Tolnai Népújság, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-07 / 183. szám

4. oldal 1999. augusztus 7., szombat Megyei Körkép — Tolna És Környéke Rendőr-Őrs Nemcsak halat hálót is loptak Augusztus ötödikén hajnali öt óra húsz perckor igazoltattak a tolnai járőrök a hatos úton az Arai benzinkút közelében egy-két utast. A csomagtér­ben öt leshálót és mintegy 30 kilogramm halat találtak a rendőrök. A két fiatalember azt adta elő, hogy mindazt ami az autóban volt Faddról hozták. A strand közelében kilesték, amint általuk isme­retlen személyek elhelyezik a hálókat a vízben. Ők kivették, s mivel már volt benne hal, azt is bepakolták. Vallomá­sukkal persze a saját dugá- jukba dőltek, mert ha a háló az övék, akkor csak egy rend­beli lopást követtek el. Nem beszélve arról, hogy a halak értéke alig több, mint hétezer, a hálóké pedig 140-150 ezer forint. A halat megsemmisí­tették, mert már a lefoglalás idején döglöttek voltak. Alkalom szüli a tolvajokat Ezen a héten is megtörtént, hogy egy éjszaka két üdülő­ből loptak Dombodban. Nyil­vánvaló, hogy alkalmi tolva­jok voltak, hiszen az egyik hétvégi ház teraszáról a hor­gászbotok egy részét markol­ták fel, mintegy hetvenötezer forint értékben. Amit nem tudtak egyszerre elvinni azt ott is hagyták. A szomszédos háztól pedig a kint hagyott ruhaneműket kapkodták össze az ismeretlen tettesek mint­egy hatezer forint értékben. Mint a történetből is kiderül, a lopásra az alkalmat maguk a tulajdonosok teremtették meg. Nem érv, amire hivat­kozni szoktak ilyenkor az emberek, hogy már sok éve mindig kint hagyják a holmi­kat, de még sosem lopták el. Az alkalom ugyanis szüli a tolvajokat. A sértett is áldozat az áldozat is sértett Eltűnt Tolnán egy telephely­ről a mintegy 25 ezer forintot érő kiskutya. A tulajdonos nem volt rest, s kiderítette, hogy kiknél van az állat. Egy barátja közvetítésével vevő­nek jelentkeztek az állatért. Másnap este az elkövetőket behúzták a csőbe, visszavitték őket ugyanoda, ahonnan a ku­tyát ellopták. Mi tagadás, tett- leg bántalmazták is az egyik kutyatolvajt. A kutya valódi tulajdonosát a verekedés mi­att a járőrök elő is állították. Az eredetileg elkövetőből így lett megtámadott, illetve sér­tett. A másik kutyalopónak sikerült elszaladnia. O meg fellármázta saját családját és baráti körét. Már vagy húszán jelentek meg a tett korábbi helyszínén, és ott két fiatal­embert most már súlyosan bántalmaztak. Az egyiknek a fejét téglával és betondarab­bal olyan súlyosan megütöt­ték, hogy a szekszárdi kór­házban kellett összevarrni sé­rüléseit. A másik sértett sebeit a helyi orvos látta el. A törté­netben benne van egy könnyű és egy súlyos testi sértés, eset­leg némi önbíráskodás és ga­rázdaság lehetősége is. A sér­tettek maguk is gyanúsíthatók bűncselekmény elkövetésé­vel. A szerepek szétválogatása még folyamat­ban van. -ihi­Rendkívüli testületi ülés Faddon Tájékoztató a telekvitáról Rendkívüli testületi ülést tartott a héten a faddi kép­viselőtestület, ahol az úgy­nevezett Kákonyi ügy került terítékre. Mint már írtunk róla, a község és Kákonyi Istvánná egy te­lekvita miatt perben állnak egymással. A történet még 1992 tájékán kezdődött. A vállalkozó üzletházat szeretett volna építeni a községben, de különféle hiányosságok miatt a telket nem jegyezte be a ne­vére a földhivatal. A vita a hi­vatal és a vállalkozó között 1993-1997-ig húzódott, ekkor történt meg a tulajdoni be­jegyzés. Az építkezés nem fe­jeződött be, mert a tulajdoni huzavona miatt nem kapott hitelt a beruházó. A vállal­kozó e miatt kártérítésért pe­relte a községet. A bíróság első fokon neki adott igazat, s 8,1 millió forintot megítélt, de a község fellebbezett, így az ügy a bíróságon is folytató­dik.- Biztosan követtek el hi­bát, vagy mulasztást, az ak­kori polgármesteri hivatal dolgozói is, akik közül már senki sem dolgozik ott, nyi­latkozta lapunknak Kocsner István polgármester, de a vál­lalkozónak is lettek volna ká­renyhítési kötelezettségei. Mint ismeretes, közben a be­fejezetlen épület egy része le­égett, s a tűz okának felderíté­sére indított vizsgálat még nem zárult le. Nem a szervezet a döntő, hanem az abban dolgozó emberek Nem szakmai, gazdasági összevonás Már megvannak az első következményei a tolnai intézményi átszervezésnek. A Széchenyi és a mözsi iskola igazgatója, va­lamint az utóbbi helyettese felmentését kérte. Lapzártakor kaptuk a hírt, miszerint az eredeti határozat több helyen pon­tosításra szorul, ezért a polgármester augusztus 10-én 15 órára rendkívüli testületi ülést hívott össze. Ez persze csak a dolog köz­nyelvi megfogalmazása. Mint Szilák Mihály polgármester kérdésünkre elmondta, a két korábbi igazgató és az egyik helyettes felmentését kérte, ami azt jelenti, hogy saját kezdemé­nyezésükre szűnik meg közal­kalmazotti jogviszonyuk. Az átalakulás úgy történik, hogy a régi intézmények formálisan megszűnnek, majd a teljes körű jogutódként létrehozott közös intézmény részeként működnek tovább. A testületi határozat kimondja, hogy az új intéz­ményben a közalkalmazottakat tovább foglalkoztatják. A két igazgató maradhatott volna a tagintézmény vezetője. A polgánnester hozzátette, hogy ez a változás jelent ugyan némi jövedelemcsökkenést, de az a munka mennyiségének a csökkenésével arányos. Az el­képzelések szerint egy munka­közösség-vezető lesz felru­házva a helyettesítési jogkörrel. A gazdaságvezetők további foglalkoztatását is megoldják. Mivel már készültek ennek a helyzetnek a kezelésére, van üres státus a polgármesteri hi­vatal pénzügyi osztályán, ahova az egészségügyi gondnokságot integrálták. A polgármester hangsúlyozta, hogy az átszer­vezés miatt sem elbocsátásra, sem pedig áthelyezésre, - az egyik oktatási intézményből a másikba - nem kerül sor. Kérdésünkre, miszerint mekkora megtakarításra lehet számítani Szilák Mihály hang­súlyozta, hogy ez az átalakítás nem másról, hanem az önkor­mányzatok pocsék anyagi hely­zetéről szól. A bevételek to­vább nem növelhetők, mert az csak újabb helyi adókkal lehet­séges, amit meg a lakosság nem bírna el. Más városok példái nyomán maradt lehetőségnek az intézmények összevonása. Az előszámítások szerint az intézményi reform 8,59 milliós megtakarítást jelent, illetve, ha az integrációban rejlő minden előnyt kihasználnak, akkor ez az összeg a hivatali takarékos­sággal együtt elérheti 20-25 millió forintot is. Azt is hangsúlyozta a pol­gármester, hogy bármilyen struktúra sikeres működése az abban részt vevő embereken múlik. A következő lépés a szociális kiadások ésszerűsítése lesz, amelynek a lényege, hogy csak azok kapjanak támogatást az önkormányzattól, akik való­ban rászorulnak. Véleménye szerint gazdasági változásról van szó, amely nem érinti az intézmények szakmai önállóságát. Kiemelte, hogy a testület elfogadott néhány alap­elvet, amelyek az átszervezés során nem sérülhetnek. Ilyen, hogy a tanulók mind­ebből semmit sem vehetnek észre, nem lehet őket arra köte­lezni, hogy másik iskolába jár­janak. Az átalakítás miatt az osztályfőnökök személye sem változik. A következő ilyen alapelv, hogy az iskolák önálló arculatát meg kell őrizni. A 215 és fél (egy zenetanár félállás­ban van) státusos intézmény vezetője nyilván nem tud és nem is akar a napi ügyekbe be­leszólni. Példaként mondta el, hogy a gazdasági egységek osz­tályvezetői, az egyetemi tan­székvezetők, a kórházi főorvo­sok sem foglalkoznak intézmé­nyi gázdálkodással, nem ren­delkeznek pénzzel, szakmai önállóságukhoz mégsem férhet kétség. Szerinte a pedagógusok nem tudtak semmiféle szakmai ellenérvet felhozni az átalakítás ellen. Végezetül Szilák Mihály polgármester elmondta, hogy a két igazgató munkáját nagyra becsüli, a hosszú évek mun­kája, vezetői stílusuk meglát­szik az intézmények arculatán. Döntésüket sajnálattal veszi tu­domásul. Ihárosi Ibolya Ha én nem kellek Mözsnek, Mözs sem kell nekem Felmondott az iskolaigazgató Dudái Ferenc 31 éve van a pedagógus pályán. Tizennégy évet és egy hónapot dolgozott a mözsi iskolában, ebből kilenc évig és egy hónapig volt igazgató. Megbízatása még egy évig tartott volna. Most az intézményi összevonások miatt lemondott. Földrajz, testnevelés szakos tanár. Az igazgatótól azt kérdeztük, hogy miért kérte a közalkalma­zotti jogviszonya megszünteté­sét. — A testület döntése, mi­szerint az iskola tagintézmény­ként működik tovább valójában azt jelenti, hogy kevesebb bé­rért dupla munkát kell elvé­gezni. A tagiskola-vezető óra­száma kétszeresére nő, nincs ugyan aláírási és munkáltatói joga, de ettől semmivel nem kevesebb a vezetői munkája. Tapasztalatból tudom, hiszen még az eddigi feltételek között sem lehetett mindent tisztes­séggel megcsinálni. Még ré­gebben ezeket a feladatokat há­rom ember csinálta, utána kettő, a jövőben pedig egynek kellene elvégezni, kevesebb bé­rért. Az az elképzelés, hogy egy munkaközösség-vezetőt bíznak meg a tagiskola vezetőjének he­lyettesítésével szintén azt je­lenti, hogy az ő feladatát is megnövelték. — Nem hiszem, hogy csak a pénz miatt döntött így. — Valóban nem, de a szakmát annál többre becsü­löm, mint hogy része legyek a tönkretételének. Amit a kilenc­venes évek elejéig elértünk azt most a szélbe szólják. — Még ez is kevésnek tűnik, hiszen, ha marad, akkor többet tehet az Ön által is teremtett ér­tékek megőrzéséért. — Nemzetiségi iskola a mi­énk, ahol a cigány tanulók ará­nya 27-28 százalékos. Úgy ér­zem nevelői, igazgatói pályafu­tásom alatt tettem valamit ezért a rétegért is. A döntést a telepü­lési, a német és a cigány ki­sebbségi önkormányzat is tá­mogatta. A tolnai testületben három mözsi képviselő van, mindhárom megszavazta, sőt az egyik előterjesztője volt ennek a döntésnek. Az egyik ígérte, hogy beszélünk róla előtte, de nem szánt rá időt. Ha nem kel­lek Mözsnek, Mözs sem kell nekem. Sajnálom, hogy itteni pályafutásom így fejeződött be, s most, hogy már túl vagyok a nehezén még mindig nem tu­dom elképzelni, hogy vissza­menjek. Éppen azért, mert na­gyon jó csapattal dolgoztam, s kiépítésének részese voltam. Kevés ilyen jó tantestület van a megyében. Sajnálom azt az embert is, aki nem tudja mit vállal. S sajnálom azokat a mö­zsi szülőket és gyerekeket, akik vártak volna még valamit. — Mi lesz ezután? — Most „szabadúszó” va­gyok, nem tudom hova kellek 52 évesen. Az iskola jól műkö­dött, gazdaságilag is, és a gye­rekek eredményeit is meg lehet nézni. Úgy látszik, akiknek vé­leménye van, azokat nem tűri meg ez a mostam demokrácia. Ihárosi Hír-Forrás Támogatás az iskolának A Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány egy­házi iskolákért szakalapít­ványának legutóbbi nyerte­sei között tolnai intézmény is található. A Szent Mór Katolikus Általános Iskola 40 ezer forintot kapott fénymásológépre. Ne állítsd meg a N(n)apot Műsoros délelőttöt rendez augusztus 11-én a faddi művelődési ház a dombori központi strandon. Tíz órá­tól fellép a Holló együttes a kisebbek szórakoztatására, 11-től pedig Gephardt Csaba ad nosztalgia- és diszkó műsort a nagyob­baknak. Búcsú és művészeti találkozó Tolnán Harminc év után ismét fel­elevenítik Tolnán a Nagy- boldogasszony-napi búcsút. A rendezvényre a templom­kertben kerül sor. Tizenegy órakor kezdődik a szórakoz­tató műsor, amelyben fellép a nyugdíjas klub énekkara, s lesz fodrász bemutató is. Másodszor rendezik meg a Tolnai Művészeti Találko­zót. Ezen kerül sor a kézje­gyesek V. antológiájának tolnai bemutatójára is. A szerzők között lesz Koszto­lányi Péter, Burlász Mag­dolna, Gyöngyösi Ferenc. Várják a bajai B. Horvát Istvánt. A képzőművészek is szép számmal mutatkoz­nak be munkáikkal. Bukovinai kirándulás Nyugdíjasoknak kedvezmé­nyes erdélyi, bukovinai ki­rándulást szervez a Tolnai Nyugdíjas Érdekszövetség és a Székely Baráti Kör au­gusztus 20 és 27-e között. Érdeklődni lehet a Ferencz Katalinnál a 455-246-os és Bálint Ambrusnénál a 442- 381-es telefonszámon. ÁLLÁSAJÁNLAT A Karolina Kft. /Tolna, Stutensee u. 2.1 betanított jellegű munkára keres:- fonónőket- csévélőnőket- fehérítő munkást. Érdeklődni a helyszínen lehet, vagy a 74/540-910-es telefonszámon lehet. Bemutatjuk az új tolnai őrsparancsnokot Húszéves kora óta rendőr Augusztus elsejétől új őrspa­rancsnok dolgozik Tolnán Szecsei Zsolt százados, a szekszárdi rendőrkapitány­ság volt megbízott megelőzési alosztályvezetőjének szemé­lyében. Kinevezését rövid megbízásos időszak előzi meg. Vele kapcsolatban nem köz­hely, hanem tény, hogy kora gyermekségétől rendőr akart lenni. Édesapja a határőrségnél dolgozott, végül mint országos felderítési parancsnok. A csa­lád ragaszkodott hozzá, hogy először polgári főiskolát vé­gezzen. Baján érettségizett a német nyelvű gimnáziumban, felsőfokú nyelvvizsgával. Fő­iskolai felvételije a német taní­tói szakra olyan jól sikerült, hogy az első évet ösztöndíjas­ként Ausztriában végezte el. Mégsem tudta magát elkép­zelni, mint tanítót, át is iratko­zott a rendőrtiszti főiskolára. Ott sem maradt sokáig a fene­kén ülve, kiment levelezőre, s így 20 éves korában kezdte a rendőri pályát a szekszárdi ka­pitányságon, mint vizsgáló, majd a megelőzésnél bűnügyi nyomozó, aztán alosztályve­zető-helyettes, majd megbízott alosztályvezető lett. Elvi kér­désnek érezte, hogy ne ott le­gyen'rendőr, ahol gyerek kora óta mindenkit ismer. A tolnai őrs a 23-as létszá­mával önálló osztály. — Közhely, de igaz, meg­tisztelő, hogy 27 évesen rám gondoltak, a feladat meg nagy szakmai kihívás. Az első há­rom hónap mindenképpen az ismerkedésé lesz. Azt tudom, hogy a terület a kisvárosi jelleg ellenére, bűnügyileg elég fer­tőzött. A körzet becsléseim szerint 20-25 ezres lélekszá- mához képest az adott rendőri létszám elképesztően alacsony. — Milyen koncepcióval in­dul neki a feladatnak? — A legfontosabb a kap­csolatok kiépítése a helyi la­kossággal, amit nyilván a kép­viselőtestülettel kell elkezdeni. Szakmai szempontból az adott körülmények ellenére több rendőrt szeretnék látni az utcá­kon. Nagy feladat hárul a terü­leten az egyenruhás rend­őrökre. Határozott, de diffe­renciált intézkedéseket várok tőlük, s hogy tudják, kik mo­zognak este tíz után a területen. Számomra nem szlogen a pol­gárbarát rendőrség, tehát nem arról van szó, hogy tisztes csa­ládapákat bírságoljanak tízezer forintokra, de érdemben intéz­kedjenek. Határozottan és ud­variasan figyelmeztessék a szabályszegőket. Mást pedig ha kell, napjában kétszer is je­lentsenek fel. Ha rendőr van a közterüle­ten, már önmagában ettől javul a lakosság biztonságérzete. Csak a második lépcső lehet a felderítési mutatók javítása, a megelőzési munka feladatai­nak a kidolgozása. Mindez persze nem megy a nélkül, hogy az állományon belül rend legyen. Azzal is tisztában va­gyok, hogy a nyomozók és vizsgálók leterheltsége nagyon nagy. Próbálunk rajta változ­tatni, de a tehetetlenséget nem foghatjuk csak a körülmé­nyekre. Ezeknek a feladatoknak a megoldásában minden munka­társamra számítok, már csak azért is, mert pillanatnyilag nekik van nagyobb helyismere­tük. Talán a fiatal korom is se­gít abban, hogy vezetőként ru­galmas legyek. Mindenkinek a véleményére igényt tartok, s számomra nem gond, ha nem az én ötletem bizonyul a leg­jobbnak, de ahhoz ragaszko­dom, hogy amiben megálla­podtunk, azt mindenki végre is hajtsa. Először mindenkit sze­retnék megnyerni a feladatnak, s csak ha bebizonyosodik, hogy nem tudunk együtt dol­gozni, akkor változtatok. — Mennyi idő alatt számít látható eredményekre? — Az érdemi és tartós eredményeknek, ha a körülmé­nyeken is sikerül változtatni, fél, egy év alatt be kell követ­kezniük. Ihárosi Ibolya 0 A k rl ri .4 A ni ól

Next

/
Thumbnails
Contents