Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-30 / 228. szám

1999. szeptember 30., csütörtök 3. oldal Megyei Körkép Kóbor kutyák Bátaszéken A* időseket köszöntötték tegnap Szekszárdon, a Mikes utcai nyugdíjas házban mű­ködő Idősek Klubjában a közelgő idősek világnapja, valamint az idősek nemzetközi éve al­kalmából. Erre az alkalomra kiállítást is rendeztek Biszák László festőművész alkotásaiból. A festőt és munkásságát Darvas Ferenc mutatta be. Molnár Éva, a klub vezetője elmondta: a továbbiakban folyamatosan nyílik kiállítás a klubban, a környezetünkben élő művészeket, il­letve népművészeket mutatják be. Megye: új intézményi háttér Tolna Megye Közgyűlése tegnap - rendkívüli ülésen - módo­sította Szervezeti és Működési Szabályzatát. Ennek egyik eredményeként az önkormányzatnál területfejlesztési, kör­nyezetvédelmi és vidékfejlesztési osztály kezdi meg működé­sét, három munkatárssal. A műszaki osztály tevékenységi köre pedig európai integrációs feladatokkal bővül. Bátaszéken évek óta próbál­koznak azzal, hogy minden ebtartó gazda a kutyáját ve­szettség ellen beoltássá. Idén a kutyák 90 százalékát be is oltatták a gazdáik a saját költségükre. A fennmaradó 10 százalékkal - ami 61 kutyát je­lent - azonban igen sok a gond: csatangolnak a városban. Dr. Maróthy Géza hatósági állator­vos arról tájékoztatott, hogy a törvényben előírtak szerint in­tézkedett a jegyző, amikor a napokban értesítést küldött a gazdáknak az oltásról, hangsú­lyozva: aki még most sem ol- tatja be a kutyáját, a háznál lévő ebet büntetés terhe mellett be­oltják, vagy elaltatják. Ekkor lépett közbe a Tolna Megyei Állat- és Természet­védő Alapítvány és a Hontalan Állatok Első Magyarországi In­tézete Közhasznú Alapítványa - ez utóbbi vállalta az oltó­anyag és az oltási költségek megfizetését. A két alapítvány ragaszkodott ahhoz, hogy a jegyző a törvényben előírtak szerint pénzbírságot szabjon ki az oltatlan ebek gazdáira. Dr. Maróthy Géza elmondta: a na­pokban például egy kisgyereket és egy gyepmestert harapott meg a veszettség ellen be nem oltott eb. Mint elmondta, a teg­napi oltási akció keretében - ezen részt vett az állat- és ter­mészetvédő alapítványtól Nagy Piroska és Fiáth Szilvia is - a 61 beoltatlan kutyát szerették volna ellátni. Az értesítés elle­nére tíz kutyatulajdonos azon­ban nem tartózkodott otthon. Ezen változtatások azt céloz­zák, hogy Tolna megye - más megyékkel együtt - felkészül­ten haladjon az EU felé - mu­tatott rá sajtótájékoztatójában Koltai Tamás közgyűlési el­nök, aki mindehhez hozzá­tette, hogy az intézményi hát­tér szükséges alakítása együtt jár a hivatali létszám csökken­tésével. A testület módosította az idei költségvetési rendeletet: egyrészt azért, mert a műtőb­lokk-támogatás miatt változott a főösszeg, másrészt azért, A testvérkapcsolat történetéről és jelentőségéről Kocsis Imre Antal polgármestert kérdeztük. — Tíz évvel ezelőtt indult a hivatalos kapcsolat. Kilenc- venben, a választások után szinte minden együttműködés megszakadt a két város között. Majd 1991 májusában vettük fel újra a kapcsolatot, s azóta folyamatosan fejlődik, gazda­godik. Azóta indítottuk el olyan intenzíven, hogy a már meglévő iskolai, művészeti mert a végleges költségvetést tekintve feltételezhetően nem lehet számottevő jövőbeni anyagi segítséggel számolni. A megye ezzel együtt ismét je­lentkezik az önhibájukon kí­vül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatására szolgáló - egyébként a mai nappal határidős - pályázaton. Ugyanakkor kedvező fordulat várható a hőgyészi kastély régóta húzódó értékesítésének ügyében, az eladás elől elhá­rultak az akadályok. A közgyűlés az alsótenge­kapcsolatok mellett a civil szerveztek, gazdasági társasá­gok is bekapcsolódtak. Információim szerint a két város közötti kapcsolatok a hivatalosnál régebbiek. Való­színűleg Adam Leichtnek kö­szönhető, akinek már voltak szekszárdi kötődései, s régeb­ben is nagyon sokat segített a szekszárdi katolikus egyház- községnek. Ő már régóta „bombázta” a saját városi ve­zetőségét, hogy vegyék fel a lici Idősek Otthonának igazga­tójává dr. Sudár Gézánét, a megyei Gyógypedagógiai Szakszolgálat vezetőjének pe­dig Rajkóné Kiss Ágnest ne­vezte ki. A megyére is vonatkozó Dél-Dunántúli Komplex Fej­lesztési Program véleménye­zésekor váratlan - politikai ízű - vita kerekedett a mezőgaz­daságról: az ellenzék képvise­lője a kormánypárti többség­nek, a kormánypárt az ellen­zéknek - mint korábbi „szak­értő” kormányzó erőnek - rótta fel az agrárium jelenlegi nehéz helyzetét. Az előterjesz­tést a résztvevők elfogadták, azzal, hogy rendszeres időkö­zönként - a változó helyzet függvényében - szükség van a program pontosítására, -szá­formalizált kapcsolatokat is. A testvérkapcsolatok sok sikert hoztak művészeti együttese­inknek, lassan beindult a a gazdasági együttműködés is. Ezeket nem részletezve figye­lemre méltó, hogy ma már há­rom kinti étteremben kapható szekszárdi bor. A felbecsülhe­tetlen értékű emberi kapcsola­tokat nem számítva mintegy 110 millió forint „hasznot” hozott a városnak a testvér- kapcsolat. A testvérváros ösz- szegyűjtött adományaiban ré­szesültek például az egyház- községek, a Német Színház, az egyesületek, köztük a nagycsaládosok, a vakok és gyengén látók szövetsége, az idősek otthona. Ihárosi Hírek Hőgyészen holnap: javaslat jegyzőre Képviselőtestületi ülés lesz Hőgyészen szeptember 30-án 16 órakor. Napirenden többek között a Tolnai Víz- és Csator­namű Kft. üzemeltetésének kérdése szerepel. Javaslat hangzik el a község jegyzőjé­nek kinevezésére is. Mint isme­retes, a korábbi jegyző fe­gyelmi vétség miatt távozott. Életmód Klub alakul Tengelicen A tengelici ÁMK Életmód Klubot szervez 20-90 éves höl­gyek részére. A kedvcsináló, indító foglalkozásra holnap, azaz pénteken, 14-től 17 óráig kerül sor a könyvtárban. óvodások műsora az időseknek A dombóvári önkormányzat az Idősek Világnapja alkalmából megemlékezést tart szombaton este hat órakor a művelődési házban, melyen Tóth Attila polgármester köszöntője után a Margaréta Óvodába járó gyere­kek és a Nosztalgia Klub tagjai adnak műsort. Jó kapása volt a képviselőnek Fehérvári Tamás, a dombóvári térség országgyűlési képvise­lője nyerte azt a horgászver­senyt, melyet Berettyóújfalun rendezett a FIDESZ-Magyar Polgári Párt. Az időseket köszöntik pénteken Hőgyészen Hőgyészen az Idősek Világ­napja alkalmából pénteken 17 órára várják a vendégeket a művelődési ház nagytermébe. A gyerekek műsora után Gyet- vai László polgármester kö­szönti az idős embereket. Festménylopás: lebuktak a tettesek Alsónánán ma délelőtt három személy egy idős hölgytől eltu­lajdonított egy 40-50 ezer forin­tot érő festményt. A kárvallott beszámolója alapján a rendőr­ség a délután folyamán már el is fogta a három - Tolna me­gyei - gyanúsítottat. Forgalom-korlátozás Szekszárdon A megyei rendőr-főkapitányság és a büntetés-végrehajtási inté­zet közös gyakorlata miatt ma 7 és 16 óra között forgalom-kor­látozás várható a Szekszárd- Keselyűs (őcsényi elágazóig) és az Őcsény-Decs-Sárpilis- Várdomb-Bátaszék útvonalon. A mátrix-kórház és az önkormányzatok Biztos elvi, kétséges anyagi támogatás Több Tamási környéki ön­kormányzat elvi, vagy jelké­pes anyagi támogatással tudja csak elképzelni egy új struktúrában működő kórház jövőjét Pincehelyen. A Tolna Megyei Kórház igazgatója, dr. Muth Lajos ugyanakkor bízik abban, hogy a települé­sek a fenntartásban részt vál­lalnak. A térség polgármesterei előtt, és lapunkban is ismertetett el­képzelés szerint Pincehelyen úgynevezett mátrix-struktúrájú kórház működne száz ággyal, sürgősségi ambulanciával, álta­lános és baleseti sebészettel, belgyógyászati, szülészeti és krónikus ápolási osztállyal. A pincehelyi kórház fejlesztésére, átalakítására a Tolna Megyei Kórház igazgatója is kidolgo­zott egy tervet. Ez lényegében nem különbözik a fentitől - mondta dr. Muth Lajos - az el­térés, hogy a koncepció het­venöt ágyas kórházzal számol. A jelenlegi körülmények között a kiskórház gazdaságtalan, - mondta a megyei kórház igaz­gatója -, a gazdaságos műkö­déshez orvosok és betegek kel­lenek. A sebészeti osztály kettő, a belgyógyászati osztály Felsőnyéken: Indul a szeszfőzde Október 5-én kezdi meg műkö­dését a felsőnyéki önkormány­zati szeszfőzde. A község kép­viselői rendeletben határozták meg az üzem dolgozóinak tel­jesítményarányos bérezését. A szeptember 28-i ülésen elvetet­egy teljes és egy félállású or­vossal működik, a tamási ren­delőintézetből pedig a dombó­vári kórházba utalják a betege­ket. A pincehelyi kórház vesz­tesége évi 20-30 millió forint. Lehetetlen, hogy ezt a szek­szárdi kórház finanszírozza - jegyezte meg dr. Muth Lajos, aki reményét fejezte ki, hogy a pincehelyi kórház fenntartásá­ban a környékbeli önkormány­zatok részt vállalnak. Több önkormányzat ezt elhá­rítja magától. Tolnanémedi - amelyik annak idején részt vál­lalt a kórházért szervezett tünte­tésben - önhibáján kívül hátrá­nyos helyzetű önkormányzat. A képviselő-testület jövő heti ülé­sére olyan állásfoglalás terve­zete készül, mely szerint elvi támogatásról biztosítja a kórhá­zat, ahyagi támogatásról azon­ban csak jelképesen lehet szó - mondta érdeklődésünkre Mik­lós Lajos, polgármester. A köz­ség a kórház sebészeti alapítvá­nyán keresztül kész segíteni - fűzte hozzá. Megjegyezte: tel­jesen más az érdekeltsége a környék falvainak, Tolnané­medi jobban érdekelt a kórház megmaradásában, mint például Szakály. (tf) ték az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz a falu szoci­ális ellátásának bővítésére be­nyújtandó pályázatot. A jelen­leg 28 idős ember ellátását to­vábbra is két alkalmazott végzi Felsőnyéken. Tíz éves a Szekszárd-Bietigheim-Bissingen testvérvárosi kapcsolat Művészeti, gazdasági kapcsolatok Az idén tíz éves a két város, Szekszárd és Bietigheim-Bissin- gen testvérkapcsolata. Németországban tavasszal nagysza­bású ünnepségsorozattal emlékeztek meg az évfordulóról. Nálunk a héten csütörtöktől vasárnapig lesznek változatos, közös programok. Városunkban köszönthetjük Manfred List főpolgármestert és feleségét. Régiós tanácskozás a kórházban A Tolna Megyei Kórház adott helyet a Dél-Dunántúli Regi­onális Egészségügyi Tanács legutóbbi ülésének. A Szekszárdon tartott tanács­kozáson beszámoló hangzott el a PHARE pályázat jelenlegi ál­lásáról, melyre a régió egész­ségügyi intézményei közösen dolgoztak ki egy projectet. Ezt követően az összejövetel részt­vevői a regionális informatikai központ és adatbázis kialakítá­sával kapcsolatos aktuális in­tézkedéseket beszélték meg. A tanácskozás utolsó napirendi pontjaként bemutatásra került a Pannon Almanach második kö­tete „A dél-dunántúli régió környezet-egészségügyi és környezeti állapotának értéke­lése, helyzetelemzése” címmel. Állásbörze Szekszárdon Aki keres, az talál munkát Nagy érdeklődés jellemezte mind a munkaadók, mind a munkanélküliek részéről a Tolna Megyei Munkaügyi Köz­pont által szervezett állásbörzét tegnap Szekszárdon. Mint arról már beszámoltunk, a megyei munkaügyi központ idén ősszel is megrendezi ál­lásbörzéit városi kirendeltsé­gein. A nyitány Szekszárdon volt. A börzén óránkénti vál­tással először a szakma nélkü­liek, majd a szakmunkások, végül az irodai alkalmazottak, szellemi foglalkozásúak kap­tak tájékoztatást. Szőke István osztályvezető elmondta, hogy mintegy 700 munkavállaló kereste fel a börzét. A megyei munkaügyi központ előzetesen több mint 100 munkáltatót keresett meg, melyek nagy része képvisel­tette magát az állásbörzén. Ér­vényes állásajánlat 400 fő ré­szére volt. A legtöbb cég ezút­tal betanított munkást, varró­nőt, hentest, kőművest, festőt, ács-állványozót és a bolti el­adót keresett. Adminisztratív munkakörök közül gépíró, ta­nár, tanító, könyvelő számára érkeztek ajánlatok. A börzén volt olyan mun­kaadó, amelyik szerszámké­szítőket szeretett volna fel­venni, de hiába. Az ilyen irá­nyú szakmunkások képzése néhány éve megszűnt Tolná­ban, mivel akkor nem volt igény a munkájukra. Ezért most hiába keresnek, nem ta­lálnak megfelelő jelentkező­ket. A szakma nagy precizitást igényel, gyakorlat nélkül itt nem lehet senkit alkalmazni. Az állásbörzén kívül a szekszárdi kirendeltségen a délelőtt folyamán csoportos foglalkozást tartottak pálya­kezdők és felsőfokú végzett­ségű munkanélküliek szá­mára. Délután a Tolna Megyei Munkaügyi Központ jogásza tartott tájékoztatót a Munka Törvénykönyv változásairól az érdeklődőknek. Az eddigi adatok szerint a tegnapi állásbörzén börzén 150 közvetítés történt, ötven embert sikerült rögtön elhe­lyezni. (58275) Továbbképzés, ápolóknak A Magyarországi Németek Or­szágos Önkormányzata Szociá­lis- és Egészségügyi Bizottsága a Német Belügyminisztérium­mal közösen továbbképzési le­hetőséget hirdet meg ápolók, idősek otthonában dolgozók, otthoni ápolást végzők szá­mára. A tanfolyam tervezett tar­talma: 1. Otthoni és ambuláns idős- és betegápolás, 2. Tervezés és szervezés, 3. Mobilizálás, rehabilitáció, 4. Aktuális ápolási, szakmai témák, 5. Az ápolásra szoruló vé­delme, általános megelőzés. Időpont: 1999. 11.22.-1999.12.05. Helyszín: Evangelische Be­rufsfachschule für Altenpt- lege Ulm/Németország. Meg­felelő német nyelvtudás szük­séges. A továbbképzés költsé­geit (tanfolyamdíj, szállás, ét­kezés), a Német-Belügyminisz­térium fedezi. Jelentkezés: Formanyom­tatványon 1999. október 15-ig a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatánál 1537. Budapest, Pf: 348.- A jelentkezési laphoz csa­tolandó:- szakmai önéletrajz,- szakmai célok rövid ismer­tetése,- a szakképesítést, gyakorla­tot, valamint a német nyelvtu­dást igazoló okiratok fénymá­solata. Jelentkezéshez szüksé­ges formanyomtatványokat a Magyarországi Németek Regi­onális Irodájában, 7100. Szek­szárd, Garay tér 4. Tel: 74/319-948 kaphatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents