Tolnai Népújság, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-28 / 253. szám

"I 2000. Október 28., Szombat MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom a magamét ÁRKI ATTILA Reggeli morgolódás Háromnegyed nyolc, belépek a boltba. Ez már a relaxációs fázishoz tartozhatna a reggeli idegtépő rohanás után. De nem. Nem hagyják... A hétköznap reggelek feszültségektől terhesek. Az ember nehezen mozdul, kissé kábán kezd készülődni a napra. Öltözz már! Gyorsan idd meg a kakaódat! Gyerünk fogat mosni! A táskádat bekészítetted? A gyerekeknek nincs időérzékük, nem nézik az órát. Bezzeg én per­cenként pillantok a mutatókm, s ahogy araszolnak előre, úgy nő ben­nem a feszültség. Igyekezzetek, mert elkésünk! A nagyobbik a orrát piszkálva percekig mered egy távoli pontra, meg se hallja, ha szólunk neki, az óvodás meg negyed nyolckor közli, hogy kakünia kell. Az ember haja az égnek áll. A indulatok az indulásig fokozódnak, aztán rövid lazítás az autóban. De csak addig, míg be nem érünk a sűrűjé­be. Sietnénk, de feltartanak, elénk vágnak, dugó van, az iskolához nem tudunk bekanyarodni, az óvodánál nem találunk parkolóhe­lyet. Rémálom. Végre a gyerekek elfogytak, s van még negyed órám, hogy reggelit vegyek. Lazító jellegű séta után hangulatom emelkedőben. Belépek a városközponű nagy élelmiszerdiszkontba Kosár természetesen nincs a bejáratnál. A lelkiismeretlen, önző vásárlók amint kipakollak belő­lük, otthagyták őket valahol a pénztár körül. A boltban dolgozóknak pedig nincs kapacitásuk arra, hogy időnként átvigyék a pénztáraknál felgyülemlett kosarakat a bejárathoz. Kissé feljebb szalad a pumpám, míg kosárra vadászom. Az órámra nézek, sürget az idő. Rohanvást leemelem a polcról a szokott reggelinekvalót, s gyerünk a pénztárhoz. A reggeli csúcsidőben a nagy boltban egy pénztár mű­ködik, a sor hosszan kígyózik előtte. Megtorpanok. Rövid tétovázás: dobjam el a kosarat nagy ívben, s menjek a dolgomra - akkor még be­érek időre -, vagy álljak a sor végére. Erős a késztetés az előbbire, de végül győz az éhség. Lassan araszol a sor, aztán megtorpan. Egy hi­hetetlenül aljas vásárló reggel nyolc előtt öt perccel képes volt ártatlan képpel egy tízezrest előhúzni a zsebéből, s átnyújtani a pénztárosnak. Merénylet! Ennyi váltópénz természetesen nincs a pénztárban, így a kisasszony lezárja a gépet s hátraballag valahova váltani. Az ember mérgében legszívesebben otthagyna csapot-papot, s megfogadná, hogy többé be nem teszi ide a lábát. De hát ez nem ilyen egyszerű. Ez a bolt esik útba, s a következő reggeleken, amikor választani kell, hogy elmenjek-e a kissé távolabb eső másik üzletbe, győz a lustaság. Vagy talán a remény, hogy ezúttal minden normálisan megy... De egyszer majd megfogadom! - fogadkozom. Elvégre az ember­nek legyen tartása. Kicsivel nyolc után szabadulok a boltból, feltupírozott idegekkel, el­gyötörtén lépek be a munkahelyemre. Kezdődhet a stresszel teli, fá­rasztó munkanap! Vendég-rendőrök Németországból Nagyon tetszett a város a látogatóknak Nagy sikere volt a Borkútnak és a szekszárdi boroknak FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Az International Police Association (IPA) hazai szerveze­tének vendégeként 48 fős német delegáció vendégeskedik a hé­ten Magyarországon. A látogatók aktív-, illetve nyugállományú rend­őrök és hozzátartozóik, Észak-Rajna-Veszt- fáliából érkeztek, Hamm városából. Meglátogatták Budapestet, Kalocsát, a Balatonnal is megismerkedtek, a hét közepén pedig útba ejtették Tolna megye székhelyét. Mint az egyik vendéglátótól, Reining Já­nostól megtudtuk, a német ven­dégeket fogadta dr. Bátorfi György megyei rendőr-főkapi­tány, majd városnézésre indult a csapat. A belváros nevezetessé­geinek megismerése után meglá­togatták a Bogár-tanyát, a szek­szárdi szőlőket. A túrát egy kis pihenő és felüdülés zárta a Bor- kútnál, amit rövid szabadprog­ram követett. A kirándulók ez­után meg sem álltak Leányvárig, ahol Faddi Varga János királyi fő­szakács főztjét és a vidék borait kóstolgatták. Mindannyian na­gyon elégedettek voltak a látot­takkal, tapasztaltakkal, Szekszár- dot nagyon szépnek és hangula­tosnak nevezték, külön kiemel­ték, milyen tiszta város. Többen ígérték a látogatók közül, hogy visszatérnek még ide, a család­jukkal együtt. ____________________VEM O kmányirodák: bővülő feladatkör Novembertől itt készül a vállalkozói igazolvány November elsejétől tovább bővül az okmányirodák szolgál­tatási köre. Erről, valamint az irodák működésének közel egy esztendős tapasztalatairól dr. Ferincz Jánossal, a szek­szárdi polgármesteri hivatal hatósági irodavezetőjével beszélgettünk.- Az okmányirodák a személyi azonosító okmányokat (személyi igazolvány) és lakcímbe­jelentő igazolványokat adják ki az ügyfeleknek jelenleg. November 1-től ide kerül a vállalkozói igazolványok kiadása, majd az útlevél-ügyin­tézés. Az útlevelek azonban továbbra sem ott készülnek, csak átvevő és továbbító szerepet ját­szanak az okmányirodák. A jövő évtől a gépjár­művel kapcsolatos ügyintézés is az okmányirodák feladata lesz, tehát a jogosítványt, a törzskönyvet és a forgalmi engedélyeket is ott kaphatják meg az ügyfelek.- Ez bizonyára megnövekedett ügyfélforgalmat eredményez majd, képes lesz-e a jelenlegi appará­tus ellátni ezeket a feladatokat?- Az okmányirodák száma tovább bővül, november 1-től Tolnán és Bátaszéken is Mi mennyibe kerül? Személyi igazolvány: az első személyiga­zolvány ingyenes, ha a 14. évében lévő gyermeknek nincs érvényes útlevele. Ha van, akkor az első személyi 1.500 forintba kerül. Lejárt személyi igazolvány: a lejárat ideje előtt 60 nappal lehet az Okmányirodában új igazolványt kérni, az ára 1.500 forint. Ha csak egy nappal is a lejárati határidő után érkezik az ügyfél és nincs érvényes útlevele, az ár már 3.000. forint és ideiglenes személyi igazolványt kap az ügyfél. Általános szabály: ha bármi történik a személyi igazolvánnyal, elveszik, megsem­misül, ellopják, stb. és az ügyfélnek van más személyazonosításra alkalmas okmánya - jelenleg egy ilyen van, az érvényes útlevél -, akkor az új igazolvány ára egységesen 1.500 forint. Útlevél: 14 éven aluli gyermek esetében 1.000 forint, az időtartam 5 év. A 14. événél idősebbek esetében az útlevél ára 4.000 forint (5 évre), illetve 6.000 forint (10 évre). Vállalkozói igazolvány: 5 ezer forint. megkezdik működésüket. Alsónyék, Pörböly, Báta, Várdomb és Alsónána lakosai a bátaszéki, míg Fácánkert, Bogyiszló, Fadd és Gerjen lakosai a tolnai okmányirodához fordulhat­nak a jövő hónaptól, így némileg tehermentesülhet a szekszárdi iroda, eddig ugya­nis ide tartoztak ezek a települések. _____________ - A vállalkozói iga­zolványokat tehát november 1-től az okmányirodák adják ki. Mire számíthat­nak az ügyfelek? I gyekszünk ezt zökkenőmentesen megoldani. A vállalkozói igazolványokkal kapc­solatos ügyintézés eddig a kamaráknál folyt, megállapodtunk abban, hogy az október 15-ig beadott kérelmeket még a kamarák intézik, ezt követően is átveszik a kérelmeket, de előfordul­hat, hogy az igazolványt már az okmányiroda adja ki. Az átmenet idején várhatóan némileg lelassul a folyamat, azt tanácsolom, hogy aki megteheti, az novemberben kérjen vállalkozói igazolványt.- Mi várható, ha a közlekedési igazgatás, is az irodákhoz kerül?- Szekszárd helyzetéről tudok ebben az eset­ben beszélni, nálunk valószínűleg nem okoz majd fennakadást, mert a rendőrségtől átvesszük az ezzel foglalkozó szakembereket. Problémák ott lesznek, ahol ilyen szakembert nem tudnak alkalmazni.- Milyen tapasztalatok vonhatók le az okmányirodák eddigi működéséből?- Az országos helyzettel ellentétben nálunk problémamentesen működnek az irodák, nem jellemző a fennakadás, a tumultus. Gond leginkább, s nem csak Tolna megyében az elhe­lyezéssel van, az egyre bővülő irodai szolgáltatá­sok egyre több helyet igényelnek, s a legtöbb polgármesteri hivatal nem ilyen igények alapján épült. Az okmányirodáknak ilyen szempontból egy bankterem-szerű helyiség felelne meg, nem véletlen, hogy EU-s tanulmányutunk során azt tapasztaltuk, hogy új épületekben helyezik el a polgármesteri hivatalokat, s ezek az épületek már a korszerű igények szerint készülnek. venter Közösségi- és vendégház készül Az egykori iskolaépületet hasznosítja az önkormányzat A több, mint tíz éve haszná­laton kívül lévő egykori is­kolaépület állaga az utóbbi években annyira leromlott, hogy egy részét le kellett bontani. A másik felét vi­szont hasznosításra érde­mesnek találta a falu képvi­selőtestülete. Kocsola Tavasszal elkészültek egy 287 négyzetméter alapterületű közös­ségi- és vendégház tervei. Az ön- kormányzat sikeresen pályázott a megyei területfejlesztési tanács­nál: a kivitelezéshez 6 millió fo­rintot kapott, melyből az idén 2 milliót, jövőre pedig ennek az összegnek a dupláját használhat­ja fel. Jelentős segítséget remél­nek még a Földműve­lésügyi és Vidékfej­lesztési Miniszté­riumtól is, mely a fa­lusi turiz­mus fej­lesztésére az utóbbi időben ko­moly tá­mogatást nyújt. Az épület állagmegóvási mun­káit hét cég közül a dombóvári Tanner-Bau Kft. nyerte el, mely­nek dolgozói nemrégiben hozzá­fogtak az új födém és tetőszerke­zet elkészítéséhez, valamint a nyílászárók cseréjéhez. Az épít­kezés második ütemében a föld­szinten közösségi célokat szolgá­ló helyiségeket, a padlástérben pedig négy - fürdővel ellátott - vendégszobát alakítanak ki. Hírek koszorúzás. Felsőrácegresen, az Iskolamúze­umban október 31-én, kedden 9 órától rendezi a 12. Illyés Gyula Szavalóversenyt a pálfai Illyés Emlékbizottság. A versengés szünetében, előreláthatóan fél tizenegykor koszorúzást tarta­nak a költő szülőházának he­lyén álló kopjafánál. MEGALAKULT a héten a Tolna Megyei Kórház felügyelő-bizott­sága. A bizottság elnökévé id. Talabos Gábort, a Szekszárdi Szív- és Élet Klub tagját válasz­tották meg. EGÉSZSÉGVÉDELEM és fog lalkoztathatóság - ez lesz a té­mája a Közép-Hegyháti Fejlesz­tési Egyesület következő kerek- asztal-megbeszélésének, amely október 31-én, kedden, délelőtt tíz órakor kezdődik a gyönki művelődési házban. A beszélge­tést dr. Cserne István, pszichiá­ter vezeti. TŰZVÉDELMI KONFEREN­CIA. A Tolna Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság megelő­zési osztálya regionális tűzvé­delmi konferenciát rendez a pi­rotechnikai termékfelhasználás témakörében, a szekszárdi BM Klubban. A tanácskozásra októ­ber 30-án, hétfőn 10 órától kerül sor. A konferencia keretében pi­rotechnikai bemutatót is tarta­nak. EBTARTÁST tiltott meg az Épí­tők útján a tamási képviselő-tes­tület október 26-án, csütörtö­kön tartott zárt ülésén. A ku­tyák gazdája ellen a szomszé­dok tettek bejelentést. A határo­zatot az érintett megfellebbezte, ezt a képviselő-testület az állat- tartási rendelet alapján utasítot­ta el. A testület nyilvánosan döntött arról, hogy százezer fo­rintos támogatást ad házvásár­lásra egy külterületen élő roma családnak. A család részére ko­rábban megszavazták az össze­get, a tervezett enyingi házvá­sárlás azonban meghiúsult. A család most Tamási külterület­ének egy másik részén telepszik le. KITÜNTETÉS. Kovács Béla-dí- jat kapott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztertől Varga János, sárszentlőrinci gazda. A díjat Torgyán József adta ár Budapesten. A kitünte­tett gazda nevét tegnap tévesen Józsefnek írtuk, elnézést ké­rünk. KIÁLLÍTÁS. A Tolna Megyei Bárka Művészeti Szalonhoz tar­tozó négy művész kiállítása lát­ható Nagyszékelyen a Kék Ház­ban. E. Nagy Mária, Zsíros Ari, Horváth János és Hucker Ferenc festményeit november 10-ig le­het megtekinteni. Önkormányzat és közoktatás Információ, finanszírozás, tervezés, irányítás A közoktatási rendszer irá­nyítói, felelős vezetői töre­kedjenek arra, hogy az okta­tás-tervezés vonatkozásában is kiérlelt szabályozók ke­rüljenek elfogadásra, fel- használásra. Legyen olyan központi szakmai támoga­tás, mely szervezett, haté­kony formában segít a végre­hajtóknak. Szekszárd Többek között ezen ajánlások el­fogadásával zárta tegnap munká­ját Szekszárdon az Önkormány­zat és közoktatás 2000 elnevezé­sű szakmai konferencia. Az Országos Közoktatási Intézet a PAL-Oktatás Bt.-vel közösen szer­vezte meg az oktatás irányítóit, ku­tatóit, a közigazgatás szakági veze­tőit vendégül látó, két napos fóru­mot. A főiskola E épületében lebo­nyolított rendezvényen a témakör elhivatott ismerői tartottak előadá­sokat a megjelenteknek, egyebek mellett a közoktatás információs rendszeréről, a finanszírozás kérdé­seiről, a tervezés rendszeréről, illet­ve a fenntartói minőségbiztosítás­ról. A plenáris ülés után a résztve­vők szekció üléseken folytatták to­vább munkájukat, majd a két nap zárásaként ajánlásokat fogadtak el, s meghallgatták Halász Gábornak, az Országos Közigazgatási Intézet mb. főigazgatójának az összegzé­sét. Az intézmény vezetője példa értékűnek nevezte azt a párbeszé­det, mely a konferenciának köszön­hetően nemcsak a különböző ága­zatok képviselői között, hanem az ágazatokon belül is zajlott. szá­Tizennégy téma a napirenden Ki és mennyit tett? A település képviselőtestü­lete legközelebb hétfő dél­után három órakor ülésezik a városháza díszter­mében. Dombóvár Tájékoztató hangzik el a József Attila Általá­nos Iskola üzemelteté­sében lévő balaton- fenyvesi ifjúsági tábor­ról, mely a nyáron 93 százalékos kihasználtsággal mű­ködött és 646 dombóvári diákot fogadott. Az Egyesített Szociális Intézmény vezetőjének az idősek otthonairól készített beszámolója után a közoktatási intézmények hat éves fejlesztési tervéről lesz szó, majd az önkormányzat tulaj­donában lévő, értékesítésre szánt ingatlanok eladásának felgyorsí­tásáról születik határozat. A vá­rosüzemeltetési felada­tok elemzését követően a fiatalok lakásépítés­éhez, lakás-átalakításá­hoz, vagy vásárlásához nyújtandó támogatásá­ról, valamint a szociális ellátásokról szóló rende­letek kerülnek módosí­tásra. A képviselői inter­pellációk és kérdések előtt még a testület munkahelyte­remtésre - különös tekintettel a kis- és középvállalkozások segí­tése érdekében - tett intézkedé­seit, illetve azok tapasztalatait is­merteti a foglalkoztatási bizott­ság elnöke. GLAUB KAMION AZ ÁROKBAN. Lakóházat veszélyeztetett tegnap délben Iregszemcsén egy, a 65-ös főúton árokba borult kamion. Az olasz rendszámú, nyersbőrt szállító tehergépjármű Siófok felől érkezve a nedves úton megcsúszott, és a jobb oldali árokban, a lakóházhoz közel állt meg. A műszaki mentés lapzártakor még tartott. A baleset miatt a forgalmat a 65-ös főútról mellékútvonalra terelték. ______t^f. ( M a így-néz ki a közösségi- és vendégháznak szánt épület

Next

/
Thumbnails
Contents