Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-18 / 65. szám
2000. Március 18., Szombat MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal RÁKOSI GUSZTÁV Az igazság szolgálatában A katolikus egyház kétezer év alatt elkövetett bűneit vallotta meg az ezred utolsó évének nagyböjtje első vasárnapján II. János Pál a Szent Péter Bazilikában, a keresztény világ központjában. Türelmetlenség, a másképp gondolkodókkal szembeni erőszak, a keresztes hadjáratok alatt elkövetett borzalmak, az inkvizíció, a zsidóüldözések, a reformáció elleni fellépés, más kultúrák, vallások üldözése - hosszú a sora két évezred bűneinek. A tények kitörölhetetlenek a történelemkönyvek vérrel és könnyel áztatott lapjairól, a pápai mea culpa ezt meg nem változtatja. A jelent viszont megfordíthatja. II. János Pál példával szolgált globalizálódó világunknak, amelyben az erkölcsi értékek egyre inkább silányulni látszanak, az áru, a profit szentséggé magasztosadnak, a politikai törekvések útjában mit sem számít a morál. Akadt-e az elmúlt kétezer évben - vagy akár korábban is - ember a történelem szereplői között, aki hasonló személyes bátorságról tanúságot téve a világ nyilvánossága elé mert állni, bevallani a bűnöket, alázattal bocsánatot kérve? A válasz: nem. Éppen ezért mérföldkő, nem csupán a katolikus egyház, de az emberiség történetében is II. János Pál cselekedete. Arról szól, hogy emberek vagyunk, bűnökkel, amelyekkel szembe kell néznünk, amelyek miatt önvizsgálatot kell tartanunk, annak eredményét ki kell mondanunk, mert csak így kaphatnak elégtételt az általunk megsértettek, csak így őrizhetjük meg emberi méltóságunkat. Együtt is, külön-külön is felelősek vagyunk tetteinkért, vétkeink bevallását nem halaszthatfuk az utolsó ítélet napjáigA pápa bocsánatkérése az igazság szolgálatának jegyében ezt szimbolizálja. Istenhez fordult a feszület előtt, az emberekhez szólván. Nemzetközi matematika verseny és tanácskozás Először vettek részt vajdasági iskolások A bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és a Tolna Megyei Matematikai Tehetséggondozó Alapítvány a Bolyai János Matematikai Társulat Tolna megyei tagozatával együttműködve tegnap rendezte meg tizenegyedik alkalommal a nemzetközi matematikaverseny döntőjét. Bátaszék Tavaly szeptember elején hirdették meg a XI. Bátaszéki Matematika versenyt az általános iskolák 3-8. osztályos tanulói, valamint a velük azonos korú gimnazisták részére. Az ország tíz megyéjéből, 70 iskolából közel 1200 tanuló, míg a határon túlról 20 iskolából közel 400 tanuló írta meg az első forduló dolgozatát. A második fordulóban huszonöt helyszínen közel 1000 tanuló vett részt. Ezek alapján a tegnap megrendezett bátaszéki döntőbe 52 magyarországi iskolából 115 tanuló, míg 13 határon túli iskolából 31 tanuló kapott meghívást. A XI. Bátaszéki Matematika verseny döntőjében az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a kísérő tanárok, tanítók részére szakmai tanácskozást szerveztek. A matematika verseny iránt egyre nő az érdeklődés, több iskola az éves versenytervében figyelembe veszi, számít rá. Most kapcsolódott a versenybe a Vajdaság néhány általános iskolája, Bunyik Zoltán pedagógus szervező készségének köszönhetően. A versenyt megelőző napon a határon túlról érkezett tanulók és nevelőik, kísérőik részére egész napos autóbuszos kirándulást szervezett a város Pécsre és Mohácsra, este pedig a felnőttek az iskola ebédlőjében közös vacsorán, baráti beszélgetésen vettek részt. Eredmények. 4. osztály: 1. Köllő Ágnes (Sepsiszentgyörgyi, 2. Beda András (Szekszárdi 3. Hámos Gergely (Pécs). 5. osztály: 1. Angyal Tímea (Komárom), 2. Vörös Eszter (Budapest), 3. Herpai Levente (Kecskemét). 6. osztály: 1. Tóth Manó (Budapest), 2. Árvay Zsófia (Szekszárdi, 3. Gulácsi Ágnes (Budapest). 7. osztály: 1. Gosztonyi Balázs (Budapest), és Steller Gábor (Budapest), 3. Nyers Szabina (Bátaszék). 8. osztály: 1. Kórus Péter (Szeged), 2. Tóth Anett (Szeged), 3. Tolnai Gábor (Lánycsók). __________■ I ngatlanárak: mindenre van kereslet Év eleji árrobbanás, Szekszárd megelőzte Pécset Ma a lakáspiacon az eladók diktálnak, mindenre van kereslet állítják az ingatlanok forgalmazásával foglalkozó szakemberek. Szinte hihetetlen, de a szekszárdi panellakások ára megelőzi a hasonló kaposvári, debreceni, kecskeméti, pécsi, és a szegedi lakások árait. Szekszárd A panellakások körül kialakult keresleten lehet legjobban lemérni a lakáspiac alakulását. Az infláció mérséklődése, ezzel a kamatok csökkenése, mind többek érdeklődését terelte az ingatlanok és a lakások felé. A másik ok pedig az lehet, hogy a külföldi vásárlók éppen az elmúlt egykét évben fedezték fel Magyarországot. Az ingatlanforgalmazók véleménye szerint átlagosan minden harmadik lakásvásárló befektetésnek tekinti az ügyletet. Az viszont még a spekulációs céllal vásárlókra sem jellemző, hogy a különösen nagy értékű ingatlanokat keresnék, mondta a szakember. Nagyné dr. Naszádos Katalin és munkatársai, tíz éve foglalkoznak ingatlanok értékesítésével. A most kialakult helyzetről kérdeztük az ügyvédnőt.- A múlt év végéhez képest rendkívüli mértékben megugrott a kereslet. Olyan lakásokat, melyeket eddig nehezen lehetett eladni - régebbi építésű panelokban, vagy rossz fekvésű, nem felkapott környéken -, most ezek is keresettek. A keresEgy holland Szálkán let nagyobb, mint a kínálat. Elsősorban a kisebb alapterületű, 1-1,5-2 szobás lakásokat keresik. Ha az árakat nézzük, akkor egy 50-55 négyzetméteres panellakásért most 4,2-4,5 millió forintot adnak. A múlt év végén ugyanekkora lakásért 3,5 milliónál nem adtak többet. Úgy tűnik, lassan az árak stabilizálódnak és már nem mennek feljebb.- A lakásokon kívül mit keresnek még a befektetni szándékozók?- Jó minőségű családi házat, de nem túl nagyot. Olyat ami fejleszthető, átalakítható. Keresettek a város széli, szép környezetben lévő házak, ingatlanok. Ezekért szívesen adnak a vásárlók 8-9 milliót, de a 20-30 vagy ennél is több milliós szuper lakásokat érdekes módon ném keresik. Szekszárd körzetében keresett helynek számít Őcsény, Decs már nem annyira, vagy Várdomb, de Bátaszék már kevésbé. Tolnára is sokan és szívesen mennek, Szálka és a Völgység a külföldiek által felkapott hely.- A külföldiek közül honnan jönnek szívesen Magyarországra, illetve Tolna megyébe?- Elsősorban németek, ők kifejezetten parasztházakat keresnek, amit felújítanak, de volt már dán, holland, olasz vásárlónk is. A múlt évben Tolna megyében, több mint 290 külföldi vásárolt ingatlant. MAUTHNER Szálkán, egy évvel ezelőtt nyitotta meg panzióját egy fiatal holland, Hirschen úr, aki ahogy meglátta, egyből beleszeretett a környékbe. A holland úr jól érzi magát Magyarországon, az év nagy részét Szálkán tölti. A külföldi üzletemberek gyakran keresik fel panzióját, így mint befektető is elégedett a helyzetével. Amikor otthon, Hollandiában jár, felkeres egy-egy utazási irodát a szálkai panziójáról szóló kiadványával. Évről-évre egyre többen keresik fel a környéket a külföldiek közül is. így vagy úgy, az uniós csatlakozás előtt pár évvel, lassan felfedeznek bennünket a nyugati országok polgárai is. Hogy ez átok, vagy dicsőség lesz-e, majd a jövő dönti el. Konferencia a szakképzésről Az oktatás nem a tanárokról, hanem a diákokról szól Műszaki szakképzés a Völgységben - ez volt a címe annak a tanácskozásnak, amelyet szakmunkás- képzés indulásának ötvenedik évfordulóján tartott az 504. Sz. Szakképző Iskola a városi művelődési központban. Bonyhád Valós igény tartja életben városunkban a szakmunkásképzést - hangsúlyozta megnyitó beszédében Oroszki István polgármester. Igaz, nehéz a folyton változó igényeknek megfelelően alakítani az oktatást - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a város együttműködési megállapodást kötött azokkal a munkáltatókkal, akik vállalták a tanulók gyakorlati képzését. A tanácskozáson Fetzer Márton, nyugalmazott igazgató beszélt az iskola történetéről. Az oktatás nem a tanárokról, hanem a diákokról szól - mutatott rá Geresdi Sándor, az iskola jelenlegi igazgatója. Ő a jelenről és a jövőről szólt: az intézményben folyik pályaorientációs képzés, s a szakmunkások mellett technikusokat is képeznek. Vannak kurzusok, amelyeken a szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező, érettségizni szándékozók vehetnek részt. Ami az iskola jövőjét illeti: 204 nyolcadikos tanuló jelölte meg továbbtanulásának egyik lehetséges helyéül a bonyhádi szakképzőt. Március végén válik nyilvánvalóvá, kit hová vesznek fel, az intézményben arra számítanak, hogy a jelentkezők közül mintegy hetven lesz végül az itt tanuló. Az igazgató kiemelte, hogy a vállalkozók közül sokan segítik az iskolát, egyebek mellett a szakképzési alapra befizetett pénzekkel. Geresdi Sándor arról is beszélt, hogy a rövidesen létesülő laboratórium többek között az új szak, a gázvezeték- és készülékszerelők képzését is szolgálja majd. Az iskolában ma még látható az iskolatörténeti kiállítás, és számos osztálytalálkozót is szerveznek.-HÁJHírek A PATIKÁKRÓL. A dombóvári képviselőtestület egészség- ügyi, szociális és foglalkoztatási bizottságának tagjai hétfőn 17 órakor kezdődő ülésükön többek közt a Népköztársaság úti és a Hunyadi téri gyógyszertárak eladásáról, valamint a népkonyhái étkeztetés támogatására benyújtandó pályázatról tárgyalnak. NYÍLT HÉT. Nyitott kapukkal várja a szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvoda az intézmény iránt érdeklődő szülőket és gyerekeket március 20 és 24. között, amikor nyílt hetet rendeznek. Akik szeretnék közelebbről is megismerni az óvoda életét, mindennap 8-tól 17 óráig benézhetnek a foglalkozásokra, minden csoportba betekinthetnek, és aki csak szeretne körülnézni, végig kísérik az intézményen. FESTMÉNYKIÁLLÍTÁS. A dombóvári művelődési házban március 20-án, hétfőn kiállítás nyílik kortárs festőművészek - többek között Mág Tamás, Mácsai István, Herpai Zoltán, Fassel Ferenc és Szász Endre - képeiből. BÁRKÁSOK a folyosón. Stekly Zsuzsa tűzzománcaiból, Gyur- gyonovics Gyula szobraiból és Reisz Tamás festményeiből nyílik kiállítás Szekszárdon, a megyei kórházban március 23-án, délután fél ötkor. Az intézmény folyosó galériájában kiállításra kerülő műveket dr. Töttős Gábor ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A Bárka Művészeti Szalon alkotóinak tárlata április 28- ig tekinthető meg. KAPITÁNYI FOGADÓÓRA. Dr. Szíjártó István alezredes, Dombóvár rendőrkapitánya havi fogadóóráját hétfő délután fél háromtól tartja. A DOMBÓVÁRI VMSE Gyenis Antal utcai sportcsarnokában kedden reggel kilenc órától rendezik meg a II. korcsoportos megyei kosárlabda diákolimpiái döntőt, melyen paksi, szekszárdi, dombóvári és kocsolai csapatok lépnek parkettre. TÁNCVERSENY. A Dombóvári Valcer Tánc-Sport Egyesület tehetséges párosa - Csécsi Andrián és Ruff Renáta - szombaton a Székesfehérváron megrendezésre kerülő klubközi versenyen lép parkettre. TÁRSTALANOK találkozója. A Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete ma 20 órai kezdettel tavasz köszöntő zenés estet tart Szekszárdon, az I. Béla Gimnázium B épületében. A zenéről az Ury Boys együttes gondoskodik. Jékely Zoltán szavalóverseny Bátaszéki általános iskolás sza- valók „vitték el” a legtöbb helyezést a tegnap délelőtt megrendezett szavalóversenyen. A Petőfi Sándor Művelődési Házban hatodik alkalommal rendezték meg általános iskolásoknak a Jékely Zoltán szavalóversenyt. Eredmények: 5-6. osztályosok: 1. Reinhardt Vivien (6. oszt. Bátaszék), 2. Szebényi Attila (6. oszt. Bátaszék), 3. Fodor Kornélia (6. oszt. Bátaszék), és Tóth Gabriella (6. oszt. Bátaszék), 4. Benkő Gabriella (6. oszt. Bátaszék), 5. Somogyi Kitti (5. oszt. Bátaszék), 6. Horváth Dominika (6. oszt. Bátaszék). 7-8. osztályosok: 1. Csatlós Veronika (8. oszt. Bátaszék), 2. Kalányos Julianna (7. oszt. Garay Gimn. Szekszárd), 3. Tóth Tímea (7. oszt. Garay Gimn. Szekszárd). A dunaföldvári Magyar László Gimnáziumban március 7-én zajlott a négyosztályos képzésbe jelentkezők felvételi vizsgája. Veisz Jánossal, a gimnázium igazgatójával erről beszélgettünk. Felvételik a Magyar László Gimnáziumba Milyen létszámban, képzési formában indulnak osztályok a következő tanévben? A 2000/2001-es tanévben a gimnázium 4 és 6 osztályos évfolyamot is szándékozik indítani. A 4 osztályos képzésre 110 felvételizőnk volt, 36%-uk, azaz 40 fő dunaföldvári. A 110 felvételiző hozott átlaga 6 tantárgy alapján 3,9; ezen belül a földvári tanulóké 4,04. Matematikából és magyar nyelvből írásban felvételiztek. Áz átlagokat, az eredményeket és a jelentkezők létszámát látva elképzelhető, hogy a következő tanévben 2 osztályt indítunk ebben a képzési formában. Mennyiben változott a felvételi eljárás a korábbi évekhez képest? Bonyolultabb és hosszadalmasabb lett azáltal, hogy az Országos Értékelési és Vizsgaközponton keresztül zajlik minden. Ide kell elküldeni az általános iskoláknak a jelentkezési lapokat, a felvételiztető intézményeknek a jelentkezési eredményeket, s itt állapítják majd meg, hogy melyik iskola kinek a jelentkezését fogadta el. A középiskoláknak április 15-ig küldik meg a kiértékelt adatlapokat, és mi csak ezt követően tudjuk értesíteni a szülőket. Ezt egyébként április 20-áig kell megtennünk. A korábbi években március közepéig a felvételik első és második fordulója lezajlott. Most csak májusban lehet majd elindítani az esetleges pótfelvételiket. Mindez azt eredményezi, hogy május végéig a tanulók és az iskolák is bizonytalanságban vannak. Mi a helyzet a hatosztályos képzéssel? Itt is bonyolultabb lett a felvételi eljárás. Korábban a hatodikosok itt a gimnáziumban jelentkezhettek egy adatlap kitöltésével, most ezt is csak az általános iskolán illetve az országos központon keresztül lehet megtenni. A leendő hatosztályosokat egyébként az általános iskolai eredményeik szerint rangsoroljuk, őket külön nem lehet felvételiztetni. Erre a képzésre a felvételi eljárást meghatározó rendeletet betartva május 2. és május 12. között rendkívüli felvételi eljárást, azaz pótfelvételit írunk majd ki. Egyébként ezen az évfolyamon igény szerint speciális, növelt óraszámú számítástechnikai képzés indul, amely eredményeként a 11. évfolyamban európai számítógéphasználói jogosítványt szerezhetnek a tanulóink. Ugyanakkor az angol nyelvet is magasabb óraszámban tanulják majd a leendő kisdiákok. ____ BALOGH EMESE 4 4 4