Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-14 / 163. szám
I 2000. Július 14., péntek MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét F. KOVÁTS ÉVA Muskátlis ablakok A magyar falvak nyáron a legszebbek. Ilyenkor a sok zöld lomb, fa, színpompás virág a kopott házakat is megszépíti. Eltakarja a málló vakolatot, feledteti a meszelés hiányát. Még a kátyúkat is szívesebben kerülgeti az ember, ha az út mellett virágos kiskerteket lát. Nem véletlen, hogy a népdalokban is a piros rózsa, kék- nefelejcs, ibolyáról, muskátlis ablakokról van szó. Mindez akkor jutott eszembe, amikor a napokban Gunarason, a strandon jártunk. A fürdő kellemes, a víz tiszta, zsúfoltság sincs, a gyógyvízben kellemes üldögélni. Kint azonban más a helyzet. A medencék körül, ha az ember napozni akar, csak a kiszáradt füvet találja, nincs hová feküdni. Kétségtelen, hogy hosszú hetek óta kánikula van, szárazság, de azért locsolni, akár az elfolyó vízzel is, biztosan lehetne. Július elején nem a tikkadt prérihez hasonlatosnak kellene lenni a strand gyepének. Nem jobb a helyzet a hideg vizes úszómedence után, a csónakázó tónál található büfénél sem. Az épületet pár éve átépítették, de a felújításkor már arra nem futotta, hogy a kiszolgáló pult előtti terület betonját, ahol a vendégek étkeznek, térburkoló kővel fedjék le. Ez talán fel sem tűnne, ha lenne néhány virág, akár cserepes, akár másik, tiszták lennének az asztalok és ne lenne annyi légy. Persze ehhez rendesebben kellene takarítani, nem elég a műanyag bútorokat egy ronggyal áttörölni. Pedig a barátságosabb környezet biztosan több vendéget von- zana. Helyi példának ott vannak a strand másik felén lévő büfék, ahol nemcsak tisztábbak az asztalok, hanem virágok is vannak. Nem véletlen, hogy a közmondás szerint is, aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet. Jogról, házirendről diákoknak Közéletre nevelnek a nyári táborban Egy hetes diák-vezetőképző tábort szervez a Polip Ifjúsági Iroda Fadd-Domboriban. Szekszard-Dombori Általános és középiskolás diákönkormányzatok vezetőinek rendez továbbképző tábort július 24-től 28-ig a szekszárdi Polip Ifjúsági Iroda. A tábor elsődleges célja, hogy használható ismereteket nyújtsanak a diák-önkormányzati munkát végző fiataloknak. Tavaly már volt egy ilyen tábor, annak sikerein felbuzdulva szervezik az ideit. A nyári képzésben résztvevőknek az előadók - a Közéletre Nevelésért Alapítvány munkatársai - a diákjogokról, az iskolai házirend elkészítéséről, konfliktus kezelő módszerekről, tárgyalási technikákról nyújtanak használható ismereteket. ___________________ FKÉ M itől sárgulnak a szőlők? Az idei esztendőben sok ültetvényben tapasztalható a szőlőtőkék sárgulása. Nem volt ez a jelenség ismeretlen korábban sem, de a sárgulás gyakorisága és erőssége ebben az esztendőben szokatlanul erős, sok helyen akár a tőkék kipusztulásához is vezethet. A Szekszárdi Növényvédő Kft. július 15-én, szombaton kilenc órakor tanácskozást szervez a szőlősárgulás okairól és a gyógyítás lehetséges módjairól. A rendezvény Szekszárdon, a Bogyiszlói úton lévő honvédségi bázison (lőtér) kerül megtartásra (a helyszínt a szőlősgazdák a kék színnel írott Növényvédő táblák alapján könnyen megtalálhatják). A szőlősárgulás mellett a vendégek megismerkedhetnek a Bayer cég szőlőben használható új növényvédő szereivel is. A tájékoztatót Kamp János, a Bayer szaktanácsadó mérnöke tartja, amely többek között a szürkepenész elleni védekezésről is szól: Mit tehetünk, hogy ne a Botritisz szüreteljen? A tanácskozás mellett a szőlősgazdák az ottlévő Agrobázison növényvédőszert és lombtrágyát is vásárolhatnak. Az üzlet, amely az idén került megnyitásra széles választéka és előnyös árai miatt a szőlősgazdák körében ismertté és népszerűvé vált. Hétköznaponként és szombaton 8-12 óráig tart nyitva. *13122* Hidat avatnak augusztusban Helyretolják a régit, „szeletelik” a régit Kicserélik a több, mint 120 éves régi vasúti Sió-hidat. Mint a kivitelező fővállalkozó MÁV Hídépítő Kft. építésvezető-helyettese, Tóth Árpád elmondta, a fém szerkezetű hidakat száz évre készítik. Azt, hogy a vas belső szerkezete milyen állapotban van, nem lehet tudni. Elképzelhető, hogy jó lenne még 20 évig, de az is, hogy az anyag fára- dása miatt egy év múlva összeomlik. Szekszárd A hét elején, kedden kezdték meg a helyszínen összeállított új híd helyrenyomását. A hidraulikával óránként 10-12 métert haladhatna a hídszerkezet, de a régi híd feldarabolása miatt természetesen nem üyen gyorsan halad a munka. Miközben tolják az újat, vágják szét a régi hidat, megkezdődött az úgynevezett szerelőtér szétszedése is. Egy brigád már el is ment Simontomyára a terepet előkészíteni, ahol ismét összeszerelik, mert a következő munka az ottani vasúti híd lecserélése lesz. A Sió mellett az ár- vízvédelmi töltés miatt még utat is kellett építeni a szerelőtérhez, és áramot is vezetni a helyszínre. A hídszerkezetet, miután összeszerelték, keresztirányban betolták az úgynevezett betoló-pályára, ami leginkább vasúti talpfákhoz hasonló szerkezet. Amint eltolták a régi szerkezet végéig, a két hidat össze is kellett kapcsolni. Látható, hogy a réginek a szerkezetét is megerősítették, nehogy a „letolás” alatt szétessen. Az új híd súlya a hídgerendákkal, pályaburkolattal, lemezburkolattal, mindennel együtt legalább 150 tonna. A síneket az új hídon nem szerelik, hanem az erre a célra Betolják a hídszerkezetet fotói bakó jenő kialakított vályúba öntik. A technológia előnye, hogy a szerkezet azonnal képes felvenni a dinamikus terhelést. A tervek szerint a vasúti forga- lom augusztus 4-én indul újra. __________ihárosi M illiárdos beruházások Tolna megyében növekedett a pályázati kedv Több mint 580 millió forint elosztásáról döntött a napokban a Tolna Megyei Terület- fejlesztési Tanács. A szerveződés elnöke, Koltai Tamás - aki egyúttal a megyei közgyűlés elnöke is - tegnap tartott sajtótájékoztatójában közölte: ez a pénz szűkebb pátriánkban legalább 7 milliárd forint értékű beruházást indukál. A tanács gyakorlatilag kivétel nélkül egyhangú döntéseket hozott, ez nemcsak az előkészítettséget, hanem az érdekek előzetes egyeztetését is jelzi. A beérkezett anyagokat tekintve megállapítható, hogy a megyében növekedett a pályázati kedv - a céljellegű decentralizált keret terhére 88, a területi kiegyenlítő keret terhére 82, a területfejlesztési célelőirányzat terhére pedig 33 munka érkezett -, s ez az előrelépés a számszerűség mellett a minőségben is érzékelhető. Az igénylők, azaz ebben az összefüggésben az ön- kormányzatok nagy többsége - majdnem 80 százaléka - részesült is a felosztható összegből. A céljellegű decentralizált keretből közel 143 millió forint került a kistérségekbe és a településekre. Koltai Tamás a szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola felújítására szánt 11 millió, valamint a hőgyészi Hunyadi Általános Iskola homlokzatának 7 millió forintba kerülő rendbehozatalát emelte ki a támogatottak terjedelmes listájából. A területi kiegyenlítő keretből 321 millió forintot kaptak az önkormányzatok. A zsák-falvak megszüntetése jegyében kiváltképp említésre érdemes ebben a kategóriában a Gyulaj-Szakály összekötő út építésére átutalt 24 millió 400 ezer forint. A közel 120 milliós területfejlesztési célelőirányzatból a Madocsát és térségét érintő szennyvízcsatornára, illetve tisztítására 23 millió forintot fordíthat az érintett település. S nemcsak helyi, hanem regionális szerepet is betölt az az állat- gyógyászati kft., mely a rendelkezésére bocsátott 14 millió forintból a megyeszékhelyen épít telephelyet.-SZÁTolna megye A TERÜLETI KIEGYENLÍTŐ TÁMOGATÁSOK Nagycsaládosok a Balatonnál A gyerekek meglovagolták a hullámokat Szekszárd Az elmúlt hét végén a Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesületének 230 tagja - gyerekek, felnőttek közösen - a Balatonra kirándultak. A lelkes kis csapatot öt különjára- tos busz szállította a tó partjára. Mivel az időjárás - az erős szél és a kissé lehűlt levegő - nem kényeztette el a társaságot, a fázó- sabbak a szabadtéri program mellett döntöttek. A bátrabb gyerekek fürdőző kedvét azonban az erős szél sem vette el, hiszen a víz akkor még kellemesen meleg volt. Igazi tengerparti élményben volt részük a fürdőzőknek, hiszen a hullámokon még „lovagolni” is lehetett. A nagy sikerre való tekintettel az idei nyáron még kétszer szervez az egyesület kirándulást a nagycsaládos szülőknek és gyermekeknek, a magyar tenger partjára. M.l. Hírek BONTJÁK az életveszélyessé vált épületet. Még mintegy két hétig tart a tolnai művelődési ház melletti életveszélyessé vált épület bontása, amelyet korábban a Vöröskereszt és helyi amatőr zenekarok is használtak. A bontást a Kommunális Kft. irányításával közhasznú munkások végzik. A tetőszerkezet már nincs a helyén, a következő napokban kerül sor a födém és a falak bontására. A még használható építőanyagot - ami egyébként nem túl sok - értékesíteni fogják. BONYHÁDVARASD. Július 24-én a község költségvetéséhez képest nagy munka indul Bonyhádvarasdon: megkezdődik a híd és a vízelvezető árok rekonstrukciója a Táncsics utcában. A híd már a télen oly mértékben megrongálódott, hogy baleset-, sőt életveszélyessé vált. A beruházás költsége közel ötmillió forint, a kivitelező a Tolna Megyei Közútkezelő Kht. LELTÁROZNAK a bátai könyvtárban. Az iskolai és városi könyvtár funkcióját is betöltő intézményben a 16.000 könyv számbavétele már megtörtént, jelenleg az adminisztrációs munkálatok folynak, majd a se- * lejtezést végzik el. BETÖRTEK Szekszárdon, a Bezerédj utca 2. számú épület első emeleti helyiségébe csütörtökre virradóra. Az ismeretlen elkövetők a számítógépes teremből gépeket nem vittek el, csak 20 ezer forintot. FELTÖRTEK csütörtök hajnalban Szekszárdon egy Peugeot kisteherautót, amely a Kölcsey lakótelepen parkolt. A kocsiból egy diplomatatáska tűnt el, amiben személyes iratok voltak és kevés készpénz. NYÁRI FESZTIVÁL. Fadd Domboriban ma délután öt órakor rajtol az idei nyári fesztivál. A program: 17 óra: Kölyökvilág játszóház, játékos sportprogramok. 18. óra: Mozdulj velem!- Fitness Gabival. 19 óra: A Tolnai Fúvószenekar térzenéje. 20 óra: Ünnepélyes megnyitó. A vendégeket köszönti: Kocsner Antal, Fadd polgár- mestere. A fesztivált megnyitja: Tóth Ferenc, országgyűlési képviselő. Közreműködik a Faddi Boróka Néptáncegyüttes. 21 óra: A diszkóvilág sztárjai. Nyolc éves az El Pala- cio Disco. A sztárvendégek: Kiwi, Betty Love, Me Hawer és Teknő, Bubble Gum. Műsorvezetők: Palásti Lajos és Kindl Gábor. Este tíz óra: Utcabál a Yellow Fewer együttes közreműködésével. ISIS Szerelmes szélhámos Nemere István kisregénye - 5. rész Délután új külsőt öltött. Most simára borotvált arcú, illatozó fiatalember volt. Koránál tényleg fiatalabbnak látszott, hála ügyes öltözködésének és mozgásának. Régebben nem sajnálta az időt és kitanulta, mit vegyen fel, müyenek a divatos áramlatok, mitől lehet az ember sovány vagy lompos, milyen ruhától karcsú, fiatalos, vagy éppen öreges? Szánakozva mosolygott sokszor, látva a sok kövér nőt a nagypöttyös ruhákban. Hát ezeknek senki sem mondta soha, hogy függőleges csíkozású ruhát viseljenek, az optikailag karcsúsít? De végül senkivel sem osztotta meg ezirányú tapasztalatait. Mozgása is lezserebb lett, zakóját nem gombolta be, nyakkendője amerikai volt, két vékony fityegő, inge világos háttere előtt. Könnyedén lépkedett és egyszerűen szólva - hódító volt. Mosolya szerény, de magabiztos. A nála lévő iratok szerint Kosztolányi Józsefnek hívták. Egy szegfűt is tett gomblyukába. így ment ki a korzóra. No persze, ötvösházai viszonylatban itt korzónak csak a vasútállomás és a folyópart közötti, mintegy háromszáz méteres utcát lehetett nevezni. Mint Flóri megtudta, délutánonként itt sétálnak a tehetősebb hölgyek és urak. Bár sejtette, hogy az egykori híres és igazi korzózásnak csak enyhébb változatát találja majd itt - azért ekkora kabaréra nem számított. Mindez csak paródia volt... Néha alig tudta leplezni vidámságát. Mert hát jólöltözött, elegáns, viselkedi tudó hölgyek és urak helyett jöttek a nagyfenekű, kövér asszonyok, hangosan trécselve, sőt csúnya szavakat ontva magukból járkáltak fel-alá. A helyi aranyifjúság néhány tagja is arra jött kocsival, de a legtöbb autó Ke- let-Berlintől is keletebbre készült, méghozzá nem is mostanában. Rozsdás, gyűrt kocsikból integettek ki a fiúk, meg-megálltak valahol a járda mellett, miniszoknyás lányokkal incselkedtek. Az egyik sarkon volt egy fagylaltos, a másikon játszótér, a folyóparton néhány rozzant bárka és motorcsónak volt kikötve. Több horgász ádáz tekintettel méregette a zajoskodókat. Flóri, úgyis mint Kosztolányi József, kezdetben háromszor is végigrótta az utat, kö- telességszerűen vett egy fagylaltot is. Nézte a nőket. Nem érdekelték a fruskák, sem a teltebb huszonévesek, bár mint férfi azért szívesen legeltette a szemét ezeken is, ő valójában ide is dolgozni jött, hát válogatnia kellett. Tudta azt is, hogy holnap délelőtt, mielőtt elmegy a város szélére „traktorozni” egy kicsit, azért végigszalad a presszókon. Olyankor ülnek ott azok a már nem fiatal hölgyek, akiknek sok idejük van. Aztán el kell majd néznie a városi könyvtárba is. A helyi újságot ott biztosan archiválják. Átnézi majd a két meg három évvel ezelőtti évfolyamokat, kiírja a gyászjelentésekből azokat a hölgyeket, akiknek meghalt a férjük. A telefonkönyv és egyéb információk segítségével azonosítja és szelektálja őket. Csak aki saját, szép házban lakik, szemmel láthatóan van pénzelés még nem nyugdíjas korú hát igen, ezek a kedvencei. A „fejőstehenek”, ahogyan magában nevezte őket. Ilyenkor sokat segíthet egy szállodaportás, akinek beadja a mesét: életbiztosításokat akar kötni tehetős polgárokkal, főleg idősebb vagy középkorú nőkkel, így parancsolta a főnöke a távoli fővárosban. És máris kap majd több remek nevet és címet. De most itt volt a korzón és figyelt. Félelmetes rutinnal érezte meg, ki az, akivel érdemes megismerkednie. Leült egy padra, és a kényelmesebb módot választotta: csak nézte, ahogyan sorjáznak előtte. Több asszony kíváncsi pillantásokat vetett rá. Senkivel szemben nem volt elutasító, de a többség csak egy halvány mosolyt kapott tőle. Este hat múlott és szürke port kavart a könnyű szél, amikor megérkezett az ideális áldozat. Szemre úgy negyvenöt éves, kissé molett, jó ruhát viselő, félszeg mozgású nő volt. Erre érdemes volt várni, látta Flóri. Hát attól kezdve figyelemmel kísérte. Az asszonynak nem volt határozott célja, de azért úgy tett, mintha lenne. Nem bírta elviselni, hogy azt higgyék: férjet fogni jött ide? - kombinált magában Flóri. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy sokan köszöntötték őt. Tehát idevalósi lehet. Lassan eloldalgott a fagyialtoshoz, de úgy, hogy ugyanakkor az ismeretlen hölgy is a látóterében maradjon. A fagylaltos izzadt férfi volt, meghatározhatatlan korú, keményen dolgozott. Flóri kivárta, míg egy percre elfogytak a vevők, és bizalmasan közelebb hajolt hozzá:- Mondja, ismeri azt az asszonyt? . _____________________________(FOLYTATJUK.) i