Tolnai Népújság, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-30 / 280. szám
2. oldal - Tolnai Népújság KÖR KÉP 2000. November 30., csütörtök Athén az Unió bővítésének híve Elhárultak az akadályok a magyar-görög együttműködés fejlődése elől Magyarország közelgő EU-tagsága, a magyar gazdaság jó teljesítménye, a Jugoszláviában bekövetkezett pozitív folyamatok, valamint Athén és Budapest közös erőfeszítései egyaránt kedveznek a.magyar-görög gazdasági kapcsolatok fejlesztésének - hangzott el a két miniszterelnök szerdai megbeszélését követően. Budapest Kosztasz Szimitisz görög kormányfő Orbán Viktor miniszterelnök meghívására kedden érkezett kétnapos hivatalos látogatásra a magyar fővárosba. „Görögország mindig híve volt az Európai Unió bővítésének, ezért különösen érdekelt a decemberi nizzai uniós csúcsértekezlet sikerében, hiszen ez biztosíthatja a folyamat lendületét” - nyilatkozta megérkezését követően Kosztasz Szimitisz. A görög kormányfő hangsúlyozta, hogy álláspontja szerint a magyar-görög gazdasági kapcsolatok a ’80-as évek előtti magas szintet is meghaladhatják. Utalt arra, hogy akkortájt magyar gépek dolgoztak a pireuszi kikötőben, s magyar buszok közlekedtek Athénban. A görög kormányfő elmondta: a tavaly decemberi helsinki EU- csúcson kimondták, hogy nincsenek politikai előfeltételek Ciprus uniós csatlakozása előtt. Orbán Viktor kiemelte: a kétoldalú gazdasági kapcsolatok számára az elmúlt években komoly gondot jelentett, hogy a jugoszláviai tranzit lehetetlenné vált. Kitért arra, hogy a kedvező jugoszláviai változások új perspektívát nyírnak Budapest és Athén együttműködése számára is, amit a magyar kormány ki kíván aknázni. Orbán jelezte, hogy kormánya támogatja a Magyarországra érkező görög befektetőket. Kosztasz Szimitiszt délután fogadta Mádl Ferenc köztársasági elnök. _______________■ K osztasz Szimitisz szerint a '80-as évek szintjét is meghaladhatják a gazdasági kapcsolatok FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE HÍREK röviden Szövetségben a NATO-val Hazánk nem sziget, hanem egy biztonságos térség biztonságos országa kíván lenni - jelentette ki a magyar külügyminiszter. Martonyi János a Szövetségben a NATO-val című konferencián elmondta: az elérendő célhoz erőteljes regionális politika szükséges. Alexander Vershbow amerikai NATO-nagykö- vet szerint talán Szlovákia, Szlovénia és Románia számíthat arra, hogy a bővítés következő körében csatlakozhat a észak-atlanti védelmi szervezethez. Bukaresti kérdőjelek A Romániai Magyar Demokrata Szövetség véleménye szerint minden felelős romániai politikai erőnek össze kell fognia azért, hogy a szélsőséges nacionalizmust visszaszorítsák Romániában. Az RMDSZ vezetői a közeli napokban konzultációkat folytatnak a területi szervezetekkel és a magyar közösség tagjaival arról, hogy támogassák-e a választásokon győztes Ion Iliescu pártját a kisebbségi kormány megalakításában. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Takács Csaba kijelentette: Iliescuék javaslatában kevés jel mutat az együttműködés lehetőségére. Hírügynökségi jelentések szerint a Nagy Románia Párt vezetője, George Funar felajánlotta Iliescuéknak: kössenek vele koalíciót, de cserébe követeli, hogy állítsák fel a Románellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottságot, és „adják az igazságszolgáltatás kezére az RMDSZ vezetőit”. Moszkva elutasítja az ajánlásokat Orosz külügyi álláspont szerint nincs kötelező érvénye az összeurópai szervezet ajánlásainak. A bécsi nyilatkozatba ugyanis olyan következtetések is bekerültek, amelyek „nem felelnek meg a tényeknek, s nem tükrözik árnyaltan a tagországok véleményét”. Az EBESZ miniszteri értekezletén a napokban több bírálat is érte Moszkvát Csecsenföld és Moldova ügyében. Kártérítés kínaiaknak Egy japán vállalatcsoport hajlandó kártérítést fizetni a második világháborúban nála dolgoztatott csaknem ezer kínai kényszermunkásnak. Eddig a japán cégek úgy vélekedtek, hogy az 1945 utáni békeszerződések lezárták ezeket az ügyeket. ______■ E mberségből vér, vérből élet Többszörös véradókat, szervezőket köszöntöttek Véradó napi ünnepséget tartott tegnap a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete Szekszárdon. A megemlékezésen - többek mellett - részt vett dr. Révész Bendegúz, az Országos Vérellátó Szolgálat (ÓVSZ) gazdasági főigazgató-helyettese, Kamarás József, a Magyar Vöröskereszt gazdasági vezetője és dr. Pál Mária, az ÓVSZ pécsi vezetője. Szekszárd Az ünnepség nyitányaként a dr. Kelemen Endre Középiskola diákjai adtak műsort. Az idei véradó napnak különös a jelentősége: fél évszázada alakult meg a szervezett önkéntes véradó mozgalom Magyarországon. Az 50 éves jubileum alkalmából az Országos Vérellátó Szolgálat emlékérmet adott ki, melynek arany fokozatát dr. Kolumbusz László, a megyei véradó állomás volt vezetője kapta Budapesten, a központi ünnepségen. A tegnapi rendezvény meghívottjait Martin János, a megyei Vöröskereszt titkára üdvözölte, a köszöntőt dr. Liszácz Mária, az ÓVSZ Szekszárdi Területi Szolgálatának vezetője mondta. A főorvos asszony szólt az 50 éves magyar, ezen belül a Tolna megyében 1953-ban megalakult véradó mozgalomról. Ezt követően kitüntetéseket adtak át a véradás szervezésben élenjáróknak és sokszoros véradóknak. Arany plakettet dr.Ótós Miklós főorvos, a Arany plakett dr. Ótós Miklósnak Arany plakettet kapott kiváló véradó szervező munkájáért dr. Ótós Miklós főorvos, a PA Rt. üzemorvosa. A főorvos elkötelezettje a véradó mozgalomnak, 16 évig dolgozott a szekszárdi kórház véradóállomásán, innen került a paksi atomerőmű üzemorvosi szolgálatához. A főorvos itt is hű maradt önmagához, továbbra is változatlan intenzitással szervezte és szervezi a véradásokat, sőt maga is rendszeres és többszörös véradó. Véradókat, szervezőket ünnepeltek PA. Rt üzemorvosa vett át dr. Révész Bendegúz- tól kiváló véradás szervező munkájáért. Az emlékplakett bronz változatát tízen kapták, köztük dr. Liszácz Mária és dr. Fata Mária főorvosok. Rajtuk kívül kitüntetést és jutalmat kaptak azok az önkéntes véradók, akik több mint ötvenszer adtak vért, százszoros véradóként a dunaföldvári Tarafás Tibor, kilencvenszeres véradóként Moratti Károly Tengelic-Szőlőhegy, nyolcvanszoros véradóként pedig Molnár József. A tolnai Keller Márton eddig 60 alkalommal adott vért. A lakatosként dolgozó, 43 éves férfi a szocialista brigád mozgalom keretében adott először vért, azóta évente négyszer teszi meg ugyanezt. Mivel vércsoportja nulla RH pozitív, ezért az ő vérét elvüeg bárki megkaphatja. Mint mondta, arra még nem gondolt, hogy ki kaphatja a vérét, de azzal tisztában van, hogy műtétekhez, vérkészítményekhez használják fel. Az ünnepségen részt vevőket állófogadáson látta vendégül a Vöröskereszt. F. KOVÁTS Járőrök a szerb-koszovói határon Rövid időre őrizetbe vették a volt albán államfőt A koszovói amerikai békefenntartók sűrűn járőröznek, hogy megakadályozzák az albán lázadók behatolását a szerbiai Presevo-völgybe, ahol a minap a lázadók megöltek három szerb rendőrt - közölte a Pentagon szóvivője. Balkán Kenneth Bacon kijelentette: az amerikai védelmi minisztérium megnyugtatónak tartja, hogy a szerb és az albán fél tűzszünetet tart, és hogy Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő is a békés válságmegoldásra szólította fel őket. Washington arra buzdítja Belgrá- dot, hogy az albánokkal próbáljanak békés megoldást találni a fegyveres konfliktusra. Bacon elmondta, Szerbia délkeleti részén, a koszovói határhoz közeli Presevo-völgyben „sokkal nyugodtabb a helyzet, mint néhány nappal ezelőtt, amikor albán fegyveresek átjutottak a határon, és a völgyben rátámadtak a szerb rendőrjárőrre. A délszerbiai tartomány határa mentén járőröző amerikai katonák számát nem növelték, de gyakrabban ellenőrzik a területet mind a földön, mind a levegőből, és igyekeznek nagyon éberek lenni. A szóvivő ugyanakkor beszámolt arról, hogy több esetben sikerült megakadályozniuk albán lázadók belépését és fegyverek bejuttatását a völgybe. Rövid időre őrizetbe vették szerda hajnalban Sáli Berishát, Albánia volt államfőjét. A politikust az ellenzéki Albán Demokrata Párt más vezetőivel együtt tartóztatták le. A keddi, öt áldozatot követelő tropojei incidenst követően a hatóságok körülvették a legnagyobb ellenzéki párt tiranai székházát, és mindenkit, aki az épületbe bement vagy onnan kijött, igazoltattak és megmotoztak. Sáli Berishát azért vették őrizetbe, mert nem volt hajlandó megengedni a rendőröknek, hogy átkutassák autóját és az iratait sem mutatta meg nekik. A pártelnököt rövid idő elteltével szabadon engedték. Koszovóban az ENSZ segítségével próbálnak privatizálni A koszovói Vushtrri városkában több száz alkalmazottja van a helyi ruhagyárnak. Igaz, mindössze hetven elavult varrógépen folyhat a termelés, mégsem mondanak fel senkinek. A bérek rendkívül alacsonyak, de közmegegyezés alapján jobbnak tartják, ha váltva, kevesebbért dolgoznak, mintha a munkanélküliek számát növelnék. A háború előtt a tartományban mintegy 250 állami vagy munkás önigazgatású üzem létezett, amelyekből ma legfeljebb száz képes termelni. A berendezések elöregedtek, piacképes árut nem tudnak előállítani, a vezetés szakmai színvonala enyhén szólva nem kielégítő. Amikor a tartományban a KFOR 40 ezer tagú kontingense, valamint további háromezer ENSZ-rendőr próbálja megakadályozni az erőszak újjászületését, a polgári közigazgatás főnöke, a francia Bemard Kouchner doktor, aki korábban a nemzetközi orvosmozgalom nevében tevékenykedett a válságövezetekben, új gazdasági hátteret szeretne teremteni. Arra számítanak, hogy a világszervezet segítségével jövőre megindulhat a privatizáció, s Koszovó megteheti az első lépéseket a piacgazdaság felé. Valószínűleg a trap- cai kombinát lehet az első, amelynek rendbehozatalára átszámítva mintegy négymilliárd forintot költenek, hiszen elvben itt adódik a legtöbb munkalehetőség: „békeidőben” kétezren dolgoztak a falai között. Több európai országból, mindenekelőtt Ausztriából, Svájcból, Németországból már jártak a helyszínen, de egyelőre rendkívül óvatosak. Több mint bizonytalannak látják a tartomány politikai helyzetét. Nehéz előre látni, milyen sors vár a 90-100 ezer ottmaradt szerbre, akik gyakorlatilag önvédelmi körzetekbe húzódtak. Felvetődött az is, hogy tíz év múlva, ha történetesen már nem lesznek ott a világszervezet erői, miként alakul Koszovó sorsa, lesz-e például jogfolytonosságuk a nemzetközi közigazgatás alatt kötött szerződéseknek. Márpedig a jelen helyzetben a koszovói beruházások legfeljebb hosszabb távon lehetnek kifizetődők, tehát az üzletembereknek sem két-három évben, hanem sokkalta hosszabb időben kell gondolkozniuk. Ki tud azonban a távolabbi jövőbe látni? _______________________________________IHÉTII Új szolgáltatások a Westelnél A Westel Mobil Rt-nél idén az SMS forgalom a korábbi évekhez képest a sokszorosára növekedett, és jelenleg egy átlagos munkanapon 1300000 - 1400000 SMS-t küldenek el az ügyfelek a Westel hálózatán. A becslések szerint az elküldött SMS-ek száma 2000-ben jócskán meghaladja a 200 milliót, ami figyelemre méltó. A 777sms web site-nak - amelyen a szolgáltató egy helyen, összegyűjtve kínálja az elsősorban a fiatalabb célcsoportnak szánt játékos szolgáltatásokat - alig tíz nappal a weblap elindítását követően máris napi 30 ezres a látogatottsága. A 'weblap népszerűségéhez minden bizonnyal hozzájárul az is, hogy a 777sms.hu weblappal a Westel a hazai mobilszolgáltatók közül elsőként teremtett lehetőséget arra, hogy az oldalról bárki ingyen küldhessen SMS-t a magyar mobilhálózatokba. A Westel+Press fontosabb híreit SMS-ben is meg lehet rendelni. Gyorsan népszerűvé váltak a W+P infoSMS szolgáltatásai, jelenleg több mint 70 ezer előfizetője van. Naponta 5000-en keresik fel a Westel+Press WAP oldalait és ez a szám dinamikusan növekszik. W+P oldalain kül- és belpolitikai hírek, gazdasági információk, sport, időjárás és sok más színes információs szolgáltatás érhető el a http://wp.hu/index.wml címen. A leglátogatottabb rovatok a budapesti mozi és országos TV- műsor. Mindkét programajánló többféle bontásban érhető el: a filmek között mozi, kezdési időpont és filmcím szerint is válogathatunk, a TV műsorkalauzban pedig az aktuálisan futó műsorok és az esti filmek mellett megtalálható 14 csatorna részletes programja két napra előre is. Az ünnepek közeledtével a Westel ügyfelei immár 5 kontinens 82 szolgáltatójának 178 hálózatán vehetik igénybe a nemzetközi roaming szolgáltatást. Ezzel a Westel ügyfelek Európában 43, Észak-Amerikában 2, Ázsiában 25, Ausztráliában 3 és Afrikában 9 ország területén indíthatnak, illetve fogadhatnak hívásokat saját telefonszámuk használa» * A