Tolnai Népújság, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-21 / 220. szám

6. oldal Gazdaság 1999. szeptember 21., kedd A hivatali szemlélet is változik A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium jövő évi szabá­lyozórendszerében erőteljesebben kívánja támogatni az új típusú szö­vetkezéseket. Az Európai Unióhoz hasonlóan Magyarországon is megindult a termelői-értékesítő szövetkezetek szervezése, és a közel­múltban újjáalakult a Hangya-mozgalom is, amelyhez eddig több mint háromszáz ilyen szervezet csatlakozott. A szakszervezetek féltik önállóságukat Vita a törvénykönyvről Hétfőn tartotta soros ülését a Nemzetközi Munkaügyi Szerve­zet magyarországi tagozata, a Nemzeti ILO Tanács. A fórum lényegében elfogadta a kormány jelentéstervezetét, amelyet a nemzetközi szervezet számára készítettek - tudtuk meg Őry Csaba államtitkártól, a magyar ILO elnökétől. A kormányzati, a munkaadói, illetve a munkavállalói oldal nagyjából egyetértett a jelentés- tervezetben foglaltakkal, de két pontban vita alakult ki a mun­kavállalókkal. Mint azt hány Judit, a munkavállalók képvise­lője elmondta: azt nehezmé­nyezik, hogy a jelenleg hatályos törvény alapján a munkáltató eldöntheti, melyik szakszerve­zettel köt megállapodást, s me­lyikkel nem, s ily módon befo­lyásolhatja a szakszervezet mű­ködését. Őry Csaba államtitkár ezzel kapcsolatosan úgy nyilat­kozott: sem a kormányzati, sem pedig a munkáltatói oldal nem ért egyet azzal a megállapítás­sal, hogy csorbulnának a szak- szervezet jogai. A másik vitát az váltotta ki, hogy ezentúl a munkáltató vá­laszthatna: a szakszervezeti órákat kifizeti vagy időben adja ki. Ez a munkavállalók szerint sérti a szervezkedési jogot. Mindkét témát a közeljövő­ben újra megvizsgálják, azt kö­vetően pedig a hatályos munka törvénykönyvét néhány ponton megváltoztatják - szögezte le az államtitkár. Kisebb a mérleghiány Meghallgatás. Surányi Györgyöt, az MNB elnökét kedden meghallgatja az Or­szággyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága - jelen­tette be hétfőn Szekeres Imre, a bizottság szocialista elnöke. A szocialista politikus jelezte: „A meghallgatásra azután ke­rül sor, hogy a miniszterelnök a bécsi CW Bank hiánya mi­att bizalmatlanságának adott hangot a bankelnökkel szem­ben, amelyre válaszul Surányi György levelet írt Orbán Vik­tornak.” Növekedés. Az építési-szere­lési tevékenység volumene jú­liusban 7,4 százalékkal halad­ta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest 2 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői jelentéséből. Szeminárium. Az elmúlt 10 év során Magyarországon ki­alakult az az ipari, termelői, szolgáltatói, tanácsadói hát­tér, amely lehetővé teszi a ma­gyar vállalatok beszállítóvá válását a világbanki projek­tekbe - hangsúlyozta Har- baksh Sethi, a Világbank be­szerzési szakértője a Buda­pesti Kereskedelmi és Ipar­kamarában tartott szeminári­umon, hétfőn. Az MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 397,30 Euró 255,49 Japán yen (100) 226,96 Svájci frank 159,27 USA dollár 244,84 Átváltási arányok: 1 eur: 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats. Szeremley Béla, a földművelés­ügyi és vidékfejlesztési minisz­ter főtanácsadója szerint az új tipusú szövetkezetek létrejötté­vel párhuzamosan az érdek- képviseleti és érdekérvényesí­tési szervezeteknek is át kell alakulniuk. A közelmúltban tárgyalt Magyarországon az EU szövetkezeti szövetsége (COGECA), és a parasztszer­vezeteket összefogó COPA kül­döttsége, amely öt szervezettel - így például a Hangya-mozga­lommal, a Parasztszövetséggel és a MOSZ-szal - látott esélyt a partneri együttműködésre. Ez év augusztusában beszámoló készült a program eddigi ered­ményeiről. Megállapították, hogy a General Electric Tungs­ram gyár beszállítóinak 70 szá­zalékát immár 2000 magyar vál­lalkozás képezi. A Rába és a Su­zuki partnereinek fele magyar vállalkozás. Az előbbi 1000, az utóbbi 45 magyar cég termékeit építi be autóiba. További tíz multinacionális vállalat alkat­részszállítóinak 15-20 százaléka is eredendően hazai vállalkozás. A célprogramban részt vevő Ezeket a szövetségeket kell fel­készíteni arra, hogyan tudják a tagságukat EU-konformmá tenni. A miniszteri főtanácsadó szerint Magyarországnak regi­onális szinten is jelen kell len­nie az Unióban, s ennek a kép­viseletnek - szövetkezeti oldal­ról tekintve - elsősorban ter­mékhez kötődően kell megje­lennie, mivel a tagállamokban ez a piacszabályozás mércéje. A csatlakozásig hátralévő idő­szakban meg kell erősíteni a regisztrációs tevékenységet, hi­szen jelenleg az érdekképvise­vállalkozások nettó árbevételét véve alapul az első félévben a fémfeldolgozás állt az élen 62,8 százalékkal, a műanyag- és gu­miipar 20,5 százalékkal, az elektronikai, elektrotechnikai ágazat 16,7 százalékkal része­sült. E szakmákban az augusz­tusban regisztrált adatok sze­rint 110 ezer dolgozó a feldol­gozóiparban foglalkoztatottak 14 százalékával vesz részt. Idén szintén jelentős mér­tékben fejlődnek a könnyűipa­ri együttműködések. Ebben az leteknél sincs pontos, megbíz­ható adatbázis. A szakember úgy látja, hogy változtatni kell a hivata­li szemléleten is ahhoz, hogy az agrártársadalom előbbre lépjen a szövetkezés terüle­tén, mert különben a terme­lők bizalmatlanok maradnak, bizalom hiányában pedig hosszú távon nem tudnak megmaradni a piacon sem. Az agrártárcának, mutatott rá a főtanácsadó, két-három éve van arra, hogy olyan piacsza­bályozó rendszert vezessen be, amelynek segítségével megvalósulhat a szövetkezeti modellváltás. Az FVM 2000. évi szabályozórendszerében ezért már nagyobb támoga­tottságot élveznek az új típu­sú szövetkezések.-ug ­iparágban várhatóan ezernél is több vállalkozás növeli a be­szállítók táborát, és ezzel a programhoz kapcsolódó társa­ságok alkalmazottainak száma 50 ezerrel növekszik. Vizsgálták a célprogramban részt vevő vállalkozások tulaj­donforma Szerinti megoszlását is. A beszállító vállalatok 82 százaléka magyar magántulaj­donú, 7 százaléka teljes egé­szében külföldi, és 11 százalé­ka vegyes tulajdonban van. A Beszállítói Programiroda szerint két éven belül a cél­programhoz kapcsolódó vállal­kozásokban foglalkoztatottak létszáma eléri a 200 ezret, ami a jelenlegi feldolgozóipari lét­szám 25 százaléka. (koós) A folyó fizetési mérleg hiánya az MNB végleges adatai sze­rint 136 millió dollár volt jú­liusban, 15 millió dollárral több az előzetes számítások alapján közölt 121 millió dol­lárnál - derült ki a Magyar Nemzeti Bank hétfői közlemé­nyéből. A júliusi mérleghiány 30 miihó dollárral kevesebb az egy esz­tendővel ezelőtti, és mintegy 250 millió dollárral a júliusi hi­ánynál. Az MNB közleménye szerint a hiány előző hónaphoz mért csökkenését a kereskedel­mi mérleg behozataü többleté­nek mérséklődése, a turizmus szezonálisan magasabb bevéte­li többlete és a tőkebefekteté­sekhez kapcsolódó kisebb jöve­delemkiáramlás határozta meg. A hetedik hónap végén a jegybanki tartalék 9,8 milliárd dollár volt, a nemzetgazdaság devizában fennálló bruttó adós­ságállománya 23,3 milliárd dol­lárt, nettó adóssága pedig 8,1 milliárd dollárt tett ki. Az áruforgalmi egyenleg idén júliusban 167 millió dollár hiánnyal zárt, és így az első héthavi deficit értéke 1,213 mil­liárd dollár lett. Az idegenfor­galom egyenlege júliusban 181 miihó, az első hét hónapban 805 millió dollár többlettel zárt. A tőkebeáramláson belül a portfolió-befektetések értéke 171 millió, míg a részvény- és egyéb tulajdonosi részesedés formájában, a közvetlen befek­tetésekben jelentkező Magyar- országra érkező tőke nettó érté­ke 50 millió dollár volt. Jó úton a beszállítói célprogram Egyre több a magyar cég a multik partnerei között A beszállítói célprogram a Gazdasági Minisztérium irányításával tavaly indult, a tennivalók végrehajtásával a Magyar Vállalkozás- fejlesztési Alapítványt bízták meg. Feladatuk a beszállítói státusra törekvő kisebb vállalatok támogatása annak érdekében, hogy üzle­ti kapcsolatokat alakítsanak ki a hazai nagyvállalatokkal és a multinacionális cégekkel. meteorológia Agrometeorológia 06-90-430 110 3 napos előrejelzés kiskert tulajdonosoknak Orvosmeteorgiógio 06-90-430 111 24 órás előrejelzés Dél Európa időjárása 06*90*430 112 3 napos előrejelzés nyaralóknak Itnggfportok I. spbn^lokai honéi obié lm, Mi totóé Éjjvl-nappal hívható! jjjf H Információ szolgáltató: Országos Meteorológiai Szolgálat Axel Springer-fiudapesí Kiadói Kft Audntex 1539 Bp. Pf: 591 TeL: 202-2577 A haladás technikája Auö,<300D Az Ön igényeihez hangolva. Audi A4 Symphony. 520 000 Ft árelőnnyel. Az Ön igényeihez hangolva tettük még tökéletesebbé az Audi A4-et. A motorválasztéktól függően rendelhető Symphony csomagban megtalálhatja a Symphony CD-s rádiómagnót, az auto­mata klímaberendezést, a kilencküllős könnyűfém felniket, a krómozott díszléceket, a bőrborítású kormányt és sebességváltót, valamint a könyöktámaszt elöl. Mindezt akár 520 000 Ft árelőnnyel. Ráadásul minden Audi A4 Symphony mellé egy komolyzenei CD-t adunk ajándékba. Várjuk márkakereskedésünkben. Vörös Autóház Pécs, Megyeri út 80. Tel.:72/444-066 Autó Techno Kft. Vásároljon kevés kilométert futott, újszerű állapotú TESZTAUTÓT az Autó Techno Kft-től. Kínálatunk: VW Golf Euro Comfortline 1,4 B 3.895.000 Ft VW Bora 1,6 B 3.995.000 Ft VW Passat Comfortline 1,6 B 5.295.000 Ft VW Caddy 1,4 B 1.850.000+ÁFA VW Caddy 1,9 D 2.245.000+ÁFA Vw Transporter Rt 2,5 TDi zárt 3.600.000+ÁFA VW T4 TransVan Rt 2,5 TDI 5.300.000 +ÁFA Várjuk Önt tolnai telephelyünkön teljes körű szervizszolgáltatással és hitelügyintézéssell Autó Techno Kft. Az Ön Volkswagen márkakereskedője! Tolna, Gém u. I/A. Tel./fax: 74/440-537 © Techno Kft Vásároljon garantált műszaki állapotú, magyarországi üzembe helyezésű, szervizfíizettel rendelkező használt gépkocsit az Autó Techno Kft-től! Kínálatunkból: Típus Évj. Audi A4 1,9 TÓI 1996 AUDI A3 1997 Mercedes 1901 1993 Passat Variam 1,8 B 1991 Ford Orion 1,4 B 1993 Toyota Land Cruiser 2,5 TD 1990 Mitsubishi Montero 2,5 B Aut. 1989 Alfa Romeo Benzin-gáz 1986 VW Transporter 2,40 zárt 1995 VW Transporter Mixto 2,40 1993 Hyundai 2,5 0 kombi 1994 Skoda Pick-Up 1,3 B 1995 Opel Combo !,6D 1988 Várjuk Önt tolnai telephelyünkön teljes körű szervizszolgáltatással és hitelügyintézéssel. Autó Techno Kft. Az Ön Volkswagen márkakereskedője! Tolna, Gém u. I/A. Tel./fax: 74/440-537

Next

/
Thumbnails
Contents