymás után a kettőt. Aki nem ezt eszi, az úgy járhat, mint az egyszeri ember. Bár az is igaz, hogy egy sima gyomorrontással nem nyomja hetekig a kórházat senki. Legfeljebb akkor, ha szabadidőre és táppénzre van szüksége. A kisgazdapárt elnökéről végképp nem tételezem fel, hogy így akart magának időt szakítani. Azt azonban bárki leszűrheti a hírekből, hogy nem múlatta az időt hiába. Dolgozott, gondolkodott, következtetésekre jutott. Hogy müyenekre, azt várhatóan a jövő héten tudjuk majd meg. Hiszen nem kevesebbről, mint egy kormányprogramról és a párt tennivalóiról van szó. Közben pedig tavaszodik, virágzik a cseresznye itthon is, s jó egy hónap múlva már érik a májusi. Tudják: az, amelyiknek vízíze van, de szép piros. Ez pótolja majd a chilei cseresznyét, amelynek a behozatalát az egykori földművelésügyi miniszter szorgalmazta cserekereskedelem keretében. Azt tapasztalom, hogy az új miniszter nem igazán szereti a chilei cseresznyét. Merthogy azóta egy szó nem esik róla. Mindenesetre nem várok tovább a chilei különlegességre, megvárom, amíg érik a magyar ropogós. Meg aztán hírlik az is, hogy semmiképpen nem tudtam volna megfizetni az árát itt a magyar piacon. A szállítás ugyanis jóval többe került volna, mint maga a gyümölcs. Ez is egy tanulság. Meg az is, hogy ne együnk a pacal mellé gombapaprikást. Meg aztán az is, hogy nem minden ötlet valósítható meg. Vagy azért, mert nincs értelme, vagy azért, mert túl drága. Igaz, a chilei - dél-amerikai - út sem volt olcsó. Azt is mi fizettük. Haszna meg annyi sincs, mint egy marok cseresznyének. NYEMCSOK LÁSZLÓ Jó-e kisebbséginek lenni A szlovákok ellen uszító RACS-olókat, vagyis a Radikális Akció Csoport tagjait — akik gyalázkodó feliratokat pingál- tak a minap a békéscsabai Szlovák Kultúra Házára és több más épületre - továbbra is keresi a rendőrség. A RÁCS éppen aznap jelentkezett „magyarázkodó” levéllel - amelyben leírják, hogy a maguk módján a Szlovákiában történt eseményekre reagáltak -, amikor a Viharsarokba érkezett Báthory János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke. Nem emiatt jött, de több, kisebbségeket érintő problémával találkozhatott. Ki is jelentette: országjárásra legalább havonta egyszer szakít időt, mert más a helyszínen szembesülni a gondokkal, mint az íróasztal mögött. Ilyen például, hogy a kisebbségi törvény a magyarországi 13 történelmi kisebbség kulturális autonómiájának kapuját szélesre tárja, de az eszközrendszert, az anyagi hátteret nem rendeli hozzá. így sokszor a települési önkormányzatok jóindulatán múlik, hogy egy-egy nemzetiségi intézmény működni tud. Hosszú távú garancia nincs arra, hogy a támogatásokat a jövőben is élvezhetik-e, legyen szó állami, önkormányzati vagy tevékenységhez kötött pályázati pénzekről. Ilyen helyzetben van például a kisebbségi kutatóintézet és a tájház Békéscsabán, az pedig már általános gond, hogy a nemzeüségiek nyelvhasználata, nyelvismerete messze van attól, hogy az átörökítés biztosítva legyen. A fiatalok nem látnak érvényesülést a nemzetiségi létben, marad a máz: sablonos kép a közvéleményben népviseletben éneklőkről, táncolókról, csürdöngölőkről. Ez már a kisebbségeknek is terhes, más színtéren is jelen akarnak lenni, de közülük szinte csak a humán értelmiség egy része tud érvényesülni anyanyelvén, s főként az anyaországhoz közeli településeken aknázhatják ki nyelvtudásukat a gazdasági életben. Az egyén szintjén azért a nemzetiségi létnek egy előnye bizonyosan van: gazdagabbak egy másik nyelv, egy másik kultúra ismeretével. Bush baseballpályája George W. Bush elnökként is hódol Amerika kedvenc sportjának: baseballpályát építtet Fehér Házi rezidenciája kertjében. Biü Clinton hivatali ideje alatt is figyelt egészségére, ezért speciális futóösvényt alakíttatott ki magának a Fehér Ház kertjében. Elvégre az Amerika Egyesült Államok elnöke mégsem mutatkozhatott a világ előtt zsírpárnáktól vastag hassal és megereszkedett tokával. Bush most megpróbál túltenni elődjén: ő egy baseballpályát építtet az elnöki székhely kertjében. A politikus ezt akkor jelentette be, amikor találkozott Amerika 40 legjobb baseballjátékosával. Á sportlétesítményt fából készült tribünök veszik majd körül, ahol az „elnök emberei” szurkolhatnak kedvenc csapataiknak. Ám Clintonnal ellentétben Bush nem azért hozza létre a baseballpályát, hogy Amerika első számú politikusának megjelenése minél tökéletesebb legyen: maga az elnök nem akar baseballozni a zöld gyepen. A terv az, hogy havonta egyszer 5-8 év közötti fiúcskákból álló csapatok mérkőznek egymással, akiket a kormánytagok látnak majd el szakmai tanácsokkal, vagy legalábbis szurkolnak a rájuk bízott csemetéknek. Bush egyébként gyermekkora óta fanatikus baseballrajongó, és üzletemberként is megállja a helyét a sportéletben. 1989-ben ugyanis mindössze 600 ezer dollárért vásárolta meg a Texas Rangers csapatát, 9 évvel később pedig már 15 millió dollárért vált meg a sikeres gárdától. ifarkasi i' f i 4