Tolnai Népújság, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-02 / 255. szám
1999. november 2., kedd Hazai Tükör 5. oldal Nagytérségek bővülő szerepe Készül a Nemzeti Fejlesztési Terv A jövőben nagyobb szerephez jutnak a régiók, mivel 2000-től különböző európai uniós pénzekre pályázhatnak - jelentette be tegnap Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a regionális fejlesztési tanácsok elnökeivel folytatott tanácskozást követően. Az agrártárca vezetője a továbbiakban elmondta: a jövő év második felére elkészül a Nemzeti Fejlesztési Terv, amely Magyarország 2002-2006 közötti területfejlesztési programját tartalmazza. Ennek kidolgozásához elengedhetetlenül szükséges a helyi érdekek megismerése. A miniszter utalt rá, hogy a régiók számára elkülönített európai uniós források nem központi, hanem helyi irányítással kerülnek majd felhasználásra. Bejelentette: a minisztérium a jövőben rendszeressé teszi az informális találkozókat, amelyekre a regionális és megyei területfejlesztési tanácsok vezetőin kivül a régiók brüsszeli képviselőit is meghivják. Szaló Péter, az FVM helyettes államtitkára elmondta: 2002. január l-jén Magyarország az unió tagja lehet, a Nemzeti Fejlesztési Terv elkészítését ezért a jövő év második félévére vállalta a kormány. Ezt megelőzően készül el egy átfogó agrár- és vidékfejlesztési terv. Ez a program regionális és nemzeti elképzeléseket tartalmaz, amelyekhez a támogatások folyósítása már a jövő esztendőtől elkezdődhet. Ide tartoznak a többi között a környezetvédelmi, illetve a SAPARD-program által támogatott agrár- és vidékfejlesztési akciók is. Ezeket a pénzeket nem az egyes falvak, hanem komplex térségek kapják majd.- ug Feltétel: a katekumenátus Rendelet született a felnőttkori keresztelkedésről Advent első vasárnapján, november 28-án lép életbe Magyarországon a katolikus egyházon belül az úgynevezett katekumenátus rendje, amely szigorítja a felnőttkori keresztelés, bérmálás és áldozás eddigi gyakorlatát - jelentette be Lukács László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Tömegkommunikációs Irodájának igazgatója. A rendelkezés az egyház ősi gyakorlatát eleveníti fel. A kereszténység első évszázadaiban ugyanis a felnőttek felkészülése a szentségek felvételére még több évig tartó folyamat volt. Ezt a felkészülési időszakot nevezték katekumenátus- nak. A püspöki kar egy körlevélben rámutat arra, hogy a szentszéki dokumentum ma rendkívül időszerű Magyarországon. Sokan vannak ugyanis olyanok, akik nincsenek megkeresztelve, nem estek át áldozáson vagy bérmáláson, ezért ifjú- vagy felnőttkorukban szeretnének felkészülni a beavatási szertartásokra. Az új előírás szerint ehhez évekig tartó felkészülésre lesz szükségük a felnőtt korban megkeresztelkedőknek, mert nem elég csupán megszokásból és hagyománytiszteletből kérni és felvenni a szentségeket. A katekumeneknek, azaz a hittanulóknak késznek kell lenniük arra, hogy Krisztust kövessék és ezentúl az evangélium tanítása szerint éljenek az egyház közösségében. Az államtitkár cáfolja a sajtóban megjelent vádakat Több jut a településeknek Jövőre javul az önkormányzatok állami támogatása, az ideinél 9 százalékkal több pénz ugyanis a várhatóan 6 százalékos infláció mellett komoly reálérték-növekedést eredményez - hangzott el a BM vezetőinek az önkormányzatok 2000. évi központi támogatásáról tartott hétfő délutáni tájékoztatóján. Kontrát Károly politikai államtitkár elmondta: úgy, ahogy az már két éve történik, jövőre is 40 százalékot kapnak vissza a személyi jövedelemadóból a települések. Ennek az ideinél 40 milliárd forinttal több, összesen 240 milliárd forintnyi összegnek az elosztására a kormány az eddiginél igazságosabb javaslatot tett. Ezt jelzi az is, hogy az önkormányzatok közötti jövedelemkülönbség mérséklésére 16,5 százalékkal több szja-előirányzat jut. Ennek eredményeként jövőre az önkormányzatok 84 százaléka (2600 település) nagyobb jövedelem-kiegészítésben részesül, mint az idén. Az államtitkár cáfolta az elmúlt napokban a sajtóban megjelent vádakat, s leszögezte, hogy kizárólag szakmai és nem politikai alapon tettek javaslatot a cél-címzett támogatásokra. Hozzátette még: a sajtóban megjelentekkel ellentétben a 36 településből 12-nél biztosan nem kormánypárti vezetés van. Kanadai pénzből új városrész épül a Nemzeti Színház köré Hazatért a kormányküldöttség Magyarország minden felkérést megfontol, amely a NATO-tól érkezik, azután pedig úgy dönt, ahogy jónak látja - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök, miután tegnap hazaérkezett hivatalos kanadai látogatásáról. A kijelentés arra adott magyarázatot, hogy a kormányfő egy kanadai lapnak tett nyilatkozatában megfontolás tárgyává tette egy esetleges konfliktushelyzet esetén a NATO nukleáris fegyvereinek magyarországi telepítését. Orbán szerint egy NA- TO-tagállam felelős miniszterelnöke nem adhatott más választ. Chikán Attila gazdasági miniszter, aki szintén tagja volt a miniszterelnököt kísérő delegációnak bejelentette, a fővárosi Lágymányosi és Petőfi híd közötti szakaszon, a leendő Nemzeti Szinház közvetlen szomszédságában kanadai tőkéből új városrész épül fel a közeljövőben. A megállapodást kanadai és magyar üzletemberek írták alá Torontóban. Chikán Attila lapunk kérdésére elmondta, a beruházás értéke meghaladja majd az 500 millió dollárt. Orbán Viktor szóba hozta: a Malév vezetőinek hatáskörébe tartozik kivizsgálni, hogy tör- tént-e mulasztás akkor, amikor a kormánydelegációt szállító repülőgép késése miatt a küldöttség egy része lemaradt a londoni csatlakozásról. A miniszter- elnök elmondta, továbbra sem áll szándékukban külön kormánygépet fenntartani, így szeretné, ha a Malév partner lenne a kormány utazásai során. Mojzer Miklós, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, és Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere vette át Giorgio Vasari Kánai mennyegző című festményét a delegációtól, amelyet a kanadai kormány ajándékaként hoztak vissza Magyarországra. Az egymillió dollár értékű műalkotás a második világháború alatt került ki az országból. A festmény karácsonyig ingyenesen tekinthető meg a Szépművészeti Múzeum előcsarnokában. A miniszterelnök beszámolt arról is, a Határon Túli Magyarok Hivatalában javaslatot dolgoznak ki arra, hogy miként szavazhatnának a külföldön élő magyar állampolgárok a választások alkalmával. (sts) Visszatért Magyarországra az idegenbe szakadt Kánai mennyegző FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Juhász Ferenc szerint a tervezetben veszélyes elemek is találhatók Haderőreform: egyeztetés várható Az előzetes vitákhoz, illetve politikai nyilatkozatokhoz képest a haderő jövőjéről szóló koncepció konszolidáltnak nevezhető - nyilatkozta Juhász Ferenc szocialista képviselő hétfőn a parlamentben. Juhász Ferenc elmondta: a dokumentum a gondokra koncentrál, azonban egyensúlytalanság is felfedezhétő benne. Vannak olyan apró részletkérdések, amelyeket konkrétan kezel, dönt bizonyos szervezetekről vagy háttérintézményekről, ugyanakkor néhány igen fontos kérdésben nem fogalmaz egyértelműen.- Mindez elfogadható, ha a kormánynak az volt a szándéka és célja, hogy nem akar végleges álláspontot kialakítani mindaddig, amíg nem konzultál és nem állapodik meg az ellenzéki pártokkal. Azonban ha emögött egyfajta „elképzelésnélküliség” van, akkor rossz a dokumentum - vélekedett a politikus. Szerinte néhány stratégiai elem nem világos az anyagban. Példaként említette azt az ellentmondást, miszerint el kellene fogadni a hadsereg fejlesztésének tízéves koncepcióját, azonban ennek fő irányelveit nem tartalmazza a koncepció. Politikailag veszélyesnek tartja azt az elképzelést, amely megszünteti a Magyar Honvédség parancsnoki tisztségét és csak a vezérkari főnöki posztot hagyja meg. A honatya azt sem érti, hogy miért titkosították a dokumentumot, hiszen azt a magyar társadalom nyugodtan megismerhetné. Nem tartalmaz olyan konkrét szervezeti intézkedést, amely Magyarország védelmi képességeit esetleg csökkentené. A közeljövőben egyeztetés várható a szaktárca és az ellenzéki pártok között. Az MSZP ezen az egyeztetésen többek között az alkotmány- módosítást igénylő változtatásokról kíván tárgyalni, s szeretné elérni, hogy újabb kiegészítésként kerüljön be az alaptörvénybe a tömegpusztító és vegyi fegyverek magyarországi telepítésének, tárolásának kérdésköre is. Konszenzusigény. Az egészségügyi reform kimunkálása folyamán társadalmi konszenzusra kell törekedni - hangsúlyozta Gógl Árpád egészségügyi mi-, niszter hétfőn Budapesten, amikor Chikán Attila gazdasági miniszter és Járai Zsigmond pénzügyminiszter társaságában tájékoztatott a Gazdasági Kabinet elé terjesztett, az egészségügyi reformmal kapcsolatos szakmai javaslatokról. Chikán Attila közölte: a reformon dolgozó négy munkabizottság végleges anyagát a Gazdasági Kabinet december 6-án tárgyalja, majd ezt követően kerül a kormány elé. Hortobágy lemaradhat. Környezet-, természet- és városvédő csoportok levélben kérték Torgyán József földművelés- ügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy halassza el a Hortobágyi Nemzeti Parknál indított vizsgálatot, mert az az aláírók szerint kedvezőtlenül befolyásolhatja a terület világörökségi felvételét. A levélírók szerint Magyarország nemzeti érdeke, hogy a park a Világörökség részévé váljon. Kapcsolataink. Az Ország- gyűlés kérje fel a kormányt egy olyan törvényjavaslat benyújtására, amely a Magyar Köztársaság és a határain kívül élő magyarok intézményes kapcsolatait szabályozza, és meghatározza a külföldi magyarok különleges jogállását - szorgalmazza Csa- pody Miklós (MDF) önálló képviselői indítványában. A demokrata fórum képviselője indoklásában kifejti, hogy a határokon kívül élő magyarok a magyar nemzet szerves részét képezik. Kevés a hely. A parlament Társadalmi Szervezetek Bizottságának elnöke elfogadhatatlannak tartja a testület jelenlegi elhelyezését. Bognár László MIÉP-es politikus közölte, tarthatatlan, hogy a többi bizottság irodaterületének csupán egynegyede áll rendelkezésükre. Koncepciós per? A határőrség megbízott országos parancsnoka politikai koncepciót feltételez az őt hivatali visszaélés bűncselekménye miatt elmarasztaló Legfelsőbb Biróság jogerős ítélete mögött. Kiss felülvizsgálati kérelemmel fog fordulni a Legfelsőbb Bírósághoz. A tábornokot leváltották. Normaszöveg. Szeretnénk, ha a kisebbségi törvény módosítására vonatkozó normaszöveg tervezete legkésőbb december 10-én elénk kerülne, és elkezdhetnénk annak részletes tárgyalását - nyilatkozta Hargitai János, a kisebbségi törvény módosítására létrehozott parlamenti ad hoc bizottság fideszes elnöke, a testület hétfői tanácskozását követően. A mentősök már évszámot váltottak Az Országos Mentőszolgálat az évszámváltozást felkészülten várja majd, hiszen vélhetően november végére teljes egészében befejezik gépparkjuk célirányos felújítását - tudtuk meg dr. Móró Ákostól, a mentők gazdasági főigazgató-helyettesétől. A 2000. évre történő számítógépes átállás az orvosi műszereket is érzékenyen érinti. Az Országos Mentőszolgálatra, tevékenységéből adódóan, különösen nagy felelősség nehezedik.- Felmértük, mely területeket érint az évszámváltás - mondta Móró Ákos. - Elsőként említem az orvosi műszereket. Ebbe a körbe tartozik a defibrillátor vagyis a szív újraműködtetését elősegítő elektromos eszköz. A gyártó megnyugtatott, és igazolást adott arról, hogy ezek a készülékek „2000-kompatibili-sek”. Vagyis az egyik legfontosabb életmentő eszközzel nem lesz probléma az új évezredben sem. A következő terület a rádiókommunikáció, amelynél az a szerencsénk, hogy a gyártó magyar- országi szervizmunkáit mi látjuk el, így magunk tudtuk az alkatrészcseréket lebonyolítani. A riasztási rendszer, azaz a 04-es szám már nagyobb kihívás volt. Itt a gyártó cég jelezte, hogy a rendszer nem vált át 2000-ben, de ha elküldjük csereigényünket, akkor vállalják a megoldást. Az igazán „húzós” problémát a számítástechnikai parkunk állapota jelentette. A mintegy 200 gépünkből ugyanis 150-ről derült ki, hogy használhatatlan lesz a jövő évtől. Ezek lecserélésére további 57 millió forintot kellett átcsoportosítanunk.- Ha jól értem, az egészségügy más intézményeihez viszonyítva önöknek lépéselőnyük van.- Valóban. A kórházak jelentős része még nem találta meg minden gondjára a megoldást. Nekünk úgy kell felkészülnünk, hogy adott esetben az ő hiányosságaikat is korrigálni tudjuk.. Ennek érdekében egyébként szilveszter éjszaka megerősített műszakban fogunk dolgozni. A biztonság kedvéért összeállítottunk egy listát, amelyet január l-jén kell az összes állomásunknak kitöltenie. Arra leszünk kíváncsiak, hogy minden - a viz- és villanyellátást is beleértve - zökkenőmentes volt-e az átálláskor, vagy sem. Szalóky Eszter Ünneplő tudomány November 3-án harmadik alkalommal ünnepli az ország a Magyar Tudomány Napját. Ez alkalomból 257 rendezvényen idézik fel Széchenyi szellemét, akinek múlt századi mondása szerint: „a bölcsesség győz mindenütt”. Több mint egy héten át - november 1-11. között - igyekeznek a magyar tudósok bemutatni eredményeiket ország- nak-világnak. Első ízben 1997- ben szervezték meg a Magyar Tudományos Akadémia alapításának évfordulójához kapcsolódó egész hetes rendezvénysorozatot, amelyhez ünnepségek, díjátadások, konferenciák, ismeretterjesztő előadások kapcsolódtak. A szervezők szándéka szerint mindez fokozza a nemzeti önbecsülést, emeli a magyar tudomány rangját. A Magyar Tudomány Napjának megünneplése Széchenyi nevéhez fűződik. A nagy magyar az 1825-ös pozsonyi országgyűlésen felajánlásával kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását, elképzelése azonnal követőkre talált. A felajánlások láttán ezt írta naplójába: „Erős erővel meggyőzni nem mindég lehet - hanem a bölcsesség győz mindenütt.” Három éve ennek emlékre november 3-án ünnepeljük a Magyar Tudomány Napját. Tolnai Márton, az MTA Kutatásszervezési Intézetének igazgatója, a többnapos rendezvény főszervezője jó szívvel ajánlja a nyílt programokat mindenkinek, akit érdekel a hazai tudomány helyzete, eredményei, nehézségei. Ez alkalommal akadémiai intézetek, műhelyek, egyetemek, fő- iskoláky múzeumok, közgyűjtemények tárják ki kapuikat, hogy a tudomány közelebb kerülhessen a hétköznapi élethez, mindennapjainkhoz. A rendezők reményei szerint a az utca emberei érdeklődésükkel is nyilvánvalóvá teszik, hogy a tudomány további fejlesztéséhez elengedhetetlen annak kiemelt állami támogatása. Ez a záloga a boldogabb, biztosabb jövőnek - vallotta egykoron Széchenyi István is. (h)