Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-30 / 228. szám
4. oldal Megyei Körkép _____________________— PUNAEÖLDVÁR, PAKS És KÖRNYÉKEID szeptember 30., csütörtök A gazdasági miniszter válasza A biztonság elsőbbsége Paks polgármestere levélben fordult a gazdasági miniszterhez - mint arról már többször beszámoltunk. A válasz megérkezett, így most mindkét levél a nyilvánosság elé kerUlhet. Tisztelt Chikán Attila Miniszter Úr! A Tolnai Népújság 1999. szeptember 1-jei száma foglalkozik Hónig Péter helyettes államtitkár Pakson tett bejelentésével. E szerint elképzelhető, hogy a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékokat egy ideig még Pakson kellene tárolni, sőt az is elképzelhető, hogy a Bátaapátiba tervezett tároló építése elmarad. A Szerkesztőség információja szerint a bejelentés alapját egy Ön által dr. Stumpf István Miniszter Úrhoz írt levél szolgáltatja. Az újságcikk szerint Ön azon a véleményen van, hogy az említett hulladékok elhelyezése megoldott Pakson, ezért nem szükséges a Bátaapáti mellett a hulladéktárolóval kapcsolatos kutatások folytatása, a létesítésről szóló döntés 2003-2005-ig halasztható. Tartalmazza továbbá az újságcikk azt is, hogy Ön intézkedett az Országos Atomenergia Hivatal felé, hogy a további kutatások finanszírozását állítsák le, illetve radikálisan mérsékeljék az állagmegőrzés szintjére. Ezen újságcikk több olyan kérdést vet fel, amelyeket kénytelen vagyok Önnek ilyen gyorsan a megjelenés után feltenni. Információm szerint az Országos Atomenergia Bizottság 1999. április 12-én úgy döntött, hogy támogatja a Bátaapáti mellett megvalósuló tárolóra vonatkozó előterjesztés Kormány elé jutását. Ennek alapját a Bátaapáti környezetében elvégzett hosszas kutatómunka biztosítja, amely többek között kiterjedt a térségre vonatkozó környezeti hatástanulmány elkészítésére, valamint az ott lakók között folytatott lakossági meghallgatásokra és közvélemény-kutatásokra is. Álláspontom szerint Paks városát is érintő nagy horderejű döntésről nem a sajtóból kellene értesülnünk, főleg úgy, hogy korábbiakban ezen információval teljesen ellentétes adatok voltak birtokunkban. Kérdezem Miniszter Urat, hogy az OAB állásfoglalását felülbíráló döntésének meghozatalához milyen új szempontok vezettek. Továbbá kérdezem Miniszter Urat, hogy a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok Pakson történő átmeneti tárolásával illetve annak megvalósíthatóságával kapcsolatos elemzések, hatástanulmányok, közvélemény-kutatások elkészültek-e? Amennyiben készültek ilyen anyagok, kérem azokat bocsássa rendelkezésünkre, hiszen nyilvánvalóan tartalmaznak olyan adatokat, amelyek a lakosság kockázatviselésének megváltozására (növekedésére) vonatkoznak. Mivel városunk lakosságát a település jövőjét jelentős mértékben érintő, emiatt a közvéleményt erőteljesen befolyásoló ügyről van szó, kérem Miniszter Úr megértését és mielőbbi válaszát. Tájékoztatom, hogy Önhöz intézett levelem, valamint az Ön által adott választ a sajtón keresztül Paks város lakosságával kötelességem megismertetni. Paks, 1999. szeptember 2. Tisztelettel. Bor Imre polgármester Tisztelt Polgármester Úr! Az atomerőművi kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésével kapcsolatban írt levelére válaszolva az alábbiakról tájékoztatom. A kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok elhelyezésének megoldására 1993-ban több tárca együttműködésével nemzeti projekt indult, amelynek keretében 1996-ban országos vizsgálat alapján lett Üveghuta térsége kiválasztva további megkutatásra. Az 1996-1998 között végzett földtani kutatások célja annak megállapítása volt, hogy célszerű-e ebben a térségben elvégezni a telephely engedélyezéséhez szükséges részletes vizsgálatokat. Egyes kutatási eredmények, illetve a belőlük levont következtetések szakmai vitát váltottak ki, ezért 1999. májusában az Országos Atomenergia Hivatal a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől nemzetközi szakértői felülvizsgálatot kért, melynek eredménye 2000. elején várható. A nemzetközi szakértők véleményét figyelembe véve lehet a felfüggesztett kutatások folytatásáról dönteni és átfogó mérlegelés alapján a további feladatokat kijelölni, valamint az engedélyezési eljárás megkezdésének és ehhez a parlamenti jóváhagyás megkérésének az időszerűségét megítélni. Egyetértek azzal az álláspontjával, hogy az atomerőművi kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok ügye Paks városát közvetlenül érinti, így e hulladékok elhelyezésével kapcsolatban a jövő évben várható döntésekről tájékoztatni fogom Polgármester urat. Biztosíthatom, hogy a döntések meghozatalánál a biztonságnak minden más szemponttal szemben elsőbbsége lesz. Budapest, 1999. szeptember 24. Tisztelettel: dr. Chikán Attila Nagydorog, Kalap és Sipka Múzeum A plébános úr fejrevaló hagyatéka Isten szolgája nem csak a lélek, az elme tisztaságával törődött, az is érdekelte, mivel fedik a fejeket. Gyűjteményét - számos kalapot, sipkát - a községre hagyta, így jött létre Nagydorogon a Kalap és Sipka Múzeum. Stockinger Artur 1974. és 1994. között teljesítette szolgálatát Nagydorog katolikus plébánosaként. Az egykori földbirtokos család sarja az ötvenes évek államosításai után választotta a papi hivatást, amelyet nagy tisztességgel végzett. Műveltségéből, érdeklődéséből azonban többre is, másra is futotta. Utazásai során ruhákat, elsősorban fejfedőket gyűjtött, ez alapozta meg a minden bizonnyal ritkaságszámban menő múzeum anyagát, amely a nagydorogi idősek otthonának épületében három szobát foglal el. Hazai kalapok, A világ kalapjai és Új szerzemények áll az ajtókon, az ízléssel berendezett kis múzeumban. Amit pedig láthatunk (a teljesség igénye nélkül): papi kalap, csikóskalap, parádés kocsis kalapja, ünnepi juhászkalap Somogy- ból, hortobágyi pörgekalap és az egyszerű polgári kalap. A másik szobában egymás mellett marhabőr cowboykalap, skót, üzbég sapka, kucsma, sárkányfejet ábrázoló kínai gyermek- föveg, szibériai rókaprém sapka, turbán, fez és szovjet katonasapka. Az új szerzemények között pedig különféle zsidó kipák mellett az angol egyetemek doktori kalapja, -rákosiVároskörnyéki társulás alakulhat Közös célok, közös terhekkel Folyik a májusban elfogadott takarékossági program Pakson, ennek része az a kezdeményezés is, amely társulás létrehozását szorgalmazza a városkörnyéki feladatok ellátásárá. Bor Imre tizenhárom társát (Bikács, Bölcske, Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Gerjen, Györköny, Kajdacs, Madocsa, Nagydorog, Németkér, Pálfa, Pusztahencse és Sárszentlőrinc polgármestereit) levélben kereste meg, hogy az egyes intézmények fenntartási költségei csökkenthetők, a szakmai munka színvonalasabbá tehető, és nő a pályázatokon való sikeres részvétel esélye, ha a települések együttesen látnak el különféle feladatokat és közösen működtetnek egyes intézményeket. ezek körében egyébként egy felmérést végeztek, amely során arra kerestek választ, hogy jelenleg milyen körzeti feladatokat látnak el, ez mely településeket érinti és milyen költségekkel jár. Emellett arra is választ kerestek, hogy az intézményvezetők látnak-e lehetőséget a társulásra. A felmérés során kiderült, vannak olyan feladatkörök, melyekben csak néhány település érintett, de egyes területeken szinte mindegyik. Az előbbiek egyike például a Művészeti iskola, az utóbbiak közé tartozik a városi rendelőintézet, a tűzoltóság és több oktatási intézmény. A szakmai munka színvonalának emelése, a tárgyi és technikai feltételek javítása azonban nem az egyedüli cél. A kezdeményezés mögött áll az is, hogy Paks anyagi helyzeti nem teszi lehetővé, hogy továbbra is felvállalja olyan tevékenységek finanszírozását, amelyek az egész környéket érintik. A közös teherviseléshez szükséges anyagi bázis megteremtésére Bor Imre a lakosság arányában történő finanszírozást javasolta. A megjelent polgármesterek többsége egyetértett a társulás létrehozásának ötletével, ez azonban még korántsem jelent végleges döntést. A szerződések megkötéséhez testületi döntések szükségesek, ezek valószínűleg az év végéig születhetnek meg. Addig is a paksi polgármesteri hivatal munkatársai további elemzéseket végeznek azokon a területeken, amelyek a társulás fennhatósága alá tartozhatnak majd. Vida TündeHírBlokk Kékkeresztes hangverseny Jótékonysági hangversenyt rendez a szenvedélybetegek gyógyításával foglalkozó Tolna Megyei Kékkereszt Egyesület október 7-én, jövő csütörtökön Pakson a művelődési központban. A gálaesten fellép a svájci Zü- rich-Wintherthuri Kékkereszt Fúvószenekar és a Paksi Városi Fúvószenekar. A műsoron komolyzenei darabok és világslágerek feldolgozásai szerepelnek és ismertető hangzik el a Kékkereszt tevékenységéről is. A koncertre a belépés ingyenes, ám önkéntes adományokat szívesen fogadnak, a befolyt összeget, más rendezvények bevételeivel és egyéb felajánlásokkal együtt közösségi ház vásárlására fordítják. Itt van az ősz itt van újra Újra indul a paksi művelődési központ gyermekprogramja, a Magam készítem. Az első foglalkozás október 2-án, szombaton 15 órakor lesz, Itt van az ősz, itt van újra címmel levélmozaikot készíthetnek az érdeklődő apróságok. Újra hobbi börze A paksi művelődési központban október 2-án, szombaton várják a hobbi börzére azokat a gyűjtőket, akik különféle kollekcióik felesleges darabjait kívánják elcserélni. Itt adhatja fel hirdetéseit A Tolnai Népújság hirdetésfelvevői helyei Paks és Dunaföldvár körzetében: Paks, Városháza, Információs szolgálat Telefon: 75/311-277 Fadd és Vidéke Takarék- szövetkezet fiókja, 7035 Dunaszentgyörgy Siómenti Takarékszövetkezet 7044 Nagydorog, fiókjai: 7042 Pálfa, 7047 Sárszentlőrinc, 7051 Kajdacs Garay Előd telefon: 20/9267-437. Megújult templom, újjászületett a gyülekezet Befejeződött a felújítás Nagydorogon Magas rangú vendége volt a hétvégén Nagydorognak. Dr. Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke is részt vett azon az ünnepségen, melyet a nagydorogi református templom több éves felújításának záróakkordjaként rendeztek szeptember 26-án. Délután három órakor kezdődött az az istentisztelet, melyen a püspök úr hirdetett igét. Ä megjelenteket a nagydorogi református lelkész, Böttger Antal köszöntötte, aki természetesen megköszönte az igen aktív helyi gyülekezet, valamint a többi segítő áldozatos munkáját, felajánlásait. Ezután a püspök úr beszéde következett, melyet Csanádi Imre egyik versével kezdett. A vallás megújulásáról, a megértésről és az újjászületésről beszélt. Figyelmeztetett arra, hogy a magyar nemzetnek szüksége van az új nemzedékekre, a fiatalokra. A nemzet fogyásának veszélyére hívta fel a figyelmet. — Erőt kell mentenünk Is- Zsúfolásig megtelt a templom. tenből, s lesz erőnk a munkához is. Az egyház feladata, hogy a mindennapi cselekvéshez adjon lelki támaszt, s erőt. A nagydorogi hívek áldozatos akarása, cselekvési képessége és hite segített abban, hogy sikerült felújítani az Isten házát - mondta dr. Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke. Á templom tatarozási munkái már jó két esztendeje - szinte folyamatosan - tartanak. Mint azt Böttger Antaltól, Nagydorog lelkészétől megtudtuk: előbb az épület környezetét, tető- szerkezetét tették rendbe, majd a homlokzati munkák következtek. Legutóbb a templom tornya kapott automata harangszerkezetet. A nyár folyamán üzembe állított gép lehetővé teszi, hogy reggel hat órától este nyolcig jelezze a negyed-, a fél-, a háromnegyed órákat és „kiüti” az órákat is. Az orgona felújítása még hátra van. A szombati hálaadó istentisztelet szeretetvendégséggel zárult. Gerjeni Sorok Képviselők az intézményekben Az intézmények látogatásával kezdődött a gerjeni testület hétfői ülése. A képviselők megtekintették az óvoda, iskola, napközi konyha, sportcsarnok, egészségház nyári felújítási munkáinak eredményét, megbeszélték a további teendőket. A folytatás - már a tanácsteremben - Molnár József polgármester beszámolójával kezdődött az új szirénarendszer tervezetéről, a duna- szentgyörgyi testülettel a közeljövőben közösen tartandó üléséről, amelyen kölcsönös tájékoztatás lenne napirenden. A testület meghallgatta és elfogadta az önkormányzat első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót és helyi rendeletet alkottak a gyermekjóléti szolgálat működéséről. Molnár Sándor alpolgármester, a komp üzemeltetője beszámolt a felújítási munkák állásáról. Az ülés végén lakásépítési támogatásokról döntöttek. Cigánybálra készülnek Gerjen Cigány Kisebbségi Önkormányzata szerdai ülésén úgy döntött, hogy október 9-én hagyományőrző cigánybált rendeznek. Értékelték a kisebbségi önkormányzat pénzügyi helyzetét majd meghallgatták a község egészségügyi és szociális bizottsága elnökének, Máté Dénesnek a Cigányság helyzete a szociális bizottsága szemével című beszámolóját. Garay