Tolnai Népújság, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-14 / 266. szám

2000. November 14., kedd M E GYE I TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom a magamét HANGYÁI JÁNOS: Segélykérő jelek Rdegígérem, hogy nem mondok semmi illetlent. Pedig nagyon szeretnék. Egyik megdöbbentő hír a másik után. Az osztrák sívonat katasztiofa szinte sokkolja a közvéle­ményt. Szerencsére egyik kereskedelmi adó sem tudott szerezni felvételeket a felismerhetetlenségig összeégett ál­dozatokról. A hír szinte elnyomta a médiában a másik eszméletlen felfedezést: négyszáz halott magzatra bukkantak egy li­verpooli kórházban. A kicsik egyes szerveit eltávolították, a magzatokat pedig megtartották. Ráadásul a kórház igazgatója - aki elismeri ugyan, hogy a hozzátartozók be­leegyezése nélkül jogtalan volt a tetemek megtartása - úgy véli, ez a gyászoló családokat egyáltalán nem érdekli, csak valakik a kórháznak akarnak a hír közzétételével ár­tani. Hát persze, ahogy a rendőrök annak a két 17 éves fiúnak, akik negyedmilliót zsaroltak ki egy 15 éves társukból az­zal, hogy megölik, illetve élve eltemetik őt. Az esetre a na­pokban derült fény Salgótarjánban. Talán nem baj, hogy az ilyeneknek ártanak is néha. Mint például a gubeni hajtóvadászat néven elhíresült bőr- fejűeknek. Ők azok a szélsőjobb fiatalok, akik tavaly meg­támadtak három afrikai menedékkérőt, akik közül az egyik életét vesztette. Igaz, a bíróság csak a gondatlanság­ból elkövetett emberölést tudta megállapítani, a tizenegy vádlott megúszta egy-három év börtönnel. Folytathatnám a sort, és gondolom, más is tudná. Az in­formációk olyan dömpingje érkezik ma naponta hozzánk, hogy az ingerküszöbünk egyre magasabbra emelkedik. Talán ez is lehet az oka, hogy közönyösen szemléljük, ha a környezetünkben valami, látszólag kisebb baj történik. Nem vesszük észre, ha a kollégánk fáradt vagy életunt, nem figyelünk barátaink segélykérő pillantására, kedve­sünk, gyermekünk könyörgő hanghordozására. Pedig ezek a jelek igen fontosak. Ha nem vesszük észre őket, egyszer a hozzánk közelállók is a bulvárhírek főszereplői lehetnek... Füstölög-e a dohányzás miatt? Új-Zéland: gazdálkodási ékszer Szakmai tanulmányúton az ötödik földrész kettős szigetén Új-Zéland több településén is járt az a kül­döttség, melynek tagjai a szigetország fejlett mezőgazdaságát tanulmányozták. A huszon­öt fős delegáció tagjaként vett részt az úton Bea József, az FVM Tolna Megyei Hivatalá­nak vezetője is. Tolna megye-Új-Zéland ________- Hivatalvezető úr, kinek a szervezésében zajlott a tanulmányút?- Miként arról dr. Tamás Károly közigazgatási államtitkár is nyilatkozott, az utat a Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szervez­te és finanszírozta az általa elkülönített pénz­alapból. Erre a célra összesen 22,5 millió forin­tot különítettek el.- Mi volt a célja az útnak?- Elsősorban azon szakmai eredmények, adott esetben kuriózumok tanulmányozása, melyek - világraszóló mivoltuk miatt - számunkra is köve­tendő példával szolgálhatnak.- Miként összegezné az Új-Zélandon szerzett szakmai tapasztalatokat?- Mindenekelőtt érdemes tudni azt, hogy az új- zélandi mezőgazdaság nem szorul állami támo­gatásra. S bár az ország ma is szoros kapcsolat­ban van Nagy-Britanniával, ma már nem nevez­hető a közben EU-s taggá lépett Egyesült Király­ság beszállítójának. Ezért 1973-tól kezdődően Új- Zéland megpróbálta ismét megtalálnia a helyét a piacokon, s 1984, az akkor indított reformfolya­mat óta ezt nagy sikerrel meg is tette.-Ez az út lehet számunkra is példaértékű?- Abban az értelemben igen, hogy egy jó úton feltétlenül végig kell menni. Még akkor is, ha kezdetben nagy az ellenállás, sőt, felháborodás, miként az érzékelhető is volt Új-Zélandon.- Mi jellemzi a sajátos új-zélandi agrár utat?- Az, hogy a gazdaság elmozdult a hagyományos termékek - tej, hús, gyapjú - export függőségéből, s egyre meghatározóbbá vált az erdőgazdálkodás, a halászat, a feldolgozóipar és a turizmus. E váltás Tolna megye számára is példa értékű lehet.- Új-Zéland egyebek mellett éppen a legelőiről ne­vezetes...- Csakhogy az ott létező inten­zív gyephasznosítás már nem tapasztalható nálunk. Igaz, azt mondják, hogy nálunk nem olyan sok a csapadék. De ahol mi jártunk, egyes területeken ott is csak 600 milliméter csa­padék hullik. Mégis, sokkal gazdaságosabban termelnek, köszönhetően a kifogástalan állapotú, bekerített és a szegélyeket tekintve is gyommentesített legelők révén. Ez eredményezi azt a gazdálkodási ékszert, amit láttunk minde­nütt, valamennyi farmergazdaságban.- Az állattenyésztés területén milyen figyelemre méltó érdekességeket láttak?- Sok helyen tartanak domesztikált, háziasított szarvast, ilyesmi egyébként - a kaposvári egye­tem menedzselésében - nálunk is létezik. Csak­hogy Új-Zélandon - s ez újabb hasznosítható öt­let lehet számunkra - az állatok barkás agancsait lefűrészelik, s afrikai országokba szállítják afrodiziákumként.- Mely településekre látogatott el a küldöttség?- A kint töltött egy hetet Aucklandban kezdtük, majd a program Rotoruában, később Wellington- ban folytatódott, s később, egy tengerparti - csendes-óceáni - búcsúest után Christchurchban zárult. S természetesen nem mentünk el az or­szágból úgy, hogy az őslakos maorikkal meg ne ismerkedtünk volna. Egy táncbemutató kereté­ben lehettünk részesei a hanginak nevezett étke­zésükön is, ahol megkóstoltuk a feltálalt hagyo­mányos ennivalókat.- Ön már készíti azt a szakmai összefoglalót, me­lyet az FVM címére továbbít. Mi szerepel ebben az anyagban?- Az a célunk, hogy hűen, reálisan leírjuk azokat a körülményeket, melyek az Új-Zélandon tapasz­talt gazdálkodási formát kialakították. S az otta­ni, illetve a hazai valóságot egymás mellé helyez­ve kívánjuk megtenni javaslatainkat. Ami a vég­következtetést illeti: nyilván csak az hasznosítha­tó, ami a mi körülményeink közepette egyértel­műen követhető.-SZÁ­Hírek MŰHELYFOGLALKOZÁS. A Sárköz-menti Települések Ön- kormányzati Társulásához tar­tozó helységek gazdaságfejlesz­tési programjának kidolgozását célzó projekt negyedik műhely- foglalkozását rendezik meg hol­nap, szerdán 9 órától Decsen. TÁJÉKOZTATÓ. A dombóvári Illyés Gyula Gimnázium vezetői a helyi és városkörnyéki általános iskolák negyedik osztályos diákja­inak szüleit várják arra a tájékoz­tatóra, amit ma, kedden délután fél ötkor tartanak az oktatási in­tézmény eredményesen működő nyolc évfolyamos tagozatáról. FOGADÓÓRA. Tóth Ferenc or­szággyűlési képviselő fogadó­órát tart november 15-én, szer­dán 16 órától Pusztahencsán, a községházán. ÍRÓ AZ ANTILLÁKRÓL. A Puerto Ricóban élő és alkotó Ferdinandy György lesz a vendé­ge ma 10 órától a szekszárdi Ily- lyés Gyula Megyei Könyvtárnak. A neves író - legújabb könyvé­nek bemutatása mellett - a dél­amerikai kortárs irodalomról tart előadást az intézményben. KIÁLLÍTÁS. Túri Endre festő­művész kiállítása mától, novem­ber 14-től november 26-ig te­kinthető meg a paksi művelődé­si központ kiskiállítójában. A HOLLÓ Együttes „Märchen­baum” című műsorát szerda délután két órakor a dombóvári Molnár György Általános Iskola aulájában mutatja be a helyi és a környékbeli oktatási intézmé­nyek német nemzetiségi nyelvet tanuló diákjainak. A közelgő Füstmentes Világnap apropóján kérdeztük meg a járókelőktől: mit tart a dohányzásról, egyetért-e a mun­kahelyi cigarettázás korlátozásával? Orosvári János (62), rokkantnyugdíjas: ­Én dohányoztam, de rá is fizettem, mert kü­lönböző, és sajnos komoly egészségügyi gond­jaim származtak belőle. Nagyon jó, hogy a munkahelyeken nem lehet akárhol rágyújtani. Harminc évig szívtam a cigarettát, majd hét év­vel ezelőtt leszoktam róla. Csak azt tudom ja­vasolni, hogy aki teheti, szokjon le róla. Lovas Ágnes (33), MÁV alkalmazott: ­Sajnos dohányzom. Tu­dom, hogy egészségtelen, meg rossz dolog, de hiába, ez van. Talán olyan időket is élünk, hogy az ember egyre nehezebben képes le­szokni a cigarettáról. A munkahelyen is do­hányzóm, a kijelölt helyen, s nem is baj, hogy máshol nem gyújthatok rá: hiszen az, hogy do­hányos vagyok, az én magánügyem, ezzel mást milyen alapon károsítanék? Elég, ha ma­gamat károsítom... Molnárné Lovász Andrea (33), óvónő: ­Nagyon jó, hogy korlátozták a munkahelyi ci- garettázást, így legalább nem károsodnak egészségileg a nemdohányzók. Nálunk, az óvodában szerencsére nincs dohányos, akik voltak, leszoktak róla, így nem mutat senki sem rossz példát a gyerekeknek. Kohajda Ferenc (74), nyugdíjas: - Dohány­zás? Kérem, szerintem teljesen meg kellene szüntetni ezt az egészségkárosító időtöltést! Nemcsak a munkahelyeken, hanem a közleke­dési eszközökön is. S mondom ezt annak elle­nére, hogy én harminckét évig dohányoztam, s ugyanennyi ideje lesz, hogy nem gyújtok rá. De ha nem hagytam volna abba a cigarettá- zást, már lehet, hogy rég nem élnék. ____________ SZERI ÁRPÁD - FOTÓK, BAKÓ JENŐ R égió a turizmus fejlesztéséért Valamennyi termálfürdőt fejleszteni kell Külföldről, belföldről is sokan jönnek Gunarasba fotó, bakó jenő (Folytatás az 1. oldalról.) A magyarországi vendégéjsza­kák 6 százalékát töltötték a Dél­dunántúli régióban. Még rosz- szabb az arány, ha az itt töltött napok számát, illetve az elköltött pénz mennyiségét nézzük. Bebi­zonyosodott, hogy ma már nem­csak a német nyelvterületről érke­ző vendégek számára kell vonzó programokat kínálni. Sárdi Péter szerint az új ide­genforgalmi stratégiai program alkalmas arra, hogy 2006-ig fel­rajzolja a fejlesztési lehetősége­ket, meghatározta a prioritásokat. Az alelnök hangsúlyozta: a támo­gatások során nem lehet elapróz­ni a pénzt, vállalni kell a sorrend meghatározását. Fontos követel­mény, hogy a fejlesztési célok vonzzák a vállalkozói tőkét. Fennhangon kell hirdetni példá­ul, hogy Tolnában a termál- és egészségturizmus, valamint a ví­zi turizmus kiteljesítése az elsőd­leges cél. Ehhez kapcsolódik a vá­sár- és rendezvényturizmus fej­lesztése. Anyagi lehetőségeink függvénye a falusi turizmus, hi­szen ehhez infrastruktúrára, vendéglátói kultúrára, nyelvtudásra van szük­ség. A falusi turizmus fejlesztésé­nek gátja a krónikus programhi­ány is. A táj szépsége, érintetlen­sége és a szíves látás ma már ke­vés.- A Széchenyi terv előtérbe he­lyezte a turizmus fejlesztését ­hangsúlyozta az alelnök. - De a valóban jelentős többletforrás ön­magában nem oldja meg a gondo­kat. Pusztán csak állami források­ra támaszkodva nem fejleszthető az idegenforgalom, Az állami pénzt ki kell egészíteni saját erő­vel és más forrásokkal. Fontos a vállalkozói tőke érdeklődésének felkeltése is. Ha erre nem képes egy-egy régió, akkor adottságai ellenére lemaradhat a verseny­ben. Mi is keressük a lehetősége­ket különleges vonzerők fejlesz­tésre. Nagy szükség van arra, hogy a régió egységes arculattal rendelkezzen. Ebben meghatáro­zó lehet az idegenforgalom. A ko­rábban megfogalmazott Derűs, dinamikus régió szlogen viszont a turizmusban nem alkalmazható. Már vannak kísérletek az új szlo­gen megfogalmazására, amely­ben szerepet kapnak a gyógy- és természetes vizek, az épített kör­nyezet és a nemzetiségek is. A nemzetközi trendek azt mu­tatják: a jövőben megduplázódik a turisták száma, ezért is elenged­hetetlen a Dél-Dunántúl idegen- forgalmának dinamikus fejleszté­se. Azt szeretnénk, hogy a régió turizmusfejlesztésének operatív programja kerüljön be a vidékfej­lesztési minisztérium programjá­ba is, hiszen az idegenforgalom­fejlesztés egyben vidékfejlesztés is. A térségi turizmus fejlesztés­nek leggyengébb pontja a közle­kedési infrastruktúra hiányossá­ga. Ebben jelentős előrelépésre van szükség. Amit mi tehetünk az az, hogy már a jövő év elején kiírt pályázatokban érvényesítjük a prioritásokat, amelyekben előnyben lesznek a kistérségek. LENGYEL JÁNOS SZILVESZTER ERDÉLYBEN. A Tolna-Mözsi Székely Baráti Kör síeléssel egybekötött szil­veszteri programot szervez Er­délybe. Útvonal: Arad, Déva, Vajdahunyad, Brassó, Gyulafe­hérvár, Sepsiszentgyörgy. Jelent­kezni november 30-ig lehet Bá­lint Ambrusnénál, a 74/442-381- es telefonon. ELŐTÉR-TÁRLAT. Vértes Zol tán és Králl Zoltán fotóit, illetve számítógéppel készített grafikáit nézhetik meg az érdeklődők szerdától a hónap végéig a dom­bóvári művelődési ház Előtér- Tárlatán. EGÉSZ-SÉG HÓNAP. A tolnai Egész-ség Hónap keretében idén is tartanak véradó napot, mégpe­dig ma, kedden 9-től 16 óráig, a tolnai művelődési házban. ■ Telefondoktor a fogainkról Hívja a 06-80-200-398-as zöldszámunkat! Ahhoz, hogy valakinek felnőtt korában szép, egészséges fogai legyenek, már gyermekkorában el kell kezdenie a fogápolást. Mit tegyenek a szülők és mit a gyerekek, erről lesz szó a Tolnai Népújság ingyen hívható zöld számán november 15-én, szer­dán 9-12 óra között, amikor dr. Török Anna főorvos válaszol olvasóink kérdéseire. A téma el­sősorban a fogszabályozás lesz. Tárcsázza a 06-80-200-398-at! A tökéletes megoldás: MINDEN ÚJ OPEL ASTRA MOST 300 FT ÁRELŐNNYEL! Részletek az Opel márkakereskedőknél. OPEL-©-

Next

/
Thumbnails
Contents