Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-20 / 271. szám

1999. november 20., szombat Hazai Tükör 5. oldal A fiatalok az ifjúsági szervezetekben politizáljanak Választójogot 16 éveseknek? A Magyarországi Gyermekba­rátok Mozgalma szeretné elérni, hogy mindenkit, aki betöltötte 16. életévét, megillessen a vá­lasztójog. Kivitelezni nehéz, politikailag szinte megoldhatatlan, és sok értelme sem lenne annak, ha két évvel leszállítanák a válasz­tójogi korhatárt - vallja Takács Albert alkotmányjogász. Az ál­lamigazgatási főiskola tanára demagógnak, megalapozatlan­nak tartja a Gyermekbarátok Mozgalma felhívását. Mint ki­fejtette, a választójog felelős gyakorlásához kell egy kis érett­ség, élettapasztalat. így nem vé­letlen, hogy a legtöbb európai államban a 18. életévhez kötik a nagykorúságot. Ehhez az idő­ponthoz kapcsolódik számos jog, mint például a választó- és a választhatóság joga, ettől az időponttól lehet szabadon há­zasodni, kötelezettségeket vál­lalni. Az alkotmányjogász a válasz­tójogi korhatár leszállításának indokaként nem tudja elfogadni azt, amit a Gyermekbarát Moz­galom hangoztat. Nevezetesen, hogy ha egy fiatal véleményt formálhatna helyi és országos kérdésekben, s ennek voksával is nyomatékot adhatna, akkor előbb érezné a felelősségét a közügyek alakulásáért. Ma Ma­gyarországon a 18 év alattiak korosztálya is hangot adhat el­képzeléseinek, igaz, nem a sza­vazóurnánál, hanem különféle ifjúsági szervezetekben. Sőt, a pártok ifjúsági szervezeteiben elhangzó életképes ötletek vég­ső soron a nagypolitika részévé válhatnak - mutatott rá Takács Albert. (horváth) Elfogták Tríbuszer Zoltánnét Csütörtökön az esti órákban el­fogták a két évvel ezelőtt eltűnt Tríbuszer Zoltánnét. Az asszony az elhíresült pilótajáték szerve­zésével 3,2 milliárd forinttal csapta be nem kevesebb mint 14 500 egykori Játszótársát”. A pénzből 1,5 milliárd forintot nem tudott visszatéríteni, ezért 1997-ben a Legfelsőbb Bíróság jogerősen 9 év börtönbüntetésre ítélte. Tribuszemé és könyvelője, bűn­társa, Bathó Erzsébet az ítélet- hirdetés után ismeretlen helyre távozott és nem vonult be a bör­tönbe. A Baranya megyei rendőrka­pitányság speciális csoportja egy angyalföldi bérház három kijárattal rendelkező lakásában fogta el a két éve keresett asz- szonyt. A lakásban pénzt nem találtak - az összeget valószínű­leg felemésztette a költséges bujkálás, de előkerültek olyan bizonyítékok, amelyek kapcsán orgazdaság bűntettének alapos gyanúja miatt, egyelőre ismeret­len személyek ellen indítanak eljárást. Feltételezhető, hogy az üggyel kapcsolatban bűnpárto­lásért többeket kell felelősségre vonni, hiszen a szökés és a rej­tőzködés segítség nélkül nem le­hetett volna ilyen hosszú ideig sikeres. Ez ügyben most folyik a nyomozás. Tríbuszer Zoltánnét péntek délelőtti kihallgatása után át­szállították a büntetés-végrehaj­tási intézet Markó utcai épületé­be, hogy megkezdhesse bünte­tésének letöltését. A jogászok­tól megtudtuk, hogy a kétéves eltűnésért külön büntetés nem jár. Bathó Erzsébetet továbbra is nagy erőkkel keresi a rend­őrség. K. T. Betegápolás - otthon Míg a közoktatás területén meg­valósult az állami és egyházi in­tézmények egyenlő finanszírozá­si elve, addig szociális és egész­ségügyi területen ez az elv nem ment át a gyakorlatba - mondta Semjén Zsolt pénteken Debre­cenben, a ül. Bethesda Otthon- ápolási Konferencián. A kultusztárca egyházi ügyeket koordináló államtitkára hangsú­lyozta: az állam köteles a beteg­ápolás területén is minden pénzügyi diszkriminációt meg­szüntetni. Az állam és az egy­ház közötti szerződések szabá­lyozzák ezt a kérdést, de az ál­lamigazgatás, illetve a közigaz­gatás helyi szintjein - tapaszta­lataik szerint - nem szereztek kellő érvényt a szerződéseknek. Bölcskei Gusztáv református püspök hangsúlyozta: a törté­nelmi egyházak küldetésükből fakadóan sokszor erejüket meg­haladó szerepet vállalnak abból a munkából, amit az állam rö­vid távon nem tud megoldani. Tavaly 3335 volt az otthon el­látott betegek száma. Őket 734 ezerszer keresték fel az ápolók, egy betegre átlagosan 24 ápolá­si nap jutott. Jelenleg 347 ott­honápolási szolgálat működik az országban. Támogatásukra az idén 1 milliárd 200 millió fo­rintot fordítottak. Kiből lehet önkormányzati képviselő? A közeljövőben kerül a kormány elé az önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat. Az alkotmányban és több törvény­ben szerepelnek már erre vonatkozó előírások, mégis hézagos volt a szabályozás. Miután ez kétharmados törvény, hosszú, többpárti egyeztetés után jött létre a megegyezés.- Az önkormányzatok életében milyen változást hoz a törvény? - kérdeztük Fürcht Pált, a Belügy­minisztérium önkormányzati fő­osztályának vezetőjét.- Határozott mederbe tereli az eddig rendezetlen, sok vitára okot adó kérdéseket. Egyértel­mű megfogalmazásokra van szükség még az olyan egyszerű ügyekben is, mint például a le­mondás módja. Sokszor fordult elő, hogy a vita hevében az egyik képviselő odavetette: akkor le­mondok! Másnapra azonban le­higgadt, és meggondolta magát. A jövőben, ha ezt a közgyűlésen jelenti ki, azonnal jegyzőkönyv­be veszik és nincs visszaút. Ha írásban nyújtja be lemondását, azt sem lehet visszavonni.- A törvényjavaslat mit mond az összeférhetetlenségről, ki nem lehet önkormányzati képviselő?- Az Európa Tanács jelentésé­ben az szerepel, hogy több or­szágban nem választható helyi képviselőnek az, aki az állami költségvetésből kapja a fizetését. Mi ekkora szigorral nem kívá­nunk élni, mert ez esetben pél­dául pedagógus vagy orvos sem lehetne helyi képviselő. A legna­gyobb vita arról folyt, lehet-e az önkormányzat által alapított gazdasági társaság vezetője vagy dolgozója helyi képviselő. Ha igen, akkor gyakran nehéz hely­zet alakulhat ki, hiszen a gazda­sági társaságnak az az érdeke, hogy szolgáltatását minél maga­sabb áron nyújtsa, az önkor­mányzat viszont minél olcsób­ban szeretné azt megkapni. Vé­gül olyan döntés született, hogy ilyen cégek vezetői ne lehesse­nek képviselők, de a felügyelőbi­zottságok tagjai már választha­tók lesznek, hiszen ők a cégnél csupán ellenőrző szerepet tölte­nek be. Ugyancsak nem lehet képviselő a helyi média vezetője. Tiltja a törvényjavaslat azt is, hogy házastársak vagy rokonok együtt választhatók legyenek.- A parlamentben is vannak házastársak.- Valóban, de ott a 386 képvi­selő között ez nem okoz gondot, de a kétezernél is több kistelepü­lésen, ahol három-öt tagú a kép­viselő-testület, nem szerencsés, ha egy-egy családból többen is képviseltetik magukat.- Mikor lép életbe az új rend?- A következő önkormányzati választást már az új szabályok szerint rendezik meg. (koós) Széchenyi Lánchídja az összefogás jelképe „A Széchenyi-Lánchíd: híd kelet és nyugat, múlt és jövő között. Kelet-Közép-Európa fejlő­désének egyik legfontosabb építőköve. Létre­hozta a magyar társadalom egésze által támo­gatott széles körű nemzetközi együttműködés, mérnökök, iparosok, államférfiak közös aka­rata.” A fenti mottót választotta vezérelvének az a kerekasztal-konferencia, amely a 150 éves Széchenyi-Lánchídról emlékezett meg tegnap az akadémián. A tanácskozás résztvevői ter­mészetesen azt firtatták, mit üzen a legna­gyobb magyar alkotása a mának. A Lánchíd több mint egy szimbólum, össze­kötötte a gazdasági, a politikai és a társadal­mi életet. Somody Imre, a Pharmavit Rt. el­nök-vezérigazgatója szerint manapság ilyesmi nemigen létezik.- Meg kell, hogy értsük - mondja -, hiába lépünk át a XXI. századba, attól még az em­berek ugyanolyan szentimentálisak, álmodo- zóak, mint voltak ezelőtt 150 évvel. Hihetet­lenül fontos egy nép számára, hogy legyenek olyan eszmények, alkotások, amelyekre fel­néz, amelyekről mindenkinek mesélhet. A Két magyar összehajol fotó: fep/körmendi Lánchíd büszkeséggel töltött el mindenkit az avatásakor éppúgy, mint napjainkban. Nem hiszem, hogy ötven év múlva azt fogjuk me­sélni, hogy micsoda Paksi Atomerőművet, vagy autópályát építettünk, pedig manapság csak effélék jutnak eszünkbe. Ha megnézzük, mit csinálnak Párizsban, Londonban, Szinga­púrban, ugyanezt látjuk, ez nem magyar sajá­tosság. A konferencia arról szólt, hogy a gazdasági fejlődéshez szükséges alapok már hazánkban is le vannak rakva. A gazdaságot privatizál­ták, aránylag jól áll, éhen halni nem fogunk. Mégis olyan fázisban vagyunk, amikor min­denki mindenkivel szemben áll. Mindenki azokból a gyökerekből táplálkozik, amelyeket még őseink ültettek, de a gyümölcsnek egy­szer el kell szakadnia a fától. A mai politiká­ban az emberek kapcsolatai nagyrészt kime­rülnek abban, hogy mindenki önmagáért har­col, pedig ezzel megöljük egymást. Meg kell találnunk a módját annak, hogy félretegyük a gyűlölködést. Lehet különböző a gondolko­dásunk - ahogy Széchenyié és Kossuthé is más volt de bizonyos ügyekben meg kell ta­nulnunk összefogni.- A Duna két partját - képletesen - össze­kötő kapocs, napjaink nemzeti szimbóluma egyelőre hiányzik a magyar társadalom életé­ből - véli gróf Széchenyi Mihály, Széchenyi István Bécsben élő ükunokája is. Nem volna szabad ennyit visszatekinteni, inkább előre kellene nézni - figyelmeztet. Ahhoz, hogy egy újabb Lánchíd épülhessen, nemzeti ösz- szefogásra van szükség, én pedig ezt most nem látom. Lelkesítő gondolatokra, tettekre minden nemzetnek szüksége van az önbecsü­léshez. (sts) Hírek röviden Államfőjelölés Amíg Torgyán József pártelnök nem tesz olyan nyilatkozatot, hogy nem vállalja az államfőjelöltséget, addig a Független Kis­gazdapártnak nem kell e tisztre más sze­mélyt keresnie - nyilatkozta pénteken Túri-Kovács Béla frakcióvezető-helyettes. A kisgazda politikus szerint a jelöltállítás­ra nem sürget az idő, mivel ez egy olyan vá­lasztás lesz, amelyet nem előz meg kam­pányidőszak. A tanyavilág gondjai A tanyavilág gondjainak megoldása a vi­dékfejlesztés kulcskérdése lett; a gondok összetettek és a megoldás is komplexen ke­zelendő, de az állami beavatkozás nem nél­külözhető - hangoztatta Lezsák Sándor pénteken egy orgoványi fórumon. Ma a ta­nyákat a kiszolgáltatottság jellemzi, az itt élők magukra maradtak. Ahhoz, hogy a ta­nyákra utak és közművek vezessenek, a gyerekek iskolába járhassanak, az unifor­mizált tömegtermelés ellenében létrejöhes­sen a sokszínű, egyéni gazdálkodás, meg kell oldani a felvásárlás, feldolgozás, érté­kesítés problémáját, ez mind-mind állami részvételt is igényel - hangsúlyozta a kép­viselő. A végső szó a tárcáé A MÁV Rt. csak a tulajdonos, vagyis a közlekedési tárca beleegyezésével törölhet járatokat - jelentette ki Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter pénteken azzal kapcsolatban, hogy a MÁV Rt. december 19-től 168 járat megszünteté­sét tervezi. A miniszter egyetért azzal, hogy a vasúttársaság mindent igyekszik el­követni gazdálkodásának ésszerűsítése ér­dekében, de - tette hozzá - csak olyan ta­karékossági intézkedéseket lehet tenni, amelyekkel az utazóközönségnek nem okoznak sérelmet. Feljelentések ezrei Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Bűnügyi Igazgatóságához októ­ber végéig 2250 feljelentés érkezett, ebből 1568 esetében nyomozást rendeltek el, 20 milliárd forintot jóval meghaladó elköveté­si értékben - nyilatkozta Burillák Attila, az APEH szóvivője. Az eddig befejezett 464 nyomozás során az eltitkolt jövedelmek következtében 1,5 milliárd forintot megha­ladó adóbevétel-csökkenést, illetve kárt ál­lapítottak meg az adónyomozók. Díszpolgárok A budapesti Erzsébetvárosban első ízben adományoztak díszpolgári címet. A kitün­tetettek: Rejtő Jenő író, Kibédi Ervin szín­művész, Örkény István író, dr. Szegő Ta­más újságíró (poszthumusz), Antal Imre előadóművész, Jókai Anna író, Spányi An­tal püspök és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. Beszélgetőpartnerünk Csiszár Jenő, aki hagyja magát heccelni Egy pesti fiú vidéken Aki már látott Heti Hetest, az tud­ja, hogy ott mindenki piszkál min­denkit, de azért a műsor vezetője, Csiszár Jenő kapja a legtöbbet. A 41 éves médiasztár Szigligeten él, s mint mondja: egyre valószí­nűbb, hogy ott is marad.- Ezt a házikót még a szüleim­mel vettük 18 éve. Meglehetősen lerobbant állapotban volt, s én is csak 35 éves koromban költöztem ide. Azóta minden pénzemet eb­be a „kéglibe” öltem. A falubeliek­kel jóban vagyunk.- Köztudomású, hogy most vég- zed az egyik médiaiskolát. Miért iratkoztál be?- Amikor jelentkeztem, az elektronikus médiában már is­mert voltam, s szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a közön­FOTÓ: FEB ség szemében népszerű is. Ám magamban tudtam, hogy megfele­lő alapok nélkül nem tudok meg­maradni a szakmában. Ezért is tartom fontosnak, hogy az írott sajtó csínját-bínját elsajátítsam. Nem hiszem ugyanis, hogy azért, mert mikrofont kaptam, már min­dent tudok.- A szakmán belül milyen az el­ismertséged?- Számomra a legtöbbet az je­lenti, hogy Verebesék szívesen le­ülnek velem „szórakozni”. Tőlük kapok bírálatot is, de ezek jó szán- dékúak, érdemes megfogadni. Legalább ennyire fontos a nézők véleménye, hiszen ők a „vevők”, nélkülük nem mennék semmire.- Újvári Eszter válogatott kosár­labdázóval élsz. Nem köti be a fejed?- Ő már kérdezte néhányszor, hogy mikor házasodunk össze, de én még kicsit félek ettől. Túl a negyvenen, azt mondják, az em­ber ne azért nősüljön, hogy le­gyen, aki ápolja. Az esküvő persze nincs kizárva, mert hajlamos va­gyok a hirtelen cselekedetekre. (szalóky)

Next

/
Thumbnails
Contents