Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-02 / 255. szám
4. oldal Megyei Körkép Tamási, Simontornya És Környéke 1999. november 2., kedd A Süddeutsche Zeitung Gyönkön Programnyitány a gimnáziumban A gyönki Tolnai Lajos Gimnáziumban rendezi az Újság az iskolában elnevezésű programjának megnyitóját a német lapóriás, a Süddeutsche Zeitung szerkesztősége. A november 5-i rendezvényre illusztris vendégekre is számítanak. A Süddeutsche Zeitung Újság az iskolában nevet viselő projektjébe három évvel ezelőtt kapcsolódtak be a gyönki gimnázium diákújságírói, s dr. Gerald Hühner vendégtanár irányításával azóta is sikerrel szerepelnek a német napilapban. Ennek is köszönhető, hogy az 1999/2000-es projekt megnyitóját november 5-én Gyönkön rendezik meg. Az ünnepségre meghívták a Magyar Köztársaság elnökét, Göncz Árpádot és a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetét, Hasso Buchruckert is. Elkészült az újlregl üt rekonstrukciója. A múlt héten befejeződött az aszfaltozás az Iregszemcsét Nagykónyival összekötő úton, amelyet a Tolna Megyei Állami Közútkezelő Kht. így az eredeti november 30-i határidő előtt átad a forgalomnak - tudtuk meg Rikker István igazgatótól. Az útszakaszon feloldják a tehergépjárművekre vonatkozó súlykorlátozást, a Siófok és Pécs között közlekedő teherforgalom elkerülheti Tamásit. fotó: Otós réka Graffiti-verseny, rappel Graffiti es Teg versenyt hirdet a Gyermekmosoly Társulás és a tolnanémedi II. Rákóczi Ferenc Úttörő- csapat a rap stílust kedvelő diákoknak. A valóban úttörő kezdeményezésről Gölöncsér Lász- lóné, a tolnanémedi általános iskola pedagógusa, az úttörő- csapat vezetője azt mondta: a verseny arra is jó, hogy megszelídítse a nemegyszer agresszív tartalmakat hordozó stílust. A gyerek ezzel is kifejezi magát, ha a felnőttek ezt nem is értik - fűzte hozzá. A Gyermekmossoly Társulás egyébként évek óta hagyományosán népzenei Ki mit tud?-okat rendez diákoknak. A házfalakat, vonatokat, betonkerítéseket díszítő graffitik és a hozzájuk tartozó aláírás, a teg készítői most nyilvánosan is alkothatnak. Á versenyen tizennégy éves korig bárki részt vehet. Az iskolákban lebonyolítandó háziversenyeken Á4-es méretben kell elkészíteni a munkákat rap- muzsika ihletése mellett, és november 30-ig elküldeni a három legjobb pályaművet Tolnanémedire, ahol kiállítják és gyerekekkel zsűriztetik. <-h -c) Itt hirdethet Tamási: Tolnatourist, Szabadság u. 43. Telefon/fax: 471-941. Lászlóné Fülöp Zsuzsa, Tamási, 7090, Páva u. 2. 06-20-987-5813. Üzenet: 488-378. Bosnyák József, Tamási, 06-30-460-727. Gyászközlemények: PAN-HOL Bt., Tamási, Aradi u. 19. Szabó Gyuláné, Hogyész, Zrínyi u. 3. telefon: 488-378. Segély: csak munkáért? „Az emberek morálisan is mások, ha dolgoznak” Segély helyett munka - ez a mottója a munkanélküli-ellátás új szabályozásának. A törvény módosításának tervezete szerint 2000-ben tizenkettőről kilenc hónapra csökken a munkanélküli járadék, a jövedelempótló támogatás helyett megjelenő új ellátás pedig csak úgynevezett közcélú munkavégzés fejében járna. A Szociális és Családügyi Minisztérium egy vezető tisztségviselője ez év júliusában tartott tájékoztatót Gyönkön a munkanélküli járadékok rendszerének tervezett módosításáról. Ekkor több település vezetője erőteljes hangot adott a röviden úgy megfogalmazott véleménynek: munka nélkül ne kapjon senki pénzt. Polgármesterektől azt kérdeztük, egyetért- e a módosítással, és tud-e a település értelmes munkát adni a munkanélkülieknek. Baksa János miszlai polgár- mester:- Messzemenőkig egyetértek a tervezett változtatással. Tudunk munkát is adni az embereknek. A szociális földprogram most indul, van önkormányzati föld, és a program révén gépet is is kapunk, és a piac igényei szerint termelünk növényeket. Erre már van példa, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem segítségével paprikamagot termeltünk. Az emberek hatékonyabban dolgoztak, ha látták, van eredménye. Az ön- kormányzati kiadásokat, ha nem is csökkenti jelentősen, de besegít az intézmények ellátásába, például megtermelhetjük az iskolának a zöldséget. Felhívnám a figyelmet a népességfogyatkozásra, amihez a munkanélküliség vezet. Ismertem a faluban olyan munkanélkülit, aki az italhoz nyúlt, leszázalékolták, és rövidesen meghalt. Kiss Károly, Magyarkeszi polgármestere:- Egyetértek, mégiscsak értelmesebb, ha a közért dolgoznak, mintha csak segélyt kapnak az emberek. Magyarkeszin sok közhasznú munkás van, és azt mondják, hogy másképp néz ki a falu, mint korábban. Az emberek morálisan is mások, ha dolgoznak, és több pénz is jut nekik. Akármilyen munkát el lehet képzelni: településrendezést, ároktisztítást, medertisztítást, ami többmillió forint lenne, ha géppel végeztetnénk. Az emberek egy-két kivétellel szívesen fogadják a munkát, sokuknak nyolc osztállyal, vagy még anélkül, nincs más lehetőségük. Magyarkeszin körülbelül nyolcvan fő van, akit nem tud „kiközvetíteni” a munkaügyi központ. Nem örülök annak, hogy ezt az önkormányzatnak kell vállalnia, de valakinek meg kell tennie. Balogh Arpádné, Szakály:- Messzemenőkig egyetértek a jövedelempótló támogatásban részesülők közhasznú munkavégzésével, csak attól tartok késő lesz: akik megszokták a munka nélkül szerzett jövedelmet, nekik megfelel ez a kis pénz, amit eljátszanak, és nem érdekes számukra, hogy nincs mit enni. Tudnánk értelmes munkát adni, például a temető karbantartását, de irányítót nehéz találni, egy-két évre képzett emberek nem jönnek el dolgozni. Lesznek, akik nem fogadja el majd a munkát, ők még lejjebb fognak csúszni, aki pedig rászorul, az eddig is elfogadta. Idén egyébként több volt a jelentkező, mint, ahányat alkalmazni tudtunk. <-h -c) Régi fényében a szakályi tájház Tavaly még fekete nájlon lógott ki a szakályi tájház zsúpteteje alól, jelezve: a falu tradicionális építészeti és lakás- kultúráját bemutató épület beázik. A szalmatetőt azóta helyreállították, - bár helyben is ván hozzáértő idős szakember, egy szekszárdi cég készítette -, és a ház belseje, udvara is újra a hagyományos, egyébként jómódú paraszti kultúrát tükrözi, füstös kemencével, tiszta szobával, cserénnyel, a keresztgerendán főzött szappannal, dohány vágóval. Bár a skanzenek kora leáldozóban, a tájházat, Tolna megye leghitelesebb magyar falumúzeumát - a kulcsot őrző szerint évente úgy két-háromszázan látogatják. KözTörvény Hét baleset egy héten Hét, köztük több könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt az elmúlt héten Tamásiban és környékén. Október 25-én reggel nyolc óra előtt röviddel Tamásiban, a Széchenyi utcában egy tehergépkocsi nem adta meg az elsőbbséget egy gyalog közlekedő tíz éves kislánynak, aki könnyebb fejsérülést szenvedett. Ugyanezen a napon egy teherjármű telefonoszlopot rántott el a Hársfa utcában. A hétvégén két személy- gépkocsi ütközött az utat szegélyező szalagkorlátnak. Ami ledőlt, és amit elvittek Egy tamási családi házból - a tulajdonos szerint - október 30-án elloptak 450 ezer forint értékű, bemutatóra szóló posta-takaréklevelet, és 30 ezer forint készpénzt. A tolvaj eddig ismeretlen módon jutott az értékpapírokhoz. Simontomyán egy nem lakott házból vittek el egy régi szekrényt. Felsőnyékről egy ott hétvégi házat vásárolt szegedi lakos tett feljelentést: a két hete vett épület hátsó falát lebontották, egy ablakot pedig elloptak. Utóbb kiderült: a fal magától omlott le, az ablak pedig alatta volt. Szintén Felsőnyéken történt, hogy hét akácfának kélt lába. A tulajdonos kára 15 ezer forint. Álláskínálat A térség munkáltatói a Tolna Megyei Munkaügyi Központnál keresnek: Tamásiba egy zenetanárt, húsz vagyonőrt, egy autószerelőt, egy sertésgondozót, három segédmunkást, Hó'gyészre húsz varrónőt, tíz betanított varrónőt, Simon- tomyára húsz cipőfelsőrészkészítőt, ötven betanított cipőfelsőrész-készítőt, egy karosszérialakatost, öt varrónőt, Fürgédre egy napközis nevelőt, Nagyszékelybe két varrónőt, Belecskára, Regszemcsére és Felsőnyékre tíz-tíz betanított varrónőt. Tamási körzetén kívül: hét van őt, nyolc betanított varrónőt alkalmaznának. . További információ a tamási munkaügyi kirendeltségen. Telefon: 471-022, 471-958. Tamási egy éve - képviselők mondják Az utóbbi nyolc héten Tamási képviselőit szólaltattuk meg: mit tartanak a város önkormányzatának első évéről. Zárásképp Balassa Zoltán alpolgármestert és Pálinkás Józsefet, az ügyrendi bizottság elnökét kérdeztük. Balassa Zoltán: irányok- Ez az egy év kevés volt ahhoz, hogy jelentős eredményeket tudjunk elérni. Arra volt elég, hogy a költségvetés stabilizálását megszorító intézkedésekkel elkezdjük, és, hogy az irányt kijelöljük, de a megoldásig nem jutottunk el. Része volt a GESZ megalakítása, elindult egy erőteljes ipar- fejlesztési koncepció, amelynek szintén az első lépéseinél tartunk a Phare-programmal, és a laktanya ipari területté fejlesztésével. Már több kisebb vállalkozás jelentkezett, hogy a városba települne. Másrészt: deklarálta az önkormányzat, hogy a két középiskolát megtartja, ezt korábban lebegtették. Ezen kívül épültek a városban középületek, például a könyvtár, megoldódott a szeméttelep elhelyezése, elindultunk a fürdőfejlesztés irányába. A cél még messze van, az irányokat felvettük.- Alpolgármesterként foglalkozott a város iparfejlesztésével. Mindaz, ami elindult a laktanya területén, konkrétan hány munkahelyet jelenthet középtávon?- Egyelőre nem szabad több száz munkahelyre gondolni, az első lépésben 30-50 főnek látok munkalehetőséget. A laktanya területének jelenleg egyharmadát értékesítettük, arányában azt jelenti, hogy később száz-százötven fő kaphat itt munkát. Azt tartom fontosnak, az iparfejlesztés csírája elindulhat.- Tamásit mennyire tartja ipari és mennyire idegenforgalmi városnak, és hogyan egyeztethető össze e kettő?- Valós ellentmondást nem érzek ebben. Fontos irány az idegenforgalom. Olyan ipart nem szabad ide telepíteni, amely rövid, vagy hosszú távon a turizmusnak gátja lenne. Pálinkás József: felületi kezelés- A feladat adott volt, 207 milliós tartozás, 20 százalék feletti költségvetési hiány. Ehhez adódott egy vegyes összetételű képviselő-testület, amely elhatározott céljait imponáló egységben és következetességgel próbálta végrehajtani. Adott volt közigazgatásban járatlan polgármester, és az apparátusát maximális profizmussal védelmezőjegyző.- Milyen volt az ügyrendi bizottság, amelyet ön vezet?- A bizottság megpróbálta az önkormányzat szervezeti formáit úgy alakítani, hogy a kitűzött célhoz optimális legyen.- Mi „sült ki" mindabból, ami ön szerint adott volt?- Az, hogy ha egy önkormányzat a saját működését nem tudja finanszírozni, jelzésértékű, azt jelenti, hogy a szervezet beteg, operációra van szükség.- Ez az operáció elkezdődött ...- Az első feladatnak a polgármester szervezeti megerősítését tartottuk, ezért indultunk el egy munkacsoport kialakításának irányába, azért, hogy ez az önkormányzatnak nagyon fontos feladatát képező településfejlesztés és üzemeltetés, a strukturális jövőkép megalkotása terén a polgármester segítője legyen. Másrészt az intézmény- struktúrát kellett úgy kialakítani, hogy az finanszírozható legyen. Mindkettő sajnos félmegoldásokat hozott. A beteget összevagdostuk, de eredményt nem értük el. A város jelenlegi helyzete most sem sokkal jobb, mint amikor átvettük.- Véleményét számszerű adatokkal alátámasztaná?- A mostani adósságállomány 160 millió, ha figyelembe vesszük a 40 milliós „önhikis” támogatást, ugyanott tartunk, mint egy éve. Felületi kezelés történt, az okokat nem szüntettük meg. (tf)