Tolnai Népújság, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-12 / 36. szám

I 2001. FEBRUÁR 12., HÉTFŐ VILÁG TÜKÖR Tolnai Népújság - 5. oldal Saront nem kötik a békejavaslatok Izraeli értékelések szerint a palesztinok az erőszak mellett döntöttek A távozó izraeli kormány vasárnap hivatalosan elévültnek nyilvánította a palesztinokkal nemrég megtárgyalt amerikai békejavaslatokat. Jeruzsálem Az izraeli közszolgálati rádió szerint a mi­niszterek egyhangúlag szavazták meg Ehud Barak leköszönő kormányfő nyilatkozatát, amely szerint a Bili Clinton volt amerikai elnök által tett és januárban az egyiptomi Tábában folytatott tárgyalásokon megvita­tott békejavaslatok „elévültek, és nem kötik a következő kormányt”. Ezt a kabinetet Ariel Sáron, az izraeli jobboldal kedden miniszterelnökké választott vezére alakítja majd meg. Barak levélben közölte Jasszer Arafat palesztin elnökkel a döntést, amelyet azzal indokolt, hogy „a palesztin fél az erőszak mellett döntött”. Barak hasonló üzenetet küldött az Európai Unió elnökségét ellátó Svédország kormányfőjének, Göran Perssonnak is. A washingtoni külügymi­nisztérium már korábban rámutatott, hogy a Clinton által az izraeli-palesztin béke­megállapodásra tett javaslatok már nem tükrözik többé az amerikai álláspontot. Ariel Sáron vasárnap ismét tárgyalt Ehud Barak távozó kormányfővel hivatala átadásáról, és a nemzeti egységkormány megalakításának lehetőségéről. Sáron párt­ja, a jobboldali Likud tárgyalőcsapata szin­tén eszmecserék folytatására készült Barak Izraeli Munkapártjának képviselőivel. Jasszer Arafat palesztin elnök kijelentette: meg kell adni az esélyt Saronnak annak bizonyítására, hogy most, Izrael új vezető­jeként békét akar-e. „Aszerint fogjuk meg­ítélni őt, hogy milyen politikát folytat Hasszán Mohammed Műszálam kétségbeesve hallgatja a halálos ítéletet miniszterelnökként, és kivel alakít kor­mányt” - mondta régi ellenfeléről Arafat. Vasárnap távvezérlésű pokolgép robbant egy izraeli katonákat szállító teherautónál a gázai Kfar Darom zsidó település közelé­ben, de senki sem sérült meg. Az izraeli katonák leállították a palesztinok közleke­dését a Gáza-övezet északi és déli részét összekötő főúton. Palesztin katonai bíróság a ciszjordániai Hebronban halálra ítélt egy palesztin biz­tonsági tisztet vasárnap, amiért - a vád sze­rint - évek óta együttműködött Izraellel. A FOTÓ: EUROPRESS/EPA palesztin nemzeti biztonsági szolgálat 53 éves századosa 1994 óta volt az izrae­liek ügynöke. Állítólag három ízben foga­dott el pénzt az együttműködésért. A palesztin közigazgatás megalakulása óta januárban történt meg első ízben, hogy kivégeztek két palesztin kollaboránst. Fel­dühödött palesztin tömegek az utóbbi hó­napokban már több feltételezett izraeli ügynököt meglincseltek. Emberi jogvédő szervezetek tiltakoztak a Palesztin Ható­ságnál az Izrael által beszervezett paleszti- nok kivégzése miatt. __________________■ Sz erelés az űrben Az Atlantis űrrepülőgép személyzete hatórás munkával a Nemzetközi Űrállomáshoz csa­tolta a Destiny részegységet. A 9,2 méter hosszú, 4,3 méter átmérőjű henger az űrállo­más hat kutatólaboratóriumának egyike, s egyben 13 nagy teljesítményű számítógépével az állomás munkájának vezérlő és ellenőrző központja lesz. Megsértették a hústilalmat Az Európai Bizottság egészségügyért felelős tagja, David Byrne követeli, hogy vonják visz- sza az exportengedélyt azoktól a német húscé­gektől, amelyek megsértik a szivacsos agysor­vadás (BSE) izolálását szolgáló higiéniai szabá­lyokat. Betiltott gerincvelőt találtak ugyanis nemrég egy Nagy-Britanniába és Írországba exportált német marhahússzállítmányban. Hírek röviden Hajóbaleset Hawaiinál Az amerikai parti őrség még legalább két napig szándékozik kutatni a kilenc eltűnt személy után, akik a Hawaii-szigetek közelében szom­bat éjszaka elsüllyedt japán halászhajón tartóz­kodtak. A japán vízi járművet egy felmerülést gyakorló amerikai atom-tengeralattjáró repítet­te a hullámsírba. A vizsgálat idejére a Gree- neville tengeralattjáró kapitányát, a 41 éves Scott Waddle-t felfüggesztették beosztásából. Indiában reng a föld Pánikot okozott vasárnap kora reggel az India északkeleti részét és a szomszédos Bangla­desi megrázó közepes, a Richter-skálán mért 4,2-es erejű földmozgás. Az indiai Meghálaja állam fővárosában, Silaungban és több más településen a rendőrség közlése szerint az emberek ijedtségükben kirohantak az utcára. Tragikus buszbalesetek Elaludt vezetés közben egy buszsofőr Spanyol- országban vasárnap a Madridtól északnyugat­ra fekvő Avila közelében: járműve az országúi­ról az árokba zuhant; heten meghaltak. Egy másik közúti balesetben Barcelona mellett egy spanyol turistabusz ütközött egy teherautóval, amely valószínűleg nagy sebességgel haladt át egy hídon, ahonnan az alatta levő országúira zuhant. Az autóbusz vezetője meghalt, 18 utas és a teherautó vezetője megsérült. Közös magyar-lengyel mise Paskai László bíboros, prímás és Józef Glemp lengyel bíboros, prímás a magyar millennium tiszteletére vasárnap délelőtt koncelebrációs szentmisét mutatott be a varsói Szent Kereszt templomban. ______ _________ ■ El et a Kárpát-medencében Megvalósult az eddigi legnagyobb külföldi tőkebefektetés Pozsony A szlovák főváros vendége volt szombaton Orbán Vik­tor miniszterelnök, aki kol­légájával, Mikulás Dzurindával díszvendég­ként részt vett a legnagyobb szlovákiai olajfinomító, a Slovnaft a.s. és a Mól Rt. között létrejött megállapo­dás alkalmából rendezett ünnepségen. A két olajipari részvénytársaság tavaly márciusban állapodott meg arról, hogy a Mól Rt. 36,2 százalékos részesedést vásárol a Slovnafttól, miáltal annak straté­giai partnerévé válik. Időközben a szlovák versenyhivatal is áldá­sát adta a tranzakcióra, így a Mól Rt. a vezető szlovákiai olajipari társaság legnagyobb részvénye­Státnstörvény Balatonalmádi A státustörvény, a közigazgatás reformja, a népszámlálás és az iskolai beiratkozás - ezek a té­mák szerepeltek a CSEMADOK Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség munkaértekezletén Balatonal­mádiban. Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke sévé lépett elő. Ezzel a magyar gazdaság eddigi legnagyobb kül­földi tőkebefektetése valósult meg. A Mól Rt. második lépés­ben további Slovnaft-részvények megvásárlását tervezi. A tavaly decemberben végér­vényesen tető alá került ügylet al­kalmából a Mól Rt. és a Slovnaft szombaton este a pozsonyi Szlo­vák Nemzeti Színházban magyar és szlovák előadóművészek rész­vételével operagálát rendezett. Ezt az alkalmat felhasználva Or­bán Viktor rövid megbeszélést tartott Mikulás Dzurindával. Megállapodtak arról, hogy a szlo­vák miniszterelnök április 4-én hivatalos látogatást tesz Buda­pesten. A két kormányfő a tervek szerint az Esztergom és Párkány között újjáépülő Mária Valéria- hídon folyó munkák helyszínére is ellátogat majd. az év közepén szerint a hazai közvélemény többsége egyetért a státustör- vénnyel. A jogszabályt a jelek szerint február végén, március elején a kormány jóváhagyja, majd áprilisban tárgyalja a parla­ment. Minden remény megvan arra, hogy az első félévben el is fogadja azt. így 2002 januárjában hatályba lép az új törvény, amelynek költségvetési kihatása 5-6 milliárd forint. Tiltakozás a kisebbségi nyelvhasználat ellen Bukarest A Nagy-Románia Párt elnöke többlépcsős tiltakozási akciót szervez a magyar nyelv haszná­lata ellen a közigazgatásban. Comeliu Vadim Tudor közölte, hogy bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, ha az anyanyelvhasználatot lehetővé tevő közigazgatási törvényt a je­lenlegi formájában szavazza meg a parlament két házának egyez­tető bizottsága - jelenti romániai tudósítónk, Simon Hunor. Ha a törvényt Ion Iliescu elnök kihirdeti, akkor a Nagy-Románia Párt aláírásgyűjtésbe kezd az ál­lamfő elmozdításáért. A Corneliu Vadim Tudor által vezetett tömö­rülés ugyanakkor még a jövő hé­ten egyszerű bizalmatlansági in­dítványt terjeszt a szenátus elé a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartájával kapcsolat­ban. A pártelnök ebben azt kifo­gásolja, hogy a kormányzó Tár­sadalmi Demokrácia Pártja vala­mint az RMDSZ erre a dokumen­tumra hivatkozik a közigazgatási törvény elfogadtatásánál, jóllehet a chartát a román parlament még A romániai Közalkalmazottak Országos Szakszervezete nevé­ben Valeriu Suciu általános sztrájkot helyezett kilátásba, amennyiben életbe léptetik a he­lyi közigazgatási törvényt. Beje­lentette: a szakszervezet vezető­sége felhívással fordult minden közalkalmazotthoz, hogy támo­gassa a vezetőség álláspontját. Amennyiben a minisztérium nem tesz eleget követelésüknek, más szervek támogatását is igénybe fogják venni. Suciu elmondta, hogy két hét­tel ezelőtt tiltakozó levelet juttat­tak el Octav Cozmanca közigaz­gatási miniszterhez, ellenezve az új törvény bizonyos előírásait, érdemleges választ azonban még nem kaptak. Márpedig - a szak- szervezeti vezető szerint - a tör­vény a román köztisztviselők emberi jogait sérti elsősorban Kovászna, Hargita és Maros me­gyében. A köztisztviselők kiszol­gáltatottá válnak, és a szakma a „politizálás áldozata lesz”. Korább információk szerint Gheorghe Funar kolozsvári pol­gármester nagyszabású tiltakozó népgyűlés szervezését kezdemé­nyezte a városban. Elmondta: a megmozdulásra, amelyre február 17-én vagy 18-án délben kerül sor, meghívta Ion Iliescu államel­nököt, Adrian Nastase kormány­főt, az RTDP elnökét, Nicolae Vacaroiut, a szenátus elnökét, Valér Domeanut, a képviselőház elnökét, illetve Octav Cozmanca közigazgatási minisztert. _____■ Ma ta Halitól James Bondig Hírszerzőmúzeum épül Washingtonban - Az életből merített a sikeres kémregényíró J ames Bond tartós bál­ványnak bizonyult. Nem csoda: ellenállha­tatlanul jóképű; dagadó iz­mai mögött érző szív dobog; pénze, mint a pelyva; autói a legszebbek és a leggyor­sabbak; méregdrága hotelek­ben száll meg; exkluzív kok­télokat iszik; csak meseszép hölgyekkel bújik ágyba. Washington - London Az életben azonban kevésbé ele­gáns és sokkal veszélyesebb a ké­mek élete. Különösen az volt a hi­degháború legkeményebb évtize­deiben. Egy clevelandi cég, a Malrite Company most tőkét gyűjt ahhoz, hogy pontosan egy esztendő múlva, 2002 februárjá­ban megnyithassa a földkerekség első kémmúzeumát. Az előké­születek lázasan folynak. A kez­deményezők találkozóra hívták össze az FBI, a CIA, és ami a leg­izgalmasabb, a KGB egykori sztárügynökeit. A múzeum jó pénzt ajánl a pa­pírra vetett élményekért, vala­mint elsősorban a relikviákért, beleértve a különböző nemzeti­ségű kémfilmek tárgyait. Külön tablók foglalkoznak nevezetes személyiségek - például a legen­dás Mata Hari - anyagával, vagy a nálunk kevésbé ismert amerikai kémnővel, Julia Childdal, aki a második világháború idején gyűj­tött értékes katonai információ­kat az akkori Ceylon szigetén [ma Srí Lanka), és elsősorban a lángoló Kínában. Harold Keith történész, a kém­kedés históriájának tudós szakér­tője örömmel bocsátotta a múze­um rendelkezésére nem kevesebb mint hatezer tárgyból álló gyűjte­ményét. Az intézmény legértéke­sebb darabja az a híres Enigma nevű különleges desifrírozó masi­na, amelynek segítségével az an­golszászok megfejtették a néme­tek titkos üzenetváltásait. Kiállítják az egykori öngyújtók­ba és hasonló apróságokba épített minikamerákat. Megcsinálják a híres berlini alagút mását: itt hú­zódott az a kábelköteg, amellyel lehallgatták a Stasi és a KGB be­szélgetéseit. A múzeum építése előzetes becslések szerint 29 millió dollár­ba kerül. A cég azt reméli, a költ­ség gyorsan megtérül. Már az első évben félmillió fizető látogatóra számítanak. Tulajdonképpen ide, ebbe a múzeumba kívánkozik John Le Carré is, aki a világ legsikeresebb kémregényírója. Azon kevesek közé tartozik, akik ritkán szólal­nak meg a nyilvánosság előtt, mert ha valami mondanivalója van, inkább megírja. Most mégis nyilatkozott az életéről a BBC- nek, s kiderült: a 69 éves szerző saját tapasztalatai alapján formáz­ta meg könyvei történetét, meg­annyi figuráját, köztük a mindent zseniálisan megoldó nagyfőnö­köt, George Smileyt. Az író eredeti neve David Cornwell, és meglehetősen fiata­lon kezdte kettős életét. A külvi­lág előtt elegáns diplomataként élt és dolgozott - közben pedig le­merült egy izgalmas-veszélyes vi­lágba: kockáztatott, idegen házak­ba tört be, szimatolt. Hivatalos karrierje 1951-ben a svájci fővárosban, Bernben kez­dődött: a 19 esztendős fiatalem­ber itt tanult német irodalmat. És itt kereste meg őt a brit titkos- szolgálat elhárítása, az MI5, majd a hírszerzés, az MI6. A fia­talember hajlott a kalandra. Ta­nulmányai végeztével előbb Bernben, majd Hamburgban tel­jesített szolgálatot.- Mit bízhattak egy kezdő spi- onra? - tette föl a kérdést a BBC riportere. A válasz természetesen több volt mint szerény: kezdet­ben természetesen viszonylag jelentéktelen feladatokkal látták el. De ő a világ legnagyobb kémjének érezte magát, egy megtestesült férfi Mata Halinak. Amikor 1961 augusztusában Walter Ulbricht felépítette a berli­ni falat, Cprnwellt a kettéosztott városba vezényelték. Az volt a fel­adata, hogy figyeljen, jelentsen, és szervezze meg az angolok szá­mára fontos keletnémet állampol­gárok esetleges átszökését. Erről a kívül-belül vibráló világ­ról írta meg A kém, aki a hidegről jött című átütő sikerű könyvét. Legújabb könyve pedig, „A titok­zatos kertész”, amely voltakép­pen egy kém önéletrajza, az, amely a valóságnak megfelel, s az, ahogy ügynökként legendákat szőtt az életéről. HARMAT ENDRE I A

Next

/
Thumbnails
Contents