Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-08 / 158. szám
I 2000. Július 8., szombat MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét F KOVÁTS ÉVA Zöld út az M3-asnak A hírek szerint startol az M3-as autópálya-program, a Füzesabony-Polgár közti szakasz építése még a nyáron megkezdődik, a Magyar Fejlesztési Bank zöld. utat adott a beruházásnak. A hír kapcsán sokan fanyalognak, mivel régóta vita folyik arról, hogy miért nem volt közbeszerzés az új autópálya szakaszok építőinek kiválasztásánál. Az ellenzék szerint megengedhetetlen a közbeszerzés kikerülése, mert csak így biztosítható, hogy a legkedvezőbb ajánlatot tévő építse az autópályát. Kormánypárti politikusok viszont úgy vélték, közbeszerzés esetén is előfordulhat korrupció és ott sem biztos, hogy a legjobb ár nyer. Rögtön sorolták is az előző kormányok alatt történt negatív példákat. Az egyszerű polgár meg csak kapkodhatta a fejét, nem tudta kinek higgyen. A kormányfő, Orbán Viktor a közbeszerzés mellőzését csütörtök esti interjújában három dologgal magyarázta, mint mondta a cél az volt, hogy gyorsan, olcsón és magyarok építsék az utat. Azóta kiderült, megvan a kivitelező, magyar, és az építkezés valóban még idén elkezdődik. További fanyalgásra tehát semmi ok, mert a lényeg az, hogy újabb autópálya szakasz készül. Ennek jelentőséget mi, minden autópályától messze élő, döcögő vasúttal és keskeny, zsúfolt utakkal rendelkező Tolna megyeiek különösen tudjuk értékelni. Nekünk például teljesen mindegy lenne, hogy közbeszerzéssel vagy anélkül, hazai vagy külföldi kivitelezővel, de végre elkezdődne az évek óta ígérgetett és tervezgetett szekszárdi Duna-híd építése, a 6-os főközlekedési út autóúttá szélesítése vagy a déli autóút megépítése. De erre, különösen az utóbbiakra egyelőre semmi kilátásunk. Konkrét időpontokat is hallottunk, többek között a jelenlegi miniszterelnöktől is. A híd építése mégsem kezdődött el mind a mai napig, a déli autópálya megépítése pedig el lett felejtve. De azért mi nem búsulunk, optimistán nézünk a jövőbe, továbbra is várjuk a külföldi befektetőket. Kisregény: Szerelmes szélhámos Flóri, vagyis Furulyás Flórián 35 lusiak becsapásából él, nem is év körüli, jó megjelenésű szélhá- rosszul. Mindenkit szinte minmos és házasságszédelgő. Az új, denre rá tud beszélni. Különösen megváltozott állapotokat hasz- a nők nyelvén ért... nálja ki, hogy „arasson” a kisvá- (Nemere István kisregényét rosokban és falvakban. A legkü- hétfői számunkban kezdjük el lönfélébb trükkökkel operálva jut közölni.) pénzhez. A hiszékeny nők és fa- ___^___________________________S F él évszázad után ismét a lágerben Útitársakat keres az egykori táborlakó Nem mindennapi kirándulásra készül augusztus közepén a Bonyhádon élő Bayer Péter. Ötven esztendő után visszatér az ukrajnai bányavidékre, ahol legszebb ifjú éveiből közel ötöt töltött kényszermunkával. Régóta tervezi ezt az utat Bayer Péter, akit 1945-ben sok-sok magyarországi némettel együtt kényszermunkára hurcoltak. Tizenkilencedik születésnapját már Ukrajnában, a Donyec medence bányavidékén, pontosabban a donbasszi 1026-os lágerben töltötte és csak öt esztendő múltán térhetett vissza szülőföldjére. Fél évszázad után a korát meghazudtolóan fiatalos, energikus Péter bácsi úgy döntött, visszatér az egykori malenkij robot színhelyére, megnézi a lágert, ellátogat a temetőbe, ahol a mostoha körülményekkel megbirkózni képtelen sorstársak pihennek. A négyezer kilométeres, 8-10 napra tervezett útra várhatóan augusztus 18-án egy mikrobusszal indul, de nem egyedül. Segítségére lesz egy ukrán zenetanár, és reméli, hogy csatlakoznak hozzá néhányan az egykori lágerlakók közül is, feltéve, ha egészségük engedi. Várja azok jelentkezését is, akik szüleik, vagy nagyszüleik végső nyughelyét szeretnék meglátogatni. A mikrobuszban van tehát 4-5 hely, érdeklődni minél előbb a 74/451-702-es telefonszámon lehet. A vártnak megfelelő a létszám Június 30-ig regisztráltathatták magukat azok a cégek, egyéni vállalkozók, akik önkéntes alapon is vállalják a kamarai tagságot és a választásban érdekeltek. Szekszárd Az Országgyűlés döntése értelmében megszűnt a kötelező kamarai tagság. Az önkéntes áapon újjászerveződő kamara leendő tagjainak a törvény értelmében nyilatkozniuk kell tagsági viszonyuk megerősítéséről. A szervezethez ugyan folyamatosan lehet csatlakozni, de csak azok lesznek ebben a ciklusban választható kamarai tagok, akik június 30-ig megerősítették tagsági viszonyukat.- Kik és hányán vállalták önkéntes alapon is a kamarai tagságot? -, tettük fel a kérdést a két legnagyobb Tolna megyei kamara titkárának. Kereskedelmi és iparkamara- A várakozásnak megfelelően a teljes tagság mintegy 10 százaléka, 1451 fő jelzett vissza, hogy önkéntes alapon is tagja kíván lenni kamaránknak - válaszolta Rostás Ilona, a TMKIK titkára. Információink szerint ez az arány más megyékben is hasonló, ennél alacsonyabb regisztrációs arány csak a budapesti kereskedelmi kamaránál van. Tolna megyében a regisztráltak ötven százaléka egyéni vállalkozó, a másik ötven százalék társas cég. A nagy gazdasági súlyt képviselő vállalatok fele regisztráltatta magát, köztük a két legnagyobb az Atomerőmű és a Tolnatej Rt. Az előzetes elképzeléseket meghaladja az egyéni vállalkozók száma, de arányaiban a társaságok képviselnek nagyobb súlyt Azóta is jönnek az újabb jelentkezések az iparkamarához, hiszen június 30-a csak azok szempontjából volt határidő, akik a kamarai választásban érdekeltek vagy jelöltetni szeretnék magukat, egyébként folyamatosan lehet jelentkezni. A jövő héten Tolnában megalakulnak a választások lebonyolításához szükséges bizottságok, ezután választási jegyzék készül, amit az önkormányzatoknál közszemlére tesznek, hogy mindenki élni tudjon a választási jogával. Az igazi választások viszont a jelölőgyűlésekkel indulnak szeptember elején, mondta Rostás Ilona. Agrárkamara- Tagságunk 12 százaléka, 206 fő regisztráltatta magát, többnyire azok, akik eddig is aktívan részt vettek az agrárkamara munkájában. Érdekes módon az elsők között voltak az őstermelők, akiknek eddig nem volt kötelező a kamarai tagság, most mégis jelentkeztek - mondta Haász László, a Tolna Megyei Agrárkamara titkára. Jellemző, hogy a bejelentkezők kétharmadának egyéni agrárvállalkozása van, tehát viszonylag kis területen gazdálkodik. A regisztrált tagok egyharmada szövetkezet, részvénytársaság, kft. vagy bt, köztük a két legnagyobb Tolna megyei agrár cég, a Dalmandi és a Szekszárdi Mezőgazdasági Rt. De vadásztársaságok, borászati cégek, a Bátaszéki Roma Egyesület és a gyógynövényt termesztő és forgalmazó Nagydorogi Afész is vállalta az önkéntes tagságot. Az agrárkamara fontos feladata - amin már most dolgozunk -, hogy a jövőben meg kell találni az új kamara működési feltételeinek biztosítását, mivel ilyen taglétszám mellett csak a tagdíjakból nem lehet fenntartani a szervezetet. Erre csak akkor lett volna mód, ha a kormány átadta volna a korábban megígért hatásköröket a kamaráknak. F. KOVÁTS KAMARAI TAGLÉTSZÁMOK Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kőtelező Önkéntes 14 320 fő 1451 fő Tolna Megyei Agrárkamara Kötelező Önkéntes 1705 fő 206 fő Év végén már folyhat a víz A holtág-összekötő csatornának még nincs üzemeltetési engedélye Idén egyetlen csepp víz sem érkezett Tolna alá Dom- boriból, a két holtágat ösz- szekötő csatornából, holott a tolnai Holt-Duna vízszintje jelentősen csökkent - hangzott el a legutóbbi tolnai képviselőtestületi ülésen. Tolna Tavaly április végén adták át a faddi és a tolnai holtágat összekötő, a Szekszárd-Paksi Vízitársulat beruházásában elkészült, összesen mintegy 3,2 kilométer hosszú csatornát, amelynek üzemeltetésével biztosítható a tolnai holtág vízszintszabályozása, méghozzá úgy, hogy az ezáltal Domboriban is mozgásba hozott víz - a tapasztalatok alapján - a vízminőségre is kedvező hatást gyakorolhat. Emellett a csatorna mentén kb. 200 hektárnyi földterület válhat öntözhetővé. A próbaüzem annak idején lezajlott, ám azóta nem használták a csatornát. A tavalyi esős időszakban nem is volt szükség rá, egyes vélemények szerint azonban az idei szárazságban indokolt lenne a vízpótlás beindítása, tekintettel arra is, hogy a tolnai holtág szintje az utóbbi időszakban több, mint fél méterrel csökkent. A jelek szerint viszont ez év vége előtt semmiképp nem indulhat meg a víz az összekötő csatornán. Ragó Károly, a KDT Vízig, szekszárdi szakaszmérnökségének helyettes vezetője arról tájékoztatott, hogy a csatornának még nincs meg az üzemeltetési engedélye. A hivatalos procedúra ugyan már megkezdődött, ám az engedély kiadásának többek között feltétele az is, hogy a tolnai holtág új üzemeltetési szabályzata elkészüljön. Erre pedig legkorábban november végén kerül sor. A szakember szerint az üzemeltetés előtt arról is meg kellene egyezni, hogy az elvileg érintett faddi és tolnai ön- kormányzat közül melyik, milyen mértékben állja a vízszivattyúzás költségeit. (A vizet csak így tudják eljuttatni egyik holtágból a másikba.) A tolnai ág vízszintjének változásáról Kuncz Alfonz, a város polgármesteri hivatalának munkatársa adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a holtág jelenleg érvényben levő üzemeltetési szabályzata a nyári középvízszintet a Mádi-Kovács zsilipnél 4,5 méterben adja meg, jelenleg ezt tartják. Tavasszal 5 méter felett volt a vízszint, ez a holtág egyes használóinak kedvező volt, másoknak viszont kifejezetten káros. Hozzátette, hogy október-novemberre - a téli-tavaszi csapadék befogadására felkészülve - az üzemeltetési szabályzat szerint 4 méteres középvízszintre kell leengedni a holtágat. Ha egyébként a tolnai Holt-Du- na vize az előírt szint alá süllyedne, a vízpótlást az új összekötő csatorna nélkül is meg lehetne oldani. Ha ugyanis minden kötél szakad, akkor a korábban használt Bartal-csatornán keresztül lehetne engedni vizet a tolnai ágba.-ESA szennyvízről is döntöttek A Dombóvár környéki településeken várhatóan két éven belül megkezdődhet az a nagyobb beruházás, mely megoldaná az ott lakók szennyvíz elvezetési gondjait. Nak Újvári Ildikó jegyző arról tájékoztatta lapunkat, hogy a naki testületi ülésen a képviselők megszavazták azt az összeget, mely a falura jutó részként kerül majd befizetésre, a következő évi költségvetésből, a szennyvízhálózat előkészítésére. Pontosan 865 ezer forintról van szó, ami azt jelenti, hogy ezzel az összeggel járul hozzá a falu az ISPA (uniós) pályázat elkészítéséhez. A Vízmű Kft-nek összesen 20 millió forintjába kerül a pályázat előkészítése, melyből várhatóan 2002-ben lesz majd pénz, amikor a munkálatokat is el tudják kezdeni. A pályázat segítségével a városkörnyéki települések szennyvízhálózatát meg tudnák oldani. Elsőként Nak, Várong, Szakcs és Lápafő egy közös előtisztító rendszert építene. A csatornahálózat további kiépítésének költsége függ attól is, hányán kötnének rá, mekkora a lakosság sűrűsége. (Kaposszekcsőn például a rákötés a lakosság részéről száz százalékos volt, így, családonként 80 ezer forintba került a hálózat kiépítése.) A testületi ülésen, Nakon, ezt követően a beiskolázási segélyről is döntöttek a képviselők. Bár helyben csak az alsótagozatosok tanulnak, a felsősök Szakosra vagy Dombóvárra járnak be. Augusztus második felében minden naki állandó lakos diáknak 2000 forint egyszeri juttatást szavazott meg a testület, valamint a bejáró diákoknak egész évre kifizetik a bérletüket. MAUTHNER Közös fürdés Tamásiban Negyven főnek ingyenes belépő A Magyar Vakok és Gyengén- látók Országos Szövetsége Tolna megyei szervezetének tamási baráti köre tagjai immár második alkalommal vehetnek részt közös fürdőzésben a tamási termálfürdőben. Július 9-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a vasúti buszmegállóban találkoznak a baráti kör tagjai és kísérőik, s indulnak közösen a fürdőben. A létesítmény igazgatósága követésre méltó kezdeményezésként 40 személynek biztosítja az ingyenes belépőt a fürdőbe ezen a hétvégi napon. Százéves a német kézművesség Tolna megyei küldöttség Straabingben Jubileumi rockmaraton a Csörgén Rekordszámú együttest várnak a szervezők Nagyszabású megemlékezést tartott a hét első napjaiban az Alsó-Bajor Kézműves Kamara, Straubingben. Straubing A rendezvény apropójául az szolgált, hogy a szervezett német kézművesség - a kamarai mozgalom - kereken száz éves. A helyi sportcsanokban összegyűlt több ezer érdeklődőnek levetítették a „hőskor” filmkockáit. Az eseményen neves közéleti személyiségek is megjelentek; a partnerkamarai delegációk egyike Magyar- országról érkezett, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, Módos István és osztályvezetője, Majtényi Ferenc személyében.- Nagy megbecsültségnek örvend a kézművesség a bajoroknál - mondja Módos István. - Ami abból is lemérhető volt, hogy az ex- államfő Roman Herzog és a jelenlegi bajor tartományi miniszter Vittseue úr is részt vett a programon. Mindketten azt hangsúlyozták, hogy gazdaságtörténeti tapasztalatok alapján, mindennek a kisüzem az alapja. A családi vállalkozások nőnek idővel nagy cégekké, s persze kicsiknek és nagyoknak együtt kell működni.- Náluk többféle kamara működik, kötelező tagsággal. Nálunk az egybeolvasztás és az ön-, gek! kéntesség felé mozdul el a szervezet. Fenntartható-e a partnerviszony így is?- A 27 ezer tagot számláló bajor kamara egy kemény ipari- társadalmi rendszer pillére. Tolna megye gazdasági életébe tíz éve kapcsolódtak be, segítő szándékkal, a kézműves-iparos vonalon. Fel sem merült az, hogy a magyarországi kamarai változások ezt a viszonyt negatívan befolyásolhatják. Üzleti partnerek, barátok találtak egymásra, kapcsolatuk a fúzió miatt nem sérülhet. Épp ellenkezőleg: azt kell észrevenni, hogy kitágultak a lehetőséNe lepődjön meg senki, ha a hétvégén különleges hajkoronát viselő, bőrszerelésbe öltözött fiatalokkal találkozik a megyeszékhely utcáin, a Csörge-tónál ugyanis hétfő délután veszi kezdetét az idei rockmaratoni találkozó. Szekszárd A fesztivál ráadásul jubileumi is egyben, hisz idén tizedik alkalommal jönnek össze a rockzenét szerető, kikapcsolódásra vágyó fiatalok az ország minden tájáról. Az előző évekkel ellentétben végre nem voltak problémák a szervezés körül, minden az előzetesen eltervezett forgatókönyv szerint alakult. Bár a rockmaraton „szülőatyja”, Gyimesi Sándor, ezúttal is sokat koptatta cipője talpát, a meghívott együttesek névsorát böngészve elmondható: megérte minden energiáját a fesztivál szervezésére fordítania. A rendezvény tíz éves történetében először ugyanis soha nem látott sztárgárdát sikerült Szekszárdra csábítani, sőt a hazai blues, rock és punkzenekarok mellett egy-e- gy csapat^ Szlovákiából és az Egyesült Államokból is jelezte részvételét. Az esemény iránt egyébként ezúttal is hatalmas az érdeklődés, a fiatalok hetek óta figyelik a helyi médiát, hátha valami érdekesség, információ kiszivárog a „nagy bulival” kapcsolatban. A szervezők mindenesetre biztosak a sikerben, előzetesen mintegy hat-hétezer érdeklődőre számítanak, ám a „felhozatalt” tekintve nem kizárt az sem, hogy a kilátogatók száma minden eddigi rekordot megdönt. Ezt látszik igazolni az is, hogy idén olyan együttesek is a meghívottak között vannak, amelyek ezidáig még nem tették tiszteletüket a megyeszékhelyen. Fellép többek között a Kimnowak, a KFT-t és a Tátrai Tibor nevével fémjelzett Boom- Boom, s ismét itt lesz a Bikini, az Edda, a Pokolgép és a P. Mobil, hogy csak a legnevesebbeket említsük. A szervezők legnagyobb örömére végre kiépült az ivóvízhálózat is, így minden eddiginél kulturáltabb körülmények várnak a kilátogatókra. _____________________________________I RÓNAI) ) h