Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-03 / 256. szám

1999. november 3., szerda Megyei Körkép 3. oldal Koszorúk az emlékművekre. Tegnap délután - Halottak Napján - együtt hajtottak fejet Szekszárd város vezetői, a Hadkiegészítési Parancsnokság, valamint a II. Vi­lágháború Hősi Halottaiért és Áldozataiért Egyesület kép­viselői a harcokban elesett katonák előtt. A tisztelgők az I. és II. világháborús emlékmű megkoszorúzása után az alsó­városi temetőben nyugvó hősi halottak előtt rótták le ke­gyeletüket . FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Ritkán látott egységben, el­lenszavazat nélkül úgy dön­tött a bonyhádi képviselő- testület, a tegnapi rendkí­vüli ülésén, hogy - korábbi határozatával ellentétben - mégsem adja át a megyei közgyűlésnek a Perczel Mór Közgazdasági Szakközépis­kolát. Bonyhád önkormányzati kép­viselőtestülete áprilisban ho­zott döntését megváltoztatta és tegnap este úgy döntött: a Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola által ellátott feladatokat a Tolna megyei önkormányzatnak nem. adja át. A megye vezetőivel folyta­tott tárgyaláson ugyanis kide­rült: a közgyűlés átvenné a feladatot, de az intézményt nem. Az ülést a polgármester a kormánypárti és az ellen­zéki képviselők indítványai nyomán hívta össze. Oroszki István december 10-ig ad hoc bizottságot fog felállítani, amely javaslatokat készít az intézmény „állami támoga­tásközeli” működtetéséhez. Ez azt jelenti, hogy a központi normatívát csekély összeggel kívánja kiegészítem a varos. Az iskola igazgatója, dr. Bá­bel Ernő üdvözölte a döntést és reményét fejezte ki, hogy a jövőben az állami támogatás úgy alakul, hogy az intéz­mény működése biztos le­gyen. Emlékeztetett rá, hogy az iskola tantestülete az öt­éves képzés beindításával megalapozta a kéri jövőjét. A képviselő-testület dön­tött arról is, hogy támogatja a Völgységi Önkormányzatok Megelőzési Egyesület létre­hozását. A közigazgatási hi­vatal kifogásolta hogy a testü­let óvodavezetői pályázatában nem a törvénynek megfelelő dátum szerepel. A polgármes­ter kérte, hogy a testület kö­szörülje ki a csorbát. Pogátsa Alajos azonban óva intette a testületet, hogy a korábbi tör­vénysértést ne egy újabbaí hozzák helyre. Mint mon­dotta, a rendkívüli testületi ülésen csak a kezdeményezett témát lehet tárgyalni. A pol­gármester emlékeztetett, hogy az ülés elején módosították a napirendet, ennek ellenére nem tette fel szavazásra a kérdést. Hangyái Bonyhád megtartja a kerít Az októberi eső is aranyat ért Több búzát vetnek a termelők A közelmúlt napokban lehullott csapadékra már nagyon vártak a mezőgazdasági termelők, kellett az őszi búza és árpa vetéséhez és a már kikelt repcének is jól jött. A beta­karítással is folyamatosan haladnak a gazdák, ennek elle­nére ritka az az ágazat, mely a ráfordított költségeken túl, nyereséget is biztosít. Bálán, a szövetkezetben a kukorica betakarítása érdeklő­désünkkor a vége felé tartott, tudtuk meg Lubiczki János nö­vénytermesztési ágazatvezető­től. A 700 hektáron termelt ten­geri sok helyen a szó szoros ér­telemben vízben állt, a belvíz ebben a térségben gyakori gon­dot jelent. — Amit tudunk, betárolunk, de értékesíteni is szeretnénk, mert kell a pénz. A jelenlegi (1200-1350 Ft/mázsa) felvásár­lási ár nem kedvez a termelők­nek. A búza vetésével a vége felé járunk, az idén 550 hek­tárra - ez a tavalyinál 10 száza­lékkal több - növeltük a terüle­tünket. Attalán, a mezőgazdasági szövetkezetben párhuzamosan végzik a munkákat. A kukorica több, mint kétharmadát már be­takarították. A minőség kiváló, a mennyiséggel is elégedettek lehetnek a szövetkezetben, 90 mázsás az átlag, hektáronként. A gond itt is az értékesítéssel van, mondta Kovács János el­nök. — A kereslet minimális, a telephelyi árak ráfizetésesek és mind emellett rossz a fizetési készség, vagyis hónapok telnek el, mire a termelő a pénzét látja. Megítélésem szerint nagyon nehéz a mezőgazdaságban ma bármihez is fogni, mert egyik ágazat sem biztat nyereséggel. A sertés ágazatunknak az éves árbevétele 75 millió forint kö­rüli, de ebből 15 millió forint az az összeg, mely 60 napon túl is folyamatosan „kint” van. Ha a termelő keményebben lép fel a felvásárlóval szemben, akkor könnyen odavágják neki, hogy vigye ahová akarja a disznóit. Kiszolgáltatottak vagyunk ezen a területen is, pedig a dolgunk csak az kellene, hogy legyen, hogy termeljünk, nem pedig az, hogy piac után szaladgáljunk. A bonyhádi mezőgazdasági szövetkezetben is egyszerre vetnek és szedik a kukoricát. A búza vetése befejeződött, mondta Hahner Ferenc, a szö­vetkezet elnöke. — Az idén 10 százalékkal nagyobb területen vetettünk búzát. Minőségi, fémzárolt ve­tőmagot vásároltunk, mert bí­zunk abban, hogy el tudjuk adni majd a terményt. Sajnos a ku­korica nem hozza a ráfordított költségeket, hiszen a jelenlegi 1200-1300 forintos felvásárlási árhoz kellene 100 mázsás hek­táronkénti átlagtermés, így is csak a költségeket fedezné. Dombóváron és még néhány településen termeltek csak az idén cukorrépát. Tolna megyé­ben jelentősen csökkent a répa­terület nagysága, ennek oka a cukorgyárakkal való szoros egyeztetés, valamint a drága gépek hiánya. A dombóvári szövetkezetben Réz JózseJ ügyvezető igazgató elmondta, hogy az idén 74 millió forin­tért vásároltak egy önjáró kombájnt, mellyel a répa fel­szedését lehet felgyorsítani. A környéken így szolgáltatást is vállaltak. Eddig 200 hektárról szedték fel a cukorrépát, me­lyet a kaposvári cukorgyár vásárolt fel. Nem rég kezdő­dött a kampány, és várhatóan december végéig tart majd. A répa cukortartalma a múlt héten 15,4 volt, ami folyama­tosan növekedni fog majd. Az időjárás nagyon jó, mondta az igazgató, mert a répának sem ártott a 14 milliméternyi csa­padék és a vetést is be tudták fejezni. Sajnos a cukorrépa felvá­sárlási ára sem mutat pozitív elmozdulást a tavalyi árakhoz képest, de a termelők biza­kodnak, mivel a konkrét árról majd az év végén egyezked­nek a feldolgozókkal. Mauthner Vendégek a mezőgazdasági bizottság ülésén Tolnában is lesz fogathajtó verseny A megyei önkormányzat közgyűlésének mezőgazdasági bi­zottsága tegnap ülést tartott, melynek egyetlen témája volt, ez pedig a kettesfogathajtók megyei helyzetének érté­kelése. A bizottsági ülésre meghívták Kocsi Jánost, a ket- tesfogathajtás országos elnökét, Potoczky Ivánt, a megyei lovasszövetség elnökét, valamint a megye kettesfogathaj­tóit. Kocsi János országos elnök ismertette a Kecskeméten megrendezett fogathajtó vi­lágbajnokság tapasztalatait, melynek a fő szervezője ő volt. A nemzetközi szaksajtó nagy elismeréssel írt a rende­zésről, a feltételekről, az aka­dályok kialakításáról, a ver­seny korrektségéről. A hazai lovassport mára már elég fejlett ahhoz, hogy a jelenleginél több nagyszabású országos versenyt bonyolít­son le, amit csak szívvel és lé­lekkel lehet végigcsinálni, mondta Kocsi János. A verse­nyek lebonyolításában az ed­diginél nagyobb szerepet sze­retnének vállalni a Tolna me­gyei fogathajtók, akik a ren­dezéshez anyagi támogatást is kaptak egy-egy település ön- kormányzatától. A fogathajtó versenyek megrendezése nem kevés költséget jelent, amit a ren­dező félnek kell vállalnia. A költségek között szerepel a lovak boxos elhelyezése (kö­zel 1 millió forint), a bírák, a versenyzők ellátása, állator­vos biztosítása, a díjkiosztó ünnepség költségei, összessé­gében 2,5 millió forint körüli összegre kell számítani. Ezzel szemben a bevétel: 5.000- 10.000 forint közötti összeg, nevezési díjként és a belépő jegyek ára, mondta Kocsi Ist­ván. Nem számítva a verse­nyeken szereplő akadályokat, melyek építését, annak költ­ségeit egy-egy, a sportot ked­velő vállalkozó, vagy maguk a bírók finanszírozzák. Tolna megyének több ta­pasztalata van már jelentős versenyek lebonyolításában, mondta Horváth István, aki nagy szakmai múlttal rendel­kező bíró. Az elmúlt években Pakson, Bogyiszlón, Dombó­váron és Pálfán rendeztek or­szágos (A és B kategóriás) versenyeket. A kérdés az, melyik az a te­lepülés,' ahol a feltételeket biztosítani tudják, és a költsé­gek is rendelkezésre állnak, így állandó helyet biztosíta­nának egy országos rendez­vénynek. Gerjen és Tengelic mellett, több település is beje­lentette szándékát. A megyei mezőgazdasági bizottsági ülésen döntés szü­letett arról, hogy a jelentkezé­seket átnézik, majd egy szakmai bizottság, Kocsi JáT nos vezetésével, megtekinti a versenyre felajánlott helyszí­neket is. M.I. Hírek Millenniumi bizottság Millenniumi emlékbizottság alakult tegnap Bonyhádon. Az önkormányzati képvise­lőkből, vezetőkből, intéz­ményvezetőkből és közéleti személyiségekből alakult grémium feladata lesz az ez­redforduló rendezvényeinek koordinálása. A Szőts Zol­tán elnökletével működő bi­zottság november 20-ig vátja a közösségek, civil szervezetek programjavasla­tait, melyeket beépítenek a város millenniumi tervébe. Az elképzelések szerint jövő év januárjában prog­ramfüzetet ad ki a város az ezredforduló városi esemé­nyeivel. A vidékfejlesztési stratégiáról Ma, azaz szerdán a megyei önkormányzat mezőgazda- sági bizottsága Tengelicen, a Tenkop Rt-nél ülésezik. A napirendi pontok között - egyebek mellett - szerepel Tolna megye agrárstruktúra és vidékfejlesztési stratégiai programja, valamint a paksi atomerőmű Tolna megye gazdaságára gyakorolt hatá­sának megvitatása. Pápán a Paprikajancsi A szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn Der Ham­pelmann (Paprikajancsi) című darabja ma 15 órától Pápán, a helyi művelődési házban várja a közönséget. Ugyanezen a napon 19 órai kezdettel Szekszárdon az Ismeri ön a tejutat? című komédia tekinthető meg. Foglalkozást tart a Szív és Élet Klub A szekszárdi Szív és Elet Klub ma 17 órától tartja fog­lalkozását a megyeszékhe­lyen, az újvárosi templom mellett található Kolping Iskolában. A résztvevők szakemberek útmutatása mellett az egészséges táp­lálkozás alapelveivel, vala­mint egy-egy kóstoló ere­jéig több egészséges táplá­lékkal ismerkedhetnek meg. A szervezők nemcsak tagja­ikat, hanem az érdeklődőket is várják a rendezvényre. Betörés Szekszárdon A megyeszékhelyen betör­tek a KISOSZ székházába. Tíz iroda ajtaját feszítették fel, de nem vittek el semmit. Pályaválasztási börze Pályaválasztási börze nyílt tegnap Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Ház már­ványtermében, ahol Tolna me­gye középiskolái, főiskolája és szakképző intézményei, vala­mint a gazdasági kamarák és a munkaügyi központ mutatko­zik be az érdeklődőknek. A több mint 20 oktatási intéz­mény kínálatának megisme­rése és kiállítása mellett a kö­zönséget egyéni tanácsadás, szakmai bemutatók, pályavá­lasztási foglalkozások várják. A november 5-ig nyitva tartó börzét a művelődési ház, a Po­lip Ifjúsági Iroda és a Tolna Megyei Önkormányzat Hu­mán Szolgálatok Központja Pedagógiai Irodája szer­vezte. FOTÓ: ÓTÓSRÉKA Apponyi gróf gyűjteménye Hungaríkák a könyvtárban Gróf Apponyi Sándor hunga- rika gyűjteményéből látható válogatás az Illyés Gyula Me­gyei Könyvtár Porta galériá­jában. Az 1844 és 1925 között élt gróf Apponyi Sándor jeles könyvgyűjtő és bibliográfus, a Magyar Tudományos Aka­démia tagja, régi diplomata családban született. Néhány évi diplomáciai szolgálat után visszavonult a közélettől és 1876-tól lengyeli birtokán bibliofíliával, történelmi és régészeti kutatásokkal foglal­kozott. Tervszerűen gyűjtötte a magyar vonatkozású kül­földi könyveket, a hungariká- kat. Közreadta gyűjteményének katalógusát, amely a magyar vonatkozású külföldi kiadvá­nyok máig legteljesebb jegy­zéke. A mintegy 6800 kötet­ből álló, sok különleges pél­dányt tartalmazó gyűjtemé­nyét és könyvtárát a mai Szé­chenyi Könyvtár elődjének adományozta. Az általa ösz­tönzött és támogatott lengyeli plébános és régész, Wosinsky Mór ásatásai tárták fel a ké­sőbb „lengyeli kultúra” néven ismert nép első jelentős lele­tegyüttesét. Fontos szerepet játszott a mai Wosinsky Mór Megyei Múzeum megalapítá­sában is. A megyei könyvtár Porta Galériájának kiállításán a hungarika gyűjtemény Tolna megyei vonatkozású darabjai tekinthetők meg. vem

Next

/
Thumbnails
Contents