Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-03 / 256. szám
4. oldal Megyei Körkép Dombóvár És Környéke 1999. november 3., szerda Jó szereplés a Delfin Kupán A Dombóvári Valcer Tánc- Sport Egyesület tehetséges fiataljai kitűnő eredményeket értek el a hét végén Budapesten megrendezett Delfin Kupa nemzetközi táncversenyen. A gyermekek mezőnyében parkettre lépő Gubi Viktor- Kiss Annamária páros a standard táncokban a harmadik, a latin-amerikaiakban pedig a második lett. Gubi Dániel és Lehőcz Szabina a juniorok E osztályában az előbbi „műfajban” szintén a bronzérmet, míg az utóbbiban a hetedik helyet érdemelte ki. Az ugyanennek a korcsoportnak a D osztályában rajthoz álló Amma Ta- más-Appel Antónia páros az ötödik, Csécsi Adrián Ruff Renátával az oldalán a nyolcadik helyet szerezte meg a standard táncokban. Az előbbi duó latin-amerikai bemutatójával a dobogó harmadik fokára állhatott, az utóbbi páros pedig a hatodik helyen zárta a rangos megmérettetést, -grSzirmayné Bayer Erzsébet egykoron sokszáz dombóvári diák rajztanára volt. A jelenleg Kaposváron élő festőművész kiállítása a somogyi megyeszékhely Szín-folt Galériájában november 6-ig látható. fotó: bakó jenő Itt adhatja fel hirdetését: TIEGEL UTAZÁSI IRODA Dombóvár, Ady u. 9. - Tel./fax: 74/466-222 NAGY ZSOLT Dombóvár, Hetényi u. 6. - Tel.: 20/3350-932 ÚJ PIAC KECSKEMÉTEN A BELVÁROSBAN (ELROPIAC) TISZTELT KERESKEDŐK! Értesítjük Önöket, hogy a NOVINFORG Kft. a vidék legnagyobb állandó vegyespiacának kialakítását határozta el, a KECSKEMÉT, IZSÁKI u. 12. szám alatt az ESSO benzinkútnál. Közlekedési szempontból kiváló, nagyforgalmú út mellett gyalog és autóbusszal könnyen elérhető, közel a város centrumához és két kilométerre az M-5-ös autópályától. A vegyespiac vonzáskörzetében 270 ezer lakos él. és az autópálya-csomópont közelsége miatt az átmenő forgalom is jelentős. VEGYESPIAC TERÜLETÉN KORLÁTOZOTT SZÁMÚ ÁRUSÍTÓ j EGYSÉG /európai színvonalú előre gyártott sátor/ IGÉNY SZERINT BÉRLETÉRE LEHET JELENTKEZNI. 1999. 11. 15-IG 1399 BUDAPEST Pf. 701/582 CÍMEN. Érdeklődni lehet a 06-30/9460-338-as telefon számon. A Teleki utca lakóinak egy része nem tud nyugodtan pihenni A közlekedési lámpa okozza a bajt Szerkesztőségünk ingyenesen hívható „zöld számát” októberben is rengetegen tárcsázták azért, hogy elmondják véleményüket és feltegyék kérdéseiket Dombóvárral kapcsolatban. Ezúttal egy sokak életét megkeserítő lámpáról kérdeztük meg Reichert Gyulát, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetőjét. A Teleki utca lakói közül többen is szóvá tették, hogy a Penny Market előtti közlekedési lámpák helytelen beállítása miatt a kora reggeli és a késő esti órákban nem tudnak nyugodtan pihenni. A szabad jelzésre várakozó gépjárművek motorjait ugyanis gyakran „túráztatják" a sofőrök a lámpák előtti útszakaszon. Miért nem „sárgán villognak” a jelzett időszakokban a lámpák?- A problémát az érintettek korábban nem jelezték irodánknak. Munkatársaim hamarosan megvizsgálják a kérdést és ha jogos az igény, akkor intézkedni fognak a lámpa programjának megváltoztatása érdekében a Tolna Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság illetékesénél.-glaub- A jármüvek zavarják a lakók nyugalmát fotó: bakó jenö Natúréi testépítés felsőfokon Két dombóvári fiatalember, Czina Adrián és Gulyás Péter hónapok óta életük egyik nagy fellépésére készülnek: mindketten beneveztek a hétvégén Budapesten megrendezésre kerülő Naturál ’99 Testépítő Bajnokságra. Annak ellenére, hogy hazánkban a sportág ezen „műfaja” még nem tekint vissza jelentős múltra, napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend a kidolgozott izomzatra vágyó fiúk és a lányok körében egyaránt. Tavaly, az első országos megmérettetésen Czina Adrián már szerzett versenyzői tapasztalatokat, ám akkor a döntőbe még nem sikerült bejutnia. A testépítéssel kilenc éve foglalkozó fiatalembert nem keserítette el az eredménytelenség, sőt megsokszorozta akaraterejét és szorgalmát. Az utóbbi időben speciális edzésterv alapján heti hat tréninggel készült a bajnokságra. Gulyás Péter is öt éve jár már a város művelődési házában működő Body Fit Stúdióba. Három hónapja társához hasonló program szerint dolgozik: súlyzós és aerob munkát egyaránt végez. Mint azt Stein Ernő, a fiúk trénere érdeklődésünkre elmondta, a doppingmentes naturál testépítésnél az edzésmunka mellett fontos szerep jut a helyes étkezésnek és a különböző táplálékkiegészítők fogyasztásának. Ez pedig egyáltalán nem olcsó „mulatság”. Adriánt és Pétert a Trupp Tüzifakereskedés és a Szi-Ko Petrol Kft. segítette a felkészülésben. A hétvégi megmérettetésen azok az „izompacsirták” léphetnek dobogóra, akik az elmúlt évek magyar testépítő bajnokságain nem végeztek az első hat hely valamelyikén, illetve negatív a doppingtesztjük. A dombóvári fiúk szeretnének azok között a versenyzők között végezni, akik teljesítményük alapján részt vehetnek majd az Amerikai Egyesült Államokban megrendezésre kerülő Muscle Mania, valamint a görögországi Natural Mr. Olympia vetélkedőkön. -grHírMondó Aszfaltoznak a Gorkij utcában A Magyar Aszfalt Kft. kaposvári üzemmérnöksége holnap megkezdi az új dombóvári Gorkij utcában a rossz állapotban lévő útburkolat felújítását. A 18 millió forintba kerülő beruházáshoz a város önkormányzata 70 %-os támogatást nyert a megyei területfejlesztési tanács pályázatán. Az V. és a IX. utcák közötti részen forgalomkorlátozással járó aszfaltozás várhatóan november 10-ig készül el. Befektetési kalauz a kistérségről A közeljövőben elkészül a dombóvári kistérség gazdasági és társadalmi helyzetét is tükröző befektetési kalauz. Az exkluzív kivitelű, tizenkét oldalas prospektust a városi és a környékbeli önkormányzatok társulása adja ki pályázaton nyert pénz felhasználásával. Kitűnő minősítést kapott a panzió A várongi önkormányzat által működtetett panziót nemrégiben idegenforgalmi szakemberek minősítették, akik a legmagasabb osztályba sorolták a színvonalas, ám ennek ellenére is olcsó szálláshelyet. A dombóvári kistérség legszebben vi- rágosított faluját egyre több pihenésre, valamint kikapcsolódásra vágyó vendég keresi fel, akik szívesen lovagolnak, kocsikáznak, kerékpárral és gyalogosan túráznak a megyeszéli település környékén. Tekebajnokság amatőröknek A dombóvári amatőr tekebajnokságot a férfiaknál 15 forduló után a Fáklya csapata vezeti a MÁV-Gépé- szet I. gárdája és a Royal együttese előtt. Száguld a Róma-Renault A dombóvári kispályás focibajnokság élén tizennyolc játéknap után az FC Róma- Renault áll, második a Ka- posmag-Axiál, a harmadik helyen pedig az USA Sport- Széli S aláiható. A mes- terlövészcK mezőnyét Takács Zsolt, a Speciál-Pö- max-Omega csatára vezeti, aki eddig harminchatszor „zörgette meg” az ellenfelek hálóját. A bajnoki dohány lesz a kedvenc Nemrégiben a csehországi Brnoban nyolcadik alkalommal ültek asztalhoz a pipaszívók, hogy eldöntsék, ki a világ leglassúbb pöfékelője. A város Voronyezs nevű szállodájában megrendezett versenyen tizennyolc nemzet 214 füsteregetője között a dombóvári Horváth Tamás - 2 óra 51 perc 58 másodperces - remek idővel szerezte meg a bajnoki címet. A vasúton forgalmi szolgálat- tevőként dolgozó fiatalember 1978-ban vett először pipát a szájába. Azóta szinte nem múlik el úgy nap, hogy ne pöfékelne. Hat éve indult első versenyén. Azóta a „szakma nagy öregjeitől elleste a mesterség minden csínját-bínját”. A hazai és külföldi megmérettetések állandó résztvevőjeként már korábban is szép sikereket ért el, ám időeredményét a bűvös, két órás álomhatár fölé csak egy hónapja, a Somogy megyei Memyén tudta „felszívni”. A világbajnoki felkészülést szolgáló utolsó próbálkozása is azt jelezte, hogy kitűnő formában van, hiszen október közepén Kapospulán a mindössze három gramm dohánnyal megtömött pipájában a tüzet 2 óra 11 percen keresztül nem hagyta kihunyni. A sikeres főpróba után ezúttal az előadás is remekül sikerült.- Az eddig szívott dohányfajtám helyett, mostantól az lesz a kedvencem, amivel megnyertem a brnoi világbajnokságot - árulta el a csehországi váA világelső: Horváth Tamás rosból való hazatérése után a „Thomas” becenévre hallgató pipás.-glaubA dombóvári Csonka Sándort szombaton Budapesten „Art-díjjal” jutalmazta a Cserhát Művész Kör. Az elismerést 54 pályázó közül érdemelte ki a tájképeket és csendéleteket festő művész, akinek a II. kerületi „Petőfi Sándor” Művelődési Házban rendezett országos fesztivál gálaestjén Aszódi Mária operaénekes adta át a jutalmat. fotó: gottvald