Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-14 / 163. szám
2. oldal - Tolnai Népújság KÖRKÉP 2000. Júuus 14., PÉNTEK Területcseréről tárgyalnak Izrael a BT-hez fordul a határsértések miatt Nagyarányú lakbéremelkedés várható A kormány legújabb rendelete nehéz helyzetbe hozza az önkormányzatokat Camp David A lényegi kérdések szerepeltek napirenden az amerikai-izraeli-palesztin csúcstalálkozó keretében folytatott tárgyalások második napján is. Joe Lockhart fehér házi szóvivő a hírzárlatra vonatkozó megállapodásnak megfelelően nem részletezte a zárt falak mögött folyó ABC-csúcson elhangzottakat, sem azt, vajon történt-e már bármiféle haladás a tárgyalásokon. Azt azonban ismételten hangsúlyozta, hogy minden jel szerint „kemény, megfeszített munkára van szükség”. Nem volt hajlandó megjegyzést fűzni ahhoz az izraeli közléshez sem, amely szerint a palesztinok beleegyeztek egyfajta területcserébe. Az állítólagos terv értelmében izraeli szuverenitás alá kerülne a ciszjordániai és a gázai zsidó telepek egy része, cserébe a palesztinok olyan izraeli területeket kapnának, ahol nem élnek zsidó lakosok. A szóvivő ugyanakkor elmondta, hogy Bili Clinton ismét külön-külön találkozott Ehud. Barak izraeli kormányfővel és Jasszer Arafat palesztin vezetővel, este pedig közös vacsorát adott a tiszteletükre. A legfelsőbb szintű megbeszélésekkel párhuzamosan Madeleine Albright külügyminiszter és Dennis Ross, az Egyesült Államok közel-keleti megbízottja is folyamatosan tárgyal a két fél képviselőivel. Joe Lockhart megerősítette, hogy helyi idő szerint szerda estig még nem jött létre közvetlen, négyszemközti találkozó az izraeli miniszterelnök és a palesztin vezető között. Izrael 43 libanoni határincidens miatt panaszt emelt az ENSZ-nél - közölte csütörtökön az izraeli hadsereg szóvivője. A közlemény szerint Izrael május 24-ei libanoni kivonulása óta rendszeresek a provokációk libanoni részről az ország északi határán. Többször kövekkel dobálták meg az izraeli határőröket, egyiküket meg is sebesítették, és megrongálták a határnál lévő épületeket is. Megfigyelők megjegyzik, hogy immár másfél hónapja késik az ENSZ libanoni békefenntartó erőinek (UNIFIL) telepítése az izraeli-libanoni határra, amiben annak is szerepe van, hogy Izrael a határon kilenc pontot még mindig jogosulatlanul tart megszállva.______________________________■ HÍREK RÖVIDEN Magyar-román csúcs Tusnádfürdőn Mugur Isarescu román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is hivatalos az idén július 23. és 30. között sorra kerülő Bálványosi Nyári Egyetemre - jelentették be csütörtökön Bukarestben. Az idei tizenegyedik kurzusra, amely eredeti helyszínének nevét viseli ugyan, de már évek óta Románia egyik legszebb üdülőhelyén, az erdélyi Tusnádfürdőn rendezik meg, az idén a román és a magyar vezető politikusok valóságos „csúcstalálkozójának” ígérkezik. Gyógyul Rudolf Schuster Rudolf Schuster szlovák államfő továbbra is jól halad a gyógyulás útján - közölték az innsbrucki kórház orvosai. Az elnök már több órát képes széken ülni, és segítséggel fel is tud állni, naponta kétszer pedig fizioterápiás kezelésben részesítik. Beszélni egyelőre nem tud a gégéjében lévő lélegeztető kanül miatt, amit azonban a tervek szerint ma olyanra cserélnek, amely lehetővé teszi számára a beszédet is. A szerdán végrehajtott kisebb műtét sebe ugyancsak szépen gyógyul. Fokozott éberség Moszkvában A csecsenföldi és észak-kaukázusi helyzet miatt Moszkvában megerősítik a közintézmények biztonságát. Jurij Luzskov moszkvai polgármester Moszkva minden közigazgatási hivatalt és rendfenntartó szervet arra utasított, hogy erősítsék meg az iskolák, a kórházak, a hidak és az ipari létesítmények biztonságát. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat éberségre szólította fel az orosz polgárokat, arra figyelmeztetve, hogy vegyék komolyan a csecsen szakadárok terrorakciókkal kapcsolatos fenyegetéseit. Munkában az AB Kovács László szocialista pártelnök csütörtökön az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, az állami ingatlanok pártok által történő használatáról szóló törvény és a hozzá kapcsolódó, szintén az idén elfogadott jogszabály alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérve. A Fidesz országos elnöksége tegnapi közleményében sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az MSZP láthatóan nem tud azonosulni az Országgyűlés által elfogadott, a pártok ingatlanhelyzetét rendező törvénnyel. Rövidesen nagyarányú lakbéremelke- dés következhet be az önkormányzati lakásszférában. A helyhatóságok ugyanis csak akkor kaphatnak állami támogatást bérlakásépítésre, ha a lakók által fizetett havi díj a lakás bekerülési költségének legalább 2 százalékát fedezi. Ez a régi és az újonnan épült otthonok térítési díjának egymáshoz igazítása miatt jelentősen sújtja majd a régi bérlakásban élőket is. Budapest Az önkormányzatok a kormány július 1-jé- től hatályos rendelete értelmében csak akkor részesülhetnek a bérlakás-építési támogatásból, ha a felépült lakások havi díja az adott ingatlan bekerülési költségének legalább 2 százaléka lesz. Márpedig az amúgy is szűkös keretekből gazdálkodó önkormányzatok számára nélkülözhetetlen, hogy állami forrásokhoz is hozzájussanak, e nélkül aligha tudnak több száz milliós beruházásokat finanszírozni. Ha az önkormányzatok a kötelezően előírt 2 százalékos összeget fizettetnék a lakókkal, akkor az a legjobb esetben is megduplázná a mostani lakbéreket. Ráadásul ez nem csak az új lakásokba költözőket érintené, hiszen az önkormányzatok rendeletben rögzítik a lakbér összegét. Az újonnan bevezetett jogszabály pedig nem az épülés éve, hanem a lakás komfortfokozata alapján tesz különbséget az ingatlanok között. Egyes szakértők szerint azonban a helyzet ennél is rosszabb; a lakbérek összegében a jelenlegi duplájánál sokkal nagyobb emelkedés várható. Farkas Tamás, a Lakás- szövetkezetek Országos Szövetségének elnöke szerint akár nyolcszorosára is növekedhetnek a bérleti díjak - véli az elnök. Szerinte pillanatnyilag 100-120 forintos átlagos négyzetméterárat fizetnek az önkormányzati bérlakásokban élők, s ez a költségalapú lakásépítés esetén akár 800-1200 forintra is megemelkedhet. Az otthonteremtési támogatás legnagyobb gondja az, hogy a kormány még mindig nem ismerte fel a lakbér és a bérlakás közti ellentmondást - mondta a szakember. Azaz: a lakbért mesterségesen alacsonyan igyekeznek tartani, ugyanakkor nem veszik figyelembe, hogy a bérlakásokkal kapcsolatos műszaki kötelezettsékormányzati lakásokat el kell adni, s az a korábbihoz hasonló privatizációs hullámot, s ezáltal további, fokozott bérlakáshiányt idéz majd elő. Az elmúlt év árrobbanása után egyébként újra a normális árnövekedés jellemzi a lakáspiacot. Az ingatlanügynökségek szeLAKÁSÉPÍTÉS ÉPÍTTETŐK SZERINT, DARAB geket is finanszírozni kell. Pedig a rászorultak támoA bérházak nagy része felújításra szorul, a pénzt a lakbérből kellene kigazdálkodni fotó: europress/kallus györgy gatását nem a lakbér alacsony összegével kellene szinten tartani, sokkal inkább egy kidolgozott szociális támogatás kellene. A jelenlegi helyzet azt is eredményezheti majd, hogy a nagymértékben leromlott önrint azonban a rendelet nyomán nem érdemes abban reménykedni, hogy visszaáll- nak az egy évvel ezelőtti árak, a helyzet a közeljövőben sem fog megváltozni, sőt később is lesznek lakásárboomok. istsi Bővítés és fontolva haladás Módosuló határidők Budapest - OM Michael Lake az integrációs folyamatról és a közös teendőkről Magyarországnak ma csak az egyik, a nyugati fele verseny- képes, de az egésznek azzá kell válnia ahhoz, hogy felkészüljön az EU-csatlakozásra - jelentette ki Michael Lake. Budapest Az Európai Unió budapesti delegációjának vezetője az Európai Tükörnek adott interjújában úgy fogalmazott: alapvető követelmény a magyar kis- és középvállalati szektor megerősödése. A hozzánk beáramló külföldi működőtőke előnyét teljes mértékben akkor tudjuk majd kiaknázni, ha a beruházók körül beszállítók hálózata alakul ki. A hazai cégek izmosodása az ország kereskedelmi helyzetét is javítani fogja. Michael Lake szerint ez egyben álláshelyeket teremt, és létrehozza egy erős középosztály alapját, hozzájárul a ük”, mert ha jól kimunkált egyezséget kötnek a tizenötök, ez megkönnyíti a csatlakozni szándékozók alkalmazkodását is.- Az EU polgárainak biztonságpolitikai és gazdasági okokból érdekük az Unió bővítése és a hidegháború nyomainak végleges felszámolása. Ha a brüsszeli vezetők e szempontokat megértetik választóikkal, akkor azok a bővítést az eddiginél jobban fogják támogatni - mutatott rá a diplomata arra emlékeztetve, hogy van még tennivaló Nyugat-Euró- pában a bővítés elfogadtatásában. A hazánkban végzett legutóbbi közvélemény-kutatás szerint ugyanakkor a lakosság 66 százaléka már rendelkezik valamilyen tájékozottsággal az Uniót illetően. Szeptember 30-ról október 31-re módosul a diákigazolványok érvényességi ideje, azaz eddig kell az alap- vagy középfokú oktatási intézményekben tanulmányaikat megkezdő diákok számára az új okmányokat kiadni. Kör- nyei László, az oktatási tárca helyettes államtitkára tegnap elmondta: egy most elfogadott kormányrendelet értelmében változik az érvényesítés határideje is. A közoktatásban október 31-ig, a felsőoktatásban pedig félévenként, március 31-ig, illetve október végéig kell ellátni az igazolványokat a hologramos érvényesítő matricával. Környei László felhívta a figyelmet arra: ha az igazolvány határidőn belül nem érkezik meg a nyomdából a kibocsátó intézménybe, az iskolának térítésmentesen ideiglenes okmányt kell biztosítania a diákok számára. ■ ÁLLÁST KÍNÁL!!! Hollandiai munkahelyre szalagvezetőket (német nyelvtudással) és sertéscsontozókat keresünk, minimum 1 éves németországi gyakorlattal, magas kereseti lehetőséggel. Érdeklődni: 1143 Budapest, Besnyői u. 13. Sport-System Kft., vagy 267-2105 Szombathy Krisztina g 221-5443 Szikszói Józsefné Faddon, a PINTÉR Kft. telephelyén 3000 m2 alapterületen raktárak bérbeadók hosszabb-rövidebb idejű tárolásra. 500 m2-en hűtési lehetőség is adott. Udvaron, betonozott térségen tárolási, átrakási lehetőség megoldható. Az egész telep őrzése biztosított. Szükség szerinti kézi ill. gépi munkaerő rendelkezésre áll. Érdeklődni: 74/447-309. •ima OSZD el magad! ' lányoknak: 488-5623 06-90-430 025 TÁRSKERESÉS HANGSEBESSÉGGEL! Meghallgathatja leendő párja tát! üzeneté Válaszolhat rá, vagy felmondhatja saját hirdetését! TÁFISAT M 06-90-230 520 A hívés díja 160 H+áfa/perc+6 H+áfa kapcsolási díj A dija 99 Ft+áfa/perc+6 Ft+áfa kapcsolási díj Axol Springctr Budapest Kiadói KH. Axel Spr«r>£j«r-Budapest Kiadói Kf» Audiotex. 1539 Bp., Pf:591. Tel,: .488 -5ó15 Audiofex 1539 Bp., Pf:591. Tel . -488 5A15 Szuper akciók Július 16. lhét/fó/Ft 2hél/Td/R Last minute 64.900 89.900 Eao Out Coda * * * (FP) 79.900 99.900 Rute« * * * (FP) légkondivol 89.900 114.900 Hohl Golden Odyssey * * * * (FP) 104.900 149.900 Gyermekár 50.000 Ft Július 20. / Kréta 1 hét/fő/R 2 hét/fó/Ft Last minute ' 49.900 69.900 Hotel Aris** (reggeli) 59.900 79.900 Aimonia apartman * * * (reggeli) 84.900 119.900 Gyermekár 40.000 Ft Hotel Gortyna *** (FP) légkondivol 99.900 139.900 Gyermekár ________ ^ 40.000 Fi Július 2 0. yiuneziatmm 2hét/fó/Ft Last minute Z--------^— 49.900 69.900 Hot el Benia * * (reggeli) 61900 84.900 Restem* 0 Kontooui * * * légkondival 74.900 109.900 Gyermekár 50.000 Ft Hetei Near Justin« * * * (FP) légkondivol 84.900 119.900 Hotel Sawn * * * (FP) 89.900 129.900 Gyermekár 55.000 Ft Hotel Fesfivd *** * (FP) A 99.900 149.900 ktoto. ^yMallona7iMm tww Welt (reggeli) 4--------* 59 900 89.900 M Mdkrai**{n’l 89.900 139.900 Gyermekár 60.000 Ft Hotel Kontó ***(FP) 118.900 199.900 Gyermekkedvezmény -35% Hotel Playa Cate Mayor * * * * (FP) 139.900 249.900 Gyermekkedvezmény -35% További indulások: júL 27.; aug. 3,10,17,24,31. Araink tartalmazzák a repülőjegyet, szólást, transzfert, és a magyar nyelvű idegenvezetést. nUtTMEKBIK: £cccrJ!%>(i4.w tetoTeym/cym, Itafcj M. Ht 10Í1 Bp. VfcgSwflg”* Játei léf 6. Tel.: 332-3129^ A Pécsi Geodéziai és Térképészeti Kft. (76 22 Pécs, Jogász u. 4.) ÉRTÉKESÍTI a tulajdonában lévő Szekszárd, Széchenyi u. 48-52. szám alatti irodaház első emeletén található 2 261 m nagyságú 10 db irodából és egyéb helyiségekből álló ingatlanát. Az ajánlatokat a 7601 Pécs, Pf.: 34. szám alatti címre kérjük írásban megküldeni. Érdeklődni a (72) 211-655/111 telefonon lehet. Az ingatlan megtekinthető t, munkanapokon 8 órától 14 óráig. ? Több éve a hazai piacon működő háztartási tisztítóeszközöket gyártó, ill. forgalmazó vállalat értékesítési szakembert és üzletkötőket keres meglévő üzleti partnerek látogatására, Tolna megye ill. az ország területére. Feltételek: az értékesítési szakember esetében:- jogosítvány, gépkocsi,- jó kommunikációs készség,- min. középfokú végzettség, az üzletkötő esetében:- vállalkozói igazolvány,- értékesítési tapasztalat,- kis tehergépkocsi/mikróbusz. írásos pályázatot az. alábbi címre várjuk: Favorit Kft. 7130 Tolna, Bajcsy-Zs. u. 72. b % I * 1990 1995 1997 1998 Önkormányzat 2467 123 443 208 Központi költségvetési szerv í 45 49 36 Gazdasági szervezet J 1 1859 2 092 2 373 Ebből: lakásépítő szövetkezet 602 276 275 209 Természetes személy 31291 22 601 25 422 17 526 Alapítvány, egyház, egyéb _________-______90 124 180 Ö sszesen 44 373 24 994 28 405 20 532-----*-----------njpi-------------:--------------r-aHIIK"'’----------■ MHKisspr---------*tbsapKSF----------------e Zr* s. f-Wr* . .iwjgrr ■HflBf •• f... ■ Jam fogyasztói társadalom kialakulásához.- Magyarország jól áll, de nem eléggé - hangsúlyozta az Unió képviselője. - Az a benyomásom, hogy az alkalmazkodási folyamat lassult. Remélem és hiszem, hogy az átmeneti lassulás után a törvényalkotás is fölzárkózik az uniós normákhoz. De ha a késedelem 2001-ben sem hozható be, akkor ez súlyos gondokat okoz. Michael Lake indokoltnak tartja a bővítést megelőző óvatosságot Brüsszel részéről, mert igen bonyolult kérdésekben kell közös álláspontot kialakítani. A tagjelölt országoknak ugyanakkor „kicsit türelmesebbnek kellene lenni-