Tolnai Népújság, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-30 / 280. szám

| 2000. November 30., csütörtök MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. ól™ Hittan mellett etika Szigorúbb egyházalapítás Határozott szándék, hogy még ebben a választási ciklusban bevezetjük a polgári etika tantárgyat - mondta Semjén Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériumának egy­házi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, aki kedden este a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége tamási szervezetének ven­dége volt. Tamási- A cél, hogy azok a tanulók is megismerjék a klasszikus filo­zófia etikai vonatkozásait, akik semmiképpen nem akarnak hit­tanra járni. Állami nyomást kí­vánunk gyakorolni az önkor­mányzati iskolákra azért, hogy ezt az órát délelőtt lehessen megtartani - mondta a helyettes államtitkár. Hozzátette: ha a di­ákok a hittan és az etika között választhatnak, reményeik sze­rint többen döntenek a hittan mellett. Az egyházalapításról tervezett törvénnyel kapcsolat­ban megismételte: az egyház­alapítás terén ma nem liberaliz­mus, hanem anarchia uralkodik Magyarországon, a mintegy há­romszáz bejegyzett egyház egy része nem vallási, hanem nyíl­tan üzleti tevékenységet folytat, ugyanakkor élvezi az egyházi státusszal járó adó- és vámked­vezményeket. A törvényt, remé­nyei szerint, 2001 tavaszán fo­gadhatja el az Országgyűlés. Az előkészítésről Semjén el­mondta: már eddig is széles kö­rű egyeztetés történt; az összes bejegyzett egyháznak, vallás­szociológusoknak, alkotmány­jogászoknak megküldték a két­harmados többséget igénylő törvény tervezetét, amelyről a napokban hatpárti egyeztetés lesz. A helyettes államtitkár sze­rint több kérdésben konszenzus van: az ellenzéki képviselők fel­tétel nélkül támogatják például, hogy egyházat csak a fővárosi bíróságon lehessen bejegyezni. Bár a törvény nem lesz vissza­menőleges hatályú, a bíróság ügyészségi kezdeményezésre megvizsgálhatná, hogy egy egy­házként bejegyzett társaság val­lási tevékenységet folytat-e, s adott esetben törölheti a bejegy­zést. Semjén kijelentette: biztos benne, hogy lesznek olyan nem vallási tevékenységet folytató csoportok, amelyeket egyház­ként meg fognak szüntetni. T.F. Megfigyelőként a román választáson Az istentisztelethez igazodik a szavazás ritmusa Álba (Fehér) megye fogadta a múlt hét végén Tolna megye al­jegyzőjét a romániai választások alkalmából. Dr. Bartos Geor­gina a nemzetközi megfigyelői csoport tagjaként látogatott szőkébb pátriánk testvérmegyéjébe. Álba megye-Tolna megye- Az utca képe ilyenkor Romániá­ban is ugyanúgy néz ki, mint ha­sonló esetben nálunk, Magyaror­szágon - mondta dr. Bartos Georgi­na. - A falakon óriásplakátok reklá­mozzák a jelölteket, s egyes szemé­lyiségek és nevek ott sem menekül­hetnek meg az átfirkálástól. Az elté­rés a szavazás módjában nyilvánul meg: Romániában a választási bi­zottságok illetékesei pecsétet ütnek regisztráláskor a polgárok személyi igazolványaiba, így akadályozva meg a többszöri voksolás lehetősé­gét. Az is érdekes volt, hogy a köz­vélemény-kutatók csak a minden­kori 21. választópolgárt kérdezhet­ték meg arról, hogy kire adta szava­zatát.- A jogaikkal élő állampolgárok igyekeztek gyorsan, már a reggeli órákban az urnák elé járulni, avagy éppenséggel nem siették el a elöntést?- A szavazás ritmusa Romániá­ban majdhogynem az istentisztele­tekhez igazodik, délelőtt 11 órakor még csak a lakosság egy százaléka járult az urnák elé. De ez nem zavar­ta különösképp a választási bizottsá­gokat: tudták, hogy a kora délutáni istentisztelet előtt, de még inkább után megélénkül majd a forgalom, így is történt.- A választások tisztaságát tekint­ve milyen tapasztalatokat szerzett?- Minden rendben, korrekten zaj­lott, az emberek fegyelmezetten vi­selkedtek, s a szá­mítógépes rend­szer is megbízha­tóan működött.- A magyar la­kosság miként ér­tékelte a két köz- társasági elnökjelölt, Iliescu, illetve Tudor eredményeit?- Először is talán azt emelném ki, hogy a magyarság politikai pártja, az RMDSZ a legutóbbi választások­hoz képest jobban szerepelt, a szö­vetség a korábbihoz képest három vagy négy képviselővel többet tud küldeni a román parlamentbe. Ilies­cut és még inkább Tudort tekintve gondban vannak, de ezzel nincse­nek egyedül: a románok közül is so­kak számára meglepetést jelentett a szélsőjobb ilyen komoly méretű előretörése. -szá­Mondom a magamét MAUTHNER ILONA Ki törődik most ezzel? ]SL tudom, van-e e hazában olyan mezőgazdaságból származó ter­mék, amelynek az előállítása némi pénzt is hoz a termelőnek? Ha sorra vesszük a termékeket, legyen az alma, barack, szőlő, kukorica, búza, mandula, vagy bármi, csak a bosszúság marad velük, de a haszon va­lahol másnál jelentkezik. Az idén hiába drága a kukorica, a búza, a ser­téshús, annak a bevétele nem a termelő zsebébe vándorol. A kukoricá- m, búzára még a vetés idején termeltetési szerződést kellett kömiük a termelőknek, mert csak ennek a birtokában igényelhették a földalapú támogatást. Megkötötték tehát a szerződéseket a felvásárlókkal, a tava­lyi áron. Hiába termett most kevesebb, aminek az a következménye, hogy az árak az egekig emelkednek, a termelő akkor is csak annyit ka­pott a felvásárlótól, amennyi a szerződésében szerepelt. Ki járt tehát jól? Vagy itt van az alma és a többi gyümölcs. Sok termett, ezért tíz forint kö­rüli áron vették át (a legszebbeket is) a termelőktől. A boltokban, zöld­ségeseknél érdekes módon nem tapasztalható ilyen mértékű árcsökke­nés. A körte például 250-300 forint között van. Egyik ismerősöm mesél­te, hogy a dobozos gyümölcslé készítőhöz is beszállította az első osztá­lyú körtéjá, de ott megmosolyogták, csak nem gondolja komolyan, hogy körtéből készítik a körteiét? Sűrítményből, amit külföldről hoznak be - adott felvilágosítást az alkalmazott. És most itt van a mandula. Si­került annyit behozni importból, hogy elárasztották vele az egész orszá­got. Igaz, az amerikai kevésbé ízletes, de 700 forint kilója, áfás áron. (Nekik is csak úgy éri meg több ezer kilométerről ide szállítani, hogy ko­moly állami támogatást kapnak a saját országukban.) Nem sok idő keü hozzá, hogy a teljes hazai mezőgazdaság a padló­ra kerüljön. De hát ki törődik most ezzel? Ki törődik azzal, hogy a né­met sajtot olcsóbban vehetjük meg, mint a hazait, hogy a spanyol bor ám kenterbe veri a magyatt? A vásárló örül, mert a kevéske pénzéből jobban be tud vásárolni. De mi lesz pár év múlva, amikor a tejipar, a húsipar, a zöldség- és gyümölcstermelők, a gabona-feldolgozók mind tönkremennek? A munka nélkül maradt embereknek már senki nem fogja elmagyarázni az okokat. Vegye ki a készét Ön is AZ AXON LEGÚJABB „M" KÖTVÉNYÉNEK KÜLÖNÖSEN KEDVEZŐ KAMATAIBÓL! Jegyezhető: 2000. november 22*től december 14-ig, További információért, kériük, érdeklódiön munkatársunknál VAGY TELEFONON: 56/422-636 Mesés / MILLENNIUMI MEGLEPETÉS AXON „M" KÖTVÉNY A/ I I SO I VI»A IIX 13%. A MÁSODIK I Vili N IIX I I VOSZ-elismerés a legjobbaknak A megye kitüntetettje Amrein Károly A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) az idén is megválasztot­ta „Az év vállalkozóit”. Tolna megyéből Amrein Károly, a Gemenc Volán Rt. vezérigazgatója veszi át a kitüntetést ma délután Budapesten.- Mit jelent önnek ez az elismerés?- Az elmúlt tíz esztendő erőfeszítéseinek ered­ményét látom ebben. Bár személy szerint én ka­pom a kitüntetést, ez az egész kollektíva mun­kájának elismerése. Véleményem szerint egy ve­zetőnek alapvetően jó döntéseket kell hoznia, de mindez nem lenne elegendő, ha egy jó kol­lektíva nem valósítaná meg, tehát a siker közös.- Milyen volt az eltelt tíz esztendő a cég életében? Névjegy: Amrein Károly 1951-ben született Mecseknádasdon Végzettsége: gépészmérnök 1993-tól a Gemenc Volán Rt. vezérigazgatója Nős, három gyermek apja- A Volán Vállalat 1990-91-ben szétbomlott, a teherfuvarozási profilt fel kellett számolni, embe­reket elbocsátani, ez nálunk kö­zel 800 dolgozót érintett, nagyon nehéz feladat volt. Részvénytár­sasággá 1993-ban alakultunk, s mindent megteszünk azért, hogy az utazóközönség semmit ne érzékeljen azokból a kisebb-nagyobb gondokból, amikből azért minden évben kijut. Számos megoldandó fel­adat áll még előttünk, ezek nagy részének meg­oldásához új törvényi szabályozásra van szük­ség, például a finanszírozás kérdésében és na­gyon sürgető lenne a járműpark rekonstrukciója is. Mindehhez azonban a cég tulajdonosa, az ál­lam, közreműködése elengedhetetlen.- Mit tart a legnagyobb eredménynek?- Arra büszkék vagyunk, hogy vagyonvesztés nélkül, s bár szerény eredménnyel, de talpon maradtak a cégeink, s minden nehézség ellenére ellátjuk feladatunkat, reményeink szerint az uta­zóközönség elégedettségére. VDrm MÁRIÁMMÁ Ismét a Titanic discoról A bérlő szerint, „packázik velük” a város önkormányzata SZEKSZÁRD Mint már beszámoltunk róla, hatósági pecsét került a szekszárdi Titanic disco bejáratára. Ez azt jelenti, hogy a szekszárdi önkormányzat határozatot hozott a disco azon­nali bezárásáról. bennünket. Elnézést a kifejezé­sért, de nincs rá jobb szó. Mielőtt a plakátok az utcára kerültek, mi­előtt felkértük volna a zenésze­ket, természetesen megkérdeztük az önkormányzattól, hogy mire számíthatunk. Biztattak bennün­ket, így készültünk a diszkó meg­nyitására is. A bezáráskor megje­lölt feltételeket teljesítettük, a szakhatósági engedélyek (tűzol­tósági, KÖJÁL, zajszintek stb.) mind beszereztük. Ezek mind­egyike jelentős összeget igényel, csak a hangfalak beméréséért kértek a szakemberek 45 ezer fo­rintot. Majd ezt követően döntöt­tek úgy, hogy nem kapjuk meg a működési engedélyt. Pontosab­ban kaptunk engedélyt, de csak este tíz óráig lehetnénk nyitva, ami egyszerűen nevetséges, hi­A szekszárdi önkormányzat dön­téséről és az intézkedésről már beszámoltunk. A bezárást azzal indokolták, hogy az csak arra az időre szól, amíg az üzemeltető a megfelelő működési engedélyt meg nem kapja. Az előzmények­hez az is hozzátartozik, hogy a csatári városrészben felépült ház földszintjén kapott helyet a Titanic disco. (Bár eredetileg me­legkonyhás vendéglátóipari üz­letre kapta a tulajdonos, a Taidimpex Kft. az engedélyét.) A felettük lévő lakásokban élők kezdeményezték a nagy zaj, és a fiatalok viselkedése miatt (a la­kók szintjére jártak fel szerelmi életet élni, és „könnyíteni magu­kon”) a diszkó nyitva tartásának korlátozását, vagy bezá­rását. A Taidimpex Kft, mint a diszkó tulajdo­nosa ez év őszén a he­lyiség üzemeltetését bérbe adta egy szegedi vállalkozónak, a Titanic Club Vendéglátóipari és Szolgáltató Bt-nek, melynek vezetője Haj­dú Zoltán. Ezúttal az ő véleményét kérdeztük a történtekről:- Hihetetlenül nagy az erkölcsi és az anyagi kárunk, melyet a szek­szárdi önkormányzat okozott. Harmadik hó­napja, hogy „szívatnak” szén egy diszkónak akkor kellene kinyitni. Ezt azzal indokolták, hogy elfogadott a testület egy kör­nyezetvédelmi rendeletet, misze­rint este tíz óra után hangosító berendezés nem üzemeltethető, csak külön engedéllyel. A helyzet azért nem egyértelmű, mert köz­ben egy másik diszkó, a város szélén, három nap alatt megkap­ta a működési engedélyét. Az mennyivel jobb, hogy a fiatalok az épületből a prérin jönnek- mennek, kissé piásan, míg el nem üti őket valamelyik autó. Mi igényes és nem narkós diszkót szerettünk volna üzemel­tetni, de nem adtak erre lehetősé­get. A kárunk jelentős, és kártérí­tést fogunk kérni, ha kell jogi úton az önkormányzattól. Arról nem is beszélve, hogy az említett helyiséget diszkóként el lehet ad­ni 40 millióért, de más célra, pél­dául raktárként legfeljebb ha 6 milliót kap érte a tulajdonos. A Belügyminisztériumhoz küldtünk egy bead­ványt, melyben rész­letesen leírtuk a kö­rülményeket. Ismer­jük a törvényt. Szege­den egy vagyonvédel­mi cégem van, ame­lyik egy helyi diszkó felügyeletét látja el, tudom tehát hogyan kell működnie egy hasonló vállalkozás­nak. Semmi olyant nem követtünk el, amely okot adna arra, hogy a szekszárdi ön- kormányzat ilyen el­utasító legyen. Hiába a plakát, a műsor elmaradt Hírek VÍZMŰVES NAP. a Tolna Víz- és Csatornamű Kft. ma, csütör­tökön szakmai napot szervez a cég tolnai központjában. BALESET. Tamásiban, a bíró­ság épülete előtti zebrán akart áthaladni tegnap 10 órakor az a gyalogos férfi, akit egy személy- gépkocsi elütött. A 45 éves gya­logos súlyos, 8 napon túl gyógy­uló sérülést, többek között nyílt lábszárcsont-törést, szenvedett. TEMETŐRENDELET. Ma, csü törtökön ülést tart a szedresi képviselőtestület. A napirenden egyebek mellett szerepel a helyi vízmű rekonstrukcióval össze­függő pályázat, a szennyvíz be­ruházás helyzetével kapcsolatos tájékoztató, a helyi temetőren­delet, illetve a Szedres Közsé­gért kitüntetés idei díjazottjairól szóló döntés. ■ Személyi hírek Hegedűs Endre alezredest, a Szekszárdi Városi Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályának vezetőjét, kapitányhelyettest bízta meg december l-i hatály- lyal, eredeti beosztásából fel­mentve, a Tolna Megyei Rendőr­főkapitányság vezetője a megyei főkapitányság bűnügyi osztá­lyának vezetésével. A Szekszárdi Városi Rendőrka­pitányság vezetője dr. Varga Pé­ter őrnagyot, a nyomozó alosz­tály vezetőjét bízta meg a városi bűnügyi osztály vezetésével. A szekszárdi városi kapitány he­lyettese december elsejétől dr. Törökné dr. Kaszás Rozália al­ezredes, a vizsgálati osztály ve­zetője. A megbízások az előírt biztonsági ellenőrzések befeje- zéséig tartanak. ____________■ T úl a tízezren Országosan már több mint tízezer üzletben válthatók be Ticket Restaurant étkezési utalványok. Magyarország piacvezető étkezési utalvá­nyokat forgalmazó cége a na­pokban irta alá a partneri szerződést a Penny Market hálózattal, s ezzel újabb 128 diszkont üzletben, köztük a dombóvári, a paksi, a szek­szárdi, a tamási és a tolnai boltokban is lehet vásárolni a pénzt helyettesítő jegyekkel. Az elmúlt esztendőhöz képest 600 új cég, mintegy 30 ezer dolgozójával bővült a Ticket Restaurant partnereinek köre. így összesen mintegy 400.000 alkalmazott kapja az étkezési utalványokat. .203M. V k l

Next

/
Thumbnails
Contents