Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-04 / 154. szám
m 2000. Július 4., kedd H A 2 A I TÜKÖR Tolnai Népújság - 5. oldal A hét végén lesz két éve, hogy letette hivatali esküjét az Orbán-kabi- net. A választási ciklus félidejéig vajon mi vált valóra a társadalomnak tett ígéretekből, s milyen fontos döntésekkel maradt adós a kormány? - erről, valamint saját pártjuk belső ügyeiről faggattuk a parlamenti pártok elnökeit, közöttük Magyar Bálintot. Budapest Az SZDSZ első embere szerint azok a dolgok mennek jól, amelyekhez a koalíció két meghatározó erejének: az ígéretlufikat eregető Fidesznek és az agráriumot saját homokozójának tekintő FKGP-nek nincs köze.- Az még csak rendjén volna, hogy ellenzéki pártvezetőként rendszeresen és kíméletlenül kritizálja a kormányt, valamint a koalícióval együttműködő szeméEgy jó szavam sincs a kormányhoz Az SZDSZ elnöke a klientúra-építésről és az ellenzéki hang elfojtásáról lyeket, ám hogy önnek két év óta semmi sem tetszik...?- Téved! Az 1995-96-ban elindított konszolidációs programnak köszönhetően tapasztalt évi 4-5 százalékos gazdasági növekedés örömmel tölt el. Igaz, ez nem az Orbán-kormány érdeme, mert a Fidesz vezette koalíció másra összpontosítja energiáit. Önkényesen ritkították a parlament üléseit, megtagadták egy sor vizsgálóbizottság felállítását, miközben folyamatosan kiselejtezik az ellenzék indítványait. Lemondásra kényszerítették a legfőbb ügyészt, olykor támadják az ombudsmanokat, általában korlátozzák a demokratikus intézmények működését. Költségvetési eszközökkel zsarolják az önkormányzatokat, törvénytelen módon ellenőrzésük alatt tartják a médiát, intézményesítették a kormányzati korrupciót. Utóbbi állításom alátámasztásaként megemlíteném a másfél évig Fidesz pénzügyi-mindenes szerepet játszó Simicska Lajos APEH-elnökké emelését, illetve a sztrádaépítésre szánt milliár- dok közbeszerzési eljárás alól való kivonását. Gyakorlattá vált a különféle pályázatokon ötödik-hatodik helyen végzettek győztesként való kihirdetése. De a gyanús ügyletek között említhetném a kisgazdapárt „autópálya-bizniszének” szánt Nemzeti Földalap tervezett létrehozását is. Nekem úgy tűnik: a „nemzeti” jelző egyre inkább a lenyúlás rokonszavaként jelenik meg. Csoda-e, hogy nem jutott idő és energia több, az EU-csatlakozás szempontjából meghatározó jogszabály - közöttük az adó-, a költségvetési, az agrár- és az egészségügyi reform - megalkotására?- Gondolom, a minisztériumok munkájának megítélésében kicsit elnézőbb...- A Katona-féle Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium nagyszerű munkát végzett, talán ezért is verték szét, de a gazdasági tárcának is vannak érdemei. Alapvetően jó irányban halad a külügy, a baj csak az, hogy mást akar a Martonyi-féle, s mást a Németh Zsolt-féle vonal. Az előbbi a konszenzust, az utóbbi az öntörvényűséget tartja szem előtt.- Mit tehet ebben a helyzetben a meglehetősen csekély támogatottságú SZDSZ?- Nehéz egy eleve megosztott társadalomban a józan hangnak teret keresni, de megkíséreljük. Javában dolgozunk az úgynevezett korszakváltás programján, miközben jó néhány markáns ügyet is teljes erőbedobással képviselünk. Kitartunk a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése mellett, szorgalmazzuk a „normál” minimálbér kétszeresének megfelelő diplomás minimálbér bevezetését, s még olyan emberi gesztusokra is gondolunk, amelyekről - felháborító módon - a kormány megfeledkezett: fejet hajtunk Göncz Árpád elmúlt tízéves tevékenysége előtt úgy, hogy arról mindenki tudjon: óriásplakátokon. Az SZDSZ mindenképpen megkeresi a társadalom széles rétegeihez vezető csatornákat, ha már kiszorult a közszolgálati tévé- és rádiócsatornákból.- Nem gondolja, hogy vitatkozni, a társadalommal egyfajta párbeszédet folytatni az Országgyűlésben is lehet?-AT. Ház már rég nem az, ami volt. A parlamentarizmus - még Antall József idején is kötelező - tiszteletétől mára a hanyatlás stádiumába jutottunk el. Semmin sem lehet csodálkozni egy olyan törvényhozásban, ahol nemritkán napi öt törvényt „nyomnak át”, s ahol az érdemi vitákat éjszakára száműzik. TAKÁCS MARIANN Formálódik a státus jog tervezete A külföldön élő magyarok nem veszik majd el a hazaiak kenyerét A budapesti Moszkva tér az illegális munkások piaca Budapest Szabó Tibor szerint évente mintegy tízezerre tehető az illegálisan nálunk munkát vállaló külföldi magyarok száma. A feketemunka sem a magyar gazdaság, sem a magyar állampolgárok javát nem szolgálja, de az illegálisan munkát vállalókat is kiszolgáltatottá teszi. A státustörvény kidolgozói a feketemunka jelentős visszaszorulását remélik attól a szabálytól, amely évente 3 hónapra legálissá tenné a határon túl élő magyarok FOTÓ: EUROPRESS számára, hogy hazánk területén munkát vállaljanak. Ez semmiképpen nem történhetne a magyar állampolgárok rovására - fejtette ki véleményét a HTMH elnöke, hiszen a külföldieket azokban a szakmában alkalmaznák, amelyekben munkaerőhiány van. A keleti országrészben például mező- gazdasági idénymunkára hazai munkaerőt ma sem igen találnak a gazdák. Szakemberhiány mutatkozik az ács, a kőműves szakmákban is, márpedig ilyen munkákra például a Romániából érkezők szívesen vállalkoznak. A munkaügyi központok ma is először hazai munkaerőt kötelesek a különböző cégek megkeresésére közvetíteni, akik csak abban az esetben alkalmazhatnak külföldieket, ha a kínálatban nincs más. Talán ezért is virágzik bizonyos szakmákban és segédmunkákban az illegális munkavállalás. Arról sem a Belügyminisztérium, sem pedig az Országos Rendőr-főkapitányság nem vezet statisztikát, hogy a hazánk területéről kiutasítottak közül hányán kénytelenek illegális munkavállalás miatt elhagyni az országot. A belügyi tárcától kapott információnk szerint 1997-ig létezett a kvóta- rendszer, miszerint évente 2000, környező országban élő munkavállaló legális keretek között kereshetett állást hazánkban. Ebbe a keretbe ugyanakkor nem tartoztak bele a magyar nemzetiségűek, valamint a család- egyesítés keretében nálunk munkát keresők. A kvótarendszert kihasználatlansága miatt két éve megszüntették. A határon túl élők a jelenlegi törvény- tervezet szerint nem lesznek részei a hazai társadalombiztosítási rendszernek. A rászorultak egy közalapítványon keresztül most is hozzájuthatnak bizonyos egészség- ügyi szolgáltatásokhoz. A cél azonban az, hogy az évente körülbelül 300 millió forintos kerettel gazdálkodó közalapítvány forrásai bővüljenek, s így a jelenleginél többen vehessék igénybe a hazai gyógyítási rendszert - mondta Szabó Tibor. Ha elfogadják a státusjogi elképzeléseket, akkor a határon túl élő magyarok a kultúra, és az oktatás területén nagyobb lehetőségekhez juthatnak. Például nagyobb létszámban vehetik majd igénybe a hazai felsőoktatást 1-2 szemeszter erejéig, részesedhetnek kulturális és egyetemi ösztöndíjakból, valamint igénybe vehetik a magyarországi könyvtárak szolgáltatásait is. HORVÁTH MAGDOLNA A költségvetés számára nem jelent majd különösebb terhet a határon túl élő magyarok számára biztosított kedvezmények megadása, és a státusjog semmiképpen sem csorbítja majd a magyar állampolgárok lehetőségeit - cáfolta lapunk kérdésére Tabajdi Csaba szocialista politikus állításait Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke. A határon túl élő magyarokat megillető kedvezményeket szabályozó jogszabály tervezete - közigazgatási egyeztetést követően - július végén kerülhet a kormány elé. Hírek röviden Fidesz-értékelés Romos az Esterházy-kastély Világörökségre pályázik a Fertő tó környéke A Fidesz képviselőcsoportja sikeresnek és eredményesnek tartja az Országgyűlés tavaszi munkáját - hangzott el Halász János frakciószóvivő és Rogán Antal frakcióvezető-helyettes sajtótájékoztatóján. Rogán Antal szavai szerint az 1994-1998-as időszakhoz képest sikeres, viszonylag kevés konfliktussal és olajozottan működő koalíció irányította az országot az elmúlt két esztendőben. Professzorok világtalálkozója Sikerült a magyarság számára világossá tenni, hogy az Európai Unióba történő bekapcsolódás össznemzeti érdek - jelentette ki Ba- latonfüreden Martonyi János külügyminiszter, a magyar professzorok II. világtalálkozóján. Az összejövetelen a több mint húsz országban tevékenykedő 3500 magyar anyanyelvű professzor képviseletében mintegy kétszázan vannak jelen. MSZP-program készül A szocialista párt olyan adó- és jövedelempolitikáért száll síkra, amely a társadalom többségének csökkenti a terheit és növeli a bérét - közölte Burány Sándor, az MSZP parlamenti frakcióvezető- helyettese. Elmondta, hogy az MSZP a nyár folyamán társadalmi vitára bocsátja „Hazai pályán” című hosszú távú programját. Roosevelt-szobor Göncz Árpád leköszönő köztársasági elnök felavatta Franklin Roosevelt volt amerikai elnök szobrát, a róla elnevezett nemzetközi fogyatékossági díj jelképét a Szociális és Családügyi Minisztériumban. ■ Budapest - Fertőd Elkészült az osztrák-magyar beterjesztés, amely hivatalosan is javasolja, hogy a Fertő tó és közvetlen környezete a Világörökség részévé váljon. A kiemelt területhez tartozik hazánk legpazarabb főúri szállása, az Esterházy-kastély is, amely azonban jelenleg rendkívül rossz állapotban van. A kastély termeiben és parkjában kétszáz évvel ezelőtt egymás után léptek fel a kor legnagyobb zenészei. Leghíresebb közülük Haydn volt, aki hosszú évekig szolgálta az Esterházyakat, mint udvari muzsikus. A világörökség részének szánt területen azonban a természet manapság sokkal jobb állapotban van, mint a régebben a környék ékkövének számító főnemesi uradalom. A több barokk műemlékből álló épületegyüttesből mára több szárnyat le kellett bontani, mert siralmas állapotuk miatt reménytelennek ígérkezett a felújításuk. A park nagy része elvadult, értékes faállománya meggyérült. A hatvanas évek óta alig költöttek a kastélyra, így ma már körülbelül 15 milliárd forintra lenne szükség a helyreállításához, ami több, mint az új Nemzeti Színház ára. A helyzet orvoslására 1998-ban közhasznú társaság alakult, amely kidolgozta ugyan a felújítási és hasznosítási tervet, ennek ellenére azóta sem sikerült a hiányzó pénzt előteremteni. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ezért kezdeményezte, hogy az épületek ügye a közhasznú társaság helyett a Műemlékek Állami Gondnoksága nevű intézményhez kerüljön, amely várhatóan több pénzt tud küob- bizni az ország legismertebb és legszebb kastélya számára.-wHatmilliárd magánházakra Testület alakult az árvízkárok helyreállítására Budapest - OKF A központi költségvetésből az idei katasztrófák okozta károk helyreállítására elkülönített 38,1 milliárd forintból a kormány csaknem 26 milliárd forintot használt fel az ár- és belvíz elleni védekezésre - hangzott el a Helyre- állítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság megalakulását követő sajtótájékoztatón. Bakondi György, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője ismertette: a fennmaradó 12,2 milliárd forintot a mezőgazdasági károk, illetve a kötelező önkormányzati feladatokat ellátó intézmények és a magánlakások felújítására fizetik ki. Az önkormányzati épületekre 3 milliárd 125 millió, a magánházakra csaknem 6 milliárd forintot fordítanak. Az önkormányzatok által jogosan igényelt pénz 70 százalékát még a héten átutalják, majd egy ellenőrzés után a fennmaradó összeget is kifizetik. Hozzátette: hasonlóan járnak el a magánlakások felújítására igényelt pénzeknél is azzal a különbséggel, hogy a hét végéig csak a kért ösz- szeg felét utalják át, a másik 50 százalékot később fizetik, két részletben. ■ Sok a lejáró útlevél ÚTLEVÉLIGÉNY BEÉRKEZÉSÉNEK NAPI ÁTLAGA Budapest Hazánkban 2,7 millió régi és 1,3 millió új típusú útlevél van fogalomban. A régi útlevelek jelentős része azonban lejár, ezért arra számítanak a Belügyminisztériumban, hogy 800 ezer új útlevelet kell kiadniuk még az idén. Május végéig 300 ezer új útlevél került forgalomba, de az igazi roham csak azután kezdődött: júniusban négy hét alatt 90 ezer útlevelet kellett kiadni. A rendelet értelmében 30 nap áll a hatóság rendelkezésére az új útlevelek elkészítésére, de rendkívüli helyzetekben - haláleset, katasztrófa, hozzátartozó külföldi balesete esetén - sürgősséggel kérhető az úti okmány. Ilyenkor öt nap alatt készül el az új igazolvány. A júniusi útlevélkérők többsége sürgősséget kért, mégpedig jellemzően azért, mert tulajdonosa akkor vette észre a lejárt okmányt, amikor befizetett egy külföldi útra és közeledett az indulás napja. Nem is kevés azoknak a száma, akiket a határról küldtek vissza, mert ott derült ki, hogy már érvénytelen az útlevelük. Noha ezek nem férnek bele a törvény szabta keretekbe, a hivatal méltányosságot gyakorol és ez esetben is elvállalja a sürgősséget. KOÓS TAMÁS Több kollégiumi hely Lakhatási támogatásból férőhelybővítés Budapest Ősztől 400 hellyel bővülhetne a felsőoktatási kollégiumi férőhelyek száma, amennyiben a kormány is hozzájárul ahhoz, hogy az intézmények a lakhatási támogatásra fordítandó költségvetési pénz egy részét beruházásra fordítsák. Jelenleg 46 ezer kollégiumi férőhellyel gazdálkodnak a felsőoktatási intézmények, ennek azonban legalább duplájára volna szükség. A rászoruló hallgatók számára az intézmények lakhatási támogatást adhatnak, amelynek összegét a központi költség- vetés biztosítja. A hallgatónkénti évi 33 ezer forintot az intézmények differenciáltan osztják szét. Az oktatási tárca tapasztalata szerint a lakhatási támogatás teljes összegét a kollégiumok többsége nem használta fel. Ezért a minisztérium a hallgatói önkormányzatok és az intézményvezetők támogatását maga mögött tudva a kormánynál azt szorgalmazza: a támogatási összeget ne csak bérletre, hanem férőhelybővítésre, vagy új épület vásárlására is igénybe vehessék. így körülbelül 300 millió forintból újabb 400 hallgató juthatna kollégiumi helyhez. _________________hj.