Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-20 / 271. szám
4. oldal Megyei Körkép - Tolna és környéke 1999. november 20., szombat HÍREK Medinán újjáalakult a szerb nemzetiségi néptánc- csoport, a dusnoki Kovács Gergő szakmai irányításával. Az ifjúságiak és a gyermekek első próbája november 22-én, hétfőn este fél hatkor lesz a helyi általános iskolában. A 45 fős csoportot, amely a későbbiekben egyesületi formában kiván működni, az iskola, a kisebbségi és a települési ön- kormányzat, valamint a medinai közalapítvány támogatja. A szedresi képviselőtestület november 22-én, hétfőn ülést tart. Többek között szó lesz a Bezerédj iskolában és óvodában végrehajtandó racionalizálási feladatokról, a helyi adóztatásról és a kábeltévé hálózat további üzemeltetéséről. Zárt ülésen döntenek önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítéséről, bérbeadásra érkezett kérelmekről valamint arról is, hogy ki kapja idén a Szedres Községért Kitüntető Díjat. A tengelici képviselők ugyancsak november 22-én, hétfőn, 18 órától tartják soron következő ülésüket, amelyen egyebek mellett szó lesz az idei önkormányzati gazdálkodás háromnegyed éves helyzetéről, a jövő évi költségvetési koncepcióról és a helyi iparűzési adóról szóló rendelettervezetről. Véradást rendeznek november 25-én, csütörtökön 9-től 16 óráig Kölesden, a művelődési házban. Ismét házhoz megy a Télapó Tolnán, méghozzá december 4-én és 5-én, a délutáni órákban. A rossz gyerekek is reménykedhetnek abban, hogy valaki azért bekopog hozzájuk, ugyanis a Mikulást elkíséri útjaira a Krampusz is. „Házhoz- meneteli” előjegyzéseket december 2-án fogadnak el utoljára a tolnai művelődési házban. NYÍLT NAPOK a 4 évfolyamos képzésről a tolnai Sztárai Mihály Gimnáziumban. Az érdeklődő nyolcadikosokat és szüleiket 1999. november 26-án, pénteken, 8-14 óráig és november 27-én, szombaton, 9-12 óráig várják szeretettel. * 1154* Legyen-e Tolnán térségi szeméttároló? (Folytatás az 1. oldalról.) — A hulladéklerakó gondolata már évekkel korábban felmerült, de ez év elején került ismét az érdeklődés középpontjába. — Ekkor kapott a város egy ajánlatot egy cégtől, amely a saját pénzén létesítette volna a lerakót. A testület ezt konkrétan nem támogatta, a képviselők a téma alapos előkészítését igényelték, ami még ma is tart. — A jelenlegi információk birtokában milyen előnyei lennének a lerakónak Tolna városa számára? — Néhány képviselővel megnéztük a gyáli, a hódmezővásárhelyi hulladék- lerakó helyeket, amelyeket egy osztrák érdekeltségű magyar cég üzemeltet. Ez a vállalat nekünk is jelezte, hogy Tolnán is hajlandó lenne a szükséges terület megvásárlásával teljes egészében saját beruházásaként megépíteni a létesítményt. A városnak ez részben bevételt jelentene, másrészt, mert mi lennénk a befogadó település, itt kedvezményes díjtarifát alkalmaznának. Az tény, hogy egy ilyen telepet, ha létesül, „el kell viselni”. Ma már viszont csak olyan hulladéklerakó telepeket engednek építeni az országban, amelyek megfelelnek a környezetvédelmi előírásoknak, nem szennyezik a talajvizet, vagy például nem engedik meg, hogy a szél szanaszét hordja a nylonzacskókat. — A képviselők ezt a témát már többször is tárgyalták. Azt nem lehet mondani, hogy egyöntetűen rajongtak volna az elképzelésért, ugyanakkor komolyabb ellenérvek legfeljebb a kiszemelt helyszínnel, az egykori lőtér területével kapcsolatban fogalmazódtak meg. — Véleményem szerint a volt lőtér területe tűnik a lerakó létesítésére a legalkalmasabbnak. Úgy ítélem meg, hogy kellő távolságra van a várostól. Nincs olyan tevékenység a közvetlen környezetében, amit zavarna a létesítmény. Egyes képviselők szerint viszont az a terület, mivel viszonylag közel van a 6-os úthoz, ennél értékesebb funkciót is kaphatna. Elméletileg ezzel egyetértek, de szerintem érdemes elgondolkodni azon, hogy nem lenne-e célszerűbb inkább a 6-os út és az iparvágány közötti sávon ipari üzemeket telepíteni, és számukra közműellátottságot biztositani, mint a várostól távoli területen. A másik ellenvélemény szerint a tervezett M6-os autópálya építési nyomvonala azon a területen keresztül vezet majd. Az én információm szerint erről szó sincs, az autópálya bennünket északról fog elkerülni. Egyébként az egyértelmű, hogy minden településnek meg kell oldania saját hulladékának kezelését. Ha ezt a feladatot nem a saját területén látja el, akkor ez többe kerül. Dönthetünk úgy, hogy ne Tolnán legyen a hulladéklerakó, akkor viszont tudomásul kell venni, hogy ezt meg kell fizetni. — Abban is egyetértés van a testület tagjai között, hogy a lakosság véleménye alapján szülessen meg a döntés. Igaz, valaki népszavazást szeretne és van, aki szerint elég a közmeghallgatás. — A népszavazás ellen nem tiltakozom, de én egy kicsit drágának tartom. Azt viszont szorgalmazom, hogy minden lehetséges fórumon kérjük ki a lakosság véleményét. — Mennyire lesz „perdöntő” az ügyben a közmeghallgatás, ahol nem lehet tudni, mennyi állampolgár jelenik meg, és azt sem, hogy mennyire reprezentálják a közvélekedést? — A fórumon elhangzott véleményekből mégiscsak kiolvasható lesz, hogy az emberek ellenzik, vagy támogatják ezt a dolgot. Persze az is előfordulhat, hogy ez a téma nem is foglalkoztatja annyira a lakosságot, mint ahogy mi képzeljük. — Mi lesz a közmeghallgatás után? — A testületnek el kell döntenie, hogy a lakosság véleményének tükrében akar-e ezzel a témával foglalkozni rövid időn belül, vagy sem. Ha nem akar, akkor tudomásul vesszük, hogy más fog megoldást keresni a régióban, de akkor a mások által diktált feltételeket leszünk kénytelenek elfogadni.-sTolnán ‘78. óta folyik az intézményes szemétgyűjtés. Az egykori homokgödörbe évi kb. 22 ezer köbméter hulladék kerül, ennek kb. 10%-a Bogyiszlóról, Dunaszentgyörgyröl, Fácánkertből, Sióagárdról és Szedresből. A „gödörbe” még egy bő évtizednyi szeméttermés beleférne ugyan, ám ezt a hatóságok nem fogják „kivárni”. A képről is kiderül, hogy többek között miért nem . . . fotó: g.k. RENDŐRŐRS Gumist kerestek, aranyat találtak Tolnán, egy Alkotmány utcai házba ment be e héten kedden délután két 15-16 év körüli, rövid, fekete hajú fiú. Nem tudni, meddig tartózkodtak az épületben, mindenesetre amikor a tulajdonos észrevette őket, akkor azt mondták, hogy a gumist keresik. Miután kiderült, hogy nem jó helyen keresik, elmentek. A tulajdonos csak később vette észre, hogy hiányzik nyolc darab aranygyűrűje, egy karkötője és nyaklánca, valamint 18 ezer forint készpénz. A kár így összesen körülbelül 180 ezer forint. Képviselőválasztás Mözsön Roma lakossági fórumot rendeznek a mözsi művelődési házban, november 24-én, szerdán 15 órától. Az eseményen a megjelentek a mözsi településrészi önkormányzat a közelmúltban tragikus körülmények között elhunyt roma tagja helyett választanak új képviselőt a testületbe. Az esemény fontosságára való tekintettel minél több résztvevőt várnak a fórumra. -stSzülői fórumok A bűn- és drogmegelőzésről rendeznek szülői fórumot november 22-én, hétfőn 17 órától a tolnai Wosinsky iskola Bartók Béla utcai épületének aulájában. Az előadó a szekszárdi rendőr-kapitányság munkatársa lesz. A tolnai katolikus iskolában folytatódik a szülők és nevelők lelki továbbképzése. November 23-án, kedden 17.30-tól a Világ és a világban levő rossz címmel tartanak foglalkozást, amelynek vezetője Dobai Sándor, az iskola tanára lesz. Az iskolán kívüli érdeklődőket is szeretettel várják. MÓL 2000 kút: talán 2000-ben Csak ha minden „jól összejön”, akkor épülhet a közeljövőben új MOL-benzinkút Tolnán. A létesítmény megvalósításának lehetséges két helyszíne közül most ismét a város- központhoz közelebbi tűnik a favoritnak. Évek óta szó van arról, hogy egy korszerű, MÓL 2000 benzinkút épül a városban. A két lehetséges létesítési helyszín a jelenlegi Harmónia Üzletház melletti, illetve a Fészek Áruház melletti telek. Az idők folyamán mindkét terület tűnt már „nyerőnek”. 1997. szeptemberben a MÓL illetékese úgy nyilatkozott, hogy gazdaságossági számítások alapján az - akkor még - Hámori Üzletház melletti területen épül meg a MÓL 2000 állomás. Azt a telket meg is vásárolta a MÓL Rt. Az építkezés azonban máig nem kezdődött el. Tegnapi érdeklődésünkre a társaság - ugyanazon - illetékese Papp Gábor elmondta, hogy a Harmónia melletti létesítmény tervezése már igen előrehaladott volt, ám a közúti hatósággal nem sikerült megegyezniük fontos kérdésekben. Időközben pedig megnyílt a lehetősége a Fészek melletti létesítésnek. (Ennek a területnek jelenleg csak egy része van a MÓL tulajdonában.) A szakember szerint ahhoz, hogy 2000-ben elkészülhessen az állomás, Jól össze kell jönniük a dolgoknak”. Ráadásul a cég jelenleg forrás szűkében van, így az egyébként elvileg megvalósítható állomások időbeli létesítését is rangsorolni fogják a hatékonyság alapján.-esSzeptembertől májusig péntekenként úszásoktatáson vesz részt a tolnai Széchenyi és Wosinsky iskola 20 alsós diákja. Az oktatás kezdő és haladó csoportban folyik Szekszárdon, a főiskolán. A költségekhez a Tolna Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány járult hozzá. A gyerekek szállítását a város iskolabuszával végzik. Tolna város jegyzője pályázatot hirdet gyámügyi ügyintéző munkakör betöltésére. Pályázati feltételek:- tudományegyetem állam- és jogtudományi karán szerzett egyetemi végzettség vagy- államigazgatási főiskolai végzettség vagy- egyetemi, főiskolai pedagógiai végzettség és legalább 3 éves gyámügyi vagy gyermekvédelmi gyakorlat. A pályázathoz csatolni kell:- szakmai önéletrajz- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány- végzettséget igazoló bizonyítvány másolat A pályázat benyújtásának határideje a megjelenéstől számított 15 nap. Az állás elbírálásának határideje a benyújtási határidőt követő 15 nap, betöltése az elbírálást követően azonnal. Bérezés a köztisztviselők jogállásáról szóló tv. alapján. A pályázatokat Tolna város jegyzőjéhez kell benyújtani. 7130 Tolna, Hősök tere 1. Tel.: 74/440-122. *1118* Sütő Gábor, fiatal, faddi kötődésű amatőr festő alkotásaival ismerkedhettek az érdeklődők ezen a héten a faddi művelődési ház minigalériájában. fotó: gottvald károly FADDI SOROK Újabb egyeztetés lesz a faddi Holt-Duna halászati jogának átadásáról november 24-én, szerdán 9 órától, a polgár- mesteri hivatalban. A teremfoci bajnokság résztvevői jövő kedden, 18 órakor találkoznak a helyi könyvtárban, ahol sor kerül a sorsolásra. Az első meccset előreláthatólag jövő szombaton rendezik. A faddi minigaléria következő kiállítója Nyárai József, helyi fafaragó lesz. Munkái hétfőtől láthatóak a művelődési házban. Az év utolsó gunarasi kirándulására szerdán reggel fél nyolckor indul a külön- busz a művelődési háztól.