Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-08 / 57. szám

2000. Március 8., szerda HAZAI TÜKÖR Tolnai Népújság - 5. oldal Aggódó civil szervezetek Nőnek a vagyoni különbségek az országban Budapest A csaknem száz civil tag­szervezetet tömörítő Társa­dalmi Érdekegyeztető Ta­nács (TÉT) képviselői teg­napi aggodalmuknak adtak kifejezést az országban fel­gyülemlett társadalmi prob­lémák miatt. Ezek közé tar­tozik a szegények és a gaz­dagok közötti szakadék to­vábbi mélyülése is, amely­nek megoldásához a TÉT szerint szükség van a kor­mány és a civil szervezetek által folytatott párbeszéd kibővítésére. Az utóbbi időben torz fejlődési irányt vett az ország, illetve a tár­sadalom fejlődése, mert a gazda­ság fellendülésével nem jár együtt a szociális szféra erősödé­se, nincs visszaosztás a társada­lomban - fejtette ki Kemény Lász­ló, a TÉT társelnöke. A politoló­gus elmondta, hogy a 95 buda­pesti és országos civil szervezetet magába foglaló tanács tisztújító közgyűlésén számba vették az országos problémákat, és Mi a TÉT 2000-ben címmel programot fogadtak el. A program három „tétet”, azaz programpontot fog­lal magába, tekintettel a növekvő társadalmi feszültségre. A szer­vezet szerint az első „tét” az, hogy az országban milyen társa­dalmi fejlődés valósulhat meg, mivé fejlődhet az ország. A má­sodik arról szól, hogy a civil tár­sadalom ne puszta jelszó legyen. A harmadik „tét”-ben a szerve­zetre váró konkrét feladatokat fo­galmazták meg. Ezek közt hang­súlyos szerepet kap a kapcsolat­bővítés a kormányszervekkel, a civil szervezetekkel, a parlamen­ti pártokkal, valamint a különféle szakszervezetekkel. Kemény László szerint ugyan­is a jelenlegi kormány megszün­tette a korábbi évek alatt kiépült érdekegyeztetési fórumokat és így nincs érdemi kapcsolat a civil szféra és a hatalom között. Ezért a TÉT felszólítja a kormányt, hogy állítsa helyre a párbeszédet és az érdekegyeztetés intézmé: nyes fórumait.- w ­A VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT. A környezetszépítő verseny keretében emlékfát ültettek tegnap a budapesti Városligetben, a Vajdahunyad vár bejáratánál. Az egész országra kiterjedő mozgalom várhatóan vidéken is számos követőre talál, fotó, feb/körmendi imre Családbarát munkahely Budapest Nagy-Britannia, Svájc, Németország és Ausztria után hazánk is csatlakozik a Családbarát munkahely elnevezésű mozgalomhoz. Az e címre igényt tartók pályázatát március 16-ig fogadják a Szociális és Csa­ládügyi Minisztériumban. Forgó Györgyné, a tárca főosz­tályvezetője lapunk érdeklődé­sére emlékeztetett: a hagyo­mányteremtőnek szánt pályáza­tot januárban hirdette meg a mi­nisztérium, közösen több kama­rával. Azoknak a munkáltatók­nak a jelentkezését várják, ame­lyek figyelembe veszik a csalá­dos dolgozók olyan igényeit, mint például a rugalmas időbe­osztás, és a részmunkaidős fog­lalkoztatás megteremtése. Az el­várások között szerepel, hogy a munkáltató támogassa dolgozó­ja továbbképzését. Szintén lé­nyeges: megkülönböztetett fi­gyelem illesse meg a családosok szabadságolását, s hogy a pályá­zó rendelkezzen gyermekintéz­ménnyel. Eddig sokan érdeklőd­tek a mozgalomról. A tudakozó­dók szavaiból körvonalazódott, hogy nyilvánvalónak tartják: a családi kötöttségeket tisztelet­ben tartó munkahely nem csu­pán a családosnak fontos. ___________________________________(CS. B. J.) A kormány a lakástámogatásról A jövőben nemcsak a 2000. év elejétől, ha­nem az 1999 januárjától kiadott építési enge­délyekkel készülő lakásokhoz is felvehető a kedvezményes, úgynevezett otthonteremtési kölcsön - egyebek mellett erről döntött teg­napi ülésén a kormány. A miniszterek a párt­ingatlanok felosztásáról, a fogyatékosok tá­mogatásáról és a MiZo-ügyről is tárgyaltak. Budapest Mint azt Borókai Gábor kormányszóvivő beje­lentette, a kabinet a múlt hónapban bevezetett rendeletet módosítva lehetővé teszi, hogy olyan új lakásokhoz is kérhető legyen a 8 százalékos kamatozású, főként fiataloknak szánt hitel, amelyekhez az építési engedélyt a tavalyi év so­rán adták ki. Ha a parlament is elfogadja az ál­lami ingatlanok használatáról szóló törvény módosítását, a jövőben egyetlen párt sem lesz jogosult 30-nál több épület használatára, vagyis a „fölöslegtől” meg kell válniuk. Az egyik terve­zet szerint a megtartott 30 ingatlan összalap- területe nem haladhatja meg az 5000 négyzet- métert, míg egy másik tervezet arról rendelke­zik, hogy a most frakcióval rendelkező, illetve a jövőben az Országgyűlésbe kerülő pártok mindegyike igényt tarthat a már említett 30 in­gatlanra. Borókai úgy véli, mintegy 300 épület szabadulna így fel, amit tovább osztanának, illetve karitatív célra használnának. A kormány intézkedési tervet fogadott el a fogyatékosok esélyeinek javítása érdekében. Eszerint a különböző tárcák idén összesen 30,7 milliárd forintot fordítanak a károsodott egész­ségű emberek segítésére. Befejezte munkáját az úgynevezett MiZo- bizottság - derült ki a szóvivői tájékoztatón -, a további teendőket az FVM koordinálja. A bizottság intézkedései nyomán (részben az agrártárca jóvoltából) összesen egymüliárdos, kormánygaranciával megtámogatott hitelkeret­hez juthattak a károsultak, és sikerült azt is el­érni, hogy a felszámolás alatt lévő cég újra fizessen a kistermelőknek. A kabinet döntött a címzett támogatásban részesülő önkormányzatok körének bővítéséről is. Borókai bejelentette: a kormány úgy határo­zott, hogy 650 forinttal támogatja az agyhártya­gyulladás-vakcina adagonkénti árát, így a rá­szorulók a jelenleginél sokkal olcsóbban juthat­nak hozzá a szerhez. t. m. Az egészséges családokért A nők egészsége, életmódja az egész családot befolyásolja. A Magyar Védőnők Egyesülete az idén „Az egészséges, bol­dog családokért” mottóval hirdette meg immáron ötödször országos programját. Budapest Mintegy száz településen várják védőnők, háziorvosok, pszichiá­terek, dietetikusok, gyógytor­nászok március 8-a és május 1-je között mindazokat az érdeklődő­ket, akik egészségük megóvása érdekében hajlandóak egészség- ügyi előadásokat hallgatni, vagy a dietetikus tanácsa szerint új, egészségesebb ételek készítésé­hez recepteket tanulni. A védőnők által szervezett kö­zösségi programokra óvodákban, iskolákban vagy az önkormány­zat helyiségeiben kerül majd sor. Mindenhol az adott településen élők által legfontosabbnak ítélt kérdések köré szervezik az elő­adásokat, az egészségiállapot- szűrést és a személyes tanács­adást. Lesz, ahol a depresszió fel­ismeréséről, annak gyógymódjai­ról szól majd a meghívott pszi­chiáter, máshol pedig hasznos in­formációkat tudhatnak meg a do­hányzásról, az alkohol-, vagy a drogfogyasztásról. Az egészséges táplálkozás mellett az egészséges életmód­hoz szorosan hozzátartozik a rendszeres mozgás, az aktív pi­henés is. A szervezők tudják, hogy egy család, egy szűkebb közösség életmódja nagyrészt a nő, az anya életviteléhez hasonul. Ezért célozzák meg elsősorban a nő­ket, asszonyokat a mától kezdő­dő programok. Ahhoz, hogy egy családban az egészség jelen le­gyen, nem mindegy, hogy hol, hogyan vásárol, mit, és miként főz, de a családi programok alakí­tásában is nagy szerepet kapnak a hölgyek. Az otthonról hozott minta példa lesz a későbbiekben is - akár jó, akár rossz volt az. H. M. Lehet élet a cián után Nemzetközi összefogás a környezet védelmében A napokban alakult meg a Tisza Platform nevű szervező­dés, amely jelenleg 14 természetvédelmi civil szervezetet tömörít. Élet a cián után címmel tartott tájékoztatójukon el­mondták, hogy remélik, más szervezetek is társulnak hoz­zájuk. Kijelentették, hogy mindenben támogatni kívánják a nemrégen kinevezett tiszai kormánybiztos munkáját. Budapest Priksz Gábor, az E-Misszió Egye­sület képviselője szerint a cián- szennyezés okozta problémákat a lehető legszélesebb társadalmi részvétellel kellene megoldani. Ennek érdekében minél több szervezettel kívánják felvenni a kapcsolatot, s nem csupán a kor­mánybiztos hivatalával, hanem az érintett szaktárcákkal is. Hoz­zátette: a határokon túli hasonló civil szervezetekkel is együtt sze­retnének működni. Haraszthy László, a Világ Ter­mészetvédelmi Alap (WWF) ma­gyarországi képviseletében utalt arra, hogy Magyarország felszíni vizeinek 95 százaléka külföldről érkezik, ezért bizonyos tekintet­ben kiszolgáltatott helyzetben van az ország, amin csak korrekt együttműködéssel lehet változ­tatni. Ezért is kezdeményezi a Ti­sza Platform, hogy a kormány ké­szítsen 10 évre szóló ütemtervet, amely révén a Tisza és a Szamos élővilágát újjá lehetne éleszteni. A megfelelő jogi háttér is fontos, hogy a Tiszát ne érhesse további szennyeződés. Ezért a platform kezdeményezni kívánja a szennyvlztörvény módosítását. A földhasználattal kapcsolatosan át kellene venni azt az EU-gyakorla- tot, miszerint azok a gazdák, akik környezetbarát módon gazdál­kodnak, kapnának az államtól tá­mogatást - vélekedik Haraszthy. Szerinte az árvízvédelem egésze felülvizsgálatot igényel, mert a gátak toldozása-foldozása csak ideiglenes megoldás. A szervezet úgy látja, hogy a turizmus és a szabadidős tevékenység jelleget kellene erősíteni a Tisza mentén. A halászat és borászat szintre ho­zását is ennek tükrében kell vé­giggondolni - szögezte le a szak­ember. SZALÓKY ESZTER NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS. Idén március 26-án, vasárnap kezdő­dik és október 29-éig, vasárna­pig tart a nyári időszámítás - ad­ta hírül a Közlekedési, Hírközlé­si és Vízügyi Minisztérium. MEDDIG MARAD. Egyelőre nem született megállapodás a hétfőn lemondott legfőbb ügyész és a parlament elnöke között abban a kérdésben, hogy Györgyi Kálmán meddig marad hivatalában. Györgyi Kálmán el­mondta: Áder Jánossal közösen döntik majd el, hogy a hathavi lemondási idő előtt távozik-e posztjáról. VÁRANDÓSSÁGI PÓTLÉK. A Szabad Demokraták Szövetsége fenntartással fogadja a váran­dóssági pótlék visszaállítását. Csak akkor támogatja a terveze­tet, ha a pótlék valóban plusz bevételi forrást jelent a terhes nőknek, és mindenki hozzájut­hat. Elfogadhatatlannak tartja, hogy a támogatás adókedvez­mény formájában kerüljön szét­osztásra, mert az állam feladata, hogy mindenkit egységesen tá­mogasson. ISMÉT DROGJOG. A kábító szer-fogyasztással kapcsolatos tudnivalókról és törvényi szabá­lyokról jelentetett meg 30 ezer példányban információs kiad­ványt diákok és pedagógusok részére Drogjog 2000 címmel a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet. A kábítószer-fo­gyasztással kapcsolatos törvé­nyi szigorítások után tavaly nyá­ron jelentették meg az első kiad­ványt, amelyet egyebek között a Diákszigeten, drogambulanciá­kon és iskolákban terjesztettek. TEMPLOMTÉRKÉP. Mintegy háromszáz középkori eredetű templom és templomrom helye, emellett az építmények történe­tének és jellegének rövid leírása is szerepel azon a térképen, ame­lyet a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület jelentetett meg a mil­lennium jegyében. A Középkori templomalapítók és -építők nyo­mában címmel kiadott térkép összesen 287 templom helyét je­löli meg, kiegészítve vázlatos tá­jékoztató szöveggel. PETÍCIÓ A MINISZTERNEK. A nők diszkriminációja elleni törvény napirendre tűzését, il­letve egy önálló, a nőket ért sé­relmeket kivizsgáló ombuds- mani iroda felállítását követeli egyebek mellett a Fiatal Baloldal (FIB) abban a petícióban, ame­lyet ma adnak át a szociális és családügyi miniszternek. NYITOTT ÉGBOLT. Magyar ka tonai ellenőrző csoport utazott kedden Romániába, hogy a ma­gyar-román Kétoldalú Nyitott Égbolt Megállapodás keretében megfigyelő repülést hajtson vég- re a szomszédos országban. ■ I gen érdekes helyzet ala­kult ki a parlamenti pár­tok népszerűségi verse­nyében az elmúlt hónapban. Miközben országos szinten alig érzékelhető változáso­kat regisztráltak, s ezen be­lül a két nagy párt egymás­hoz mért viszonyában sem mutatkozik változás, a Dunántúlon sokat javult a Fidesz szimpátiaindexe - ebben foglalhatók össze a Szonda Ipsos által február­ban végzett közvélemény­kutatás Nyugat-Magyar- országra vonatkozó ered­ményei. Míg januárban a nyugati megyék­ben a megkérdezettek 16 százalé­ka, februárban 23 százaléka tá­mogatta a Fidesz-Magyar Polgári Pártot. Az MSZP népszerűsége azonban változatlanul 26 százalé­kos. A Független Kisgazdapártra most országosan a megkérdezet­tek 6 százaléka (a Dunántúlon Csökkenő távolság az MSZP és a Fidesz között A Szonda Ipsos közvélemény-kutatása Nyugat-Magyarországon 5 százaléka) szavazna, az SZDSZ, az MDF és a MIÉP mind országo­san, mind a nyugati országrész­ben a megkérdezettek 2-4 száza­lékának szimpátiáját nyerte el. A pártot is megjelölni tu­dó biztos szavazók körében a két nagy párt támogatottsá­ga országos szinten valame­lyest csökkent, de ennek mértéke a statisztikai hiba­határon belül maradt. Az MSZP-t most a biztos szava­zók 44 százaléka, a Fideszt pedig 30 százaléka támogat­ná szavazatával, s ez tovább­ra is jelentős különbség. Nyugat-Magyarországon en­nél valamivel jobb a Fidesz helyzete, itt ugyanis biztos szavazóinak száma 30-ról 34 százalékra emelkedett. A kisgazdák biztos szavazatará­nya országosan az elmúlt hóna­pok átlagának megfelelően 9 szá­zalék, a Dunántúlon azonban tá­mogatottságuk a rekordnak szá­mító 13 százalékról a hónap során 4 százalékra csökkent. Az ellenszenvlistát a MIÉP ve­zeti, a megkérdezettek majd egy­negyede nem szavazna rá. Utána a Fidesz, a Független Kisgazda- párt, majd az MSZP következik. A győzelmi esélyekkel kapcso­latos mérlegelések azt mutatják, hogy jelenleg a felnőtt lakosság 50 40 30 20 10 2000. február □ nyugati országrész ÍBaz ország egésze 26 26 Fidesz- MSZP FKGP SZDSZ MIÉP MDF egyéb bizony­MPP párt tálán, négytizede szerint az MSZP nyer­né meg a választást, s alig fele ennyien tippelnek a Fidesz győ­zelmére. A kérdezés ideje: 2000. február 14-24. A kérdezés módja: sze­mélyes, kérdőíves fel­mérés. Az alapsokaság min­den felnőtt, állandó nyu­gat-magyarországi lakó­hellyel rendelkező ma­gyar állampolgár. A minta: 335 fő. A minta és az alapso­kaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonos­nak tekinthető. r

Next

/
Thumbnails
Contents