Tolnai Népújság, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-12 / 36. szám
4. oldal - Tolnai Népújság H A Z A I TŰK Ö R 2001. FEBRUÁR 12., HÉTFŐ _______________!____________ So k a szegény ember, a szegény család A gyermekeiket egyedül nevelők és a nyugdíjasok esetében nagy a kockázat Magyarországon sajnos állandó téma a szegénység. Ezen belül is sok szó esik a szegény családban élő gyermekekről. Számos felmérés, tudományos kutatás folyik ebben a kérdéskörben. Az elmúlt években a Társadalomkutató Intézet (Tárki) végzett e tárgyban kutatásokat, így ezen intézet vezérigazgatójával beszélgettünk a témáról. Budapest Mint azt Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója lapunknak elmondta: a gyermekeiket egyedül nevelő szülők, illetve a nyugdíjas korban magukra maradt idősek esetében nagy a szegénység kockázata.- Milyen módon állapítható meg valakiről, hogy szegény ?- Alapvetően két megközelítése van ennek, de mindegyik nemzetközileg elfogadott szempontrendszer. Az egyik, A szegények aránya a lakosságon belül, az átlagjövedelem felét alapul véve (%-ban) ÉVEK AZ ÁTLAGJÖVEDELEM FELE 1995/96 18,3 1997/98 12,8 1999/00 14,6 amikor az egy főre jutó jövedelem alapján húzzák meg a határt, a másik, amikor a fogyasztást veszik alapul. A Tárki a jövedelem alapján számol. A kritikus küszöb meghatározása is tulajdonképpen kétféle módszer alapján történhet: absztrakt módon, amikor a létminimumot veszik tekintetbe, és akinek jövedelme ez alatt van, az szegénynek minősül. A másik változat az úgynevezett relatív küszöbszámot adja meg. Ezt úgy lehet megkapni, hogy az átlagos jövedelem felét veszik alapul, s aki ennél kevesebbel rendelkezik, azt nevezik szegénynek.- Az önök legutóbbi mérései alapján a lakosság hány százaléka tartozott a szegény kategóriába, s mekkora volt a szegény családban élő gyermekek aránya1- 1999-2000-ben a lakosság 14 százaléka az átlagos jövedelem felét sem érte el. 1999-ben a gyermekek 31 százaléka, míg 2000-ben már csak 21 százaléka élt szegény családban, ami jelentős mértékben a támogatási rendszer visszaállításának köszönhető.- Milyen kategóriákban gyakori a szegénységi- Az iskolázottság jelentős szerepet játszik. Minél magasabb iskolai végzettségű rétegről beszélünk, annál alacsonyabb a szegények aránya. Nagy az elszegényedés veszélye a gyermeküket vagy gyermekeiket egyedül nevelő szülők esetében, illetve az időskorban maAz utóbbi években a gyermekszegénység jelentősen csökkent gukra maradottaknál. És egy riasztó adatot is mondok: a cigány származásúaknái hétszer magasabb a szegénységi ráta, mint a lakosság többi részében. Ezen mindenképpen változtatni kell.-Sa területi megosztás? FOTÓ: EUROPRESS- Meglehetősen kedvezőtlen a kép Északkelet-Magyarországon, az észak- és közép-alföldi régióban, valamint a Dunántúl déli részén. Jobb a helyzet a fővárosban és a Dunántúl északi részén. ______________________ SZALÓKY ESZTER Közös célpont a középosztály A T. Házban már tavasz van Kövér László választmányi beszámolója szerint az ellenzék elveszi az emberek életkedvét. Az MSZP egyik tömörülése „az élet a Fidesz után” témát vitatta meg. Mozgalmas hétvégéjük volt a pártoknak. i iTify idi lli Q9 - ■ i \ \sv Budapest Kövér László, a Fidesz elnöke szerint a kormánynak sikerült megállítani a társadalom kettészakadásának folyamatát, és van esély arra, hogy az egyre erősödő középosztállyal háromosztatú polgári társadalom jöjjön létre. • A pártelnök a Fidesz országos választmányának szombati ülésén kifogásolta, hogy a kormány az MSZP-SZDSZ meghatározta ellenzéktől semmilyen segítséget nem kapott. Arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy ne vegyék el a magyar társadalom kibontakozó életkedvét, valamint hagyják abba az ás- kálódást külföldön a kormány ellen. A testület a Fidesz következő tisztújító kongresszusát május 5-ére, illetve 6-ára hívta össze. Az MSZP-nek olyan önálló politikát kell folytatnia-," - amelynek célja a rendszerváltás befejezése, a demokrácia kiterjesztése, a középosztály kiszélesítése, és egy új társadalmi közélet megteremtése - mondta Vitányi Iván elnök, az MSZP Társulás a szociáldemokrata értékekért elnevezésű platformjának szombati rendezvényén. Az Élet a Fidesz után címmel meghirdetett tanácskozáson úgy értékelte, hogy a rendszerváltás valójában még mindig nem fejeződött be, a magyar társadalom egyfajta felemás állapotban, „demokra- túrában” él, amelyben vannak demokratikus jogok, de nem érvé- nyesülnek teljes mértékben. ■ Alkotmánymódosító kérdésekről is döntenie kell a magyar parlamentnek a ma kezdődő tavaszi ülésszakon, miközben az igazságügyi tárca hozzákezdett az új alaptörvény kidolgozásához. A tervek szerint először a megszokott háromhetes ciklusban dolgoznak a képviselők, de a június 12-ére tervezett zárás előtt hetente találkoznak majd. Budapest Ma délután kettőkor a haláleset miatt megüresedett kisgazdaképviselői helyre igazolják Dögéi Imre mandátumát, és ezzel megkezdődik a plenáris munka is az Országgyűlésben. A bizottságok már a múlt héten üléseztek, és elkezdték több olyan törvénymódosítás tárgyalását, amelyet várhatóan késő tavasszal, a nyár elején fogadhatnak el. Mindjárt ma délután alkotmánymódosító javaslatról kell véleményt mondaniuk a kormánypárti és ellenzéki honatyáknak, hiszen a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar összevonásáról szóló terv általános vitáját fejezik be. Korábban erről a kérdésről megszületett a hatpárti egyetértés, tehát a kritikai megjegyzések ellenére várhatóan az összevonás tényét támogató felszólalások hangzanak majd el. • A februári és márciusi plenáris üléseken alig kerül sor határozatok meghozatalára, a zárószavazásokat április végétől tartják. A héten is lesznek döntésre váró ügyek, de kizárólag nemzetközi szerződéseket, egyezményeket fogadnak el a képviselők - várhatóan nagy többséggel. Ezen a héten még a miniszteri bársonyszékben ül Torgyán József, a távozó agrárminiszter, aki február, 15-ével adja át helyét. Utóda a tervek szerint a keddi, szerdai bizottsági meghallgatások után csütörtökön teheti le a hivatali esküt. Pénteken Torgyán doktor visszatér a ’98 előtü képviselői székébe, ahol várhatóan a tőle megszokott stílusban vitázik tovább ellenfeleivel - immár ismét frakcióvetőként. A személyét, családját, pártját és az eddig általa vezetett tárca munkáját ért támadások miatt minden bizonynyal a napirend előtti felszólalások idején továbbra is központi szerep jut a kisgazdaelnöknek. Pénteken a Tisztelt Ház a Magyar Nemzeti Bank munkáját értékelő jelentést tárgyalja, illetve az atomenergia biztonságos fel- használásáról szóló beszámolót hallgatja meg. Vége a Malév-sztrájknak A repülőgép-karbantartók vasárnap este 18.30-tól beszüntetik a sztrájkot, és újra munkába állnak - jelentette be Hegedűs Tibor, a Repülőgép Műszakiak Független Szakszervezetének ügyvivője vasárnap. Budapest Az ügyvivő elmondta, hogy a vasárnap délután két órára összehívott állománygyűlésen a repülőgépek karbantartását végző Aeroplex-dolgozók kétharmados többséggel (600 fő) elfogadták a Malév bérajánlatát, és felhatalmazást adtak a szakszervezetnek az egyezség megkötésére. A Malév Rt. hétfőn déltől folyamatosan újraindítja járatait, miután a repülőgép-karbantartók vasárnap este fél kilenctől felvették a munkát - jelentette be Antal Erzsébet, a Malév Rt. vezérigazgatója vasárnap. Mint mondta, várhatóan keddre helyreáll a légitársaság menetrendje. Hegedűs Tibor elismerte, hogy az elfogadott bérajánlat, ami a dolgozók 7 plusz 2 százalékos bérnövekedésére vonatkozik, nem több, mint a Malév sztrájkot megelőző javaslata. Ugyanakkor ígéretet kaptak arra, hogy további hangárokat építhetnek. Az ügyvivő nem titkolta, hogy az Aeroplex dolgozói közül többen csalódtak a megegyezésben. A szakszervezet azonban felmérte, hogy tekintettel a Malév veszteségeire, a béremelési követeléseket nem lehet túlfeszíteni, mivel ez jelentősen veszélyeztetné a munkahelyeket is. KISGAZDAGYÜLÉS. A Fejér megyei kisgazdák arra kérik a miniszterelnököt, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban (FVM) tárják fel a Torgyán-korszak szakmai és pénzügyi tevékenységét - közölte Cseh Sándor, a Kisgazdaszövetség Pártjának elnöke szombaton. Tájékoztatása szerint saját tagságuk és az FKGP- ben lévő Fejér megyei kisgazdák egyaránt részt vettek azon a szombati székesfehérvári gyűlésen, amelyen közös állásfoglalást fogadtak el. Hozzátette: indítványozzák Orbán Viktornak, hogy csak képzett szakembert nevezzen ki az FVM élére. ROMA ÚT. A Roma Polgári Tömörülés (RPT) programot dolgozott ki a romák felzárkóztatására, s ebben újszerűén közelíti meg a romaügyet - hangzott el a Roma út 2000 konferencia után szombaton. Makai István, az RPT elnöke hangsúlyozta, hogy mindezekhez szükséges a roma oldal tevékeny szerepvállalása, tisztességes, hiteles és bizalmon alapuló párbeszéde a többségi társadalommal. KISEBBSÉGI FÓRUM. A Magyarországon élő és hivatalosan elismert kisebbségek ifjúsági szervezetei szombaton aláírták a Magyarországi Kisebbségek Ifjúsági Fóruma alapító okiratát. A budapesti rendezvényen megjelent Kaltenbach Jenő, az emberi jogok országgyűlési biztosa és Szabó László, az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára. ÜGYÉSZSÉGI REFORM. A magyar ügyészség már most európai szintű, de Magyarország várható 2003-as uniós csatlakozásának idejére az ügyészi szervezet a reform és a folyamatos képzési program eredményeként minden tekintetben képes lesz megnövekvő feladatainak ellátására - jelentette ki Polt Péter szombaton Debrecenben. KEVESEBB KÉPVISELŐ. A Fidelitas Országos Tanácsa szerint már a következő parlamenti ciklustól 100 fővel csökkenteni kell az Országgyűlés létszámát, mert 386 képviselővel nem működik hatékonyan a törvényhozás - közölte Gyürk András, a szervezet elnöke , a Fidesz parlamenti képviselője az országos tanács ülése után. ÚJ SZERVEZET. A balatoni régióért való egységes fellépés érdekében balatoni civil tanács létrehozását határozták el a tóparti civil szervezetek képviselői a szombati balatonfüredi tanácskozásukon. Az összejövetelen Veszprém, Zala és Somogy megye 62 egyesületének képviselője vett részt. Az új balatoni szervezet megalakulása heteken belül várható. ■ A Szonda Ipsos januári felmérése szerint a parlamenti pártok népszerűségi versenyében nem állt be fordulat. Országos szinten továbbra is vezet a Magyar Szocialista Párt, bár előnye valamelyest csökkent. Nyugat- Magyarországon a Fidesznek jelentősen javultak, az MSZP-nek pedig gyengültek a népszerűségi mutatói, az erőviszonyok itt kiegyenlítettek. Az MSZP 25 százalékos és a Fidesz 19 százalékos országos szimpátiaindexe, vagyis a szocialisták 6 százalékos előnye megfelel az elmúlt fél év átlagának. A Dunántúlon azonban a Fidesz 23 százalékos és az MSZP 21 százalékos támogatottsága - a statisztikai hibahatárt is figyelembe véve - holtversenyként értékelhető. A többi párt sorrendje a nyugati megyékben a következőképen alakult: Magyar Demokrata Fórum 4 százalék, majd az összes többi párt 2-2 százalék. Feltűnő jelenség: országosan a megkérdezettek 42 százaléka, a Dunántúlon 43 százaléka úgy nyilatkozott, hogy pártMSZP-Fidesz: kiegyenlített erőviszonyok A pártok helyzete a nyugati országrészben januárban választásában bizonytalan, vagy egy most vasárnap tartandó szavazásra el sem menne. 60 50 40 30 20 10 O Fidesz- MSZP FKGP SZDSZ MIÉP MDF egyéb bizonvMPP párt tálán, nem szavazna hogy a Fidesz most jóval kevésbé ellenszenves, mint egy hónappal ezelőtt. December óta harmadára csökkent a Fideszt az ellenszenves pártok körébe sorolók aránya, s ez nem csupán dunántúli jelenség, e téren országos szinten is hasonló folyamatok érzékelhetők. Ugyanakkor egy hónap alatt másfélszeresére (országosan 31, a nyugati országrészben 34 százalékra) duzzadt azoknak az aránya, akik most semmiképpen sem szavaznának a Független Kisgazdapártra. EUROPRESS A kérdezés ideje: 2001. január 15-25. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden felnőtt, állandó nyugat-magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 338 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonosnak tekinthető. Nyugat-Magyarországon a biztos szavazatok legnagyobb hányadát (43 százalékát) is a Fidesz vinné el, míg az MSZP itt 36 százalék körüli eredményt érne el. A vezető kormánypárt kedvező dunántú li pozícióit jól alátámasztja az a tény is